Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-15 / 39. szám

2002. február 15., péntek TISZAESZLÁM KÖRKÉP /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Aratónap Tavaly először rendezte meg Tiszaeszlár az aratónapot, mely a három zápor ellenére is olyan jól sikerült, hogy az idén már bekerült a megyei rendez­vénynaptárba. 0 Gyarapodás Tiszaeszlárnak jelenleg 2820 lakosa van. Tavaly 42 gyermek született, közülük 31 roma származású. Három év alatt a település lélekszáma 60-nal emelkedett. 0 Eszlári egyesületek A településen lét­rehozták a hagyományőrző, a keresztény családsegítő egyesületet, két sportkör, a Lungo-Drom egyesület és egy cigány kisebbségi szervezet is működik, meg­alakult a Bashalomért Közalapítvány, va­lamint az óvodás és iskolás gyermeke­kért alapítványok. Jászok és törökök Tiszaeszlár neve 1220-ban tűnik fel először írásos em­lékben, amikor az ohati és zárni apát az idevalósi Éliást lopással vádolja. 1261-ben az egri egy­ház birtokai között szerepel. 1276-ban Endre püspök elcse­réli Karászi Sándor szebeni ispán egyik falujával. Karászi Sándor fiai 1321-ben 61 márkáért a Balogsemjén-beli Egyed fiainak, Iván és Simon mestereknek előbb zálogba, majd két év múlva végképp eladják. A község neve népnévből, illetve törzs­névből származik. Régebbi alakja Oszlér lehetett. Ennek alapján gondoltak a kuta­tók arra, hogy a török as népnév -lar töb­besjellel ellátott alakját rejti, s jelentése „ászok”, azaz „jászok”. (A kutatók egy ré­sze a kunokkal települést jászok falvai­nak tartották az Oszlár-Eszlár nevű helye­ket. Mások szerint viszont ezeknek Oszlári néven kellett volna fennmaradni, az -i nél­küli alak korábbi településre vall.) Az Eszlár név eredetének németből eredezte- tését tévesnek tartja Pásztor Lajos, akinek tanulmányából idéztük a fenti részletet. A közigazgatásilag Tiszaeszlárhoz tarto­zó Bashalom (Basteleke) szintén hon­foglalás kori település. Először 1427-ben említik írásos emlékben, amikor Zsigmond király Küllői Lökös Miklós fiát és rokona­it birtokaiban megerősíti. Egykori tulajdo­nosáról nevezték el. A Bas személynév is­meretlen eredetű, bár több magyarázata is ismert. (Balsilius, Blasius csonkult formá­ja az újfelnémet személynévből, és a tö­rök bas (fej, főm főnök) köznévből lett sze­mélynév. Ez tűnik valószínűbbnek.) A köz­ség határába olvadt Pogteleke is. Megszépült a kápolna A közigazgatásilag Tiszaeszlárhoz tarto­zó Bashalomnak 560 lakosa van. Zámbori Lajos falugondnok a teljesen felújított ká­polnát (Jézus szíve templom) mutatta be.- Kétezerben a kápolna belseje, tavaly pe­dig a külseje nyerte vissza eredeti szépsé­gét. A helybeliek adományai tették ki a helyreállítási költségek nagy részét. A ká­polnát gróf Dessewffy Miklós építtette gyer­mekei számára, melyet Oldali Jenő plébá­nos szentelt fel 1893. augusztus 19-én. A felújított kápolna Bashalmon Elmaradt a karbantartás, a fűtéskorszerűsítés Tavaly 30 millió forint volt, az idén ennél is több lesz a költségvetési forráshiány Györke László Tiszaeszlár (KM) - Az idei költségvetés tárgyalásának első fordulójában kiderült: több mint ötvenmillió forint­tal több pénzre lenne szükség az önkormányzat és intézmé­nyeinek normális műkö­déséhez, mint amennyi a be­vételi oldalon szerepel. Juhász Imre polgármester nem túlságosan derűlátó, hiszen tavaly például a harmincmilliós forrás­hiányt az „önhikis” pályázaton mindössze ötmillió forint kiegé­szítő támogatással enyhítette a központi költségvetés. Takaréklángon- A Területfejlesztési Tanács pályázatán tájházra nyertünk tá­mogatást - mondja. - Azonban W ...................... Sajnos a foglal­koztatás kérdésé­ben nem sikerült előbbre lépni. Juhász Imre ..........................................................w nagy szükség lett volna a régi is­kola fűtésének korszerűsítésére, a nyílászárók cseréjére is. De ez is, és a középületek tatarozása, ál­lagmegóvása is elmaradt a pénz­hiány miatt. Ezért aztán a fejlesztések is úgymond „takaréklángon égtek”, hiszen a gyermekorvosi rendelőn kívül - mely 5-6 év vajúdás után végre elkészült - más jelentősebb A bashalml kastély tetőszerkezetét szeretnék az Idén felújítani beruházás nem valósult meg. Ha­csak a bashalmi kápolna felújítá­sát nem soroljuk ide, ám a költ­ségek jelentősebb hányada a hely­beli lakosok adományaiból álltak össze.- Sajnos az önkormányzatnak igen szűkös a mozgástere - mond­ja Juhász Imre -, hiszen a saját bevételünk szinte jelentéktelen. A település területén ugyanis alig van munkalehetőség, sőt a tava­lyihoz képest az idén tovább rom­lott a helyzet: a tiszalöki textil­üzem eszlári varrodáját, ahol nyolcvanan dolgoztak jobbára eszláriak, megszüntette. Sőt, a tiszalöki üzemben is folyamatos a leépítés. Az első körben tíz férfi­nak mondtak fel, most az asszo­nyokat küldik el. Az amúgy is magas munkanélküliségi ráta ez­zel tovább romlik. A legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat, az intézmények­ben összesen 84-en dolgoznak. A téesz fokozatosan szűnt meg, tele­pét nemrég megvásárolta egy cég, ám ott is csak 8-10-en dolgoznak. Egy pékség van még a község te­rületén. Ötvenheten váltották ki a vállalkozói igazolványt. A lakos­ság igen jelentős hányada a mezőgazdaságból próbál megélni. Nincs infrastruktúra Jelenleg 303 regisztrált eszlári munkanélkülit tartanak nyilván, de ebben még nem szerepelnek az elbocsátott eszláriak.- A valóságban ennél sokkal több az állásnélküli - teszi hozzá Juhász Imre. - Sajnálatos, de tény: a környező településekhez képest a lakosságszámhoz viszo­nyítva Tiszaeszláron messze a leg­magasabb a munkanélküliek ará­nya. Sajnos a foglalkoztatás kér­désében nem sikerült előbbre jut­ni: ennek háttere, hogy az önkor­mányzatnak nincsenek közmű­vesített telkei esetleges zöldmezős beruházásra, sőt, olyan jelenleg használaton kívüli épületei sem, amelyekkel ide lehetne csábítani a vállalkozásokat. Jelenleg 27-en kapnak jövede­lempótló támogatást, és 213-an rendszeres szociális segélyben ré­szesülnek. Utak, konyha A tiszaeszláriak szociális hely­zetét hűen tükrözi, hogy a telepü­lésen 691 gyermek kap kiegészítő családi pótlékot (korábbi nevén: gyermekvédelmi támogatást), s mindössze 25 iskoláskorú nem jo­gosult erre a család jövedelme alapján. Magyarán: az eszlári csa­ládoknak mindössze 3 százaléká­ban magasabb az egy főre jutó jö­vedelem a nyugdíjminimumnál.- Tiszaeszlár belterületén - mondja végezetül a polgármester - összesen 18 kilométeres az ön- kormányzati úthálózat. Ebből azonban mindössze 3310 méter aszfaltozott. Az idén ezen a hely­zeten mindenképpen változtatni szeretnénk. Ezenkívül Bashalmon szeretnénk bővíteni az idősek el­látásának rendszerét, valamint 2,8 milliós beruházással egy tálaló- konyhát kialakítani. Kétmillióra pályáztunk a Szociális és Család­ügyi Minisztériumnál, döntés még nem volt. A házi segítség- nyújtás tárgyi és személyi felté­teleit is szeretnénk bővíteni. Köz­munkaprogramra pályázunk az idén is. Itt jegyzem meg, hogy ta­valy 130-an vettek részt ilyen jel­legű foglalkoztatásban. Szeret­nénk a felújított tájházban a hely- történeti gyűjteménynek méltó helyet biztosítani. Terveinkben szerepel még az ifjúsági ház, a polgármesteri hivatal rendbeho­zatala, valamint a bashalmi kas­tély tetőszerkezetének felújítása. Őstermelők, vállalkozók, gazdaságok Karácsony János falugazdász - bár nem helybeli - igen szereti munkáját és szívesen foglalkozik az eszlári és a szomszédos tisza- nagyfalui őstermelők és mezőgaz­dasági vállalkozók ügyes-bajos dolgaival.- Tiszaeszláron 833 őstermelőt, tíz mezőgazdasági vállalkozót tar­tunk számon - mondja. - Az ed­dig hozzám eljutott jelzések sze­rint hat családi gazdaság kiala­kítása van folyamatban. Az eszlári határban 2800 hektár a szántóföld, melyen elsősorban ka­lászosokat és árukukoricát ter­mesztenek. Az állattenyésztésben a húsmarha jellemző, de az utób­bi időben ez is csak minimális számban. Népszerű viszont a li­batenyésztés, tavaly 85 ezret ne­veltek fel a környező tanyákon. Karácsony János falugazdász A különböző támogatások ré­vén a község mezőgazdasági ter­melői több mint 57 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek a Földművelési és Vidék­fejlesztési Minisztériumtól. Ebből a földalapú támogatás több mint 21 millió. Igen jelentős volt még a géptámogatás (19,4 millió).- Kétségtelen, a jövő a családi gazdaságoké - mondja Karácsony János. - Ennek egyik fontos fel­tétele viszont a szakértelem, a szakképzettség. Novembertől ezüstkalászos tanfolyamot szer­veztünk a Mezőgazdasági Főisko­la tanárainak aktív közreműkö­désével. Eszlárról, Tiszanagyfalu- ból és Rakamazról összesen 35-en jelentkeztek. Aki március 22-23- án sikeres vizsgát tesz, lényegé­ben a szakmunkásbizonyítván­nyal egyenértékű szakképesítést szerez. Ősszel pedig a középfokú mezőgazdasági végzettségnek megfelelő aranykalászos tanfolya­mot szervezzük meg. Sikeresek az tiszaeszlári gyerekek A Tiszaeszlári Általános Iskola és Könyvtár dombra épült. Bár nincs közvet­lenül a főút mentén, a hatal­mas építmény vonzza a tekintetet. Az aula tele szebbnél szebb gyermekrajzokkal. Később megtu­dom, abban, hogy a gyerekek sze­retnek rajzolni, nem kis szerepe van Tőkésné Hell Erzsébetnek. Villás Gyuláné igazgató szíve­sen beszél a tanintézetről, s ter­mészetesen magukról a gyerme­kekről, akik közül sokan okoznak örömet pedagógusnak, szülőnek egyaránt. Büszkék például a he­tedikes Juhász Evelinre, aki az első helyet szerezte meg Tiszavas- váriban a körzeti versenyen ma­tematikából, a nyolcadikos Huso- nyica Ágnesre, aki földrajzból je­leskedett, s ugyancsak az első he­lyet szerezte meg. Ugyanezen a versenyen a nyolcadikos Juhász Anita a harmadik lett. A Tisza- menti Iskolaszövetség versenyein jól szoktak szerepelni a versmon­ízllk az ebéd dók is. A megmérettetések zöme, persze, még ezután következik. Negyedik éve az eszlári iskola a rendezője a kistérségi biológia- és földrajzversenynek, melynek döntője tavasszal lesz. Az iskolában az idén 306-an ta­nulnak, harmincán (alsósok) pe­dig a bashalmi tagintézetben. Ti­zenhét tanuló-, négy napközis cso­Györke László felvételei port van, valamint két tanulószo­ba. Az idei tanévben indult az Andrássy Katinka alapfokú mű­vészetoktatás, melynek kereté­ben zongorázni tanulhatnak az eszlári gyerekek, valamint kép­zőművészeti oktatás folyik há­rom korosztályos csoportban, s ugyanannyiban sajátítják el a néptáncot. Szennyvíz Tiszaeszlár Tiszalökkel közösen pályázott szennyvízberuházás meg­valósítására, melynek ke­retében a hálózatkiépíté­sén kívül tisztítótelepet is építenek. A munkálatok várhatóan március-áprilisban kezdőd­nek el. Eszlár domborzata olyan, hogy 18 átemelő szi­vattyút kell beépíteni a bel­területen. A beruházási össz­költség meghaladja a kétmil­liárd forintot. A két telepü­lésen mintegy 1600 Lakás­kassza-szerződést kötöttek. A hálózatra csatlakozóknak nyolc éven át havi 745 forint hozzájárulást kell majd fizet­ni. Egyébként az egy házra eső beruházási költség mint­egy 1,4 millió forint. Hirdetés HASZNÁLTRUHA ÁRUHÁZ Nyíregyházán a Vasvill Depó emeletén ( Állomás tér 7.J __ Áraink: Hétfő: 500 Ft/kg Kedd: 400 Ft/kg \ Szerda: 300 Ft/kg j Csütörtök: 200 Ft/kg Péntek: 100 Ft/kg Minden HÉTFŐN teljesen új árukészlet! Nyitás: 8 órakor Több ezer kg felnőtt, gyermekruha és lakástextil! HADA KFT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom