Kelet-Magyarország, 2002. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-10 / 8. szám

2002. január 10., csütörtök SPORT /IO hírek 9FJ.lm;/- yff. Fedett pályás bajnokságok és gála juniorokkal, sztárokkal Nyíregyháza (KM - B. T.) - Eljött a fedett pályás atlétikai versenyek ide­je! Nagyon meglepőt ezzel nem állí­tottunk, hiszen az időjárás viszontag­ságai miatt nem célszerű mostanában a szabadban versenyezni. Az pedig ismeretes, hogy a főváros mel­lett hazánkban egyedül a Nyíregyházi Főiskola atlétikai csarnoka rendelkezik olyan adottságokkal, amelyek a nívósabb versenyek megrendezésére is lehetőséget adnak. Ezt kihasználva szombattól négy hétvégén keresztül benépesül majd ver­senyzőkkel a létesítmény. Elsőként a megyei fedett pályás junior bajnokságot rendezik meg január 12-én, majd ezt követi a nyílt felnőttbajnok­ság (január 19). A sort a serdülők: zárják január 26-án, az igazi slusszpoént pedig az immár hagyományássá vált Monolith gá­la jelenti majd február 2-án. Ezen a szer­vezők várják majd a környező országok versenyzőit, illetve egy-két honi sztár is befuthat a sprintereket, magas- és távol­ugrókat, illetve középtávfutókat megmoz­gató viadalra. Mivel a korosztályos és felnőtt fedett pá­lyás magyar bajnokságokat csak február 16- tól rendezik meg, kijelenthető:a felsorolt versenyek lesznek az első komplett „tető alatti” megmérettetések ebben az esz­tendőben. Ugyanakkor jó felkészülést jelen­tenek majd az országos bajnokságokra, és természetesen a szabadtéri idényre is. Ajkler Zitát Is láthatjuk majd KISPÁLYÁS FOCI Csengerl teremlabdarúgó-bajnokság, amatőrök 1. Gólvágók 10 9­1 52-22 27 2. Filléres ABC 10 7 0 3 43-32 21 3. CSIFI 10 6­4 41-42 18 4. Szamosbecs 10 5­5 45-35 15 5. Winterberg 10 2­8 12-35 6 6. Joe Kocsma 10 1­9 10-38 3 A B csoport őszi végeredménye: 1. Csengerker 11 10­1 58-31 30 2. Gedi Bt. 11 7 2 2 47-34 23 3. Sz. tatárfalva 11 6 1 4 52-33 19 4. Hőr-Pintő 11 4 1 6 35-39 13 5. Méhtelek 11 6 4-2 25-18 12 6. Virág Söröző 11 3­8 33-56 9 7. Sz. Angyalos 11­­11 18-57­A góllövőlista élcsoportja. 21 gól: Nagy Miklós (Gedl Bt. Tyúkod). 18 gól: Molnár Gábor (Szamosbecs), Takács Barna (Gólvágók). _________________________ Profik, a 10. forduló eredményei: Mini Market-Cser- Ép-Ker Kft. 5-0, Pátyod SE-Diesel 4-2, Szamos Kft.-Csikasz Csapat 3-0.__________________________ 1. Mini Market 10 6 1 3 48-36 19 2. Cser-Ép-Ker 10 6 1 3 41-30 19 3. Diesel 10 6 1 3 39-29 19 4. Szamos Kft. 10 5 1 4 37-36 16 5. Csikasz Csapat 10 3­7 25-33 9 6. Pátyod SE 10 2­8 33-49 6 A góllövőlista élcsoportja. 17 gól: Juhász Péter (Cser- Ép-Ker), Barcsay István (Mini Market). 15 gól: Mucen- cia Cristian (Diesel). Sikeres esztendőt zárt a megyei sportintézet Fókuszba kerül a kisebbség és a fogyatékosok sportja, valamint a kistérségi rendezvények Mán László Nyíregyháza (KM) - A kö­zelmúltban döntöttek arról az illetékesek, hogy újabb öt esztendőre Petrika Ibolya a Megyei Testnevelési és Sportintézet igazgatója. Az egykori remek atlétával az intézet elmúlt évi tevékeny­ségére pillantottunk vissza.- Úgy vélem jó esztendőt zár­tunk, nagyon sok saját rendezvé­nyünk volt, illetve közreműköd­tünk a megyei szakszövetségek találkozóin - kezdte a beszélge­tést Petrika Ibolya. Lehetőség a mozgásra- Ami az intézet által szerve­zett rendezvényeket illeti, a Mil­lenniumi Sportnapok sikeresek voltak például Balkányban, Fe­hérgyarmaton, Kisvárdán, a zá­honyi elmaradt, ezt most pénte­ken rendezzük. Nagyon jó vissz­hangra talált a Falusi Virtusko­dás, azaz a Népi Játékok Feszti­válja amelyet tavaly Nyírturán rendeztünk. A sikeréről elég annyit elmon­dani, hogy miként tavaly, az W A saját kezde­ményezéseket is örömmel fogad­tuk és az inté­zet biztosította a szakmai szer­vezést... Petrika Ibolya w ideire, amely Napkoron lesz, már selejtezőt kell szerveznünk, annyi az érdeklődő. Ugyancsak sokan vettek részt a terematlé­tikai sorozaton, amelynek Kis­várdán volt a döntője.- Saját rendezvényeinken ket­tős cél vezérelt bennünket. Egy­részt minél több fiatalnak és felnőttnek adjunk lehetőséget a mozgásra, sportolásra, másfe­lől ezeket a lehetőségeket ne Az Intézet a gyerekek sportolását Is megcélozta a Falusi Vlrtuskodáson Mán László felvétele csak Nyíregyházán biztosít­suk, hanem a megyei többi tele­pülésén. Nem csak tavaly, az el­múlt öt esztendő során egyértel­műen pozitív a kép, egyre na­gyobb az igény a szervezett ke­retek között zajló szabadidős tevékenyégre- A saját kezdeményezéseket is örömmel fogadtuk és az inté­zet biztosította a szakmai szer­vezést, a kollektívánk mindenki­nek segített, aki ezt kérte tőlünk. Aktív edzőképzés- Az intézet egyik fontos fel­adata és ebben aktívan részt vett: a szakmai továbbképzések, a Testnevelési Egyetem igen elé­gedett a különböző szintű edző képzésekkel.- Az idei esztendőre, illetve az elkövetkezendő öt évre mik a leg­fontosabb vezérfonalak?- Minden esztendőben tartunk szakmai továbbképzést a megyei szövetségek vezérkarának, a legutóbbin résztvevők már meg­ismerhették az elkövetkezendő időszak szakmai koncepcióját. Ezt februárban terjesztjük a köz­gyűlés elé, úgy vélem azt köve­tően lenne szerencsésebb ezt a nyilvánosság elé tárni.- Amit az elkövetkezendő idő­szakról azért mindenképpen sze­retnék megjegyezni: fókuszba ke­rül a kisebbség, a fogyatékosok sportja, valamint a kistérségi rendezvények arányának növelé­se. Szintén lényeges az, hogy az országban egyedülálló módon se­gítjük az olimpikonokat, ezt sze­rencsés lenne 2004 után is meg­tartani.- Egyébként az idén szeret­nénk folytatni a tavaly már si­keres saját rendezvényeinket és továbbra is hatékonyan közre­működni az egyéb programokon. Az idén közel húsz kiemelt ver­seny lesz a megyében, ám mi nemcsak ezeken, hanem vala­mennyi sportrendezvényen is tu­dásunk legjavával akarunk hoz­zájárulni a sikerhez. Jön a sportgála- A idén az első nagy rendez­vényünk a sportgála lesz, ame­lyet ismét a városi sportbizott­sággal közösen szervezünk. A hagyományoknak megfelelően minden esztendőben megfelelően szeretnénk köszönteni azokat a sportolókat, amatőröket és úgy­nevezett profikat, akiket a szak- szövetségük, illetve a közönség teljesítményük alapján kiemelke­dőnek tart.- Január 25-én a Kodály isko­lában színvonalas programmal ünnepeljük majd a legjobbakat. A Vörös-tengerbe is merültek A vizek szerelmeseit várja az Atlantic Nyíregyháza (KM) - Közel félszáz taggal kezdte az évet az Atlantic Búvár Egyesület. A Nyíregyházán székelő tár­sulat létszáma az elmúlt esz­tendőben tovább gyarapo­dott, emellett az egylet jóné- hány bemutatón szerzett ma­gának híveket. Az Atlantic Búvár Egyesület, azaz ABE képviseletében többen eljutottak a Földközi- illetve Vö­rös-tengerre, ahol nemzetközi búvárvizsgát tettek, mindemel­lett a tiszavasvári és nagykállói strandon is feltűntek a „vízi em­berek”, akik Nyékládházán, Ti­szafüreden, Erdőbényén és a fü­zért várnál is jártak, eme helye­ken mindenki a tudásának meg­felelő mélységbe merülhetett, vagy alpintechnikai ismereteit gyakorolhatta. Természetesen idén bemutató­kat, táborokat szerveznek az il­letékesek, szeretnék biztosítani gyerekek, továbbá felnőttek, vagy akár családok részére is, hogy megismerhessék a víz alat­ti világot. Éppen ezért az ABE várja strandok, iskolák visszajelzését (Polacsek László, telefon: 06-30/ 989-3060, Szabó János, tel: 06-30/ 955-6000), melyek lehetőséget tud­nának biztosítani a búvársport népszerűsítéséhez. ' A búvárok ügyelnek a részletekre Amatőr felvétel Kellemes kocsordi korszak, pedánsan produkálna a Penyige A csekei csapat szárnyalása és visszaesése, ettől lentebb nem akarják adni a keleti végeken... Nyíregyháza (KM - K. T.) - A labdarúgó megyei másod- osztály őszi történéseit érté­kelő sorozatunkban a Seibel- Szamos csoport mindenhol, mindenkire veszélyes együt­teseinek elöljárói szólalnak meg. v 5. hely, 26 pont. Kocsord, Bihari János egyesületi elnök:- Nagyon megvagyok elégedve a csapat által elért eredménnyel, remélem a bajnokság második felében sikerül megismételni ezt a produkciót. Hál’ istennek bebi­zonyosodott, hogy a nyáron jól igazoltunk: Imre József, Mikes Barna és Szabó Csaba kapus személyében meghatározó képes­ségű játékosok kerültek hozzánk, így már nem volt lyukas poszt az együttesben. Igaz, az ellenfe­lek kapuja előtt nem tündököl­tünk, ugyanakkor nálunk keve­sebb gólt csak a listavezető Ti- szabecs kapott!- Úgy tűnik, senki nem távo­zik tőlünk, sőt, valószínű, hogy a nyírcsászári Oláh Zoltán csat­lakozik a kerethez, vele a csatár­sor erősödik. 6. hely, 22 pont. Penyige, Végh Endre egyesületi elnök:- Az idény első fele nem sikerült fényesre, majd a folytatásban je­lentősen feljavult a csapat telje­sítménye. Mindezt annak tulaj­donítom, hogy a nyáron jó né­hány változás történt a játékos­keretben, nyilván idő kellett, amíg összerázódott a társaság. Nincs mit mellébeszélni, az is igaz, nagyon kevés gólt rúgtunk, így pedig hiú ábránd csupán az előrelépés.- Ráadásul az utolsó forduló­ban elszúrtuk a Vámosoroszi el­leni hazai meccset, pedig ha nye­rünk sokkal közelebb kerülhet­tünk volna a tűzhöz... Én mégis azt mondom, még semmi nincs veszve, ha kivágjuk a rezet ta­vasszal akár a dobogóra is felfér­hetünk. 7. hely, 20 pont. Szatmárcse- ke, Varga József egyesületi el­nök: - A nyitány fantasztikus volt, kezdetben nagyszerűen me­netelést mutattunk be. Sajnos, sérülések és eltiltások miatt megtört a lendület, az ősz máso­dik felében csalódás ért minket.- Több összetevője van ennek: nem volt egységes a csapat, emellett arról is beszélni kell, hogy két-három ember nem tu­dott edzésre járni, az erőnléti hiányosságok pedig fokozatosan kiütköztek. Igazából a szerencse is elpártolt tőlünk, „kippatanós szezont” zártunk, sok kihagyott helyzettel. Mindenesetre ez a he­lyezés reálisnak tekinthető, re­mélem, ettől lentebb nem adjuk tavasszal sem!

Next

/
Oldalképek
Tartalom