Kelet-Magyarország, 2002. április (62. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-06 / 80. szám

2002. április 6., szombat HÉTVÉGE /8 TARLA Sebestyén Sándor műterméből Tevékeny művész Sebestyén Sándor. Húsz év alatt több mint negyven szobrot alkotott, továbbá kisplasztikák, érmék so­kaságát. Évenként legalább két köztéri szobrot készít. Húsz éve a Magyar Köztár­saság Művészeti Alapítványának tagja. Pe­dig nem is szobrászként indult. Eredeti szakmája üvegműves. Tehetsége hamar megmutatkozott, üvegmüvesként is több ki­állításon vett részt. Ma is szívesen alkal­mazza a semmihez sem hasonlítható üve­get, amely kitágítja számára a kifejezés esz­köztárát. Még ma is előfordul, hogy érmét készít üvegből. Vivaldi Dante: Pokol §§!»*«' Nagyapám Elek Emil felvételei MÚZSA ......... ........£ S KW? RH C-Cv « Wl* Tóth Árpád Esti sugárkoszorú Előttünk már hamvassá vált az út, És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása. Illattá s csenddé. Titkok illata Fénylett hajadban s béke égi csendje, És jó volt élni, mint ahogy soha, S a fényt szemem beitta a szivembe: Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, Vagy áldott csipkebokor drága tested, Melyben egy isten szállt a földre le, S lombjából felém az 6 lelke reszket? Igézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek - Egyszerre csak megfogtad a kezem, S áléit pilláim lassan felvetődtek, És éreztem: szivembe visszatér És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek! Nem luxust, megnyugvást keresnek Kénytelenek voltak beköltözni a se ajtaja-se ablaka házba, de ez végre a saját otthonuk Szőke Judit Kesernyésen boldog törté­netem arról szól, a kék ma­dárnak (a szabadság levegőlo­vasáról van szó) hogyan törik el a szárnya. Meg arról, hol ér véget a romantika. Ami le­het, hogy el sem kezdődött. Emberi sorsok, a véletlenbe, sa­ját elhatározásba, meg mások döntéseibe ágyazva. A Nyíri csa­ládra végre nemrég boldog idő kö­szöntött! Beköltöztek életük első saját otthonába. Igaz, lakhatási engedélyük nem volt és nincs is, mégis efelé sodorta őket a sors. Ha meg már úgy alakult, döntöt­tek: nincs tovább. Eleget laktak mások lakásában. Nyíriné látha­tóan elégszer mesélte már életük folyását, folyamatosan, dokumen- talista hiteleséggel mesél. Ő szak­munkásképzőt végzett, férje be­tanított kőműves, sokat dolgozós, keze aranyat ér. De mindig más nyert belőle a legtöbbet. Most már van hivatalos munkája a szakmájából, amihez ért, keresi a kenyerét. Albérletből albérletbe Mikor összeházasodtak, hol is máshol, falun is albérletben kezd­ték életüket. 1988-tól a megyeszékhelyen is másnak kiszolgáltatva, állandóan alkalmazkodva éltek, készpénzük nem volt, szövetkezeti, pláne OTP-s lakásról még csak nem is álmodhattak. A lakásigénylésük a kezdetektől a hivatalban parkolt, vártak a szociális bérlakásra, előbb csak egy, majd két gyerek­kel, fizetve mindeközben az ide­geneknél a drága életet. A hiva­taltól állandó, előbb türelmes, majd egyre szűkszavúbb elutasí­tást kaptak. Az asszony rendszeres kilin- cselőnek számított, az évek alatt tanúsított saját konokságába (no meg látva, hogy közben mellőlük, mögülük más igénylők valahogy szerencsével járnak) előbb belefá­sult, majd belebetegedett a hiá­bavalóságba, a kilátástalanságba. Depressziós idegkimerültséggel kezelték, az otthonteremtés nem normális vággyá, hanem kóros rögeszméjévé vált. A kezelés sike­res volt, felépült, de a célt, hogy márpedig ő a családjának saját, önálló otthont szerez, csak nem tudta kiverni a fejéből. Közben persze albérletből al­bérletbe hurcolkodtak, vigasztal- gatta magát: majd megoldódik, van fogódzó, nem lehet, hogy ne segítsenek. 1995-ben megszületett a harmadik gyerek is. A család­anya 42 éves, két unokája is al­bérletben nő fel, gyerekei nem is ismerték a fogalmak valódi tartal­mát, nem tudták, mi az, hogy ha­za, meg otthon. A házaspár szá­mára az életből számukra az ál­A gyerekek Is örülnek már a saját otthonnak A szerző felvételei landó munka az albérleti díj meg­fizetéséért, ez jutott. Tizenöt év klasszikus albérlet, hét és fél év átmeneti lakásban élés közben nem telt el hét, hogy ne kopogott volna a hivatal ajtaján, amit el­mondása szerint mindig becsap­ták az orra előtt: értse meg, fog­ja fel, higgye el, nincs lakás, nem megy. gítségre nem volt pénz. Szerencsé­re több rendes, segítőkész ember­rel is volt dolguk, nélkülük Nyíri- nének még több ősz hajszála len­ne. De ügyes, házilag festi frizu­ráját. Ha ezelőtt két és fél évvel 500 ezer forintot fel tudtak volna a szocpol mellé venni, minden gondjuk egy csapásra megoldó­dott volna. E helyett jött az újabb boldogító kiadás, a negyedik gye­rek. S közben fizették a magas lakbért, a sok rezsit. Örültek, hogy erre elég a fizetés és a fusi, nemhogy spórolni tudtak volna. Istenem, hogy bírtam ki - sóhajt fel az asszony, miközben koránt­sem élvezettel meséli tovább nem mindennapi történetüket... A 23 éves nagylány aztán férjhez ment, házmesteri lakás az otthona. Ki tudja, mi lesz vele is, 18 éves ko­ráig 11 lakcíme volt. A 16 éves ka­maszfiú nem bánja, milyen körül­mények között élnek, csak ne kelljen az iskolában állandóan fu­ra kérdésekre válaszolni. Azt mondja, szegényebbnek érzi most igy magukat, de „mivel a mienk, itt, külön, együtt, így is jobban szeretek élni”. A hat és a négy és fél éves kicsik élvezik a pad­lásszoba kuckóját, boldogon mu­tatják, melyik fekhely kié. Illegálisan költöztek be Perbe keveredtek, volt hátra­lékuk, meg sokáig elhúzódott a lakhatás ideiglenessége, menni kellett. A ház a város szélén 80 százalékos készültségben volt, a tetőtérbe létra vezetett, a nyílás­zárók hiányoztak. A se ablaka-se ajtaja hajlékba tavaly júliusban beköltöztek illegálisan, de hát nem voltak olyan helyzetben, hogy mérlegeljenek a jó és még jobb megoldások között. Gáztűzhelyet a Vöröskereszttől kaptak, a családsegítő is támogat­ta őket, ahol tudta, de Nyíriné he­lyett a létrán az emeletre más nem tudta felhordani télen a vi­zet. Öt hónapig éltek a lehető leg­mostohább körülmények között. De senki nem bánta. Ez nekik maga volt a paradicsom. Ma sincs alul burkolat, csak homok, ha kell, még a hűvösebb napokon most is a vashordóból barkácsolt kályha adott valami meleget. A villanyóra ideiglenes, a ház (hiába, a férj szakember) stramm, csak a falak egy kicsit penészesek voltak, de jön a ta­vasz, majd kiszárad, sebaj. Fent viszonylag rendben min­den, a függöny takaros, fodros, ki­csinosítva (hiába egy nő a sze­génységben is nő marad), alul a helyzet nem ennyire rózsás, de van már belső lépcső. Télen a szülők attól jobban féltek, hogy a nem megfelelő körülmények, a farkasordító hideg miatt elvehe- tik átmeneti gondozásra a gyere­keket. És erre nem lehetett vol­na sem magyarázat, sem termé­szetesen önkéntes beleegyezés. A mama munkahelye, a kon­zervgyár rendkívül elnéző volt a család óriási problémáján fárado­zó nővel szemben. A munkaidő­beosztásban az ügyintézési kény­szert is igencsak tolerálta. Lehetne még költeni rá Aztán egy barátnő megsajnálta őket, s odaadta felesleges 500 ezer forintját kölcsön, telekre. Hogy aztán ne legyen mégse annyira könnyű, a férj kénytelen volt munkahelyet váltani, mert noha a munkája kellett volna, de in­gyen. Hol volt állása, hol nem. 1996-ban úgy, hogy nem állt vál­lalkozó a hátuk mögött, alapozni kezdtek. Nem csaltak, becsülettel lepapíroztak mindent, csak a pénzt tették egyik helyről a má­sikra. Amit kölcsön kaptak, azt egy másik szívességért visszaad­ták, egy másikból anyagot vettek, adósságot egy ugyanolyan másik­kal helyettesítettek. Az asszony volt első otthonuk építkezésén a kőműves, anyagbe­szerző, segédmunkás, hiszen se­Kis fizetés, nagy kamat Elmereng a vállam fölött: csak tudnánk felvenni vala­honnan mondjuk kétmillió fo­rint kölcsönt, mi az egy ház­építésnél, akkor a felső szint aljzatbetonjáról felszedhetném végre a padlószőnyeg darabo­kat, rendesen leburkolhatnánk, a fűtést is meg lehetne csinál­ni és hát bizony a fürdőszoba... Gondolkozunk együtt. A szocpol miatt ugye, a házat nem adhatják el, hogy venné­nek egy még ennél is szeré­nyebbet, be kellene tehát fejez­ni. Ám hiába az igyekezet, a munkakedv, az akarat, ha nincs anyagra pénz. A kedvez­ményes hitelhez idősek már, úgy tudja, negyvenéveseknek ilyen kis fizetéssel nem adnak csak magas kamatra kölcsönt, ráadásul az építkezést még 1996-ban kezdték el. Nem aján­dék, nem könyöradomány kel­lene, hanem pénz, amit termé­szetesen visszafizetnének. Ed­dig mindenért meg kellett dol­gozniuk, most sem luxust, kü­lönleges kegyet, csak egy kis méltányosságot és egy kis meg­nyugvást a családjuknak, azt szeretnének. így azonban, no­ha nagyon örülnek, hogy a sa­játjukban élhetnek, számukra messze még az Éden. Nevezetes­ségeink A tiszavasvári Vasvári Pál Középiskola, Szakiskola és Kollégium 1993 óta meg­újult intézményben fogad­ja a diákokat. Ekkor mo­dern kollégiummal (47 hálószoba, 260 kollégis­ta tanuló), valamint sport- csarnokkal lettek gazda­gabbak. Jelenleg 86 peda­gógus, 52 egyéb munkakör­ben foglalkoztatott dolgo­zója van az intézménynek. Az oktatás tárgyi és sze­mélyi feltételei adottak a színvonalas munka­végzéshez Elek Emil felvételei j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom