Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-15 / 39. szám
2002. február 15., péntek KULTÚRA /I5 HÍREK 0 Kulturális gála A Váci Mihály Művelődési Központ és Gyermekcentaimban február 16-án 16.30-kor nyílik meg Szé- csi Lászlóné és Verdes Enikő művésztanárok kiállítása, amelyet kulturális gálaest követ. 0 Kiállítás A nagykállói művelődési központ kamatermében Kádas Katalin grafikus, festőművész tárlata nyílik február 18-án 16 órakor. 0 Koncert A nyíregyházi Zeneiskolából indultam címmel rendez az intézmény koncertsorozatot, amelyben február 28- án 17 órakor Huszárszki Éva, Vörös Eszter, Béresné Kassai Ágnes és Iván Klára műsorát hallgathatják az érdeklődők. Egy a szerencsés hat közül Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Ladik János érettségi előtt áll a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskolában. Az egyike azoknak a diákoknak, akik részt vettek a Nyerő hatosok vetélkedősorozatban. Fortuna kedvezett Jánosnak, így aztán a márciusi döntőnek egyik résztvevője lehet. Rendszeresen készül a döntőre, minden reggel elolvassa a lapot, hiszen negyed hét körül már megérkezik. így aztán már Ladik János úgy megy az iskolába, Balázs Attila feiv. hogy „képben” van. Szereti a képes krónika oldalt, mert itt szép lányok és érdekes cikkek találhatók. De elolvassa a sportoldalakat is meg a közbiztonsági tudósításokat. Az iskola egy kicsit mozgalmas, ami érthető, hiszen mindenki készülődik az érettségire. Az idén többet kell tanulni, mint eddig, de a tanárok sokat segítenek. - A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán szeretnék továbbtanulni, ha sikerül, akkor járműtervezéssel foglalkozom majd. Ha ez nem jön össze, akkor a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karára jelentkezem. Lelkileg arra is felkészültem, hogy nem sikerül a felvételi. Ebben az esetben itt maradok a szakközép- iskolában ötödévre, megszerzem a technikusi oklevelet. János egyedüli gyerek. Oroson laknak, az édesanyja rokkantnyugdíjas, az édesapja karbantartóként dolgozik. A családi gazdaságban zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak, de állatokat is tartanak. János otthon is sokat segít, amiben nincs semmi rendkívüli, hiszen erős, jó fizikumú srác. Gépteremben a diákok Nagyszekeres (Molnár Károly) - Napjainkban 164 gyerek jár a nagy- szekeresi körzeti iskolába. Az óvoda- pedagógusokkal együtt 22 nevelő foglalkozik a két intézmény diákságával. Az iskolában minden gyerek napközis is. Ez szinte páratlan. Az is, hogy a gyerekek az önkormányzat támogatásával napi háromszori étkezést vesznek igénybe. Szülők és nevelők egyaránt értékelik ezt. A feladatokat itt mindenki elvégzi, és otthon már csak ismételni kell a megtanul takat. A gyerekek idejéből arra is futja, hogy az iskolaújság elkészítésében részt vegyenek. Gyakori vendégek itt az iskolarádió munkatársai is. Aki az Internet kínálta lehetőségeket akarja kihasználni, megteheti. Maga az iskola igazgatója is számító- gépes szakember, ott segít, ahol a diákok ezt igénylik. Pálur Endre igazgató és a diákok Talamba A Talamba ősi délszláv cserépdob. A Talamba egy ütőegyüttes névadója. Hangversenyüket február 13-án tartották a VMK hangversenytermében. A fiatalokból álló csapat három tagja - Márton Anikó, Szitha Miklós és Zombor Levente - lényegében hazajött, a két fiú ráadásul a Kodály Zoltán Általános Iskola diákjai voltak. A Talamba 1998-ban alakult, a következő évben vették fel mostani nevüket. A műsor, amit a művelődési központban is bemutattak, igazi show, amelyben együtt volt a látvány, a zene és a fény, a mozgás, a színházi elemek, a humor és az öröm. Balázs Attila felvétele Zenés játékok százas szériában A költségvetés kilencven százalékát a nézőtéri bevételek adják Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) - Tíz év alatt huszonegy bemutató, kétezer-kétszáz előadás, közel egymillió néző. Nagyjából ez a Mandala Dalszínház tízéves mérlege. Teljesítményük méltó a megünneplésre. Az első bemutatót 1992. február 22-én tartották. A. L. Webber - T. Rice: József és a bűvös kabát című musicaljét mutatták be nagy sikerrel. Ebből az évek I során 117 előadást tartottak. Az alapítók című előadásból nak, akik ki szeretnék próbálni magukat ebben a műfajban, akkor is dicséretes dolgot cselekszünk. Nemzedéki üzenet Február 23-án 20 órakor a VMK-ban gálát rendez a Mandala Dalszínház, amelynek sztárvendége Bródy János és Panko- tay Péter, aki a Mandalában kezdett, jelenleg pedig az Operettszínház társulatának a tagja. Az előadáson részletek hangzanak el az elmúlt évtized híres előadásaiból. A Mandala Dalszínház megalakulásában, elindításában nagy szerepe volt Dobos Lászlónak. A kis csapat jól érezte, hogy nagy az igény Nyíregyházán is a zenés játékok iránt. A várakozás be is igazolódott. - A produkciókat utaztatjuk, a műfajt eljuttatjuk a kisebb településekre is - mondja Bódis Gábor ügyvezető. Százas széria- Erre a kőszínházak képtelenek lennének, hiszen a játszóhelyek nem felelnének meg az igényeiknek, meg aztán olyan drágán mennének, hogy nem is tudnák megfizetni őket. Muszáj, hogy elérjük a százas szériát, mert akkor nem lenne kifizetődő a produkció színpadra állítása. A kötségvetésünk sem engedné Jelenet a József és a bűvös kabát meg, amelynek kilencven százalékát a nézőtéri bevételek adják. Aki egy kicsit is járatos ebben a szakmában, az tudja, hogy milyen óriási dolog ez.- Mindegyik előadásnak megvolt a maga üzenete, mert arra törekedtünk, hogy egyszerre szóljunk azokhoz, akik az előadásainkat megnézik, de a magunk pillanatnyi helyzetét is megragadjuk. Az elmúlt években sokan jöttek és mentek, a Mandala Dalszínház gyűjtőmedence volt. Ha nem tettünk volna mást, minthogy lehetőséget nyújtunk azokA jó tankönyv jellemzői Nyíregyháza (KM) - Az Oktatási Minisztérium a Taneszközbemutatók Információs Egyesületével fenntartott együttműködés eredményeként 2001. októberében meghívásos pályázatot hirdetett a tankönyvbemutatóhelyek számára. A pályázati kiírás alapján a megyei pedagógiai intézet Az olvasás évéhez kapcsolódó programok lebonyolítását szeretné megvalósítani. Ennek keretében neves tankönyvszerzőket és szakembereket kértek fel előadások megtartására az alábbi témakörökben: többkönyvű oktatás, olvasásra nevelés tankönyvekkel, olvasástanítás és tankönyv, a jó tankönyv szövegtani jellemzői. Az első előadást Lovász Gabriella tartja a General Press Kiadó képviseletében 2002. február 26-án 11 órai kezdettel az intézet tankönyvbemutató termében. A tervezett téma: olvasásra nevelés tankönyvekkel. A rendezvényre szeretettel várják a megye pedagógusait és az érdeklődőket. A helyszínen egyúttal lehetőség lesz a kiadó tankönyveinek a megtekintésére is. Ismét mesterkurzus az angol művészekkel A hallgatóság a reneszánsz egyházi muzsika igen felkészült,szakértőjét ismerhette meg Nyíregyháza (KM) - Tavaly Nyíregyházán nagysikerű koncertet adott a Banchieri Énekegyüttessel mesterkurzusuk befejezéseként a világhírű Tallis Scholars kórus két énekese, Sally Dunkley és Francis Steele. A két neves előadóművészt hamarosan ismét a szabolcsi megyeszékhelyen köszönthetjük, ugyanis február végén megint tartanak kurzust Szerelem és halál a reneszánsz zenében címmel. A Banchieri kamarakórus tagjai 2000. december 1-jén Budapesten a Mátyás-templomban megtekintették a Tallis Scholars koncertjét, s utána ismerkedtek meg az angol művészekkel, akikkel azóta is rendkívül jó munka és baráti kapcsolatban vannak. Az elmúlt esztendő augusztusában Londonban is találkoztak, s akkor állapodtak meg egy újabb kurzus megtartásáról. A tavalyi kurzuson Sally Dunkley és FranSally Dunkley és Francis Steele cis Steele a Banchieri Ének- együttest irányítva, illetve velük együtt énekelve vezették be a hallgatóságot a reneszánsz egyházi zene előadásának sajátos problémáiba. A mesterkurzust vezető Francis Steele basszusénekes személyében a hallgatóM. Magyar László archív felvétele ság a reneszánsz egyházi muzsika igen felkészült szakértőjét ismerhette meg, aki szuggesztivi- tásával, alaposságával és a világ vezető vokális együttesében megszerzett több évtizedes tapasztalatával nemcsak a kurzus aktív szereplőinek, de minden hallgatónak felejthetetlen élményt szerzett. A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola próba- és hangversenyterme ad otthont majd az idei rendezvénynek február 25. és március 2. között. Délelőttönként 10 órától 12 óráig, délutánonként pedig 13.30 órától 16.30 óráig foglalkozik a két előadóművész a nyíregyházi énekesekkel. Minden foglalkozás nyilvános, azonban belépőjegygyei tekinthető meg. A kurzus egész időtartamára szóló belépők elővételben a Kodály-iskola titkárságán, vagy a képzés idején a helyszínen vásárolhatók meg. Megvehetők továbbá az interneten a www.banchieri.hu címen. A mesterkurzus zárókoncerttel fejeződik be, amelyet március 2-án 19 órától a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében rendeznek meg. Az együttessel Sally Dunkley és Francis Steele is énekel majd.