Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-21 / 44. szám
2002. február 21., csütörtök KttetwNbgyaronzág HÁTTÉR / 3 S zerencsére a meteorológusok által beígért februári kemény télből eddig nem sok minden valósult meg, a mezőgazdasági munkákhoz jó az idő. Az emberek a tavasz közeledtével „beindultak”, a legtöbbjük már megmetszett, s elkezdték a talajművelést. Egyre többen jönnek beszerezni a vetőmagvakat, a permetszereket. Már a vetőburgonyát és a -kukoricát is viszik. S uller Zoltán, BOLTI ELADÓ V ajdabokorban élek, és nagyon vártam már, hogy a november közepén megkezdődött télnek vége szakadjon. Még nincs igazi jó idő, de a kertet már félig rendbe tettem. Igaz, nagyon fáj a lábam, de az ember nem hagyhatja el magát, mert akkor hamarabb ágynak esik. A meggyes és a szőlő metszésével még várok, gyerekkoromtól tudok metszeni. Valamivel muszáj foglalkozni! Reményi Péterné, nyugdíjas F elsősimán van kertem, abban tevékeny- kedek. Nem is bánom már, hogy elkezdődik ismét a robot, mert a téli semmitevés többet kivesz az emberből, mintha egész nap dolgozna valamit. Éppen harminc éve végeztem el Nyíregyházán a Mezőgazda- sági Technikumot, de az akkor tanultak folytonos felújításra szorulnak. Elég, ha csak a temérdek új permetszerre gondolok. Magna József, nyugdíjas L ehetne már jó idő, igaz, a február eddig kitett magáért! Kertes házban lakom, az egész terület mindössze kétszáz öl, de abban nekem a konyhára minden szükséges megterem. A ház előtti részt pedig szép virágoskertté alakítottam. Nagyon szeretek velük foglalkozni. Az ásózást már nem bírom, de a veteményezést magam szeretem csinálni. Az emberben benne van a tavaszvárás! Kiss Ferencné, nyugdíjas A z almafákat már megmetszettem, de az őszibarackkal még várni kell! Lemosást csak a talajmenti fagyok után végzek. Az udvari részt szeretném tavasz- szal befüvesíteni, csak azt nem tudom, hogy a kutya mellett ez hogyan fog sikerülni. A kutyánk ugyanis még tőlem is hamarabb megmetszette a rózsatöveket, mind egy szálig letördelte, elharapta a hajtásokat. Kohut László VÁLLALKOZÓ 0 A barikád A Kortárs Estek rendezvény- sorozat keretében ma fél hatkor kezdődik a nyíregyházi Rolling Rock Étterem különtermében A barikád, és annak két oldala gímű program, melynek meghívott vendége Wittner Mária, 1956-os halálraítélt. 0 A nevelőszülők érdekeiért A Nevelőszülők és Állami Gondoskodásba Került Gyermekek Érdekvédelmi Egyesülete a nevelőszülők érdekeinek érvényesítése céljából, közismert személyekkel szervez fórumot. A fehérgyarmati művelődési házban ma 10 órakor kezdődik a soros összejövetel. Árvíz ellen segíteni kell a Tiszának Nem elég a feltárás, rendszerbe is kell foglalni az ármentesítés-árvízvédekezés lehetőségeit NÉZŐPONT Nyíregyháza (KM - M. S.)- Az tavalyi árvíz okait és a megelőzés lehetőségeit a legkülönbözőbb szinteken keresik a kis falvaktól az ország- gyűlésig. így volt ez a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén is. Két vízügyi igazgatóság jelenlévő vezető szakemberei ütemes gátépítésről adtak tájékoztatást, a fővédmű-rendszer rekonstrukciója jól halad. A képviselők ezért kíváncsibbak voltak az utóbbi időben reflektorfényben lévő „Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése” című elképzelésre - amelynek társadalmi vitája ezekben a hetekben zajlik a Tisza-kö- zeli megyékben. Az új terv célja szintén az árvizek megelőzése, de nem csupán a gátak magasításával. Az összefüggésekről, a gazdasági, a szakmai háttérről kérdeztek a képviselők. Koncepció és tervezés- Két és fél év négy rendkívüli Tisza-völgyi árvize nyomatékosan vetette fel, hogy az utóbbi időben alkalmazott gátépítéseken kívül sürgősen más lehetőségeket is fel kell tárni - mondta Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese. Ráadásul nem elég a feltárás, hanem rendszerbe is kell foglalni az ármentesítés-árvízvédekezés lehetőségeit, tartalékait. Most nem elég a komótos kutatás, gyorsan kell dolgozni: a koncepcióalkotás, a programkészítés és a konkrét tervezés hármas feladata egyszerre van jelen. Ez együtt viseli a Vásárhelyi-terv« továbbfejlesztése címet. A szakemberek abból indultak ki: a töltések magasításának ésszerű fizikai és gazdasági korlátjai vannak. A műszaki elképzelések lényege: komplex fejlesztésekre van szükség. Segíteni Emlékeznek Nyíregyháza (KM) - Bessenyei Györgyre emlékeznek, halálának 191. évfordulóján a Nyíregyházi Főiskolán. Csütörtökön délelőtt tízkor koszorúzás lesz a Bessenyei-domborműnél, ahol dr. Jánosi Zoltán kari főigazgató mond emlékbeszédet. A Bessenyei Körben az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében 17 órakor Az ifjúság nem felejt címmel a főiskola magyar szakos hallgatói versben, prózában, zenében idézik fel a költőt. Ezt a csirkét majdnem megettük CSERVENYÁK KATALIN En nem tudom, hogy van az: valaki egy liter piacon vett pálinkáért elveszítheti az autóját, miközben hektószámra jön át a határon illegálisan a szesz, tonnaszám pedig - most éppen - a „döglött" csirke. » Engem a kettő közül igazából a csirke érdekel, ami - a ciánszennyezés, a száj- és körömfájás, a kergemarhakór után - ismét kisebbfajta pánikot okozott a lakosság körében. Mert hiába mondják az embernek, hogy nem kell aggódni, azért a kisördög motoszkál benne. Az egészség nem játék - főleg mások ne játsszanak vele, hadd döntsük már el mi, akarunk-e mérget nyelni vagy sem. Hallom, az állategészségügyi hatóság lezárta a vizsgálatot, az „árut" (több mint negyven tonnányit) megsemmisítették. Majd megerősítették: a magyar csirke jó. Eddig majdnem rendben is lennénk. Csak hát volnának még elvarratlan szálak. Konkrétan az érdekelne, kik állnak az ügy hátterében. Ki volt a megrendelő, a beszállító, ki, hogyan kreált a kínai (vagy afrikai?) csirkéből lichtensteinit, meg hát azért - hiába szárnyas - mégsem a gólyákkal érkezett kicsiny hazánkba. Hogy érthetőbb legyek: valahogy átjött a határon. Csak színlelném a meglepetést, ha kiderülne, jó kis pénzek estek le itt is, ott • is, míg az emberi fogyasztásra alkalmatlan szállítmány megérkezett. Bár most kicsit kínosan érezhetik magukat, mert vágyuk, hogy a csirkéjüket még meg is együk, nem teljesedett be. De ettől még rosszul biztos nem jártak - anyagilag. Közben a tönk szélére jutott néhány tenyésztő, becsukott pár baromfifeldolgozó, jócskán alulteljesítette terveit a kereskedelem is. Volna tehát itt néhány fedezetlen számla, amely még nincs megcímezve. Tehát csak azt akarom mondani: hús-vér emberek az elkövetők, nevük is van, nehogy már őket futni hagyják, aztán esetleg a végén egy állateledel-boltost büntessenek meg, aki átvett a szállítmányból két zacskó csirkemellet, de nem adott róla blokkot... Gátépítés Tivadarnál kell a folyót, hogy a nagy vizeket gyorsabban elvigye ott, ahol ennek van meg a lehetősége (például töltésáthelyezéssel, folyószabályozással, nyári gátak elbontásával, stb.). A sík vidékeken árvízi vésztározókat célszerű építeni, a hegyekben pedig mindenképpen állandó tározókra van szükség. Emellett a felső részen - ahol sem a vízszállítás növelésére, sem vésztározásra nincs lehetőség; a megyei szakasz nagyrészt ilyen - lehet reális megoldás a töltések további magasítása. Vásárhelyihez azért kötődik a terv, mert elfogadja és támaszkodik Vásárhelyi Pál másfél évszázaddal ezelőtti Tisza-szabályo- zásának elveire. A vésztározók lényege, hogy a mértékadó árvízszinteknél magasabbak ne alakulhassanak ki a Tiszán. Sok előkészítés eredményeképpen tíz helyet jelöltek ki, amelyeknél fontos szempont volt: ne legyen drága, ne kiváló termőtalajokat vegyen igénybe, minél kevesebb épületet és meElek Emil felvétele zőgazdasági értéket érintsen. A vésztározók területének kisajátítása nem szükséges, viszont építési korlátozás elrendelése indokolt (természetesen pénzügyi ellentételezés mellett). Egy esetleges árvízi elöntést követően kártalanítást kell nyújtani az érintetteknek. A tervezett tíz vésztározó területe összesen 577 négyzetkilométert tesz ki, és 1,5 milliárd köbméternyi vizet tud befogadni. A javasoltak közül megyénkben a három legkisebb található: a Felső-Túrnál, a Számos- közben és Szamos-Kraszna- közben. Rakamaztól délre A Tisza fővédvonala Rakamaztól 57,4 kilométer hosszban a debreceni székhelyű Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság fennhatósága alá tartozik. Gondjaik a felső szakaszéihoz hasonlóak, bár a mi megyénkben csupán 9,4 kilométer töltés nem felel meg az előírásoknak - tűnt ki Bartha Péter műszaki igazgatóhelyettes információjából. - Sajátos a helyzet Tiszadobnál, ahol az „And- rássy-gát” másodrendű ugyan, de szigorú oltalom alatt álló természetvédelmi területet véd. A Tivizig 2002-ben ötvenötmillió forintot szán szabolcsi területen végzendő rekonstrukciós munkákra, továbbá számít több minisztérium támogatására. Igazgatóságuk is érintett a vésztározók építésében: a hortobágyi 155 millió köbméter vizet fogadna be. Aranylakodalom Ötvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték az elmúlt hétvégén Sóstóhegyen Szikszay József és felesége, Zsiga Olga. A házaspárt három lánya és vejeik, 8 unoka, 1 dédunoka és a népes rokonság köszöntötte Amatőr felvétel MEGKÉRDEZTÜK: HOL TART A KERTI MUNKÁKKAL? Bemutatom a tavalyi siófoki találkozásunk emlékét Ferter János rajza Parlamenti támogatás Az országgyűlés területfejlesztési bizottságának alelnö- kétől, Bajor Tibortól megtudtuk: a bizottság néhány napja egyhangúlag támogatta a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről készült koncepciót. Állásfoglalást is elfogadott, amiben kéri a kormánytól, hogy tegyen intézkedéseket a program megvalósítása, az előkészületek gyorsítása érdekében. A jelenleg társadalmi és tárcaegyeztetésen lévő program legjobb esetben 2003 őszén indulhat el. A három évre tervezett fejlesztési koncepció 99 milliárd forintba kerülne. Ez magában foglalná az 53 milliárdért megvalósuló 14 víztározó megépítését, valamint a 34 milliárdos medermélyítési és -szélesítési, illetve a 12 milliárd forint költségű töltésmagasítási munkákat is.