Kelet-Magyarország, 2002. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-05 / 4. szám

2002. január 5., szombat ieletwItogfMOíiiáf HAZAI TÁJON /4 0 Szertartások A jősavárosi görögkato­likus templomban és a közösségi ház­ban január 5-én 8 órakor szentmise, ki­rályi imaórák, bűnbánati nap lesz, dél­után 16.45-kor bazil liturgia vecsernyé- vel, litániával. 0 Kiállítás A Nyíri Arborétum táborainak alkotásaiból megrendezett kiállítás a Mó­ricz Zsigmond Megyei és Városi Könyv­tárban január közepéig tekinthető meg. 0 Egyházzene Az evangélikus nagytemp­lomban január 6-án 17 órakor egyházze­nei estet rendeznek, amelyen közremű­ködik Bednarik Anasztázia váci orgona­művész. TÜSKÉS SAROK Globális vandalizmus? Kovács Éva Az új esztendő első napjainak két nagy vezető híre volt, ráadásul egyik is, másik is a világ két pontjáról érkezett. Az első hír­adás a már-már megakadályozhatatlannak tűnő ausztráliai bozóttűzzel, a másik a bu­dapesti fogaskerekű leállásával foglalkozott. Földrajzilag és jelentőségében egyaránt két világ, hasonlóság, közös vonás azonban mégis van bennük. Nevezetesen az, hogy egyik sem a vélet­len műve, mindkét esetnek a szándékos kár­okozás volt a motiválója. Mint mostanra ki­derült, az ausztráliai tragédia nem a vélet­lennek, hanem gyújtogatásnak, tizenévesek felelőtlenségének, - majd azt mondtam, hü­lyeségének - köszönhető, s immár azt is tud­ni lehet, hogy a közkedvelt fogaskerekű sem ok nélkül, hanem szándékos rongálás mi­att állt le, ráadásul éppen azokban a napok­ban, amikor a legtöbben utaztak volna raj­ta. Szünidőben, a legszebb téli napokban. Amint azt az esetet vizsgáló szakem­berektől hallhattuk, nem történt más, mint ami nálunk hosszú évek óta az ilyen veze­tékekkel történni szokott: színesfémtolva­jok tették rá a kezüket, hogy pénhez jussa­nak. Azok a vandálok, akik közúti jelzőlám­pákat, vasúti és villanyvezetéket lopnak, amelyeket azután jó pénzért tovább adnak. Tovább adják, mert van kinek. A rendőrség keresi a tettest, a tetteseket, s talán mon­dani sem kell, hogy eddig nem találta őket. Nem tudom, milyen módszert alkalmaz­nak, ami oly sokszor sikertelen. Nekem a siker érdekében lenne egy tippem: nem kel­lene mást tenni, mint azokat ellenőrizni, akik a lopott holmit átveszik. A méhtele- peket, amelyeken a gyanús áru is gazdára talál, ahol a lopott holmi eladható. Vizsgaidőszak Az elmúlt esztendő decembe­rében megkezdődött a főisko­lások számára a vizsgaidő- szak. Mindenki azon fárado­zott, hogy az ünnepeket ne kelljen tanulással tölteni, de aztán nem volt mese. A janu­ár végéig tartó vizsgalázból remélhetőleg mindenki ki­gyógyul, s újult erővel kezd­heti meg tanulmányait. S aki­nek elsőre nem sikerül? Sze­rencsére van lehetőség az is­métlésre is. A Nyíregyházi Főiskola olvasótermében min­denesetre halkan még konzul­tálni is lehet Sipeki Péter felvétele Többet juttatnak a gyerekeknek (Folytatás az 1. oldalról.) Változatlan maradt ugyanak­kor a családi pótlék és a vele azo­nos iskoláztatási támogatás mér­téke, ezekben az esetekben az adó­sávra vonatkozó szabályok módo­sultak. Fontos tudni azt is, hogy január 1-jétől érvényesíthető a családi adókedvezmény, amelyet egy gyermek esetén 3000, két gyermeknél 8000, három és több gyermek megléte esetében gyer­mekenként 10 000 forintban ha­tároztak meg az illetékesek. Amint azt a TÁH családtámo­gatási irodájában lapunk számá­ra elmondták, ügyfélfogadási iro­dájuk forgalma változatlanul igen nagy, nem ritka a napi 100-120 érdeklődő sem. Sokan gondolják ugyanis, hogy valamennyi támo­gatási forma növekedett, s leg­alább ennyien vannak azok is, akik azt remélik, hogy új, a ko­rábbinál enyhébb, illetve széle­sebb feltételek mellett juthatnak gyermekeik után támogatáshoz. Az iroda dolgozói mindent meg­tesznek azért, hogy minél alapo­sabb tájékoztatást nyújtsanak, de adni csak azoknak tudnak, akik a törvényi feltételeknek eleget tesznek. Nyeremény A 49. heti keresztrejtvény a Hyundai Márkak­ereskedés és Szerviz (Nyíregyháza, Debreceni út 318.) ajándékát, egy üléshuzat-garnitúrát Bállá Tibor, kereskedelmi igazgató adta át Kazimér József nyertesnek Racskó Tibor felvétele ARCKÉP Dr. Papp Andrea osztályvezető Nyíregyháza (KM - K. É.) - Dr. Papp Andreának, a megyei Területi Államháztartási Hiva­tal családtámogatási irodája II. osztálya vezetőjének nem sok ideje marad mostanában a pi­henésre. Az általa vezetett iro­da elsősorban a fogyatékossági támogatások iránti kérelmek­kel, a jogalap nélkül felvett el­látások visszafizetésével, felleb­bezésekkel, az ügyfélszolgálati iroda ellátásával foglalkozik.- Munkánk igencsak szerte­ágazó, és azt kell mondjam, hogy a családtámogatásnak az úgymond kellemetlenebbik ol­dalával foglalkozunk, összesen kilencen vagyunk az osztályon, igyekszünk az ügyfelek megelé­gedésére végezni tennivalóin­kat. Ez pedig nem mindig könnyű. Sajnos van példa arra is, hogy vissza kell kérnünk a jogtalanul felvett támogatási összegeket, ami a megyebeli jö­vedelmi viszonyokat tekintve elég lelket próbáló, nehéz fel­adat. Különösen akkor, ha szá­munkra is nyilvánvaló, hogy nem szándékosságról, hanem tájékozatlanságból, a jogsza­bályok nem ismeretéből szár­mazik a konfliktus. Mi azonban kötelesek vagyunk a törvény szellemében eljárni. Dr. Papp Andrea Dr. Papp Andrea tősgyökeres nyíregyházi, itt született, itt járt iskolába. A Kossuth-gimná- ziumban szerzett érettségi után egy évig dolgozott, majd az Ál­lamigazgatási Főiskolán szer­zett diplomát. Munka mellett, levelező tagozaton végezte el később a miskoci jogi egyete­met. Volt Nyírturán jegyző, majd az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár nyíregyházi, később debreceni igazgatósága következett. Szabad idejében rendszere­sen sportol, röplabdázik, s egyik legnagyobb öröme, hogy az elmúlt esztendőben az Ál­lamháztartási Hivatalok orszá­gos versenyén a nyíregyházi csapattal az első helyezettek let­tek. Amint mondja, nagyon jó baráti társasága van, akikkel gyakran találkozik. Hirdetések Nyíregyházi külkereskedelmi kft. felvételre keres nyíregyházi munkahelyre KÜLKER ÜGYINTÉZÖ/ÜZLETKÖTŐ munkatársat Pályázati feltételek: - Perfekt román nyelvtudás szóban/írásban (alapfeltétel)- Saját gépkocsi.- Érvényes útlevél.- Számítógép felhasználói ismerete. (WORLD/EXCEL)- Minimum középfokú iskolai végzettség.- Kereskedelmi tapasztalat.- Rugalmasság, agilitás, rátermettség. Pályázat elbírálásánál előnyt jelent más idegen nyelv ismerete. A pályázat tartalmazza: - a fényképes szakmai önéletrajzot- az iskolai végzettséget igazoló okiratok másolatát- értesítési címet, telefonszámot. Felvétel eseten szükséges az erkölcsi bizonyítvány beszerzése. Jelentkezni a kiadóban lehet „SÜRGŐS” jeligére. Jelentkezési határidő: 2002. 01. 09.12 óra. MeRhallgatások időpontja: Január 10,11. Pontosság és minőség kompromisszumok nélkül. Ezek a kiváló minőségű termékeink sikerének alapjai világszerte. Nemzetközi konszern dinamikusan fejlődő leányvállalata vagyunk és gördülőcsapágyakat gyártunk autóipari felhasználásra. 350 főt foglalkozta­tó debreceni gyárunkba németországi anyavállalatunktól a gyártás egy részének áttele­pítése történik, mely folyamat 2002 végén fejeződik be. Folyamatos munkavállalói lét­számunk bővítésp céljából jelenleg az alábbi munkakörökben keressük kollégáinkat: BESZERZŐ Feladata: • a meglevő beszállítói bázis kiterjesztése Közép- és Kelet-Európára, különös tekintettel a szállítók minősítésének fejlesztéseire. Elvárásaink: • felsőfokú műszaki végzettség, • 2-3 éves beszerzői tapasztalat magyar vagy multinacionális vállalatnál, • kiváló német nyelvtudás. CONTROLLER Feladata: • közreműködés a tervezési folyamatokban, • napi, heti, havi jelentések elkészítése, • vezetői igény szerinti beszámolók, elemzések elkészítése. Elvárásaink: • felsőfokú, gazdasági szakirányú végzettség, • minimum 2 éves szakmai tapasztalat controlling területen, • angol vagy német társalgási szintű nyelvtudás. Előnyt jelent: • SAP ismerete. Amit ajánlunk: • versenyképes jövedelem, • külföldi képzések és állandó kihívások egy multinacionális munkakörnyezetben. Amennyiben a hirdetésünk felkeltette az érdeklődését, kérjük, hogy fényképpel és bizonyítványmásolatokkal ellátott magyar és német/angol nyelvű szakmai önéletrajzát a hirdetés megjelenésétől számított 10 napon belül az alábbi címre küldje el: FAG Automotive Hungary Ipari Kft. 4028 Debrecen, Kassai út 129., Derzsi Tímea személyzeti vezető. Tel: 52/512-569, fax: 52/512-577 10 EVE MŰKŐIK) BUDAKESZI TELEPHELYŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG szakirányú végzettséggel és tapasztalattal keres Nyíregyháza vagy közvetlen környékén élő szaküzletkötőt, aki meg­bízható, lojális, szorgalmas és jó munkabírással rendelkezik. Amit a cég biztosít: kiemelt javadalmazás, szervizautó, számítógép, mobiltelefon és kötetlen munkaidő. Jelentkezését kézzel írott önéletrajzzal a megjelenéstől számított egy héten belül, az alábbi címre várjuk: Goma Rt., 2092 Budakeszi, Pf. 62, www.goma.hu r Pontosság és minőség kompromisszumok nélkül. Ezek a kiváló minőségű termé­keink sikerének alapjai világszerte. Nemzetközi konszern dinamikusan fejlődő leányvállalata vagyunk és gördülőcsapágyakat gyártunk autóipari felhasználásra. Jelenleg 350 főt foglalkoztató gyárunkba németországi központunkból a gyártás egy részének áttelepítése történik, mely folyamat 2002 végén fejeződik be. Folya­matos munkavállalói létszámunk bővítése céljából jelenleg az alábbi munkakö­rökben keressük kollégáinkat: ELEKTROMOS SZAKEMBEREK Feladatok: • automatikus vezérlésű termelő berendezések javítása, karbantartása. Elvárásaink: • szakirányú végzettség, • hasonló munkakörben szerzett, min. 2-3 éves szakmai gyakorlat, • PLC vezérlések ismerete, • digitális logikai áramkörök ismerete, i • erősáramú szakmai jártasság. Amit ajánlunk: • kiváló munkafeltételek, • versenyképes jövedelem, • külföldi tréningek lehetősége. Amennyiben hirdetésünk felkeltette az érdeklődését, jelentkezni munkanapokon 8.00-13.00 óra között lehet az alábbi címen és telefonszámon: FAG Automotive Hungary Ipari Kft. 4028 Debrecen, Kassai út 129., személyzeti osztály. Tel.: 52/512-569, fax: 52/512-577 Halmozottan hátrányos helyzetű lakosságcsoportok foglalkoztathatósága és tartós foglalkoztatása Közzétételi hivatkozási szám: HU0008-03 A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VÁTI Területfejlesztési Igazgatósága a Gazdasági Minisztérium és a Szociális és Családügyi Minisztérium képviseletében - az Európai Unió Phare programja és a Munkaerőpiaci Alap közös finanszírozásában - pályázatot hirdet halmozot­tan hátrányos helyzetű lakosságcsoportok átképzésének és munkaerőpiaci reintegrációjának támogatására. A támogatható projektek: (a) időtartama maximum 18 hónap. amely képzésből és legalább 12 hónap foglalkoztatásból áll. (b) költségvetése 50 és 200 ezer euró közötti. A program teljes költségvetése 8 millió euró. A támogatható tevékenységek célcsoportjai: • többszörösen hátrányos helyzetű fiatalok vagy • roma kisebbséghez tartozók vagy • fogyatékkal élők. A támogatható tevékenységek célrégiói: • Észak-Magyarország vagy • Észak-Alföld vagy • Dél-Alföld. A támogatható pályázók: (b) civil szervezet vezetésével együttműködő partnerek. A pályázati kiírás teljes szövege, valamint a Pályázati Csomag átvehető • az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél (H-3529 Miskolc, Csabai kapu 37.), • az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél (H-4024 Debrecen, Piac utca 79.), vagy • a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél (H-6720 Szeged, Oroszlán utca 2.), illetve letölthető a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VÁTI Területfejlesztési Igazgatóság honlapjáról (http://www.pharereg.hu). az ESZA Nemzeti Programirányító Iroda (http://www.prof.iif.hu/esza) és az Európai Unió honlapjáról (http://euroDa.eu.int/comm/scr/tender/ index en.htm). A pályázatok beérkezésének határideje: 2002. április 4,16 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom