Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-15 / 112. szám
2002. május 15., szerda MINDENFÉLE /8 A turisták és a magyar tenger Szigliget (MTI) - A magyar lakosság nagy többsége járt már a Balatonnál, és erre az eddigieknél jobban építhetnének az idegenforgalomban érdekeltek - hangzott kedden a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság szigligeti ülésén. A Magyar Turizmus Rt. balatoni irodájának felmérése szerint a megkérdezettek 97 százaléka járt már a magyar tengernél. A hazai idegenforgalmi lehetőségek iránt érdeklődők 34 százaléka járt már Siófokon. Kedvelt nyaralóhely még Balatonfüred (24 százalék), Tihany (18 százalék), Keszthely (17 százalék), Balatonalmádi (13 százalék), Balatonföldvár (10 százalék) és Badacsony (8 százalék). Ugyanazok a települések szerepelnek az élen a már meglátogatott, és meglátogatandó balatoni nyaralóhelyek listáján. A balatoni kirándulásokat tervezőknek a 21 százaléka Siófokra, a 19 százaléka Füredre és 11 százaléka pedig Tihanyba készül. A 164 településből álló balatoni térségben mind ismeretebbé válnak a turisták előtt a tóparttól távolabbi települések, mint például Zalakaros, Hévíz és Tapolca - derült ki a felmérésből. Aranylakodalom Fél évszázada kötött házasságot Nyírcsászáriban Kincs György és felesége. A házaspárt az évforduló alkalmából gyermekei, unokái és a rokonság köszöntötte Amatőr felvétel Kicsi volt az érdeklődés, de nagy volt Dés Nyíregyháza (KM - Sz. J. ) - Nyíregyháza hálás, zeneszerető közönségéhez képest meglepően kevés, vagy nyolcvan hallgató igen színvonalas koncertet élvezhetett a múlt héten pénteken. Az evangélikus templomban Dés László Szamosi Szabolcs orgonista társaságában különleges zenei csemegét tálalt fel Musica Sacra címmel. A duó a Templomi Koncertek sorozatban improvizációkat szólaltatott meg Max Reger korálharmonizációira, de elhangzott egy Liszt-prelúdium és fúga, valamint egy Dés-darab is, a Fantastica acustica. A páros 2001 telén talált egymásra a pécsi Bazilikában, ekkor derült ki: az orgona és a szaxofon jóbarátok. A műfajteremtő zenei élményt, mely rájuk igen nagy hatással volt, hamarosan megosztották a publikummal is. A siker igazolta benyomásukat. A szaxofon, amely igen erotikusán tud csengeni, úgy látszik, értő kezekben alkalmas egyházi zene megszólaltatására csak úgy, ahogy a hangszerek királynője könnyedén kicsal magából dzsesszes motívumokat és modern zenei hangzást. Ahogy a kettő kergetőzött, az pedig tényleg egyedülálló. Dés sokszínűségét már jól ismeri a nagyközönség, de a fiatal Szamosi Szabolcsot is hamarosan kegyeibe fogadja, hiszen a pécsi Bazilika orgonistája és zenei vezetője valódi partnere Dés- nek. És nemcsak azért, mert diplomáit a grazi zeneakadémián szerezte, hanem mert láthatóan egyféleképpen gondolkoznak és értelmeznek újra, látnak túl a saját maguk gyakorolta zenei vüágon, s a turnékon muzsikálásukkal arról vallanak, hogy az élet nagyon szép, egyszeri és megismételhetetlen. Dés zenélése kissé decensebb, szemet be- párásítóan gyönyörű, fájdalmasan fényes hangokra találó. Ez találkozott a közönség ízlésével és tetszésével. S noha a hatalmas szakrális térben szinte eltűntek, Dés bizonyára akkor is olyan csodálatos koncertet adott volna, ha egyetlen hely sem üres. A lelkes közönség élvezte a koranyár esti muzsikát, s rájöhetett, hogy a nagyok, így például Dés László közvetlen, meleg szívű, szerény ember. S pont olyan, mint bármelyikünk. Csak egy kicsit jobban szaxofonozik. Most a társasagok bevallási hullama jón Az előtársaságoknak különös figyelemmel kell a bevallási kötelezettségüket teljesíteni Nyíregyháza (KM) - Mintegy tízezer adózótól kell beérkezni e hónap végéig a társasági és osztalékadó-bevallásoknak. Azoknak az adóalanyoknak, akik a naptári évtől eltérő üzleti év szerinti elszámolást választották, az üzleti év utolsó napját követő 150. napig kell benyújtani a bevallást. Az egyszeres könyvvezetők a 0128-as, a kettős könyvvezetők a 0129-es számú nyomtatványon tesznek eleget kötelezettségüknek - próbálta elejét venni a bevallások eleve elrontásának Mándi Józsefné az APEH megyei igazgatóságának osztályvezetője, amikor az újabb adóHirdetés bevallási hullám tudnivalóiról tájékoztatta a Kelet-Magyaror- szágot. A bevallásokat - mint korábban - nemleges esetben is be kell nyújtani. Kivételt képeznek azok a non-profit szervezetek, amelyek vállalkozási tevékenységet az elmúlt évben nem folytattak, és erről bevallásukon nyilatkoztak. Ha azonban a nyilatkozat (a 0103-ason vagy 0105-ösön) elmaradt, a társasági adóbevallást nekik is be kell nyújtani. Az előtársaságoknak különös figyelemmel kell a bevallási kötelezettségüket teljesíteni. Ha ugyanis 2001-ben nyújtották be bejegyzés iránti kérelmüket és be is jegyezték őket tavaly, akkor két társasági adóbevallást kell kitölteniük: egyet az előtársasági időre, egyet a bejegyzést követő naptól december 31-ig. Ha a bejegyzési eljárás áthúzódott erre az évre, az előtársasági időszak teljes egészére egy bevallást kell készíteni, és ezt a bejegyzéstől számított 120 napon belül kell benyújtani. Az adó bevallása teljesíthető a kereskedelmi forgalomban beszerezhető nyomtatványon, az APEH által közzétett, Internetről letölthető program segítségével összeállított és kinyomtatott bevallással és az Interneten megjelenített bevallás benyújtásával ( www.apeh.hu ). Az Internetről letöltött program segítségével készített bevallás sajátossága, hogy a bevallás adatainak teljes tartalma a bevallás legutolsó oldalát követő lapon, egy úgynevezett kétdimenziós pontkódba tömörítve kinyomtatható. Ez megkönnyíti a bevallások feldolgozását, ezért nagyon fontos, hogy az Internetes bevallással együtt a pontkódot tartalmazó lapot is nyújtsák be az adózók. A bevallások személyes leadására ez évben is lehetőség van minden munkanapon 8-15 óra, május 30-án 8-18 óra között a Szabadság téri székházban és vidéki kirendeltségeken (Kisvárda, Mátészalka, Fehérgyarmat). Május 31-én pénteken 8-13.45-ig vesszük át a társasági adóbevallásokat - tette hozzá Mándi Józsefné. Több mint Száz csatorna műholdról! A UPC Direct műholdas programcsomagjával a legkedveltebb tv-csatornákat (pl. Filmmúzeum, VIASAT3, Spektrum, m2, DunaTV, Magyar ATV, National Geographic, SPORT1) nézheti, digitális minőségben, bárhol az országban, akár technikai beruházás nélkül.* Sőt ha 2002. május 31-ig előfizet a UPC Direct szolgáltatásra, akkor a 8 000 Ft csatlakozási, valamint a 12 000 Ft szerelési díjat elengedjük. Mindezeken felül 1 hónap HBO előfizetést is ajándékba adunk Önnek.* *Az akcióval kapcsolatos további feltételekről és UPC Direct előfizetéssel kapcsolatban érdeklődjön hivatalos forgalmazóinknál, a TeleUPC 06-40-333-159-es telefonszámán vagy a www.upcdirect.hu oldaton. Fizessen elő most hivatalos forgalmazóinknál! Fórban Sat Antenna Szaküzlet 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 27. Tel.: (42) 435-952 • Gamex BT. Megaviil Szaküzlet 4400 Nyíregyháza, Kótaji u. 10. Tel.: (42) 431-330 • UPC Ügyfélszolgálati iroda 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 22. Tel.: (42) 410-609 • Elektro Sarok 4700 Mátészalka, Szálkái u. 15. Tel.: (44) 500-313 * Kovács Elektro 4700 Mátészalka, Kölcsey u. 17/B Te!.: (44) 315-386 * Origó Kecskés Kft. 4301 Nyírbátor, Szentvér u. 10. Tel: (42) 281-496 * ROCK FM Műszaki Bolt 4440 Tiszavasvári, Szabadság tér 4. Tel.: (42) 275-629 • TV Szerviz 4600 Kisvárda, jósa A. u. 20. Tel: (45) 420-466 HB0 U2 direct Égből kapott szórakozás