Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-04 / 103. szám
2002. május 4., szombat HÉTVÉGE /8 Reviczky Gyula Május Fénynek, melegnek ájulása van, Virág a földön, új remény a szívben, Elhagyja ágyát a nehéz beteg, Hogy e szép földön még körültekintsen. Eldobja mankóját a csüggedés, Megszűnnek a bajok, a veszteségek, Mikor a gyönyörű május van itt, Mikor a békák brekkekéznek. Erdő, mező, ég, föld úgy csalogat, Mint nevető lány ünneplő ruhában. Oh mennyi kéj van, inger és gyönyör Pacsirtadalban, illatos virágban. Tavasz! Tavasz! Te földünk mosolya, Ki az egész világot megigézed!... S mégis van büzhödt, piszkos pocsolya, Ahol a békák brekkekéznek. Nevezetességeink A vásárosnaményi Babus Jolán Középiskolai Kollégium 1989-ben épült, 200 gimnazista, szakközépiskolás és szakmunkás diák biztonságos, nyugodt, szeretetteljes otthona. A Megyei Közoktatási közalapítvány bázisintézményeként a kollégiumi nevelőmunka szakmai centruma. Babus Jolán egykori tudós tanár, akinek egyénisége, szelleme, pedagógiai tevékenysége, tudományos munkássága, Bereghez, Vásáros- naményhoz való kötődése példakép a tanároknak, diákoknak egyaránt Elek Emil felvétele Alkotó pedagógus Baráz János grafikusművész 1963-ban született Kisvárdán. Általános és középiskolai tanulmányait Nyíregyházán végezte. 1981-ben érettségizett a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskola magasépítő szakán. Innen a Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakára került, ahol 1986-ban diplomázott. Azóta folyamatosan pedagógusként dolgozik. 1999 szeptemberétől a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában tanít rajzot, betűrajzot és ábrázoló geometriát. 1995 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. A mi sorsunk már így volt megírva Igaz történet egy négytagú családról, akiket nem a vér szerinti kötelék fűz össze Ősöreg Elek Emil felvételei CSERVENYÁK KATALIN Mama, anya, anyuci - holnap őt köszöntjük, a legdrágábbat. Akitől az életet kaptuk, aki felnevelt; aki a betegágyunknál virraszt, aki vigasztal, aki feltétel nélkül szeret... Margó felvette a legszebb ruháját, fényesre törölt két piros almát és útnak indult. Elmúlt negyven, tudta, saját gyerekük nem lehet. Pedig egész életében kicsikre vigyázott. Másokéra. Hozták reggel, elvitték munka után. Estére a párjával mindig magukra maradtak... A portás nem akarta beengedni, hiába erősködött, hogy neki az igazgatóval kell beszélnie. Végszóra jött egy kocsi, s míg a portás a vezetővel volt elfoglalva, addig ő belógott a kapun. Kiviszlek innen Ahogy haladt felfelé a lépcsőn, szembejött egy asszony. Mondta neki: az igazgatóhoz jött. Én vagyok - hangzott a válasz. Margó eltökélten előadta, hogy mindenük megvan, szeretetben, szépen élnek a férjével, csak hiányzik a gyerekzsivaj. Ha lehet, mindjárt kettőt is vinne...- Nem lesz az sok?- Nekem nem.- Milyen korú?- Teljesen mindegy...- Sosem felejtem el - folytatja a visszaemlékezést Tálas Mi- hályné -, azt mondták: van itt egy testvérpár. Aranyosak, okosak, csak nagyon betegesek. Óvtak: gondoljam meg... Azt feleltem: ha bent maradnak, az életüknek itt vége. Előbb Norbit mutatták meg. A 22 hónapos kicsi fiú épp a fűtőtest csövén csimpaszkodott, amikor beléptek a szobába. Margó felé nyújtotta az almát:- Ő nézett rám a gyönyörű, fekete szemével, és azt mondta: mamma... Az. asszony ölbe kapta, csókolgatta: A 15 éve készült kép hátán ez áll; ekkor egy éve voltak nálunk, szeretem őket nagyon vállalni a kockázatot, mert eltökélte, embert farag belőlünk. S ezt a mai napig lankadatlan energiával teszi. Igazából nagyon ritka család vagyunk. Mi sokkal jobban kötődünk egymáshoz, apukánkhoz és anyukánkhoz, mint az átlagos gyerekek. Talán épp azért, mert első anyukánkat elveszítettük, s a másodikat már nem szeretnénk. Aki ezt nem élte meg, felfogni tudja, de érezni nem. Az élet rendje, hogy mindenkinek van apukája és anyukája. Nekünk ez nem így volt. Mégis nagyon büszkék vagyunk arra, hogy példát mutathatunk másoknak: négy ember szeretheti egymást vér szerinti rokonság nélkül is. A mi sorsunk úgy volt megírva, hogy az anyukánk ránk találjon. Elíz 3, Norbi 4 éves volt, amikor megtudta, nem az anyukámagzatát. Nem méltó arra, hogy anyának nevezzék - szögezi le nagyon határozottan Norbi. - Nem tudom, mit érez, amikor tükörbe néz, vagy amikor lát egy anyát a gyermekével kézenfogva az utcán. Vajon gondol-e arra, hogy ez neki is megadatott volna?- Néha nem az számít, ki szüli meg a gyereket, hanem az, ki neveli fel - magyarázza őszinte szemeit rám emelve a kishúg, Elíz. - Amikor elkezdtem járni, amikor beteg voltam, anyuka volt mellettem, és nem az, aki megszült. Nagyon betegesek voltunk, rengeteget virrasztottak mindketten az ágyunknál. A sze- retetet nem lehet szavakkal kifejezni, azt belülről kell érezni. Szerintem mi már amikor először megláttuk, akkor szerettük őket. Ha valami történne velük, nem bírnám ki, se én, se a bátyám. De ez fordítva is igaz. Nem fiatalok már, és elég nehéz lehet nekik tinédzserekkel bánni. Mégis minden gondunkat meg tudjuk beszélni velük, ha valahová este elmegyünk, addig virrasztanak, míg haza nem érünk. A gyerekeket szüleik sosem tudták örökbe fogadni, anyjuk nem mondott le róluk. Az eltelt hosszú évek alatt egyetlen egyszer kereste őket, szerencséjükre (ők mindenképp ennek tartják) előtte negyedórával utaztak el nyaralni... Soha többet nem jött. S ha most mégis betoppanna?- Elég felkészültnek, érettnek érzem magam, hogy megmondjam: amit ő tett, arra nincs szó. Neki azóta nincs köze hozzánk, hogy elhagyott minket. Számunkra idegen - s a szó, idegen, mintha nagyot kop- panna az asztalon, ahogy Elíz kimondja. Elíz egyszer maga is anya lesz:- Olyan szeretnék lenni, mint anyuka. Mindent meg fogok adni a gyermekeimnek, amit tudok. De legfőképpen szeretetet. Úgy fogom nevelni, hogy mindenkit szeressen és tiszteljen. Szeresse a nagyapját és a nagyanyját, és soha ne alázza meg a nála szegényebbet, de a gazdagabbat se. Nevet választanak A Bozsányi testvérek, amint betöltik a 18. évüket, nevet változtatnak. Ők döntöttek így, senki sem kérte őket. Norbi mindkét szülője nevét felveszi: Tálas B. Norbert lesz, és reményei szerint sikeres riporter valamelyik kereskedelmi tévében. Húga anyukája lánykori vezetéknevét választotta: másfél év múlva már Bistyei Elizként mutatkozik be. S addigra azt is kitalálja: a fodrász vagy a ruhakészítő szakmát választja.- Kiviszlek innen titeket, édes csillagom. Téged és a testvéredet is. Férje a szomszédasszonytól tudta meg, hogy Margó a városban járt. Az asszony előadta, mivégre. Mesélt a két gyerekről, kérdezte, akarja-e őket.- Hát hogyne akarnám? - felelte a férfi sírva-zokogva. Másnap már együtt mentek látogatni a félénk, gyűrűs szőke hajú kislányt és a szénfekete szemű kisfiút.- December 15-én hoztuk ki őket. Amióta a világon vagyunk, nekünk olyan gyönyörű karácsonyunk sosem volt, mint akkor. Ő ült az ágyamnál Norbi most 18, Elíz rövidesen 17 éves. Mintha csak ikrek lennének: arcuk, a szemük csillogása, mimikájuk, gesztusaik kísértetiesen hasonlítanak egymáshoz. Még az is, ahogyan a vendéget betessékelik az ajtón és hellyel kínálják. Hogy anyák napján kit köszöntének? Hát anyukát.- Tálas Mihálynét, az édesanyámat - mondja Norbi. - Nekem már teljesen olyan, mintha ő szült volna. Két vadidegen gyereket magához fogadott, merte juk szülte őket. Nem rázta meg őket, soha nem gondoltak arra, hogy vér szerinti anyjukat megkeressék.- Az egyik legszentebb dolog, hogy a nők gyerekeket szülnek és felnevelik őket. Vannak, akik betegség miatt nem tudnak gyereket szülni, rámegy az életük, a házasságuk. Más egészségügyileg alkalmas, mégis eldobja magától Anya és fia A szerző felvételei Tél \pa és lánya
