Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-14 / 38. szám

2002. február 14., csütörtök Kelet# Magyarország KÖZBIZTONSÁG /6 0 Kirabolták Egy záhonyi újságárus el­mondása szerint február 11-én éppen ki­nyitotta a pavilonját, amikor hátulról mö­gé lépett valaki és egy hideg tárgyat szo­rított a nyakához, majd pénzt követelt. Az eladónő néhány ezer forint készpénzt és mobiltelefon-feltöltő kártyát adott át a rablónak. 0 Engedély nélkül Az eltiltás hatálya alatt már sokadszor vezette kocsiját egy 58 éves fehérgyarmati férfi. Ezúttal sem volt szerencséje, mert a helyi rendőrjár­őrök ismét elkapták. A notórius férfi az őrszobán kötött ki. 0 Mobilokat loptak Február 11-én virra­dóra Fehérgyarmaton ismeretlen tette­sek betörtek egy mobiltelefon-szaküzlet- be. Az elkövetők telefonokat, feltöltőkár­tyákat, egyéb tartozékokat és készpénzt vittek el. A kár meghaladja az egymillió forintot. GYEREKEKNEK A BIZTONSÁGRÓL Hogyan védekezz a bajban Külvárosban kerékpározó nyolc­éves kislánynak támadt egy 62 éves férfi. Megállásra kényszerítette, cso­kival, cukorral kínálta, majd a szoknyája alá nyúlt. A kislány annyira megijedt, hogy a járókelők­nek sem mert szólni. A gyerek ott­hon édesanyjának mesélte el, mi történt vele. A személyleírás alap­ján a rendőrök hamar elfogták a szatírt. A Megyei Rendőr-Főkapitányság bűnmegelőzési szolgálatának taná­csai: Ha ismeretlen csokival, ajándékkal kí­nál, indokolatlanul kedveskedik vagy kér­dezősködik rólad, utasítsd el! Ne szállj be idegen autójába! Senkinek ne nyiss ajtót, ha egyedül vagy otthon! (Mondd, hogy pl.: anyukád mindjárt jön, csak a boltba szaladt le - jelezd, hogy a közelben van, és bármikor jöhet! Jegyezd meg, hogy nézett ki az il­lető - az ajtó kukucskálóján keresztül! Amennyiben nem távozik az ajtó elől, hívd fel telefonon a szüléidét.) Ha idegen telefonál és a szüleid hollé­téről faggatózik, tégy úgy, mintha itthon lennének, csak nem tudnak a telefonhoz jönni elfoglaltságuk miatt! Ha valaki - akár ismerős is - olyan anyaggal, tablettával kínál, amelyet nem ismersz, ne kóstold meg! Tippek a védekezésre: Ha úgy érint meg valaki, hogy az neked kellemetlen: Mondd, hogy „Elég, ezt nem szeretem!”, „Ha folytatod, megmondalak!” Fuss el, azután pedig mondd el a szü­leidnek, mi történt! Ha megragad valaki: Sikíts, védekezz foggal-körömmel, így meglazul a szorítása és megpróbálhatsz ki­szabadulni. Ekkor eredj futásnak forgal­mas hely felé és közben se hagyd abba a sikítozást! Ha úgy érzed, követnek: Menj gyorsabban, térj be egy üzletbe, forgalmas útra, tégy úgy, mintha isme­rőst látnál vagy csatlakozz egy csoport­hoz! Ha autó követ, gyorsan válts irányt és fuss el (az autónak idő kell, míg megfor­dul)! Ha alkohollal, cigarettával, kábítószer­rel, vagy számodra ismeretlen anyaggal kí­nálnak: Egyszerűen mondj nemet! Indokold meg, miért utasítod el! Lépj le! Válts témát! Mutass közömbösséget, ne figyelj oda! Kérj segítséget! A cikk elején szereplő esetben a kis­lány helyesen tette, hogy elmondta a történteket a szüleinek. Mit tehetett volna még, hogy a tá­madást elkerülje, vagy megakadá­lyozza a számára kellemetlen köze­ledést? Kitől és hogyan kérhetett volna se­gítséget? Ötleteidet a szerkesztőség címére várjuk. (A borítékra írjátok rá: Gye­rekeknek a biztonságról 2. rész) A be­küldők között ajándékokat sorsolunk ki. Kettős halál a 4-esen Ketten meghaltak abban a közlekedési balesetben, ami szerda délután történt a 4-es számú főútvonal Berkesz és Nyírtass közötti szakaszán. Egy ukrán rendszámú BMW a határ felé tartott, amikor tisz­tázatlan ok miatt áttért a bal oldali sávba. Ott frontálisan összeütközött egy Ford típusú személygépkocsival, ami neki­csapódott egy VW Golfnak. A két magyar rendszámú vétlen autó az árokban kötött ki. A Fordban utazó két debreceni férfi a helyszínen életét vesz­tette, míg az ukrán férfit és a Golf vezetőjét a mentők kór­házba szállították Fullajtár András felvétele Ogyelgett - elvitte a vonat Nyíregyháza (KM) - Keddről szerdára virradó egész éjjel kereste a nyíregy­házi rendőrkapitányság állo­mányának nagy része azt a hét éves kisfiút, aki kedden délután tűnt el. Szerda reg­gel sértetlenül előkerült. A bejelentést követően ki­derült, hogy a gyerek szin­tén kiskorú testvérével a nyíregyházi MÁV-állomás körül ogyelgett. A kisfiú fel­szállt egy vonatra, ami szin­te azonnal elindult. A pityer­gő gyerekre egy asszony fi­gyelt fel, aki Nyírtelek me­gállónál szállt le. Otthonában megetette, lefektette a gyere­ket, és szerda reggel hazavit­te szüleihez. Tetten érték a zsarolókat Baktalórántháza (KM) - Is­meretlenek január vége óta zaklattak egy 16 éves bakta- lórántházi fiút. A zsarolókat most tetten érték a helyi őrs munkatársai. A rendőrség adatai szerint az útonállók többször molesztáltak egy 16 éves fiút a buszpályaud­var környékén. Mobiltelefonját elvették, szétszedték. Volt, ami­kor pénzt követeltek tőle és meg is ütötték. A zsarolókra akkor csapott le a rendőrség, amikor a sértettől a követelt 10 ezer fo­rintot átvették. Mint kiderült a bűncselekménnyel három, 16, 17 és egy 21 éves helybéli fiatal gya­núsítható. A TÁRGYALÓTEREMBŐL ................................................ Inkább én haltam volna meg... Nyíregyháza (KM) - A me­gyei bíróság dr. Horváth Gé­za vezette bűntetőtanácsa meghozta döntését a különös visszaesőként elkövetett em­berölés ügyében. A vádlott H. Tibor (46) nem volt ismeretlen a bíróság előtt, ugyanis élete utóbbi 10 évének nagy részét börtönben töltötte. 2001. június 12-én a vámosatyai férfi felesége után indult a bara­bási kanálishoz, ahol az asszony másokkal együtt közmunkán gyé- rítette az akácost. Az erősen it­tas vádlott a szintén ittas Sz. Ist­vánhoz ment, majd vita alakult ki köztük. Ezt követően Sz. Ist­ván leszállt a traktorról, majd el­lökte a könnyen dühbeguruló H. Tibort. A férfi feltápászkodott, majd mindketten egy-egy akác­husángot ragadva folytatták a verekedést. Az orvosszakértői vélemény szerint Sz. István fe­jét a többi mellett két nagy ere­jű ütés érte. A szemtanúk szerint a vádlott két kézzel fogta a ka­rót, úgy verte a földön fekvő em­bert, majd amikor eszméletét vesztette, egy baltával rohant fe­lé és azt kiabálta, levágja a fejét. Ebben megakadályozták. A sé­rülthöz mentőt hívtak, ám két nap múltán a kórházban el­hunyt. A vádlott csak egy ütésre em­lékezett, és végig azt hangsúlyoz­ta, ha a sértett nem kezdeménye­zi, nincs verekedés. Ő csak azt kérdezte, hol a felesége, mire a sértett szidalmazni kezdte. Utol­só szóként azt mondta: inkább én haltam volna meg. A több, mint tíz tanú szerint látták a fe­leségével együtt, így nem életsze­rű, hogy a sértettől kérdezte hol Az ítélet nem jogerős van? A körülmények mérlegelé­se után a bíróság úgy döntött: a vádlott bűnös, különös visszaeső­ként elkövetett emberölés bűn­Pusztai Sándor felvétele tettében. Ezért 12 év börtönbün­tetést kapott, amit az ügyész tu­domásul vett, a vádlott és védő­je fellebbezett ellene. Hirdetés Nyílt hétvége és tesztvezetés az elegáns Rover és a vad MG modelljeivel.* Időpont: 2002. február 15-17. Helyszín: MAGISZ Kft., 4032 Debrecen, Böszörményi út 218., Tel.: (52) 523-950 * Rover 25/45/75/75 Tourer, MG ZR / ZS / ZT Szépség Szörnyeteg

Next

/
Oldalképek
Tartalom