Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-11 / 35. szám
2002. február 11., hétfő RÖVIDEN 0 Állatmenhelyi bolhapiac A bécsi állatmenhelyen ezentúl minden hétvégén bolhapiacot rendeznek - de nem a gondozottak bolhaállományából. Megvételre kínálnak ugyanis műtárgyakat, nippeket, könyveket és egyéb kisebb értékű tárgyakat, a befolyó összeget pedig kizárólag a menhely jelenleg 4000 lakójának eltartására fordítják 0 Űjvesés dirigens Fergeteges tapssal köszöntötte a közönség csütörtökön este a New York-i Filharmonikusok élére visszatért világhírű karnagyot, Kurt Masurt. A 74 éves dirigens, akin vese- átültetést hajtottak végre, teljesen egészséges, életerős embernek mutatkozott és régi megszokott teljesítményével örvendeztette meg a publikumot. 0 Unalmas az új tory-vezér Szomorú történelmet írt a brit Konzervatív Párt számára lain Duncan Smith, a toryk tavaly megválasztott vezére. A londoni Madame Tussaud múzeum nem tartja híres viaszfigurái közé valónak az általa élettelennek tartott brit politikust, és úgy döntött: nem fog 40 ezer fontot szánni arra, hogy megörökítse a párt új vezérét a sikeres politikusok csarnokában. Búcsú Clarrytól Clarry a világ legidősebb fogságban tartott koalája 19 éves korában halt meg a San Franciscó-i állatkertben EPA-felvétel Szülés akupunktúrával Majna-Frankfurt (MTI) - Akupunktúra alkalmazása esetén a gyermek- szülés rövidebb időt vesz igénybe és kevésbé fájdalmas a szülő nő számára. Ez derült ki 300 állapotos német asszonyon végzett vizsgálatokból - közölte a Baby und die ersten Lebensjahre (Csecsemő és az első évek) című német gyógyszerészeti szaklap. A vizsgálatot végző orvosok megállapították, hogy az első gyermeküket vüágra hozó nők megfelelő akupunktúrás kezelése esetén a szülés ideje csupán 470 perc, a különben szokásos 594 perccel szemben. Ennek az az oka, hogy a méhnyak gyorsabban érik, tehát hamarabb is nyílik meg. Akupunktúra alkalmazása esetén a szülési fájások is lényegesen jobban koordinálódnak - olvasható az AP jelentésében. Téltemető Tavaszváró vígasságot rendeztek Szegeden. Színes felvonulással és a télboszorka elégetésével űzték el a szegedi fiatalok a telet. A képen: a Tiszába dobják az égő télboszorkát EPA-felvétel MEGÉR EGY MOSOLYT- Mi a leghatásosabb gyógymód az influenza ellen?- Mínusz öt.- Miért?- Mert az egyből hat... Még több poén: Kelet*# Magyarország Kifutó A modell egy barna szőrös cipellőt, barna rövidnadrágot, motorosdzsekit és alatta átlátszó felsőt j visel a Baby Phat Fali 2002 show-n New Yorkban Fűtés csirkezsírral Athén (Georgia) (MTI) - Georgia amerikai állam egyetemén újabban újfajta energiával fűtenek: csirkezsírral. Az új fűtőanyag nagyobb mértékben környezetbarát, mint az olaj vagy a szén és eddig még a szagára sem panaszkodott senki - jelentette ki Tom Adams, a Biológiai és Agrártudományi Intézet munkatársa. Az egyetem 30 000 dollárért átalakíttatott egy óriási gőzkazánt, hogy alkalmassá tegyék állati zsiradékok elégetésére. Csirkezsír mellett sertés- és marhazsírt is használnak a kazánban. Az állati zsiradékok elégetése után keletkező gáz viszonylag szegény kénben és egyéb környezetszennyező anyagokban - idézte Adams-ot az AP jelentése. lepketenyésztés esküvőre Canberra (MTI) - Egyre nagyobb üzlet az esküvői lepketenyésztés Ausztráliában is. Az Egyesült Államokból indult újítás miatt az ötödik földrészen mind kevesebb újdonsült párra záporozik hagyományos konfetti- és a rizseső, amikor kilép a templom kapuján. Ennek az is oka, hogy egyre több templom és park nem engedi a konfettizést, sem a rizsszórást takarítási megfontolások miatt. A lepkefelhők ellen viszont nem emelnek kifogást. Ausztráliában a legkedveltebb esküvői pillangótípus a narancssárga-fekete királylepke, amelynek szárnyfesztávolsága nyolc centiméter - jelentette a Reuters. Álmukban tanulnak a csecsemők Turku/London (MTI) - A legfrissebb kutatások szerint az újszülöttek alvás közben képesek megtanulni, hogyan tegyenek különbséget az egymáshoz hasonló magánhangzók között. A turkui egyetem munkatársai egy és hét hónapos csecsemőkön végzett vizsgálataik során agyi tevékenységet regisztráltak a magánhangzók hatására az álomba szenderült újszülötteknél. Az egyelőre nem tisztázott, hogy vajon a felnőttek is képesek-e az alvás közbeni tanulásra. A finn kutatók szerint a csecsemőkori alvás alatti tanulás alkalmazható lenne az oktatás és az orvosi kezelések bizonyos területén. _____ kULvswvii neu hét atlétikaedzés, ez a titka a nyíregyházi Paluska Timi (17) formáinak Balázs Attila felvétele További képek www.szon.hu A világ legnagyobb forgó felvonója Több évtized alatt vált valóra egy fiatal mérnök meghökkentő terve Észak-Amerikában Ég és föld között, hegyre föl A szerző archívumából Marik Sándor Palm Springs (KM) - Amerikában sok helyen van legalább egy dolog, ami „a világ legnagyobb” valamije. Palm Springsben például a világ legnagyobb forgó felvonója működik. Hajdanában egy fiatal mérnököt olyannyira elbűvölt az itteni különleges élmény, hogy 1935- ben fejébe vette: liftet épít, amely a völgyből felviszi az embereket a hegytetőre. A Chino kanyon 805, a St. Jacinto csúcs 2595 méter tengerszint feletti magasságban van. Az építkezéshez mindent helikopterek szállítottak: 23 000 felszállást teljesítettek a munka 26 hónapja alatt - probléma nélkül. A légi járművek ma is biztonságot jelentenek: néhány négyzetméteres leszállóhely van veszély esetére a szerkezetet tartó öt traverz tetején. E tartók közül a legmagasabb 65, a legalacsonyabb 17 méter. Amikor a kábeleken függő egyik kabin felfelé halad, a másik lefelé jön. 15 perc alatt küzdik le az 1790 méteres szint- különbséget. Mindkettőben nyolcvan ember fér el, s míg fel- vagy leér a henger alakú kabin, háromszor megfordul tengelye körül, így az utas hol a völgyet, hol a csúcsot, netán a sivatagot vagy éppen a vadregényes fenyőerdőt látja. Persze ha jók az idegei, és nem szédül. Mert előfordulhat, hogy az utason erőt vesz a tériszony, ráadásul külön „liftezhet” a gyomra is. Ég és föld között egy szál dróton 50-60 méter magasban függve 30-35 kilométer/órás sebesség mellett nekem kicsit félelmetes is volt az egész. Mahatma Gandhi neve jogvédett márka Újdelhi (MTI) - Nagy márkáknak kijáró jogvédelmet élvez ezentúl Mahatma Gandhi neve és képe. A Gandhi nevének és a róla készült képeknek márkavédelmét a CMG Worldwide elnevezésű amerikai ügynökség szerezte meg. Az India függetlenségét kivívó pacifista szabadságküzdelem vezetőjének - illetve családjának - jogait az a cég képviseli, amelynek jogvédelmi listáján már szerepel többek között Lady Diana, James Dean és Marilyn Monroe is. Nem szeretnék dédapám nevével vagy képével hurka- vagy fehérnemű-csomagolásokon találkozni - indokolta meg elhatározását a dédunoka. Aki tehát a jövőben használni akarja Mahatma Gandhi nevét vagy képét, annak előbb engedélyt kell kérnie erre a CMG- ügynökségtől. Garfield® by Jim Davis FORDÍTOTTA: BORONYÁK RITA Kritika Catherine Deneuve francia színésznő a tol- j mácsgépet hallgatja a filmjéről tartott sajtóértekezleten EPA-felvétel