Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-27 / 49. szám
2002. február 27., szerda KtítlwMaipfWfizáf MINDENFELŐL /2 0 Visegrádiak A magyar külpolitika a közép-európai összetartozás és együttműködés egyik, számára változatlanul kiemelten fontos területének tekinti a visegrádi együttműködést és érdekelt annak folytatásában - nyilatkozta Martonyi János külügyminiszter kedden. 0 Nyílt levél Kovács László szocialista pártelnök nyílt levélben osztotta meg aggodalmát Mádl Ferenc köztársasági elnökkel bizonyos pártoknak a kampány hangnemével kapcsolatos kijelentései és tényleges gyakorlata közötti éles ellentét miatt. 0 Olimpia Az Országgyűlés 198 igen, 5 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadta a XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló határozatot. Bomba Nyomozók vizsgálják egy robbanás helyszínét a belügyminisztérium közelében Rómában. A támadásért egyelőre senki sem vállalt felelősséget EPA-felvételek Legyen nemzeti konszenzus a legfontosabb kérdésekben (Folytatás az 1. oldalról.) Mádl Ferenc szerint van erre esély, talán még a népesség növekedésének elérésére is. Szintén fontos feladatnak nevezte az egészségügy helyzetének javítását, valamint a szegénység felszámolását. Leszögezte, hogy számos területen történt javulás a rendszer- változás óta. Példaként említette az államfő a keresetek, a belső fogyasztás növekedését, a korszerű infrastruktúra kiépítését, a munkanélküliség és az infláció csökkenését, a lakásépítés beindulását, valamint a felsőoktatás fejlesztését. Az államfő szavai szerint az árvízi károk helyreállításában az ország kisebb csodát művelt, és jól vizsgázott szolidaritásból. Az országgyűlési frakciók vezetői reagáltak az elhangzottakra többen a napi politikához, a választási kampányhoz is kapcsolódtak. Orbán Viktor miniszterelnök egy kérdésre adott válaszát használta fel arra, hogy köszönetét fejezte ki a kormánypárti frakcióknak, és azoknak a képviselőknek, akik szavazataikkal támogatták a kormányt céljai elérésében. Mint mondta, súlyos felelősséget vesz a nyakába az, aki Magyarországot ma nem demokratikus országnak minősíti és békétlen országnak állítja be.- Akik azt állítják, hogy Magyarország ma nem ilyen ország, kétségbe vonják Magyarország polgárainak demokrácia iránti elkötelezettségét, békés hajlamait és azt az eredményt, amelyet az elmúlt 12 esztendőben közösen értünk el - fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor a kabinetről szólva azt mondta, hogy az magyar világnézetű. A parlament 202 igen szavazattal 131 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem támogatta a házszabálytól való eltérést - amihez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazatára lett volna szükség - igy nem tárgyalt és nem határozott a média- törvény EU-jogharmonizációs célú módosításáról. Áder János bejelentette, hogy a szocialisták visszavonták a politikai vitanap tartására vonatkozó javaslatukat, és sem az MSZP sem pedig az SZDSZ képviselői nem szólalnak fel az interpellációs időszakban. Tüntetés Fülöp-szigetekiek Bush az első számú terrorista! feliratú transzparenseket tartanak a kezükben azon a tüntetésen, amelyen a Basilan szigetén és Zamboan- gában zajló, közös amerikai-Fü- löp-szigeteki hadgyakorlat ellen tiltakoznak a Mindanano tartománybeli Zamboagnában 2002. február 26-án. A hetek óta mintegy 660 amerikai katona részvételével zajló kiképzés célja, hogy felszámolják az Oszama bin Laden szaúdi terroristavezér al- Kaida szervezetéhez szorosan kapcsolódó Abu Szajjaf-féle szélsőséges muzulmán szervezetet Nádastűz a Berekben Sávoly (MTI) - Mintegy kétszáz hektáron égett a nádas tegnap este a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, a Berekben, Sávoly környékén. A tűz lakott területet nem fenyegetett, veszélyben volt a sávolyi vasútállomás és egy tanya, ám ezen a részen időközben sikerült megfékezni a lángokat. A délután riasztott tűzoltók nagy erőkkel, több mint félszázan vonultak a helyszínre. Az oltásban a marcali, nagyatádi, keszthelyi hivatásos tűzoltók és a vörsi önkéntesek vettek részt. A munkát nehezítette az erős szél. Az árvíz következményeiról a parlamentben Nincs jó hír az önkormányzati utak, csatornák és a másodlagos károk helyreállításáról Budapest (KM - M. S.) - A parlament keddi ülésnapján Helmeczy László ország- gyűlési képviselő az árvíz utáni helyreállításról kérdést intézett a közlekedési és vízügyi miniszterhez. A megyei közgyűlés elnöke azt kérdezte: teljes egészében hely- reállíthatóak-e a 2001. márciusi szatmár-beregi árvíz következtében tönkrement önkormányzati létesítmények, utak, csatornahálózatok. Közismert, hogy a károk helyreállítására eredetileg másfél milliárd forintos keret állt rendelkezésre, amelyből 1,2 milliár- dot tavaly már felhasználtak, 300 millióból pedig az idén gazdálkodnak. A felméréseket követően feltárt újabb károk, valamint a helyreállítás, újjáépítés során keletkezett károk teljes helyreállítására 550 millió forintra lenne szükség, amelyekből a legszükségesebb munkák 163,5 millió forintból végezhetők el. Rendelkezésre áll-e ez a pénz, mikor indulhatnak a munkálatok? - kérdezte a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei képviselő. Fónagy János miniszter felsorolta a helyreállításra, újjáépítésre költött milliárdokat, hangoztatva, hogy előbb a házakat építették újjá, majd az utakra került sor. Tudnak az újabb igényekről, köztük a nehézgépjárművek által az önkormányzati utakban okozott károkról. Helyreállításukat indokoltanak tartják és mindent megtesznek, hogy a 163,5 millió forintra legyen fedezet. Helmeczy László a válaszról lapunknak úgy vélekedett: a miniszter megkerülte a kérdést, mert az 550 millió helyett annak mindössze harmadáról beszélt, arról sem konkrétan. A képviselő azt mondta, a kérdést immár írásban újra fel fogja tenni a miniszternek. Kiss Gábor képviselő sem hozott jó hírt a parlamentből. Felkereste a belügyminisztert és a másodlagos károk (például gazdasági épületek) helyreállításáról kérdezte. Pintér Sándor szerint ez ideig a felmérés még nem történt meg, tehát pénz sem állhat rendelkezésre. A miniszter azt mondta a képviselőnek: a katasztrófavédelmi szervezet feladata lesz a felmérés. Kiss Gábor szerint az árvizes területen sürgető ez a gond, majdnem egy évvel a történtek után már így is nehéz lesz reális képet kialakítani. Ismert, hogy a képviselő korábbi interpellációjára a pénzügyminiszter azt válaszolta, a másodlagos károkról a lakások helyreállítása után lesz szó. A lakások újjáépítése, helyre- állítása hivatalosan megtörtént, nem kellene elfeledkezni a további ígéretekről. Jándon, Geléne- sen, Tiszaadonyban, Gergelyiu- gomyán és más településeken az érintettek nagyon várják az intézkedéseket. , Csehák Judit mint miniszter Budapest (KM) - Újabb miniszterjelöltjét jelentette be Med- gyessy Péter. Az MSZP kormányfőjelöltje közölte, hogy az egészségügyi és szociális tárcát Csehák Juditnak szánja. Az egészségügy irányítását, illetve felügyeletét korábban miniszterként s miniszterelnök-helyettesként ellátó Csehák Judit egy mondatba tömörítette programjának lényegét: Senki ne legyen szegény, mert beteg, és senki ne legyen beteg, mert szegény. Találkozó Hamid Karzai, az átmeneti afgán kormány elnöke (balra) és Mohammed Hatami iráni elnök egymás mellett áll Teheránban 2002. február 26-án, az afgán poltikus hazautazása alkalmából tartott ünnepségen. Karzai háromnapos iráni látogatása alatt együttműködési megállapodást írt alá az iráni vezetőkkel Politikai hirdetés Vll’-chat Torgyán Józseffel A Független Kisgazdapárt elnöke válaszolt a három online újság olvasóinak Február 25-én vendégünk volt dr. Torgyán József, aki személyesen válaszolt a Szabolcs Online, Hajdú Online, Borsod Online látogatóinak. Az alábbiakban részleteket közlünk a beszélgetésből.- Mi a véleménye azokról a volt „kisgazda” képviselőkről, akik amikor süllyedt a hajó, elhagyták anyapártjukat?- Az árulók nem egyszerűen egy süllyedő hajót hagytak el, hanem ők fúrták meg a hajót, hogy elsüllyesszék azt, és magukkal vitték a mentőhajókat is. A hajót azonban sikerül révbe juttatni az április 7. és 21. napjaira kitűzött választásokon, míg a hajón utazó és a mentőcsónakokon utazók arra a sorsra fognak jutni, mint amit nekünk szántak.- Milyen elképzelései vannak a zöldségexport szubvenciójával kapcsolatban?- Hadd emlékeztessem arra, hogy én voltam az a miniszter, aki a zöldség, gyümölcs és szőlőtelepítések 50%-át az általam vezetett minisztériummal átvál- laltattam, hitelgaranciát nyújtottam, és kamattámogatást adattam.- Azt ígéri, hogy a nyugdíjkorhatárt le fogja vinni.- A nyugdíjkorhatár leszállításának forrásoldala a jelenlegi költségvetésben is benne volt, hiszen önmagában az infláció alulértékelése és a valóságos infláció között 280 milliárd bevétele származott a költségvetésnek. A forint csúszóleértékelése önmagában a Horn-kor- mány ideje alatt, 2300 milliárd Ft árfolyamveszteséget okozott hazánknak, míg a cserearány romlása 29% arányban sújt minket. Ha az utóbbin, ésszerűsítéssel évente csak 300-350 milliár- dot lehetne megtakarítani, és azt a gazdaság megtakarítására fordítani, az államháztartási reform végrehajtásával évente több 100 milliárdot lehetne megtakarítani, és a gazdaságot akként lehetne dinamizálni, hogy lényegesen több jutna a szociális szférára. Meg kellene szüntetni az állami pazarlást, így pl. indokolatlan a miniszterelnök alá rendelt főtisztviselői kar létrehozása a különböző minisztériumokban a havi 800 ezer Ft-os fizetések mellett.- Ön szerint ha a FIDESZ ismét megnyeri a választásokat, szükség esetén a Kisgazdákkal koalícióba lépne-e újra?- Ön helytelenül tette fel a kérdését. A helyes kérdés: hajlandóak lennénk-e azzal a párttal újra koalícióra lépni, melynek kormányra kerüléséért 82 esélyes jelöltünket léptettük vissza, és amely párt hálából hátbaszúrt minket. A Fidesz korábban már bedarálta a KDNP-t, a KDSZ-t, valamint az MDF-et, a MIÉP-et átmenetileg ki szeretné használni, hogy utána átvágja a torkát, a Kisgazdapártot pedig szerette volna felfalni. Mi azonban megakadtunk a torkukon.- Mi a véleménye Orbán Viktorról?- Nem tartom alkalmasnak miniszterelnöknek, de Orbán Viktor pozitívumait, és negatívumait nem Önnel, hanem vele kellene megvitatnom.- Az emberek mennyire jelzik, hogy elegük van a jelenlegi politikából?- Azt tapasztalom, hogy a lakosság igen tekintélyes része elégedetlen a jelenlegi politikával, amin én nem is csodálkozom.- Ön szerint mennyire szerencsés hangsúlyozni a politikában a vallási motívumokat?- Az emberek hitvilágát nem lenne szabad a politika erkölcstelen szintjére süllyeszteni.- Még mindig komolyan gondolja, hogy az FKGP és Ön bejut a parlamentbe?- Meg vagyok győződve, hogy a kisgazdapárt nélkül a következő ország- gyűlés is elképzelhetetlen. Ahogy Európa sincs Magyarország nélkül, úgy Magyarország sincs Kisgazdapárt nélkül. Mi vagyunk az egyetlen történelmi párt. Olyannyira hiszek ezekben a gondolatokban, hogy közel 70 évesen egyénileg megmérettetem magam a Szabolcs- Szatmár-Bereg megye 9. számú, Mátészalka központú egyéni kerületben.- Ön szerint a Fidesznek sikerül- e megtartania a jelenlegi pozícióját a KÜLPOLITIKAI ÉS EGYÉB BAKIK ellenére?- Országjárásaim kapcsán azt tapasztalom, hogy az MSZP-t nem szeretik, a FIDESZ-t viszont gyűlölik.- Mi lesz az árulók sorsa?- Az árulók a júdáspénzt hamis bankókban fogják megkapni. A FIDESZ egyébként minden párt árulóit a saját pártjába gyűjtötte össze, így indokolt lenne, hogy a Fidesz a nevét az Árulók pártjára változtatná. Természetesen mocskos kisgazda árulóból sohasem lesz mocsoktalan Fidesz-fiú.- Mi a véleménye arról, hogy a Fügetlen Kisgazdapárt pozitívan hatott a kormánykoalícióra és a FIDESZ mégis hátba szúrta?- Köszönöm a kérdésben megfogalmazott választ, hogy noha a FKGP pozitívan hatott a kormánykoalícióra, a FIDESZ mégis hátbaszúrta. Ez valóban így van, és ha valaha eljön az ideje, hogy a mi koalícióban kifejtett munkánkat az ország is megismerheti, igen sokan a legnagyobb elismerés hangján szólnának a munkánkról. Elég ha csak azt említem, hogy mi akadályoztuk meg a 2 éves költségvetés alkalmával, hogy a FIDESZ az áfát a mg-i, élelmiszeri- pari, energiatermékek árába, 12-ről 15 % -ra emelje. Szerettük volna, ugyanakkor az adókat csökkenteni, és a gazdaság dinamizálását ezzel elérni, de ezt a FIDESZ-szel szemben nem tudtuk keresztülvinni. A mg. szerkezetátalakítása, a vidék fejlesztése, a családi gazdaságok létrehozása, kiemelt támogatása, a külső üzletrészek teljes áron való megváltása, a minőségi termelés kialakítása, a feldolgozott termékek arányának növelése és számos egyéb eredmény a mi munkánk gyümölcse.- Mi a véleménye a miniszterelnök Benesi dekrétummal kapcsolatos kijelentéseinek nemzetközi visszhangjáról?- Én a diplomáciai érzék hiányát nehezményezem a miniszterelnöknél.- Melyik várost tartja alkalmasnak a régióközponti szerepre. Nyíregyházát vagy Debrecent?- A válaszom a 3.: a Mátészalka- Nyíregyháza tengelyt.- Mi a véleménye a Terror Házáról?- Ha van ország, ahol meg kell emlékezni a terror áldozatairól, az sajnos a mi hazánk, Magyarország. A legtöbb áldozatot a Független Kisgazdapárt adta a haza ügyében...- Mit szól „A Viktor” című könyvhöz?- Nem jó, ha magyar politikusról ilyesmiket írnak, de ne kívánja tőlem, hogy a könyv valóságtartalmáról véleményt alkossak, hiszen én nem tartozom Orbán Viktor korosztályához, se baráti köréhez. További részletek: www.szon.hu i , - y, yn*.. : , Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal@inform.hu) Szerkesztők: Cservenyák Katalin (cseka@inform.hu) - aktuális. Balogh József (balogh@inform.hu) - belpolitika. Galambos Béla (galambos@inform.hu) - gazdaság. Mán László (man@inform.hu) - sport. Marik Sándor (marik@inform.hu) J - társadalom. Sipos Béla (sipos@inform.hu) - térség. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Postafiók: 47 (4401): hirdetés: 25 (4401). Telefonközpont: (42)501-510. Szerkesztőségi telefax: 501-973, Hirdetési telefax 501-970. Interneteim: http://www.kelet.hu. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@inform.hu -hird.: kelethird@inform.hu. Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526- 626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Angyal Sándor. Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet. Marketingvezető: Kereső Magdolna. Technikai vezető: Csonka Zsolt, Terjesztési vezető: Szerbina István telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbina@inform.hu. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Kézbesítési problémáikat a 0640/424424es kékszámon jelezhetik. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Média Kft., fax: 501-970. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az llnform Média Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Média Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 25., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre l 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 59 forint, pénteken a TV Plusszal 64 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A*jesz’ Nyomtatás:lnform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.