Kelet-Magyarország, 2001. december (61. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-28 / 301. szám

Balázs Attila felvétele 2001. december 28., péntek Keleti Magy&fország SPORT /10 Bajnok A Nagykállóban rendezett orszá­gos asztalitenisz-bajnokság férfi egyes szá­mát Németh Károly nyerte Botos betegen vállalt munkát Nyíregyháza (KM) - Nem kezdődött va­lami jól az esztendő az NYVSC-Szabolcs Gabona röplabdázói számára, és ha bele­gondolunk mindez az egész esztendőre ki­hatással volt. Kezdődött Martinez lelépésével, akinek a távozása azért érintette érzékenyen a csa­patot, mert az átigazolási időszak lejárt, így a pótlásáról már nem lehetett gondoskod­ni. Rá egy hétre Botos Ferenc edző is lelé­pett a süllyedő hajóról, a bajszos mester egészségi állapotának megromlásával indo­kolta tettét. Más kérdés, hogy kisvártatva Kazincbarcikán lett szaktanácsadó, és ami­kor még csak ilyen minőségében töltött be szerepet a borsodi csapatnál, akkor egyko­ri tanítványai kétszer is megleckéztették. Aztán a bajnoki negyeddöntő első elvesz­tett találkozója után a barcikaiak egyértel­műen a meggyógyult Botos kezébe adták a marsalbotot, és ezek után már a nyír­egyháziak mumusává vált a csapat. A baj­noki negyeddöntő két következő meccsét is a Barcika nyerte, majd a mostani baj­noki folytatásban is háromszor verte már a Gabonát. Az öt mérkőzés közül négy­szer 3-2-re... Egy csapat megpróbáltatásai Már a 2000 nyara sem ígért sok jót a Nyíregyházi KC férfi kézilabdázói számá­ra, de azért a csapat nekivágott a bajnok­ságnak. Aztán folyamatos fizetési nehézsé­gekről lehetett hallani, és már úgy volt, hogy a 2001-es folytatástól is visszalép a Hanufer Sándor klubigazgató vezette gár­da. A Kiskőrös elleni első idei mérkőzésen mégis pályára lépett az NYKC, és a Duna- ferr ellen esedékes mérkőzést leszámítva az alapszakaszban valamennyi kötelezett­ségét teljesítette. A bajnokkal szembeni hazai ütközet is azért maradt el, mert éppen akkor járt le az átigazolási időszak, és a csapat „utolsó mohikánjai” úgy döntöttek, másfelé veszik az irányt. Medve Tiszavasváriba, Lencsés Fehérgyarmatra, Kaplonyi pedig Ózdra tá­vozott, így nem maradt felnőtt játékosa a klubnak. Ezek után az ifjúságiak folytat­ták tovább, Hanufer Sándort edzői és klub- igazgatói megbízatásáról is leváltották, a kispadra pedig Bartha Dénes ült. Ugyan a Százhalombattával szembeni hazai ütközet előtt megint felmerült, hogy búcsúzik a bajnokságtól a csapat, de a bonyodalma­kat elkerülve (a törölt eredményekkel nem lett volna reális az alapszakasz végeredmé­nye), az illetékesek mégis a folytatás mel­lett döntöttek. A rájátszást már nem fejezte be a gár­da, de az már a következő negyedév tör­ténete... A Kiskőrös ellen még játszottak Medvéék Visszapillantó megyénk 2001-es sportéletére (L) Első negyedév: kosaras bravúrok, kizárták a Kisvárdát, elvesztett Szakszig-veretlenség Január Csalódást keltett az Arany Ászok Nemzeti Teremlabdarúgó Bajnokságon a Nyírség-Sparta- cus csapata, amely a bujtosi csarnokbeli selejtezőt győzelem nélkül, mindössze egy megszer­zett ponttal és többek között a BKV Előrétől elszenvedett 8-1-es vereséggel zárta. Az év első hét végéjének kiemelkedő sportese­ményén a DVSC és a Ferencvá­ros harcolta ki a döntőbe jutást. Búcsúlevelet hagyott maga után és Spanyolországba távo­zott Ernesto Rufin Martinez, az NYVSC-Szabolcs Gabona röplab- dázója, aki magával vitte élettár­sát, Várhegyi Anikót és gyerme­küket is. Martinez egy ideig a Melilla csapatában szerepelt, majd letiltották a játékengedé­lyét és húsvét előtt vissza is tért Nyíregyházára. A nyár óta újra az NYVRC alkalmazottja. Az Élcsapatok Kupájában a Szakszig NRK a szlovén Nova Go- rica elleni sima 3-0-ás sikerrel hangolt az év további feladataira. Új igazolásnak szánta a Nyírség- Spartacus vezetése, mégis a vissza­vonulás mellett döntött Eszenyi Dé­nes, a Nyíregyházáról elszármazott egykori válogatott labdarúgó. „Kis- dimó” megkezdte az alapozást Ga- ramvölgyi Lajos csapatában, ám a térdéről kiderült, hogy nem terhel­hető. A huszonhárom játékost számláló keret Mátraházán kezdett erőgyűjtésbe. A Szolnokon elszenvedett mindössze három pontos vereség után esélyesnek tűnt a továbbju­tásra a Magyar Kupában az NYKE-Isobau férfi kosárlabda csapata, ám a visszavágón is a Tisza-partiak bizonyultak jobb­nak, így elmaradt a meglepetés. A KSE-Mátészalka csapata nyerte a baktalórántházi Tyl-Sped Kupa teremfoci tornát, melyen NB-s csapataink többsége rajthoz állt. A mezőnyben volt a Kisvár- da is, amely felett ekkor már megkondultak a vészharangok. Hatvanöt éves korában el­hunyt Kovacsics Gyula, a Nyír­egyházi Spartacus NB I. B-s csa­patának néhai gólkirálya. Szarajevóban sem veszített szettet a Szakszig NRK, az Élcsa­patok Kupájának újabb mérkő­zésén 3-0-ra nyertek Forman Jó­zsef tanítványai bosnyák ellenfe­lükkel szemben. A Magyar Súlyemelő Szövet­ség elnökségének döntése értel­mében Glückmann Pál, az NYVSC edzője is helyet kapott abban a teamben, amely a válo­gatottat készíti fel az áprilisi Eu- rópa-bajnokságra. A Kaposvár elleni évnyitó mérkőzés után és közvetlenül csapata Kecskemét elleni mérkő­zése előtt lemondott Botos Fe­renc, az NYVSC-Szabolcs Gabo­na edzője. Az utódja ideiglenesen Szabó Péter, később véglegesen a román Adrian Arbuzov lett. Tóth István világbajnokkal karöltve Biriben és Balkányban járt Bárdosi Sándor, a 2000-es olimpia ezüstérmese, az egyik legnépszerűbb magyar sportoló. A sok gond ellenére mégis megkezdi az esztendőt a Nyír­egyházi KC férfi kézilabda csa­pata, más kérdés, hogy a bajno­ki rájátszásban mégis visszalép a küzdelmektől. A Telekom Post Wien elleni hazai vereséggel (1-3) elszálltak a Szakszig NRK továbbjutási esé­lyei. A csapat csoportjában a má­sodik helyen végzett. Szentgyörgyi Katalin, Balog Vilmos, a Szakszig NRK, az NYVSC-Szabolcs Gabona és For­man József vehette át a 2000-es év sportolóinak, csapatainak és edzőjének járó díjakat a Tanár­képző Főiskola nagyelőadójában rendezett sportgálán. Megvédte címét a Tuzsér fut­ballcsapata a Joma Kupán. A me­gyei I. osztályú csapat egymás után másodjára hódította el az el­sőséget a nagyszabású viadalon. Teltház mellett rendezték meg a byjtosi csarnokban a Maladupi Kupa nemzetközi jótékonysági kick-box gálát, melynek főmér­kőzésén Takács Rita is győzel­met aratott. A hónap utolsó napján új név­vel lépett a parkettre az NB I. A csoportos nyíregyházi férfi kosár­labda csapat, és a Marso NYKE- Isobau fölényes győzelmet aratott a szomszédvár Debrecen ellen. Február Az Amatőr Labdarúgó Alszö- vetség kizárta az NB Il-es baj­nokságból a Szabolcs Gabona­csoportban élen álló kisvárdai csapatot. A döntés sejthető volt, hiszen az első fokú határozat el­len nem tiltakoztak a várdaiak, a játékosok is szétszéledtek és igazából vezetősége sem volt már a gárdának. Átadásának első évfordulóján nagyszabású fedett pályás atlé­tikai gálát rendeztek a Nyíregy­házi Főiskola atlétikai csarnoká­ban. A viadalon Lengyel Zsolt, Mezei Zita és a 4x2 körös váltó révén hazai sikerek is születtek. Bejelentették, hogy Ajkler Zita, Európa-bajnoki hatodik helyezett távolugró az NYVSC színeiben folytatja pályafutását. Elmaradt a Nyíregyházi KC férficsapatának Dunaferr elleni NB I-es kézilabda bajnokija, mert az átigazolási időszak utol­só óráit kihasználva, az NYKC több erőssége eligazolt. Emiatt a vezetés lemondta a mérkőzést, a bajnokságot pedig az ifikkel folytatta a jobb sorsra érdemes gárda. Bravúrok a javából! A Marso NYKE-Isobau kosárlabdázói előbb a Falco, majd a bajnoki lis­tavezető Kaposvárt fektették két vállra. A sikerek védjegye: mind­kétszer Ricks utolsó másod­percekben találata döntött. Nagy nehézségek árán, de leg­nagyobb riválisa, az Eger ellen is megőrizte másfél éves hazai veretlenségét a Szakszig NRK női röplabda csapata. Szabóék előbb hazai pályán, majd idegen­ben is 3-2-re nyertek a hevesiek ellen. Ugyanez nem sikerül a BSE ellen, vagyis a fővárosiak kétszer is 3-2-re verik a nyíregy­háziakat, akik még így is az élen zárják a bajnokság alapszaka­szát, de elvesztik negyvenhat mérkőzés óta tartó magyarorszá­gi veretlenségüket. Joma Szuper Kupa néven nagypályás felkészülési mérkő­zést vívtak Nyíregyházán, ame­lyen a csapatok egy-egy félidőt játszottak egymással. A Nyírség- Spartacus igazolta a papírformát és gólt sem kapva végzett az élen. A Kazincbarcika elleni idegen­beli 3-0-ás győzelemmel gyakorla­tilag kiharcolta az alapszakasz ne­gyedik helyezését az NYVSC- Szabolcs Gabona férfi röplabda csapata, amely így kedvező hely­zetből várta a rájátszást. Megnyerte a Bocskai Kupát, mégsem állhatott a dobogóra Ba­log Vilmos, az NYVSC-Szabolcs Volán ökölvívója. A debreceni viadalon ugyanis a versenyző­nek megsérült a keze, emiatt kórházba kellett szállítani. Ké­sőbb kiderült, törés szerencsére nem történt. Tisztújító közgyűlést tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Labdarúgó Szövetség. A testület élén továbbra is dr. Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnö­ke maradt, az elnökségbe azon­ban több új arc is bekerült. Nyíregyházára igazolt Hor­váth Imre, aki a bajnokságot még a Debreceni Vadkakasok másodedzőjeként kezdte. Hor­váth a továbbiakban a Marso NYKE-Isobau kosárlabdázóinak játékosa lett. Március A nagy esőzés miatt használ­hatatlanná vált a Városi Stadion talaja, így elmaradt a Nyírség- Spartacus NB I. B-s csapatának tavaszi bemutatkozása, melyen a listavezető BVSC lett volna az el­lenfél. A csapat e havi eredmé­nyei: BKV Előre (idegenben) 1-3, Békéscsaba (i) 1-1, Kecskemét (otthon) 1-1. A bujtosi csarnokban olimpiai bajnokot vert Deák Bárdos Mi­hály! A kötöttfogású Magyar Nagydíjon a magyar fiú a cso­portmeccsek során legyőzte az olimpián Karelin-verő amerikai Gardnert, akire igazán rossz na­pok jártak, hiszen ukrán ellenfe­létől is kikapott, így nyert meccs nélkül kiesett. A nagydíjon Deák Bárdoson kívül Berzicza Tamás szerzett még aranyérmet a ma­gyarokon kívül. Nagykálló adott otthont az or­szágos asztalitenisz bajnokság­nak. A férfiaknál Németh Károly, a nőknél Molnár Zita szerezte meg az aranyérmet, a páros szá­mok győztesei: Lindner, Gerold a férfiaknál, Éllő, Molnár a nők­nél, vegyes párosban pedig Lind­ner és Kertai. Az árvíz miatt csonkára sike­redett a bajnoki rajt az NB Ill- ban és a megyei bajnokságok­ban, a kialakult helyzet miatt több labdarúgó mérkőzést is el­halasztottak. Sima észak-alföldi győzelmet (18-6) hozott az ökölvívó csapat- bajnokság nyíregyházi mérkőzé­se, melyen a „mieink” ellenfele a Dél-Dunántúl volt. A kisari Horváth Attila Bö- könyben döntötte meg az egyke- zes fekvőtámasz világcsúcsát. Kiharcolta a nyolc közé jutást a Marso NYKE-Isobau férfi ko­sárlabda csapata, mindez azt je­lentette, hogy az újonc „csont nélkül” kapaszkodott meg az él­vonalban és az egyenes kieséses rájátszásban folytathatta a küz­delmeket. A Magyar Kubában és a baj­nokságban is a Kazincbarcika el­len vérzett el az NYVSC-Szabolcs Gabona férfi röplabda csapata. A tét mindkétszer a négy közé ju­tás volt, és különösen a bajnoki fiaskó a fájó, hiszen előnyös helyzetből vesztettek Pam- puchék. Az itthon sima 3-0-ra megnyert első felvonás után ide­genben és újra hazai környezet­ben is 3-2-re kapott ki a csapat. Ráadásul úgy, hogy Barcikán 2-1-re, a mindent eldöntő bujtosi derbin már 2-0-ra is vezetett. Takács Rita a győztesnek járó pompával vonulhatott ki a bujtosi csar­nok küzdőteréből a Maladupi Kupán Mán László felvétele A nyíregyházi focisták a műfüves tornán kikaptak a Debrecentől Deák Bárdos Mihály (háttal) megverte az olimpiai bajnok Gardnert

Next

/
Oldalképek
Tartalom