Kelet-Magyarország, 2002. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-22 / 18. szám
2002. január 22., kedd HÁTTÉR /3 0 Gazdakör Alakuló ülésére várja az érdeklődőket a Nyíregyházi Gazdakör a megyeháza 102-es tárgyalótermébe január 22-én, kedden 14 órakor. 0 Kultúra A magyar kultúra napja alkalmából ünnepséget tart Nyíregyházán a Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum január 22-én, kedden 17 órától. 0 Nyílt nap A Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara január 22-én 11 órától nyílt napot tart a felsőfokú képzés iránt érdeklődőknek a kar „A" épületében (Sóstói u. 2-4.). NÉZŐPONT Választás az Olvasás évében Nagy István Attila A múlt héten sokan, sokat beszéltek egy könyvről. Nincs ebben semmi kivetni való, hiszen az Olvasás évében szükséges is, hogy minél több szó essen a könyvről. Csakhogy nem novellákat vagy verseket tartalmazott a kötet, hanem a kormányzó párt megalakulásának körülményeiről, néhány vezető személyiségéről olvashattunk tanulságos fejezeteket. Bizonyára több is követi majd, aminek én nem nagyon örülök. Főképpen azért nem, mert megjelenésük és népszerűségük egy olyan hiányra mutat rá, amely úgy látszik, hogy tartósan jelen van napjaink magyar társadalmában. Még akkor is, ha azok az intézmények megvannak és működnek, amelyek a hatalom gyakorlását demokratikussá teszik. Miért válnak ügyek és helyzetek nagyon fontossá? Azért, mert hiányzanak azok az információk, amelyek egy-egy döntést megindokolhatnak. Az emberek úgy érzik, hogy kihagyják őket a lényegi döntésekből, s igazából a pártok csak négyévenként kíváncsiak a választók véleményére. Szophoklész már az Antigonéban megrajzolja azt a konfliktust, amely a hatalom gyakorlója és az „alattvalók" között feszül. „Kié a város, ha nem királya birtoka?" - kérdezi Kreon, amikor arra emlékeztetik, hogy döntése ellentmond az íratlan törvényeknek, a hagyományoknak. „Csak nem a nép mondja meg, mit tegyek?" - fakad ki Kreon. Úgy gondolom, ez nem lehet kérdés, még akkor sem, ha csak négyévenként van módja, hogy a véleményének súlya legyen. Indulatok feszülnek egymásnak, pedig még meg sem kezdődött igazán a választási harc. Sokan vannak, akik úgy gondolják: jó lenne, ha már a hét végén az urnákhoz járulhatnánk, mert akkor kevesebb lenne a mocsok, a hiteltelenítés. Akkor nem csak hitmorzsák maradnának meg bennünk, hogy akik a sorsunkat intézik, azok tisztességesek, olyan emberek, akik nem tekintik tulajdonuknak sem az országot, sem azt a választókerületet, amelynek polgárai képviselőként a Parlamentbe küldték őket. Szerelmi bánat Ferter János rajza Már tudatos vásárlók lesznek Nemzetközi konferenciát tart az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Kevés, a miénkhez hasonlóan szerencsétlen nép van a világon. Azt az iszonyatos szenvedést foglalta össze Kölcsey Ferenc, amit a magyarság végigélt. Szerintem a világ legszebb és legigazabb himnuszával büszkélkedhetünk, ugyanúgy szükségünk van rá, mint a levegőre. Alapvető dolog, hogy tanítványaim a hazai versenyeken is eléneklik... Ratkó József BIRKÓZÖEDZŐ Az jut eszembe a Himnusz olvastán, hallatán, hogy mindannyian ehhez áz országhoz tartozunk. Rám különösen a „Balsors, akit régen tép...” kezdetű rész van nagy hatással, olyankor mindig érzem azt a bizonyos gombócot a torkomban - függetlenül attól, hogy olimpián, esküvőn, vagy éppen az új esztendő kezdetekor ér ilyen jellegű élmény. Bobikné Sándor Erzsébet MŰVELŐDÉSIHÁZ-VEZETŐ Bennem ma is ugyanúgy él a Himnusz, mint korábban, persze az vitathatatlan, hogy az évek múltával egyre inkább meghatódunk. Ez a magyarság jelképe, olyan, mint a hívőknek a „Miatyánk...”. Elragadó érzés kerít hatalmába, ha egy világversenyen nagy becsben álló magyar győztes tiszteletére csendül fel az ismert dallam. JUSZKU JÓZSEF MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÓ Mint minden magyar embert, engem is kimagasló érzéssel tölt el a Himnusz hallgatása, olvasása. Belőlem olyan hatást vált ki, amely a jövőbe vetett hitet biztosítja. A költészet, a zene és a sport csodálatra méltó egysége az, amikor az eredményhirdetéskor egy magyar versenyző tiszteletére kúszik fel a piros-fehér- zöld zászló. Teremy József nyugdíjas PEDAGÓGUS Lefler György Nyíregyháza (KM) - Az éppen húszéves Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület február 8-9-én kongresszusra várja küldötteit. A budapesti nemzetközi fórum „A civil fogyasztóvédelem helyzete a közép-kelet-európai régióban és Magyarországon” címet viseli. A konferencián, küldöttként részt vesz majd Oláhné Biró Boglárka, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei irodavezetője, akit a februári találkozóról, illetve a megyei iroda működéséről kérdeztük. Jubilálnak- A most jubiláló, két évtizede alakult OFE, több válságos év után ismét országosan ismert, és a fogyasztóvédelmi szakma által elismert civil szervezetté vált - kezdte az irodavezető. - Az egyesület a tevékenységi körében feltárja, képviseli és védi a fogyasztói érdekeket, közreműködik a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában és figyelemmel kíséri annak érvényesülését, elősegíti a jogszabályalkotást, közreműködik a hatósági ár megállapításában. Az OFE kiemelkedően közhasznú tevékenységet folytató, nonprofit-orientált társadalmi szervezet. E feladatot az OFE aktivistái, főként az idősebb korosztály tagjai önzetlenül, társadalmi munkában látják el. Viszont az is igaz, hogy az idősebb kollégák helyét egyre inkább magasan képzett jogi, műszaki, egészségügyi, pénzügyi végzettségű szakemberek, pedagógusok, fiatal diplomások látják el. Az egyesület életében, szakmai tevékenységében mérföldkövet jelentett a fogyasztóvédelmi törvény 1998. évi hatályba lépése, amely részletesen tartalmazza mindazokat a jogosítványokat, amelyekkel a fogyasztóvédelemmel foglalkozó társadalmi szervezetek élhetnek. Az OFE évente kétszer tart küldöttgyűlést, 1999 decemberétől Szabó Iván, volt ipari és kereskedelmi, illetve pénzügyminiszter az országos egyesület elnöke. A mostani, a Hotel Benczúrban megtartandó kongreszus pedig elsősorban az EU-csatlakozás jegyében zajlik, nemzetközi előadókkal. Az OFE megyei szervezete harminc tagból áll, elnöke Biró Miklós. A tanácsadó irodánk a Valamennyien fogyasztók vagyunk közelmúltig Nyíregyházán, a városházán volt, ám a polgármesteri hivatal nagy átszervezését követően kikerültünk onnan. Az iroda Borbányára költözött, a telefonszám: 42/491-414, amely munkanapokon 10-től 15 óráig hívható fogyasztóvédelmi ügyekben. Az egyesület állandó kapcsolatban áll a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséggel, az ellenőrzéseik során mi vagyunk a próbavásárlók. Noha az utóbbi időben, számtalan előrelépés tapasztalható a kereskedelem és szolgáltatás terén, a tevékenységünkre szükség van, mert akad még jócskán probléma. Most például Budapesten nagyon elégedetlenek az emberek a Nyíregyházán is jelen lévő kábeltelevíziós társasággal, a UPC-vel. Elcsábulunk A multik jelenléte időközben jócskán megváltoztatta a vásárlási szokásainkat is. E bevásárlóközpontokban hamar elcsábul a gyanútlan vevő, pedig ez ellen vannak nagyon jó tippjeink. Először is jó, ha listával a kezünkben megyünk be, aztán meg sose induljunk el éhen, gyereket meg pláne ne vigyünk magunkkal! Ha nem így teszünk, bizony A szerző illusztrációja hamar elcsábulunk. Félreértés ne essék: ha a pénztárcánk megengedi, vásároljunk csak nyugodtan! Számomra már az is bebizonyosodott, hogy a piacon vásárolt portékák a drágábbak a boltiaknál. Az egyik legtöbb problémát a lábbeliknél tapasztaljuk, nem is a minőségi kifogások, sokkal inkább a nem rendeltetésszerű használat miatt. Őrjítették a büfésnőt A megyei szervezetünk tagjai részt vesznek az általános iskolák osztályfőnöki óráin, a Nemzeti Alaptantervben ugyanis helyet kapott az ifjúság ilyen irányú nevelése. Ezek az órák igen élvezetesek az 5-8 osztályokban. A gyerekek nagyon fogékonyak a téma iránt, belőlük már okosabb, a jogaikkal élni tudó vásárlók lesznek. Elég csak a saját gyerekeimre gondolni, dörzsölt kereskedőnek kell lenni annak, aki be tudná csapni őket. Erről győződtem meg a legutóbbi, az általunk Királyréten rendezett fogyasztóvédelmi táborban is, ahol a gyerekek a tanultakhoz ragaszkodva szinte megőrjítették a tábor büfésnőjét! - mondta nevetve Oláhné Biró Boglárka. Vlfchat a főiskoláról Nyíregyháza (KM) - A tavalyi sikeres interjú után január 22- én 13 órától a továbbtanulással kapcsolatban kérdezhetnek az érdeklődők a SZON-on a Nyíregyházi Főiskola Felvételi Irodájának vezetőjétől, Szikora Ildikótól, aki egy órán keresztül áll az internetezők rendelkezésére. A továbbtanulással kapcsolatos kérdéseket előre is elküldhetik a következő e-mail címre: szon@inform.hu. Szikora Ildikó élőben válaszol majd olvasóknak illetve letölthető formátumban is elérhető lesz. A Himnusz a folytonos bizakodást jelenti nemcsak számomra, hanem minden embernek. Arra törekszem, hogy az üzenetet tovább adjam a tanítványaimnak a körülmények terhe alatt. Ennek apropóján jut eszembe egy versrészlet: „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség! / Magyarnak lenni: nagy és szent akarat, / Mely itt reszket a Kárpátok alatt.” Kői Mihályné ISKOLAIGAZGATÓ MEGKÉRDEZTÜK: MIT JELENT AZ ÖN SZÁMÁRA A HIMNUSZ? Kiflit kapnak a tej mellé Nyírcsaholy (M. K.) - A szatmári térség központja, Mátészalka szomszédságában lévő település lakói szerencsés helyzetben vannak. Mint Kicsák Mihályné jegyző elmondta, az itt élők ötödé tartozik a roma etnikai kisebbséghez. Sajnos a szülők nehéz helyzete rányomja bélyegét gyerekeik további életútjára. Ezeket a problémákat az önkormányzat nem képes maradéktalanul megoldani, pedig a költségvetés 21-23 százalékát erre fordítják. A 210 milliós költségvetésből 46 milliónyi az, amit pénzbeni, természetbeni szociális ellátásokra fordítanak a nagyközségben. Az idősek klubja, a házi szociális gondozás, a szociális étkeztetés 7 millió forintot igényel, a fentieken túl. A támogatás egy része kérelem alapján jut el a lakossághoz. Ezek többsége szinte kötelességszerűen jár. Viszonylag kevés a támogatásra fordítható összeg. Az ápolási díjról a testület, más támogatásokról bizottság, a rendszeres szociális segélyről a polgármester dönt. Jutott támogatás az iskolás gyerekek szüleinek. A segítségnél figyelembe vették a szociális körülményeket. Megmaradt a tejakció, amit az önkormányzat még péksüteménnyel is kiegészít. A Gyermekétkeztetési Alapítványhoz benyújtott pályázat eredményeként 100 csomagot nyertek, amit megkaptak az iskolás gyerekek. Lakás- fenntartási támogatást 232 család kapott, ez éves szinten 1 millió 700 ezer forint. Tag, pártoló tag, tiszteletbeli tag Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület teljes jogú tagja lehet az a 18. életévét betöltött természetes személy, és az a jogi személy, aki illetve amely az OFE alapszabályában leírt célokat elfogadja és a tagsággal járó kötelezettségeket vállalja. Pártoló tag az a szervezet lehet, amely az OFE tevékenységét a célok megvalósítása érdekében támogatja. A pártoló tag nem választhat és nem is választható. Tiszteletbeli tag az a természetes személy lehet, akit a fogyasztói érdekvédelem területén végzett kiemelkedő munkájáért az OFE küldöttgyűlése azzá választ. Az OFE honlapja: www.ofe.hu, budapesti telefonszáma: 06-1/311-7030.