Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
2002. március 30., szombat Kelet m Magyarország IFITÉR /10 Munkácsi tanítójelöltek Baktalórántházán A Városi Hét alkalmából a lengyel testvérvárosból, Láncúiból érkeztek vendégek Baktalórántházára, utána pedig a Munkácsi Tanítóképző Intézet húsz pedagógusjelöltje látogatott a városba.- Az Oktatásügyi Minisztérium nyolc éve élő, meghívásos pályázati lehetősége jó alkalmat teremtett a Reguly Antal Általános Iskolának, hogy ebben a formában ápolják a határon túli kapcsolataikat - jegyezte meg Hegedűs Gyula, a vendéglátó tanintézmény igazgatója. Pavlik Márta, a Munkácsi Pedagógiai Intézet matematikatanára, a csoport vezetője elmondta, hogy a kölcsönös tapasztalatcsere, az új módszerek, a tájékozódás, a tanítás hatékonyságának növelése az új metódusok megismerésével, azok alkalmazása konkrétan egy matematika, magyar nyelv, természetismeret, olvasás, ének vagy testnevelés órán - mind-mind hasznukra válik odahaza. Horváth Éva, Darcsi Beáta és Babjak Katalin tanítójelöltek megjegyezték: külön öröm tanulásuk során az, hogy a nyolchetes gyakorlásuk zárásaként egy hetet Baktalórántházán tölthettek el - tudósította lapunkat Németh- né Csuhák Éva. A második osztályosok matematikaóráján gyakorolhatott Pap Erika, kárpátaljai tanítónőjelölt Amatőr felvétel United: Kolta ment, Mits jött Megnyugodhattak a United tagjai, a zenekar többé nem csonka már. Kolta Gergő, az együttes basszusgitárosa „közös megegyezéssel” távozott annak idején, és most a helyére egy régi barát érkezett. Szükség is van rá, hiszen a napokban jelenik meg a United legújabb nagylemeze, Keserű méz címmel. „Mits Gergelyt régóta ismerjük, együtt diplomáztunk a jazztanszakon. Ä székesfehérvári jazzszakképző iskola igazgatója, ismeri az együttes dalait, és láthatóan új lendületet kapott tőle a zenekar” - mondja Pély Tamás, a zenekar frontembere. SLÁGERLISTA Hasalak 1. Zanzibár: Szólj már! (2.)_____________ 2. Romantic: Vágyom rád (1.) __________ 3. Orsi/Akos: 7 másodperc (3.) ________ 4. Krisz Rudolf: Törd át a csendet (4.) 5. Ágnes Vanília: Kinek mondjam el (5.) 6. Crystal: Vigyázz rám! (6.) ___________ 7. Bon Bon: Valami Amerika (10.) ______ 8. V-Tech: Álmodoztam (7.) ____________ 9. TNT: Tiltott perc (8.) ____ ____ 10. TNT: Nem jön álom a szememre (9.) Külföldlak 1. Kylie Minogue: In your Eyes (1.) 2. Shakira: Wherever, Whenever (7.) 3. Atomic Kitten: Eternal Flame (8.) _____ 4. George Michael: Freek! (9.) __________ 5. Pink: Get The Party Started (10.) 6. Anastacia: Paid My Dues (2.) ________ 7. Jennifer Lopez: I'm Real (3.) _________ 8. Alcazar: Sexual Guarantee (4.) _______ 9. Enya: May It Be (5.) ________________ 10. Titiyo: Come Alon (6.) _______________ Magnókazettát nyert Kiss Vivien (Nyíregyháza), Varga Ildikó (Mátészalka), Kántor Valéria (Nyíregyháza). A Rocky üzlet- hálózat ajándékát Kovács János csengeri olvasónk nyerte. Továbbra is várjuk tipp- jeiteket három-három hazai, illetve külföldi dalra. A beküldési határidő: április 5. A slágerlista vasárnap délelőtt a nyíregyházi rádióban hallható. Nyíregyházán a muzsika határtalan hangjai Lengyel, román, olasz, jugoszláv és hazai együttesek hozták el hozzánk a zenét Száraz Ancsa Tőlem a jugoszláv fiatalok kapták volna a képzeletbeli aranyérmet! Nem biztos, hogy ők voltak a legjobbak, de azt hiszem, ebben a versengésben nem is ez volt a legfontosabb. A Pro Archi Nemzetközi Ifjúsági Vonószenekari Fesztivál felhőtlen vidámságról és örömzenélésről szólt, és az üzenete ennél is tovább mutat. A zene szigete A jugoszlávok valóban fantasztikusak voltak. A gordonkásuk különösen tetszett, és nemcsak azért, mert remekül bánt a hangszerrel, volt ebben a fiatalemberben valami. Pimaszság, némi kacér ság, és mérhetetlen profizmus. Lehet, hogy mindezekkel a tulajdonságokkal valamennyi kortársa is rendelkezik, az ő öröme viszont biztosan más. Más, mert túlélt egy háborút. A legtöbb gyereknek szerencsére csupán tévéélmény a tragédia, melyet ha nem akar, meg sem néz, de mit tegyen az, aki nem menekülhet? Mit jelent a zene azoknak a fiataloknak, akiknek a legkisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy zeneórára siessenek, s akik végignézték országuk pusztulását? Talán menedék, Örömzene, határok nélkül talán néhány órányi öröm, kis sziget ott, ahol már minden elveszett. Ma már úgy tűnik, még sincs minden veszve. Ezt abból gondolom, ahogyan ezek a gyerekek megmutatták a világnak - Nyíregyházának mindenképpen -, mire képesek. Kotta nélkül Persze, maga a fesztivál is kitűnő volt. Lengyel, román, olasz, jugoszláv és hazai együttesek hozták el hozzánk a zenét, s ejtették a közönséget egyik ámulatból a másikba. A Nyíregyházi Művészeti Hetek programsorozatának kiemelkedő egysége volt a Pro Archi, és nem pusztán azért, mert a rohanó mindennapok után jólesett elmerülni a muzsika hangjaiban, azért is, mert ezek a fiatalok biztosítékot jelentenek arra, hogy évek múltán is járhatunk koncertekre, s élvezhetjük a zenét. És még valami: a nézőtéren felSipeki Péter felvétele lépésre váró gyerekek ültek, s kommentálták a hallottakat. Közel két órán keresztül beszéltek a Rimszkij-Korszakov műveiben rejlő nehézségekről, a kotta nélküli zenélés különlegességeiről, s mindarról, ami életüket kitölti: a zenéről. Ez érződött minden mozdulatukon, ez hallatszott minden hangban, s ettől válhattak ezek a koncertek életre szóló élménnyé. Ui.: A jugoszláv gordonkást (is) visszavárjuk! Nyers, Benedek Sonka, tojás, torma... és némi itóka. A húzós húsvéti napok után kikapcsolódási lehetőséget kínál a Nyíregyházán, a Kelet Áruház alatt található Club Neo. A szórakozóhelyen általában hetenként egy ismert előadó lép fel, ezúttal dupla élvezetben lehet részük az érdeklődőknek. Szerdán a szegedi Nyers együttes produkciója a soros, csütörtökön pedig a zenei életbe üstökösként berobbant Uhrin Benedek tart nosztalgiaestet. Ez utóbbi programra a szervezők 2x2 jegyet ajánlottak fel, amelyet az alábbi szelvény beküldői között sorsolunk ki. NYEREMÉNYSZELVÉNY Akik szívesen elmennének a nosztalgiaestre, töltsék ki és küljék be címünkre (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) az alábbi kupont. (A nyerteseket telefonon értesítjük.). Jelige: Nosztalgiázzunk együtt. Uhrin Benedek stúdiófelvétel Név: Cím: Tel.: Balázs Pali országos turnéra indul Szokásához híven idén tavasszal is országos koncert- körútra indul zenekarával Balázs Pali, hogy Mindig úgy szeress című új albumának dalait élőben is bemutathassa rajongóinak. A Mindig úgy szeress tavaly szeptemberben jelent meg, s rövid időn belül aranylemez lett. November-decemberben harminc állomásos koncertkörúton vett részt Balázs Pali, majd év elején egy kis lazítás következett, hogy feltöltődve indulhasson el a tavaszi turnéra. A körút április 8-ától június 27-éig tart. Közel 35 helyszínen tapsolhatnak rajongói az előadóművésznek, aki elsősorban új lemeze dalait adja elő, de nem maradnak ki a műsorból korábbi népszerű slágerei sem. Turnészerűen énekes előadók közül lassan már csak Balázs Pali koncertezik művelődési házakban, színháztermekben. Szívesen járja az országot, mert nagyon szeret személyesen találkozni rajongóival, érezni szeretetüket, közösen énekelni velük. Arra törekszik, ne csak ő és zenekara érezze jól magát a színpadon, hanem a közönség is a nézőtéren. Hirdetések A tavaszi koncert sok meglepetést is tartogat a közönségnek, többek között Balázs Pali hűséges kutyájának, Ricsinek új színpadi progukcióját. A kőrútból NYEREMENYSZELVENY Balázs Pali, ahogy legutóbb, most is tiszteletjegyet - összesen negyvenet - ajánlott fel a két koncertre. Akik szívesen elmennének valamelyik lemezbemutatóra, töltsék ki és küljék be címünkre (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) az Alábbi kupont, húsz szerencsés olvasónk két-két jegyet kap. (A nyerteseket telefonon értesítjük.) Jelige: Balázs Pali. Név: természetesen megyénk sem marad ki, április 10-én Tiszavasvá- riban, 11-én Nagyhalászban lép fel, mindkét helyen a művelődési központban. Cím: <A> i Tel.: Balázs Pali Stúdiófelvétel ATLANTISKisvárda U Március 30., szombat Húsvéti latin est 'síxirvendii • • MÁRCIUS 30-AN. SZOMBATON BELENŐ: 1000 Ft Jtáíe tóm Húsvéti úcs-party OtSPEMÍO ■tu Műsorvezetők: Ahaházi Csaba«* Ingyenes buszjárat indul a piros ház elül 21.00-kor ás vissza 4.30-koL Ingyenes FStaxi: 444-444. 441-359. TÖBB EZER AJANDEK SZAKÁCS TIBOR INGYENES TAXI-JÁRAT INGYENES BUSZJÁRAT NY.HÁZÁRÓL: 20.45 WM l:lliil;Wllilri|?BP I resident dj.: I molnár j Április 1Hetid ocsoló Szatmári Váczy párádé!1