Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-14 / 62. szám
2002. március 14., csütörtök Kelet <*M&gprofsiág HÉTVÉGE /8 TÁRLAT Hűség az emberekhez, tájhoz Dimenziók Cslpkekalapos hölgy Kádas Kati Kárpátalján, Beregszászban született, ott is élt 1997-ig, Magyarországra való áttelepüléséig. Pályáját a beregszászi Horváth Anna szobrásznő érdemes művész egyengette, aki így ír tanítványáról: „...emberi sorsa sokkal nehezebb volt, mind sokunké, de talán éppen ez a nehézség volt az, ami ránevelte a kemény munkára, és a nagy önfegyelem árán elsajátított alkotó tevékenységre. Kati egyik fő erénye a hűség. Hűség emberekhez, tájhoz. Képeit nagyfokú érzelmi gazdagság jellemzi, ahol mindig van optimizmus, de egy kis szomorúság, nosztalgia is.” Képei a NyírPlazában, az Űjfehértói Művelődési Központban láthatók ezekben a napokban. Gótikus varázslat Juhász Gyula Március idusára Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja. Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai És lángoló Petőfi szava zengett, Kokárda lengett és zászló lobogott; A költő kérdett és felelt a nemzet. Ma nem tördel bilincset s börtönajtót Lelkes tömeg, de munka dala harsog, Szépség, igazság lassan megy előre, Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe. De azért lelkünk búsan visszanéz, És emlékezve mámoros lesz tőled, Tűnt március nagy napja, szép tavasz, Mely fölráztad a szunnyadó erőket, Mely új tavaszok napját égre hoztad, Mely új remények ibolyáját fontad. Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott, Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot! fa angolkertes barokk kastély reneszánsza A második világégést is épségben vészelte át, békeidőben majdnem a tűz martaléka lett A főúri udvarház főépületének főkapu felőli homlokzata a kocsifelhajtóval - Jelenlegi állapotában a szerző felvételei Kovács Bertalan Akár igaz, akár nem - ugyanis okleveles hivatalos adat erre nézvést nincs - a tuzséri Lónyay-kastélyt a hagyomány szerint a korábban a helyén álló középkori várkastély anyagából építették a XVli. század végén. A Ló- nyay János királyi testőr által építtetett barokk stílusú épületmag mindössze hat helyiségből állott. Aki mostanság pillantja meg a honi főúri kastélyok hányatott sorsát - mondhatni, mifelénk hagyományosan - osztályrészül „megkapó” tuzséri műemlék ingatlanegyüttes központi kastély- épületét, aligha sejti: mennyi áldozatvállalás kellett ahhoz, hogy a jeles személyiségekkel is büszkélkedhető Lónyay família fészke ismét régi fényében pompázzon. Ybl és a pénzügyér Az eredetileg hatszobás barokk épület bővítése nem sokáig váratott magára, 1880 körül Lónyay Menyhért - aki egyáltalán nem mellesleg akkoriban országunk pénzügyére volt - határozta el (talán éppen pénzügyminiszteri reggelije közben), hogy mindkét irányba kétemeletes szárnyépülettel bővíti kastélyát. A munka megtervezését nem kisebb nevű szakemberre, mint a kor elismert építészére, Ybl Miklósra bízta. A toldással egy- időben a főépület tömbjét is - hasonlatosan a számyrészekhez - manzárdtetősre alakították át, de a kastély belső architektúrája is alapos változásokon esett át. Az Ybl-féle „beavatkozás” után az emeletes, oromfalas szárnyak, no meg a kocsialáhajtó némiképp elnyomták a hajdani főépületet. Stílustörést azonban mégsem követett el a mester, aki a főépület barokkosán finom részletkiképzéseinek, tér-tömeg tagolásainak önkéntelen, de elkerülhetetlen elrejtésének ellensúlyozására az ajtó- és ablakkeretekre, a párkányokra és a pilaszterekre (a falba épített pillérekre) neobarokk ornamentikát álmodott. A kastélynak ekkor már tizenhét szobája volt, s ma is az Ybl Miklós által elképzelt formában áll. Különös fintora a sorsnak, hogy a tuzséri főutcán található - mellkéképületeivel ma is zárt együttest alkotó barokk udvarház - a második világégést viszonylag épen átvészelte, ám 1990-ben mégis egy nem egészen véletlen tűzvész okozta majdnem teljes pusztulását. De ne szaladjunk ennyire előre az időben! Tragédiák itt és ott A főúri fészek 1894-ben egy tragédiával végződő eseménnyel hívta fel magára és lakóira a figyelmet. Az akkori birtokosa, bizonyos Salamon Tódor ifjú leánya (mindössze 23 esztendős volt) hipnotizálás közben meghalt. A nem mindennapi sztori már akkoriban is kivívta a honi média fokozott érdeklődését, sőt külföldi orgánumokban is több cikk foglalkozott a szomorú eseménnyel. Nem érdektelen megjegyezni, hogy a hipnózisüggyel kapcsolatban írt riportjaival az akkor még diák Krúdy Gyula is igen nagy feltűnést keltett. A kastélyhoz egykoron hatalmas, 20 holdas angolpark is tartozott, amelyet ugyan a háború után alaposan megcsonkítottak, de legalább elmondható: a keleti homlokzat felőli - jóllehet torzóban megmaradt, de ma is csodálatos - park legalább védettnek számít. A történelmi kert végébe temetkeztek az utolsó birtokosok, a hercegi Odescalchi-Lónyay család tagjai. A sírkertbe temetett hercegi család legismertebb alakja herceg Odescalchi Miklós tartalékos repülőhadnagy volt, aki bombázójával a szövetségesek helyett (közismert volt németellenessé- ge, de nem tudni, hogy reá jellemző merész egyéni akció volt- e, avagy megbízás a hadműveleti területeken való átrepülése) egy észak-itáliai német katonai repülőtérre tévedt. S bár küldetésének indítékai ma sem ismertek, és vélhetően az őt letartóztató gestaposok sem tisztázták perdöntőén azokat, a tisztet árulóként tartóztatták le. A nyüasok hadbírósága általi ítélet nyomán Sopronkőhidán akasztották fel. A háború után őrnaggyá előléptetett férfiút 1946-ban katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra a kastélyparkban. Az épület egykori lakói közül feltétlenül szólni illik Lónyay Pálma grófnőről is, aki a két világháború közötti évek helyi, sok személyes tragédiával átszőtt eseményeit naplójában örökítette meg. Az idősebbek körében a mai napig emlegetik a segítőkész, művelt asszonyt, akit szintén a családi sírkertben temettek el. A második világháború után a kastélynak csak bizonyos részeit használták alkalmi célokra, ezért a nem „belakott” részek beáztak és fokozatosan tönkrementek. Arra nyilvánvalóan a településnek soha nem volt, de nem is lehetett elég pénze, hogy az évtizedek alatt bizony alaposan leromlott állagú udvarházat teljes egészében felújítsa. Mindazonáltal a hatvanas évek elején Ágostházi László tervei alapján az Országos Műemléki Felügyelőség helyreállította az épületet. Igazából azonban egészen mostanáig az épületegyüttes északi részét használták éveken át: mozi, illetve közösségi célú intézmény működött itt, miközben a vele szemközti (egykori istálló) épület állapota igen leromlott, mi több a históriája során szébb napokat megélt impozáns főépület - felelőtlen emberek hathatós „közreműködésének” köszönhetően - bő egy évtizede leégett. Mégsem ítéltetett azonban teljes pusztulásra: különösen akkor gyorsult fel a rekonstrukció, amikor nemrégiben a Műemlékek Állami Gondnokságának tulajdonába került. A főépület mára kívülről teljesen, belülről részben újjászületett, sőt a tavaly rendezett barokk délutánon már a nagyterem gyönyörűen restaurált mennyezetfreskója alatt csendült fel a Weiner Kamarazenekar jóvoltából több rangos zenemű mellett Vivaldi: Négy évszak-ja. Szakavatott mesterekkel Nemrégiben a korszerű fűtést is beszerelték, s az ismét nagy becsben tartott épületet folyamatosan biztonsági emberek vigyázzák. Jelenleg csupán a „sokboltíves” hajdani istálló várja a szakavatott mesterembereket, hogy befejezzék a felújítást. Természetesen a szigorú kutyás őrzés ellenére - vagy talán éppen ezért(!) - látogatható az épületegyüttes már rendbehozott része. A MÁG tervei szerint - csakúgy mint az általuk felújított és felügyelt több egykori főúri lak esetében - a tuzséri LóTavaly a barokk muzsika Is beköltözött egy délutánra a falak közé nyay-fészek egyszer majd profitot is termelő idegenforgalmi célokat szolgálhat: nemcsak nívós szálláshelyek alakíthatók ki ugyanis benne, hanem a konferenciaturizmusnak is méltó helyszíne lehet. A kastély angolpark felőli homlokzata a két világháború között Nevezetessegeink A kisvárdai római katolikus templom első említése 1293- ból való, papjáról 1291-ben írtak először. A kisvárdai néphagyomány és más írott forrásra visszavezetve Szent László idejére helyezi annak építését. Az idők folyamán többször átépítették. Bővítése 1788-1805 között történt meg, ekkor készült el a kétszakaszos hajó és a nyugati torony, valamint a szentély fiókos boltozata. A templom jellege: sokszög záródású szentélyű templom, késő barokk stüusban Elek Emil felvétele
