Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-12 / 60. szám
2002. március 12., kedd ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Comenius-klub Az újfehértói Mályvás- kerti Általános Iskola március 12-én 10 órától rendezi meg a második Comenius- klubfoglalkozást. Az iskolai minőségbiztosítással foglalkozó tanácskozásra tíz intézményt hívtak meg a szervezők. 0 Farsangi focitorna A Rétközi Iskola- szövetség a napokban farsangi focitornát rendezett felnőtteknek az ibrányi sportcsarnokban. Kilenc csapat indult a tornán, s végül a következő eredmény született: első lett Ibrány, a második Nagyhalász, a harmadik pedig Demecser csapata. 0 Akadályverseny A névadó hetének keretében történelmi akadályversenyt rendez a tiszalöki Kossuth Lajos Általános Iskola március 12-én 14.30 órától az oktatási intézmény diákjai számára. Hajnal András polgármester Díjátadás a bálon Tiszabercel (KM) - Harmadik alkalommal rendezte meg bálját a közelmúltban a Barátok Tiszabercelért Egyesület, amelyen átadták „az év embere” címet is. A szavazatok alapján a gazdasági szférában ezt a címet Hajnal András, a község polgármestere vehette át, míg a civil szférában Homonnai Zoltán, az egyesület alel- nöke lett az év embere a múlt év nagy rendezvényeinek megszervezésében kifejtett munkájáért. Homonnai Zoltán (jobbra) veszi át az elismerést Garainé Nagy Éva felvétele Nyelvhasználati verseny Nyíregyháza (KM) - Az Édes anyanyelvűnk nyelvhasználati verseny megyei fordulóját a gimnazisták és a szakképző iskolák diákjai számára a megyei pedagógiai központ szervezésében április 18-án rendezik meg a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában. A verseny két részből áll: először 9.30 órától feladatlapot töltenek ki a tanulók 45 perc alatt, 12.30-tól pedig 3 perces szóbeli előadásokon bizonyíthatják tudásukat a diákok. A gimnáziumok és a szakképző iskolák egy-egy főt küldhetnek (a 600 fős iskolákból 2-2 tanulót). Nevezni és jelentkezni április 13-ig lehet dr. Zom- bori Tibornénál, a Művészeti Szakközép- iskola tanáránál. Az országos versenyt október 18. és 22. között rendezik Sátoraljaújhelyen. Folyamatosan „lombosodik” a Bandiién „A célom mindössze az volt, hogy az énekegyüttes tagjait továbbgondolkodásra késztessem” M. Magyar László Nyíregyháza (KM) - Jó ismerősként köszönthette a napokban Nyíregyházát Sally Dunkley és Francis Steele. A The Tallis Scholars együttes tagjai ugyanis egy éven belül másodszor érkeztek a szabolcsi megyeszékhelyre, hogy mesterkurzust tartsanak a Banchieri énekegyüttes közreműködésével. A két angol vendég fellépett a kurzus zárásaként rendezett nagysikerű koncerten is, amelyen madrigálok és motetták csendültek fel. A rendezvény után kértem arra Francis Steele-t, hogy ossza meg olvasóinkkal is legfrissebb élményeit. Először arról faggattam, hogy a tavalyi sikeres kurzus után milyen érzésekkel, gondolatokkal jött vissza Nyíregyházára. Szerencsés- A tavalyi kurzus és koncert valóban nagyon jól sikerült, sok szép élménnyel mentünk haza Londonba. Az emlékek, az élmények máig megmaradtak bennünk. Most, hogy visszatértem, azt tapasztaltam, hogy a Banchieri énekegyüttesben tovább éltek és érlelődtek a dolgok, magasabb szinten álló együttessel találkoztam a tavalyi évhez képest. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a Banchieri együttes egy olyan kert, amely folyamatosan lombosodik, virágzik. Szerencsés vagyok, hogy - ha csak egy hét erejéig is - részese lehettem ismét ennek a fejlődésnek.- Nem jelentett nyomasztó terhet a tavalyi siker? Tudott újat mondani a kórustagoknak?- Nem éreztem tehernek ezt az újabb mesterkurzust. Ha ilyen egyszerű lenne a dolog, az életnek vége lenne. Mindig van új dolog. Változik a világ- Az elmúlt egy év alatt öregebbek lettünk, s a világ is mindig változik. S mindig van újabb mondanivalónk is. Javasoltunk mi is madrigálokat, motettákat az együttesnek. Jól ismerjük ezeket a műveket, tudjuk, Angliában hogyan közelítik meg a dalokat a kórusok. A feladat érdekessége az volt, vajon a Banchieri hogyan adja elő a szerzeményeket.- A zárókoncerten visszahallotta az előző napokon adott tanácsait?- Sok szép dolgot hallottam, de azokról már nem mondhatjuk el, hogy az én javaslataim voltak. A munkám, a célom mindössze az volt, hogy a Banchieri tagjait továbbgondolkodásra késztessem. Én csupán az első láncszem vagyok, a többi a Banchieriben fonódik ősszé, ott gyűrűzik tovább. Ha azt hallanám csupán vissza a koncerten, amit én mondtam, az csalódás lenne. Nekem semmi szerepem nem volt a sikerben, hiszen a Banchieri tartotta az előadást, nem én. Egyébként az egyik legjobb koncert volt, amit valaha is hallottam. Ismét otthon- Tavaly egy régi épület, az idén pedig a Kodály Zoltán Általános Iskola új épülete adott otthont a kurzusnak...- Sajnos, nagyon beleszerettem abba a régi épületbe, talán mert én is elég öreg vagyok. Kicsit tartottam az új épülettől, amelyet tavaly láttam is építés közben. Az igazság az, hogy az épület nem annyira fontos. A benne lévő emberek - többek között Szabó Dénes, Szabó Soma a gyermekek és a pedagógusok varázsolják olyanná, amilyen. Ahogy beléptem az ajtón, rögtön melegséget, tehetséget, komolyságot éreztem. Tudtam és éreztem, hogy ismét otthon vagyok.- Milyen munkák várják Angliában?- Cambridge-ben veszek részt egy mesterkurzuson, utána pedig Amerikába utazom egy kon- certkörútra. Remélem, kapok még meghívást Nyíregyházáról is. Francis Steele és Sally Dunkley (középen) a tiszteletükre adott fogadáson A szerző felvétele Főszerepben a kosárlabda Szerencsés helyzetben vannak a kállósemjéni általános iskola diákjai, mert szép nagy tornateremben tornázhatnak a testnevelésórákon. Igaz, a szünetekben és a délutáni órákban is van bőven mozgásterük a fiataloknak, ugyanis az iskola három épülete hatalmas udvart fog közre. Az udvar egyik részére fajátékokat szeretne az iskola, erre a célra fordítják a közelmúltban rendezett jótékonysági bál bevételét is. Képünkön: a kosárlabda alapjaival ismerkednek a diákok a tornateremben M. Magyar László felvétele A bádogember vitte el a pálmát Egyéni jelmezek és csoportos produkciók voltak Gergely-napi találkozó Érpatak (KM) - Természetesen jól tudják az érpataki Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai és pedagógusai is, hogy már régen véget ért a hivatalos farsangi szezon, azonban egy oktatási intézményben oly sok esemény történik, hogy nem könnyű egy maszkabál megszervezése. A napokban végül megrendezte az iskola tantestülete és a VICO Gyermekszervezet az álarcosbált a diákok nagy örömére. Hatvan egyéni jelmezt láthattak az érdeklődők, valamint az osztályok csoportos jelmezes műsorral is készültek az aulában megrendezett mulatságra. A Kóczon Péter és Juhász Tiborné pedagógusok által szervezett farsangra pártatlan zsűrit kértek fel, amelynek az elnöke Horváth Ernő, a község jegyzője volt. Végül a jelemezesek versenyében a következő eredmény született: első lett Simoncsik Zoltán (2. o.) a bádogember jelmezével, a második helyen végzett az emberevőnek beöltözött Napkori Dávid (2. o.), a harmadik pedig a pólyásbabaként bemutatkozott Maroda Mónika (2. o.) volt. Kü- löndíjat kapott Papp Péter (1. o.), aki szőlőszemet alakított. Az alsósok csoportos jelmezének versenyét az 1. osztály nyerte a hóemberek jelmezével, második lett a lakodalmi játékokat bemutató 4. osztály, a harmadik helyet pedig a 3. osztály szerezte meg a „piros mogyoróssal”. A felsősök között az 5. osztály győzött a dáridával, másodikok lettek a kéményseprőknek beöltözött 8. osztályos diákok, a harmadik helyet pedig a 6. a. osztály diákjai szerezték meg a kannibálok jelmezével. Nagykálló (Szabó Csaba) - Régi hagyomány a gergelyezés szokása hazánkban és a környező országokban is. E nap, illetve napok Szent Gergely, az iskolák patronusá- nak emlékezetére eredeztethető vissza. Ez az iskolák napja volt, ilyenkor Szent Gergely vitézei járták a házakat és az iskolák „katonáit”, diákjait toborozták, hasonlóan a katonai to- borzókhoz. A fiúk tarka szalagokkal fel- bokrétázva zászlóval, a leányok a legszebb ruháikban vonultak házról házra, s tisztelték meg e napot és az újonnan iskolás korúakká válókat. Nagykállóban a Körösi Csorna Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában Márton Lászlóné szervezésében immár hagyomány a Gergely-napi találkozó. Most a ráhangolódás és a felkészülés időszaka van, ugyanis március 22-én lesz a találkozó, valamint a verseny. A diákok egyénileg három korcsoportban: 1-2., 3-5., 6-8. évfolyamosok, a csoportok: 1- 4., 5-8. osztályba járó diákok, akik népdal éneklésben, néptáncban, népmesemondásban mérhetik össze tudásukat. A rendezvényen folyamatosan lesznek kézműves foglalkozások is. A korábbi évek tapasztalata alapján önfeledt ki- kapcsolódás vár a diákokra, a szülőkre és a közönst A legjobbak oklev tárgyjutalmakat is k; 1 jesítményükért.