Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-23 / 69. szám

2002. március 23., szombat I«lti»lla§ptH»fisá§ GYÁSZJELENTÉS /19 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy KOVÁCS SÁNDOR volt debreceni iskolaigazgató életének 83. évében elhunyt. Temetése 2002. március 28-án 13.00 órakor lesz az Északi temető új rava­talozójából a református egyház szertartása szerint. A gyászoló család. t EMLEKEZES „Hulló könnyekkel állunk hamvaid felett, A sírod bezárta a legdrágább kincsünket. Üres lett a házunk mióta elmentél, nem maradt más benne fájó könnyeimnél. Sírodra hiába viszünk virágot, Veled temettük el az egész világot.” Szomorú szívvel emlékezünk TANYIK JÓZSEF halálának 3. éves évfordulójára. 171294 Gyászoló felesége és gyermekei. „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Hirtelen halálod szívünknek nagyon fáj. Te voltál mindenünk, örök sebet hagytál.” Elviselhetetlen fájdalommal tudatjuk mindenkivel, hogy RACZ ÁRPÁD volt Nyíregyháza, Nádor utcai lakos, életének 51. évében hirtelen el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2002. március 25-én 10.00 órakor lesz az Északi temető új ravatalozójában. 171467 Bánatos felesége, két gyermeke, fia menyasszonya. „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott, Fájó szívvel tudatjuk, hogy Számunkra Te sohasem leszel halott, Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok.” ID. STEFÁN SÁNDOR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy volt orosi lakos 52 éves korában tragikus körülmények között el­hunyt. Temetése 2002. március 25-én (hétfőn) 14.00 órakor lesz az orosi temető ravatalozójából. BALOGH ISTVÁN Gyászoló család. 172741 volt Sóstófürdő, Fürdő u. 26. sz. alatti lakos életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése 2002. március 27-én 14 órakor lesz az Északi temető új ravatalozójából görögkatolikus szertartás szerint. t<.—- Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is- yggtV merték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, Gyermekei, unokái, dédunokái. nagyapánk és dédnagyapánk, 173080 ID. LAKATOS SÁNDOR Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek, szom­szédoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, 81. évében hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése 2002. már­cius 25-én 14.00 órakor lesz a nagyhalászi temető ravatalozójából. PÉKÁR ANDRÁS A gyászoló család. 173016 f Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édes­anyánk, ÖZV. VÁRACZKIJÁNOSNÉ 48 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2002. március 26-án de. 10.00 órakor lesz a borbányai temetőben. Soha nem felejtünk. 172104 Gyászoló családja. temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. 1727+8 Gyászoló család. f Szomorú szívvel tudatjuk, hogy TÓTH ANDRÁS (Kupak) volt nyírmadai lakos 2002. március 14-én életének 76. évében el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az uma elhelyezése 2002. március 26-án (kedd) 12.30 órakor lesz a nyírmadai ravatalozóban. 170485 A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy BODNÁR ISTVÁN Kisv’rda, Tordai utcai lakos életének 73. évében elhunyt. Temetése 2002. március 25-én 15.00 órakor lesz a kisvárdai régi temetőben. A gyászoló család. 173145 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagy­apánk, J Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is- = merték, szerették és tisztelték, hogy NAGY KÁROLY ny. MÁV főtanácsos a MÁV. lg. volt dolgozója (volt Serház utcai lakos) hosszan tartó be­I & ID. SIMON JÁNOS tegség után 81 éves korában boldog házassága 52. évében elhunyt. kótaji lakos, életének 71. évében hosszas betegség után váratlanul el­Szeretett halottunk temetése 2002. március 26-án, kedden 15.00 óra­hunyt. Temetése 2002. március 24-én, vasárnap 15 órakor lesz a kó­kor lesz a Debreceni köztemető 2-es számú ravatalozójából evangé­likus szertartás szerint. Lakás: Debrecen, Szeremlei u. 16/B. A gyászoló család. 172752 táji temető ravatalozójából. A gyászoló család. 172927 172601 Köszönetét mondunk a Szabolcs Volán Rt. vezetőinek és dolgozói­nak, hogy felejthetetlen halottunk, RADÁCS ENDRE (Bandi) temetésén részt vettek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, RADÁCS ENDRE buszvezető kispaládi lakos temetésén részt vettek, mély fájdalmunkban osztoz­tak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy GYESKÓ JÓZSEFNÉ szül. Palotai Jolán 2002. március 22-én 82. évében elhunyt. Temetéséről későbbiekben gondoskodunk. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, HORVÁTH LÁSZLÓNÉ szül. Rékasi Márta temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, OLÁH MIHÁLY temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fáj­dalmunkban osztoztak. A gyászoló család. 173035________________________ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, SZENES ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. 172698 ____ Ház Mándokon 2 szobás családi ház sürgősen eladó. Irányár: 1,5 M Ft. Érdeklődni a 06-20/9341-741-es telefonon. 171887 Garázs A Volán és a piros iskola közötti ga­rázssorban garázs kiadó hosszabb távra. 7 E Ft/hó. 42/405-758. 172562 Ház Bagamér, Regéd u. 3. alatti 2 szo­bás, összkomfortos ház mellék- épületekkel eladó. Érd.: 52/399-007. 168996 Hajdúnánáson 580 n.öl parkosí­tott telek komfortos öreg házzal, központhoz közel eladó. Érd.: 52/485-600. 170582 Ház Mezőzomboron, 3 szobás, össz­komfortos, családi ház, központi és gázfűtéssel eladó. Szerencsi társasházi csere is érdekel. Érd.: egész nap 30/499-0510. 169106 Sátoraljaújhely, Hősök tere 12 sz., I. em. 50 nm, egyedi gázfűtéses, galériás lakás eladó, lár: 4 M Ft. Érd.: 47/321-373, 30/403-7729. __________________________169124 Girincs központjában családi ház melléképületekkel eladó. Villany, víz, gáz, telefon van. Érd.: 46/464-982. ___________169886 Kisgyőrben összkomfortos, tele­fonos, családi ház melléképület­tel, pincével eladó. Érd.: 46/476-858. 170952 Tar Sándorné Q6-2QZaafeW!f53 l^^Loránd 06-20/9589-909 Gévai Tímea 06-20/9739-764 Sípos József 06-20/9589-910 Farkas László 06-20/9589-913 Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! Nyíregyházi székhelyű részvénytársaság számviteli, értékesítési munkakör betöltésére keres azonnali belépéssel gazdasá­gi egyetemi vagy főiskolai végzettségű, prog­ramozói - informatikai ismeretekkel rendelke­ző kreatív, dinamikus munkatársat, néhány éves szakmai gyakorlattal. Szakmai önéletrajzát április 2-ig várjuk „Kreatív munkatárs" KE173049 jeligére a kiadóba. ■173049­Hol Kivel Mit Mikor Miért Válaszok a Keletben! <^) Felhívás A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a központi irodaépület strukturált hálózat kiépítése során keletkező építőmesteri munkákat, az épület külső homlokzat részleges felújítását, valamint a falfirkák mentesítését kí­vánja elvégeztetni. Várjuk mindazok jelentkezését, akik a fenti munka elvégzéséhez megfelelő jo­gosultsággal, kellő szakértelemmel, felszereltséggel és hasonló volumenű kivi­telezési referenciával rendelkeznek, valamint vállalkozási szándékuk van. A konkrét munka pályázati felhívását a jelentkezők részére megküldjük. A jelentkezést írásban az alábbi címre kérjük beadni: Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Beruházási Osztály 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 19. Jelentkezési határidő: 2002. március 26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom