Kelet-Magyarország, 2001. december (61. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-24 / 299. szám
2001. december 24., hétfő HÁTTÉR /3 HÍREK íjWSWSWWWW 0 Zenés áhítat December 25-én 17 órakor kezdődik az evangélikus nagytemplomban a karácsonyi zenés áhítat. 0 Pásztorjáték A görögkatolikus templomban 25-én pásztorjátékot adnak elő a Görög Katolikus Iskola tanulói. 0 Közmeghallgatás Eperjeske önkormányzata 27-én 17 órakor közmeghallgatást tart az általános iskolában. Különös, éppen ma, szenteste előtt jut eszembe, hogy gyerekkoromban mi nem mondogattuk annyiszor, mint mostanság szokás: karácsony a szeretet ünnepe. Nekünk ez ott, a távoli Szatmárban természetes volt; nekünk nem kellett ahhoz ünnep, hogy szeressük egymást, hogy próbáljunk örömet szerezni a másiknak. Meghát ez az örömszerzés is azóta jött divatba, amióta rogyadoznak a multik polcai, hogy az ember lassan már azt sem tudja, Kaliforniában van-e, vagy itt a Kárpátok ölelésében, ahol télen a mínusz húsz fok sem ritka, mert annyi az áru, hogy az Isten pénze is kevés volna hozzá. Üzlet (is) lett a szeretet. (Erről jut eszembe, hogy egyszer jó volna összeszámolni azokat is, akik még életükben nem voltak ezekben a nagy áruházakban, mert félnek tőle, nincs rá elég pénzük.) A szeretet, a másik megbecsülése, az összetartozás érzése olyan volt a mi népes családunkban, mint a szempilla rezdülése: természetes. Mert ma sem mondhatja el senki önmagáról, hogy karácsonykor csakis a szeretet érzése hatalmasodik el rajta. Ezt a napot sem lehet kikapcsolni a többiből, az ember cipeli magával az örömök mellett a gondokat, a fájdalmakat is. A karácsonyt - túl ennek vallási jelentőségén, a megváltó Jézus születésén - az ember alkotta meg önmagának a szeretet jelképévé. Nyilvánvalóan a szeretetlenség vetette fel ezt az igényt, hogy fedezzük fel az értéket a másik emberben, hátha akkor könnyebben el tudjuk majd viselni egymást. Legújabbkori történetünk eseményei bizonyítják, szükség volt erre az emberi döntésre. Nem kell mindjárt pusztító háborúkra, tömeges mészárlásokra, diktatúrákra gondolnunk, ha ennek okát keressük. Elég, ha csendesen bevalljuk önmagunknak, bizony ártunk mi egymásnak elégszer, többször a kelleténél és nem számolunk a következményekkel. Fellelhető ez a magánéletben éppúgy, mint a nagypolitikában, a kis marginális érdekekben éppúgy, mint az elsíbolt milliárdokban. Mindennek a következménye lehet a sértettségben, a bánatban, a szegénységben, az elesettségben megnyilvánuló boldogtalanság, ami így már egyáltalán nem elvont kategória. Világosítson rá minderre ma este a fenyőfán felvillanó gyertyák fénye. Tenyerünkben megbúvik a simogatás Tartozni kell valakihez - ezért klub működik magányosoknak, egyedül élőknek Racskó Tibor illusztrációja Szőke Judit Nyíregyháza (KM) - Amikor nincs egy fontos másik az életünkben, akkor ott a választás lehetősége: magányossá válunk vagy pedig élvezzük a szabadságot, amivel az egyedüllét ajándékoz meg bennünket. Aki elvesztette életének társát vagy házasságában nem társas lény, akkor az kapcsolatokat keres. De hogyan? Telefonos vagy levelezős társkereséssel? Vagy menjen oda a vágyott nőhöz, férfihoz és szólítsa le? Hordjon egy táblát nyakában: kellene valaki, legalább egy szabad váll, amire néha lehajthatom a fejem?... A kiválasztás alapjai Különösen élénk a forgalom a gyertyafényes szenteste előtt, az év fordulóját sem keserűen tölteni kívánóknak kitalált Cronos társkereső klubban. Akik idejönnek, bánhatják, hogy nem hamarabb próbálkoztak. Nem egy ügyfél már csalódottan érkezik. Aki ugyanis bekerül az adatbázisba, annak nem kell magyarázkodnia, sem hazudnia, sem hebegnie-ha- bognia, a másik ugyanolyan cipőben jár, csak meg kell találni. Némiképp megnyugtató érzés az is, hogy „lám, lám, más is van ilyen helyzetben”. A Cronos három éve működő, negyven irodával, országos hálózattal rendelkező társkereső klub. Nyíregyházán Dán Péterné, Ibolya személyében fél éve működik. Az eredetileg pedagógus, rendszeres pszichológiai továbbképzésen részt vevő, igen nyitott, kellemes nő azonnal felkelti a bizalmat. Úgy beszél a klubtagokról (országosan ötezren, Nyíregyházán ma már több mint százötvenen vannak, s ahogy közelednek az ünnepek, hetente tíz-ti- zenkettővel gyarapodik a szám), mint legszemélyesebb jóbarátairól. A megye legeldugottabb helyéről is fordultak már meg a Westsik Vilmos utcai barátságos szobában, ahol központi, de nem a legfontosabb kellék a számítógép. Ezen csak nyilvántartanak, fotók vannak, adatok, akár beszédhangok találhatók, hiszen ezek a kiválasztás alapjai. Nem egy ügyféllel órákat beszélget, s gyakran azonnal tudja, kit fog ajánlani. Egy évig lehet valaki az országos, s lassan külföldre is terjeszkedő nyilvántartás része, választó és választható. Nem informatikai kartotékokat lát Ibolya a munkája mögött, hanem társra vágyó embereket, fiatal és idősebb férfiakat (20 és 70 év között), és nőket egészen fiataltól az érettebb korosztályig. Félszegek, gátlásosak vagy épp talpraesettek... Bizalmas, személyes információk birtokába jut, sorsok feslenek fel a szavak mögött, s remények visszhangoznak: hátha..., ha tud, segítsen. A klubtagok fele diplomás, negyedük középfokú végzettségű. Jólszituáltak, akikről nem is gondolnánk, hogy nincs minden rendben... Nekik megy a legnehezebben, elfoglaltak, nemigen tudnak a környezetükből tartós kapcsolatra találni - hallom a magyarázatot. Aki az első beszélgetésen és adatfelvételen túljut, adja vagy nem a fotóját, máris keresgélhet. Csak meg kell adnia a kritériumokat. Ibolya azt mondja: általában tudják, kit akarnak, a realitás talaján maradnak, de előfordul, különösen a férfiaknál, hogy a külső tulajdonságok iránti elvárásban „elszalad a csikó”. Ritkán, de előfordul, hogy valaki nem a nyomasztó magány elől menekül, pusztán alkalmi szexpartnert keres. Ez azonban szerencsére már a telefonálási küszöbön kiderül, s udvarias elutasításra talál. Várnak a rendezvények A magány nyomasztását meg- unókat rendezvények is várják, melyek szintén alkalmak az ismerkedésre. Minden eset más, és szerencsére sok a sikerélmény. Egy nő és egy férfi fiatal korukban szerelmesek voltak, de a sors úgy rendezte, hogy messze kerüljenek egymástól. Évtizedek teltek el, mindketten egyedül maradtak és a klubhálózaton keresztül, noha az ország két különböző csücskében éltek, és semmit sem tudtak egymásról, újból összetalálkoztak. Van, aki kifejezetten az ünnepeket szeretné egy kellemes személlyel tölteni, mások életre szóló kapcsolatot keresnek. Egy 65 éves, aki nehezen szánta rá magát a bekopogtatásra, néhány hét alatt egy „annyira olyan nőt” talált magának... Pedig már le is mondott a társról. Most pedig felhívta Ibolyát: olyan boldog vagyok! Egy két gyermekét egyedül nevelő negyvenéves férfi tudta, hogy csak ki kell várni és eljön... A 37 éves elvált családanya a hir- detéses keresgélést hatalmas kudarcként élte meg, a Cronos-nál jelentkezve négy telefonszámot kapott, amiből csak a negyedik mögött lévő személy hozta meg számára a várva várt örömöt. A lehetőséget az irodának köszönheti, de tudja a folytatás már kettejükön múlik. A remény lehetősége Nagyon sok a magányos ember. És vajon kiből és mennyi lesz holnap? A remény lehetősége, a tartozni valakihez, a „szükségem van valakire, akinek szüksége van rám” varázsa azonban életben tart. Hány úton bandukolunk a tenyerünkben megbúvó simogatással?... Négy pár újra igent mondott Sényő (DM) - Sényőn az idén négy házaspár is ünnepelte egyszerre házasságkötésük ötvenedik évfordulóját. A jeles évforduló jegyében bensőséges megemlékezést tartottak nemrégiben a községházán. Pehely Zoltán polgármester köszöntötte Auxi Istvánt és feleségét, Bíró Istvánt és feleségét, Pataki Ferencet és feleségét, illetve Zilahi Imrét és feleségét. A szép számú vendégsereg előtt meleg szavakkal beszélt arról a szeretetről és békességről, amit a négy házaspár élete jelképez. Az egymás mellett jó- ban-rosszban kitartásuk példaként szolgálhat a fiatalok számára. Kifejezte reményét, hogy Sényő lakossága a jövőben még sok ilyen csodálatos eseményt élhet meg. Az aranylakodalmasok a községházán Amatőr felvétel ELETKEPEK * ........"”,,iYA"fjWíHPHPP mám A tigris Tóth-Máthé Miklós A nappali szoba sarkában kis „dzsungel” déli növényekből. Csaknem a szoba negyedét elfoglalja, így valóban találó ez az elnevezés, amit az ötesztendős kisfiú, Dani ragasztott rá. Most is ott játszik. Nem éppen stílszerűen az irányíthatós autóval.- A majmodat vidd oda - mondja nevetve az apja, aki újságot olvas a fotelban. - Vagy a kis elefántodat. A dzsungelben nehéz autóval közlekedni.- De én tudok - mondja Dani.- Ha tudsz, akkor az nem is dzsungel.- De dzsungel - mondja Dani csak itt már kivágták a fákat. Nagy területen. Építkeznek.- Mit építenek?- Toronyházakat. Lesz köztük százemeletes is.- Úgy már egészen más. Akkor nem szóltam semmit. Csend van. Dani tovább autózik, aztán hirtelen abbahagyja.- Apa! Leállítottam az építkezést.- Leállítottad? Miért?- Mert ez mégiscsak dzsungel, és itt nem szabad bántani a fákat. Azon a területen, ahol kivágták, már ültetnek is másokat. Sok kis facsemetét.- Remek - mondja az apja.- Visszatértek az állatok is - mondja Dani -, meg a madarak. Mert egy időre elmenekültek.- Nem csodálom - mondja az apja -, hiszen megzavarták a nyugalmukat.- A dózerekkel?- Azokkal is. Meg más munkagépekkel.- Bizony - mondja Dani -, nagy zaj volt, de most már csend van. Illetve nem egészen, mert most már a madarak meg az állatok beszélgetnek.- Miről? Te érted?- Persze, hogy értem. Mindenféléről, de leginkább csak örülnek, hogy visszatérhettek.- Mind visszatért?- Nem mind. A tigris az nem. Ennek is örülnek.- Érthető. Én is örülnék a helyükben.- Hát igen - mondja eltöprengve Dani -, nagyon félnek a tigristől. Sokáig lesben ül és úgy csap le az áldozatára.- Ez igaz. Jó, hogy nem jött vissza.- Nagyon jó - mondja Dani. Kis ideig nem szól, majd hirtelen felkiált:- Apa! Baj van! Visszajött a tigris!- Hol van? Mutasd.- Ott... ott... az egyik fa mögött. Látom a csíkos bundáját! - Dani rémülten bújik az apjához. - Lődd le! Azonnal lődd le!- Mivel? Nincs nálam puska.- Akkor áss neki csapdát. Még messze van, elkészülhetsz vele. Az apa óvatosan lépked az i ŰM ■ j j j j yß'ii j J 'T J j jjj Itt egyik szobapálma mögé. Csapdát ás. Aztán visszamegy a fiához. Figyelnek.- Most ér oda - suttogja Dani. - Megáll. Ki fogja kerülni. Apa, ki fogja kerülni.- Nem biztos. Várjunk még. Várnak. Lélegzet-visszafojtva.- Elhallgattak a madarak is - súgja Dani. - Ugye, te sem hallod őket...?- Én sem. Csend. Nézik a csapdát.- Sikerült! - kiált fel Dani. - Oda nézz apa, sikerült! Most esett bele! Gyere, gyorsan takarjuk be ágakkal. Odasietnek, befedik a csapdát. Apa átöleli Danit, érzi, hogy reszket, de azért mosolyogva néz fel rá.- Klassz vagy, apa!- Ugyan, én csak a csapdát ástam, de a tigrist te vetted észre. Egymásra néznek, nevetnek. Körülöttük mintha valóban a dzsungel suhogna, zúgna és vidám majmok hintáznának az indákon.
