Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-25 / 70. szám

2002. március 25., hétfő GYÁSZJELENTÉS /15 „Szeretteim, én most már elmegyek, Küzdöttem sokat, de már nem lehet. Az örök haza vár, Isten veletek A telketek mélyén mindig ott leszek, Sohase felejtsetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa és rokon, ID. VASS IMRE besztercei lakos, 74. éves korában 2002. március 22-én súlyos betegségben elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. A gyászoló család. 171079 MEGEMLÉKEZÉS ID. HADOBAS GYULA volt paszabi lakos születésnapjára. „Jó szellemed kérem, mindennap nagyapám, El-el nézem képed, s el sóhajtom imám. Jó lenne hinni azt, hogy ott az égben fönt vigyázol ránk, s gondjainkkal törődsz. Jó nagyapa voltál, most jó szellem lehetsz, Isten közelében értünk sokat tehetsz." Gyászoló felesége, gyerekei és unokái. 172895 Mély fájdalommal és megrendültén tudatjuk, hogy GULYÁS VILMOS életének 72. évében elhunyt. Szeretett halottunktól 2002. március 29- én, pénteken, 14.00 órakor veszünk végső búcsút a Debreceni köz­temető 2-es számú ravatalozójából egyházi szertartás szerint és ka­tonai tiszteletadás mellett. A gyászoló család. .172376 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, SNEKSZER MIHÁLYNÉ \ szül. Tóth Katalin volt vencsellői lakos hosszú szenvedés után 78 éves korában elhunyt. Temetése 2002. március 26-án 13 órakor lesz a vencsellői temetőben. Gyászoló család. Tudatja a gyászoló család, hogy DEMETER ISTVÁN festőmester hamvasztás utáni búcsúztatása március 28-án csütörtökön délelőtt 11 | órakor a 2-es számú ravatalozóból lesz. Gyászoló család. teSp/ „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában, fi Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, tetei Nem haltál Te meg, csak álmodni mentél." „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott, Számunkra Te sohasem leszel halott, Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy VIRÁG ZOLTÁNNÉ szül. Harman Zsuzsanna BALOGH ISTVÁN volt salamonbokori lakos, türelemmel viselt, súlyos betegség után életének 61. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2002. március 29-én 14.00 órakor lesz az evangélikus egyház szertartása szerint az Északi temető új ravatalozójából. Gyászoló család. 171079 volt Sóstófürdő, Fürdő u. 26. sz. alatti lakos életének 87. évében csen­desen elhunyt. Temetése 2002. március 27-én 14 órától lesz az Észa­ki temető új ravatalozójából görögkatolikus szertartás szerint. Gyermekei, unokái, dédunokái. 173080 „A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt, Elmentél, de gondolatban örökké velünk maradsz. SL. Megállt a szerető szív, mely értünk dobogott, *v Megpihent a kéz, mely értünk dolgozott. r Számunkra Te sohasem leszel halott, Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel emlékezünk BAGDIIMRÉNÉ szül. Pólistyák Mária halálának 1. évfordulóján. A gyászoló család. 172441 „Egy váratlan percben életed véget ért, J* Mint vihar a rózsát a halál tépte szét." Emlékezünk BUSZLAI ANTAL volt libabokori lakos halála hetedik évfordulóján. Családja. 172664 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy egykori tisztelt és szeretett kol­léganőnk, Fájdalmas szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték te? és szerették édesapánkat, hogy VIRÁG ZOLTÁNNÉ szül. Harman Zsuzsanna TAR LEVENTE 2002. március 17-én hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Hamvasz­tás utáni búcsúztatása 2002. március 29-én, 14 órától, a nyíregyházi Északi temető új ravatalozójából történik. Thermo Glass Kft. dolgozói. 171518 48 éves korában tragikus hirtelenséggel eltávozott közülünk. Szerel­tünket utolsó útjára 2002. március 27-én 10 órakor kísérjük az Észa­ki temető új ravatalozójából. Gyászoló gyermekei, édesanyja, testvére és a család. „Szerettem volna éni még köztetek, 'iMHl a sors ősképp rendelkezett. fmejMiit Küzdöttem, de már nem lehetett, Szeretteim Isten veletek." <===», „Szerettem volna még élni köztetek, tette De a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, p, A csend ölel át és a szeretet, tete. Szeretteim Isten veletek." Fájó szívvel emlékezünk, Mély fájdalommal emlékezünk ID. KOVÁCS JÓZSEF ÓNODI BALÁZS volt géberjéni lakos halálának 2. évfordulójára. Szerettei. 169998 volt nagyhalászi lakos halálának 1. évfordulóján. Gyászoló család. 172162 Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁNTÍTS MIHÁLYNÉ életének 73. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2002. március 27-én 13 órakor lesz az Északi temető új ravatalozójából. 173072 Gyászoló gyermekei. Fájó szívvel emlékezünk TIMKÓ GÁBOR halálának 4. éves évfordulójára. Édesanyja és gyászoló csalódja. 172737 Kisvárdán 1 szobás összkomfortos lakás kiadó. 20/9576-762 171974 Nyíregyháza csendes helyén, 6 la­kásos társasházban (zárt udvaron) 2 szobás, összkomfortos lakás ga­rázzsal hosszabb távra kiadó. Ár: 45 E + rezsi. Tel.: 30/9036-538. __________________172218 Nyíregyháza, Orosi ut 3 km-nél, összkomfortos, családi ház, nagy telekkel, hosszabb távra kiadó. Érd.:20/9974-204. 171709 ALBÉRLETET KERES Fiatal házaspár összkomfortos al­bérletet keres Balkány, Szakoly, Nyírlugos vagy Nyírgelse települé­sen. Tel.: 06-30/249-35-67. 172684 Állást ajánl Amerikai munka vízumügyinté- zéssel. Tel.: 20/417-2617. 170257 Nyíregyházi étterembe szakácsot és női felszolgálókat (lehet szak­képzetlen is, betanítjuk) kere­sünk. 30/202-1366. ______170147 Belvárosban megnyíló kávézóba pultosokat, felszolgálókat alkal­mazok. Telefon: 06-30/9536-721. 170470 A NYÍR-PHARMA 2000 Kft. (4400 Nyíregyháza, Csaló köz 8.) gyógyszergyártó üzemébe keres GYÓGYSZERÉSZT ÉS ASSZISZTENST, valamint S felajánlja gyógyszergyártó kapacitását tabletta, kenőcs és folyékony gyógyszerformák gyártását illetően. Érdeklődni lehet a 06-42/445-844, vagy 06-20/9114-768-as telefonon. A West Union-Impex Kft. azonnali belépéssel felvesz élelmiszer nagy­kereskedelemben jártas, gyakorlattal rendelkező raktári dolgozót, targoncavezetői engedéllyel. Jelentkezni: West-Union-Impex Kft. 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 98. 173055 Munkaközvetítés külföldre, re­gisztrált irodától. Azonnal is. Tel: 06-90-490-279 (hívásdíj 5 Ft/s) ___________________171084 424-es Söröző szakképzett SZAKÁCSOT keres felvételre. Érd.: 20/9591-377. __________171179 Generali-Providencia Biztosító RT II. sz. Kirendeltsége ügyfélszolgá- lati-üzleti asszisztens munkatársat keres. Jelentkezés személyesen a kirendeltségvezetőnél munkaidő­ben. Nyíregyháza, Luther u. 5.1. emelet alatt. 171624 Legalább ötéves szakmai gyakor­lattal rendelkező pék szakmun­kást ill. segédmunkást felveszek, magas kereseti lehetőséggel. Tel.: 42/709-241,20/532-7744. 171686 Nyugdíjas szakassziszenst négy vagy asszisztenst nyolc órában gyógyszertárban alkalmaznék. „Bizalom" KE171700 jeligére a kiadóba. _________________ Számítógépes pénzügyi adatrög­zítésre - 4 órás munkahelyi - 4 órás otthoni munkavégzéssel - nyíregyházi lakos pénzügyi-szám­viteli ügyintézőt felveszünk. Szá­mítógépet az otthoni munkavég­zéshez is biztosítunk. Feltétel: kö­zépfokú iskolai végzettség, pénz­ügyi-számviteli szakképesítés, megfelelő számítógépes ismere­tek, min. 2 éves szakmai gyakor­lat. - Gyakorlott titkárnőt rész vagy főmunkaidőben pénzintéze­tünkbe felveszünk. Feltételek: kö­zépfokú iskolai végzettség, gyors- és gépírói szakképesítés, min. 2 éves gyakorlat, megfelelő számí­tógépes ismeretek. - Gyakorlott hivatalsegédet részmunkaidőben felveszünk. Vázlatos szakmai önéletrajzokat a Luther Invest Rt. 4400 Nyíregyháza, Szent István u. 2. sz. címre kérjük. ______171897 Személyautóval rendelkező mun­katársakat keresünk Szerencs és környékéről. Kereset: 15 E FT/hét+benzintérftés. Érd.: 20/4727-915. _________172238 Nagykállói építőipari cég gépke­zelőt keres 5 ÉVES SZAKMAI GYA­KORLATTAL földgyalura és dózer- ra. Csak környékbeliek jelentke- zését várjuk. Érd.: 20/9591-427. Asztalost felveszek. Érd.: 20/9274-621. 172304 Kereskedelmi vállalkozás folya­matban lévő és induló beruházási és fenntartási munkáihoz ügyin­téző és műszaki ellenőrt alkal­maz vállalkozói igazolvánnyal. Ér- deklődni: 70/3310-408. 172379 Kétműszakos munkarendbe takarítónőt keresünk. Érd.: 06-30/9687-278. ________172498 Nagykállóba állandó éjszakai munkára takarítókat keresünk. Érd.: 06-30/9687-278. 172499 Demecserben nyíló I. kategóriás játéktermünkbe teremfelügyelő lányokat keresünk azonnali mun­kakezdéssel. Érdeklődni: március 27-én, 11.00 órakor Demecser, Hunyadi u. 12. szám alatt (volt Ju­nior bár) illetve a 20/9367-683 te­lefonszámom _________172505 Országos cégünk új egészségvédő módszer bevezetéséhez megyei vezető tanácsadót keres. Pedagó­giai vagy egészségügyi felsőfokú végzettség előny. Dr. Tens Med Kft. Szánki György 06-1-387-7640, 06-209-363-554. ________172554 Érettségizett, számítógépkezelői ismeretekkel rendelkező munka­társat keresünk könyvesboltunk­ba eladói munkakörre. Fényképes pályázatát az alábbi címre várjuk: 4400 Nyíregyháza, Pf. 295. 172674 Szállodai takarítót keresünk fel­vételre. Jelentkeés a hirdetés nap­ján 11.00-tól Kávéház, Toldi u. 26-28. ______________172676 Tiszavasvári I. kategóriás játék­termünkbe érettségizett terem- felügyelő lányokat keresünk. Ér­deklődni: Tiszavasvári, Polgár u. 2. szám alatt (Tókert vendéglő) mindennap 11.00 órától, illetve a 20/9367-683-as telefonszámon. 171691 Érettségizett, minimum 5 éves gyakorlattal rendelkező autóvilla­mossági szerelőt felveszünk. Je­lentkezés munkaidőben a 70/2528-646 telefonon. 172692 Fontos Ön számára a pénz és a kötetlenség? Dolgozni is akar ér­te? Akkor hívjon és beszéljük meg! Minimum érettségivel főál­lásban lehetőséget biztosítunk, a többi öntől függ. Jelentkezés: 30/2336-539, 30/2840-606 telefo­nokom _____________168742 Németországba keresünk húsfel­dolgozó szakmunkásokat magas kereseti lehetőséggel. Tel.: 06-1/275-4065. ________170614 Mezőgazdasági technikumi vagy szakközépiskolai végzettséggel rendelkező munkatársat keresünk Tiszadob és kemecsei szarvasmar­ha telepünkre. Számftógép- kezelői ismeret, illetve inszeminá- tori képzettség a felvételnél előnyt jelent. Érdeklődni az 52/570-630 telefonszámon. 171664 Gyümölcsoltványok: őszibarack (kopasz), szilvák (depotika), kör­ték, kajszik, cseresznyék, almák, szőlők, köszméte, ribizli, szeder, málna, földieper nagy választék­ban, hétvégén is. Horváth Kerté­szeti Árudák Nagykálló, Tel.: 42/263-325.___________172365 Tehergépjármű-javításban gya­korlott autószerelőt nyíregyházi telephelyre felveszek. Tel.: 06-30/9851-334. ________172473 Gipszkarton- és álmennyezet­szerelésben jártas, emberekkel bánni tudó, dolgozó csoport- vezetőt keresünk. Kézzel írott önéletrajzokat „Jó munkamorál KE172655" jeligére a kiadóba kérjük. Gépparkkal rendelkező kötött­áru-összeállítót keresek. Tel.: 42/342-392. 172744 Állást keres KFT. teljes körű ügyintézésében jártas 41 éves főkönyvelőnő elhe- lyezkedne. 30/431-2262. 171878 Könyvelői, pénzügyi végzettség­gel, számítógépes gyakorlattal fő- állást keresek. 30/381-4967.172197 Nyitott, kreatív, jó kommuniká­ciós képességű 35 éves nő, 10 éves banki gyakorlattal, számító- gépes ismerettel állást keres. Érd.: 42/434-144. 172649 NÁLUNK EGÉSZ ÉVBEN VAN AKCIÓS CSEMPEVÁSÁR 10-20% ENGEDMÉNNYEL! KIÓ VÁLASZTÉK, OLCSÓ ÁRAK IVIÁR 70S FT-TÓL FÜRDŐSZOBA FELSZERELÉSEK KEDVEZŐ ÁRON CSEMPEBOLT a tol UOO •«».. kórháztól 2SO ni. Vas.irosnnmény, Petőfi u. 3. T.: 45/470-809.

Next

/
Oldalképek
Tartalom