Kelet-Magyarország, 2001. október (61. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-06 / 234. szám

2001. október 6., szombat KeM«fii^ai!QCS29f HÉTVÉGE /8 KM-TARLAT Tanít és fest Kerülő Ferenc 1940-ben született Bujon, kenyérkeresete Gávavencsellőhöz kötötte, itt tanított - a falu lakossságának nagy része tanítványa volt -, ma is ők a leghűségesebb műteremlátogatói, és nem utolsósorban mecénásai. 1961-ben végzett a szegedi Ta­nárképző Főiskola rajz szakán, azóta ta­nít és fest. Nap mint nap megkísérli a küz­delmet a színekkel és formákkal, ezek ké­pi ritmusával, hogy elmondhasson valamit az örök emberi eszményekről, a változás természetéről, a falu letűnőben lévő, de fáj­dalmasan szép világáról. Tanyán Nemzedékek Balatoni délután Elek Emil reprodukciói MÚZSA J J f ■*' J'ú’ fii J'j i./JuVj'u’iú .. ‘J « Ady Endre Október 6. Őszi napnak mosolygása, Őszi rózsa hervadása, Őszi szélnek bús keserve Egy-egy könny a szentelt helyre, Hol megváltott - hősi áron - Becsületet, dicsőséget Az aradi tizenhárom. Az aradi Golgotára Ráragyog a nap sugára, Oda hull az őszi rózsa, Hulló levél búcsucsókja; Bánat sír a száraz ágon, Ott alussza csendes álmát Az aradi tizenhárom. Őszi napnak csendes fénye, Tűzz reá a fényes égre, Bús szivünknek enyhe fényed Adjon nyugvást, békességet; Sugáridon szellem járjon S keressen fel küzdelminkben Az aradi tizenhárom. Az én életem már nem rólam szól Egyedülálló, rákos nő, egy gyerekkel hálás szívvel elfogadna használt mosógépet Szőke Judit A kutyák mintha meg akarnák enni az idegent. A lánc mögül fülsiketítőén csa­holnak, csak a szilva csilla­pítja le őket, amire újabban rákaptak. Féltik a gazdájukat. A hirte­len támadt nyalakvós külterüle­ti csendben beljebb tessékelnek. Alig tudom elhárítani a szegény­ség miatti restellkedést. A csoki­nak örülnek, de a filctollaktól csillan fel igazán a szem. A ki­csinek mindene a festés, a raj­zolás. Anyukájának meg minde­ne a gyermeke. Anyuka nagybe­teg, épp egy éve komoly műté­tet hajtottak rajta végre, kemo­terápiában is részesült, parókát is hordott, de szerencsére pilla­natnyilag jól van. A parányi házban tűzhelyen melegítik a vizet a fürdéshez, a fizikai megerőltetéstől eltiltott nő a húszliteres teli fazekat, mert nem hajolhat, a vállán vi­szi a fürdőszobáig. Ha ezt gyors egymásutánban többször megte­szi, be is melegszik a gőztől a tenyérnyi helyiség. Amikor a műtét után hazajött, még sokáig ötéves gyermeke vált a segédből főszereplővé, pucolta a krumplit, a zöldséget, mosogatott. „Édesanya, visszajöttél?” Az asszony, akinek kedvence Radnóti, a műszaki rajz, a sport és a zene, építészmérnökségről, régészkedésről álmodott, igen szabatosan, (már) meglehetősen hideg fejjel sorolja élete főbb ál­lomásait. Elöljáróban elég legyen csak annyi: nem így tervezte... Lecövekelt az egészségügy mellett, érdeklődését szakvég­zettséggel tetézte. Felvették az orvosira is, de nem kezdte el. Angolból középfokú nyelvvizsgát szerzett. Fiatalon ment férjhez, de tévedés volt. A férje, egy jó­zan bolond, bezárta a lakásba, féltékenykedett rá, állapotosán össze-vissza verte - elvesztette az ikreket. Azt mondták, nem le­het többé gyereke. De ebbe soha­sem tudott belenyugodni. Aztán egy napon összesodró­dott egy másik férfival. Szerelőt kellett keresni, s amikor a név és cím meglett, a csengetésre egy kicsi lány tipegett az ajtóhoz. Meglátta a fiatal nőt és felsikol- tott: édesanya, visszajöttél?! Ez a gyerekre szenvedélyesen, az őrü­lésig vágyó nőnek épp elég volt ahhoz, hogy élete újabb tizenkét hosszú, kemény évére elkötelez­ze magát. De arról akkor még fo­galma sem volt, mi vár rá. A szive nagyot dobbant: itt ár­vák vannak, szükség van őrá. Egy három gyerekkel magára maradt férfinél, aki keményen ivott? Már nem bánom, hogy nem tudok az lenni, aki akarok Előbb csak együttéltek egy la­kótelepi lakásban, elvonóztatta, amikor delirált, gyógyította. Há­rom műszak (hajnali indulás, kempingkerékpárral egy másik városba, este vissza) három örökbefogadott gyerek mellett, más hiteleinek a fizetése, egy öt­tagú család egyedüli eltartása... hagyom, hogy sorolja. Épp a na­pokban volt a házassági évfordu­lójuk. De nem volt se pezsgős va­csora, se virág. A férfit nem ér­dekelte, hogy a felesége, gyere­keinek pótanyja a hullafáradt­ságtól nem tud a munkára kon­centrálni, s félő, hogy elveszti az állását... Pedig így lett. Ha bosszantották a gyerekek, levet­te a derékszíját és csattogtatni kezdte: na, szót fogadtok?! Az asszony hol munkanélküli segé­lyen volt, de nem sokáig bírta otthon, hol újból elhelyezkedett. Minden lemondás ellenére ter­hes lett, de a kisbabát már új lakásba vitte. A dolgát, amire a lelkiismerete és morális érzéke kötelezte, elvégezte, a háromból két gyerek, akiket taníttatott, nagykorú lett, rá nem volt már szükség, a férje mellett az élet pedig kibírhatatlanná vált. Az apa az első perctől kezdve nem volt kíváncsi, a gyerekére - munkahelyi baleset következté­ben meghalt. A nevelt gyerekek - úgy érzi legalábbis - az örök­ségből, ami egy akkora nagyobb OTP-s lakásból állt, kijátszották, alig kapott valamit (a kapcsolat közöttük különben teljesen meg­szakadt). A kevéskéből vette ezt a há­zat, imádott gyermekével - cse­répkályha, palackos gáz, víz az utcában, szedett-vedett bútorok, minden használt, ócska, más a hétvégi házába se tenné be. Az agyonhasznált plüssjátékok is ugyanúgy betöltik a tisztüket. De nekik ez a minden, nyugodtak voltak és talán boldogok. A nő 98-ban elment egy átfo­gó szűrővizsgálatra, s nemcsak a megelőzés szándékával, voltak alhasi panaszai, komoly fájdal­mai, kapdosta a csillapítókat. Ta­láltak valamit, s a diagnózis mel­lé kapott tanácsokat és gyógysze­reket, mígnem egy nap bevitte a gyereket az óvodába és azt Betölti a tisztét mondta: nem biztos, hogy érte tudok jönni. így is lett. Mentő, órákig tartó műtét. Kivették sok egyéb mellett a méhét is...- Nem hagyhattam el magam, ez nem az én műfajom. Túl aka­rom élni, pedig nem voltam túlélő tanfolyamon, de élni aka­rok. A más gyerekeit felnevel­tem, hát akkor a sajátomra ne volna erőm és időm?! Engem is keményen neveltek gyerekként, de felnőttként, nőként sem kap­tam az élettől sok jót. Már az sem fáj, ha ütnek. Pedig én sen­kit ki nem használtam. Az vi­szont bánt, hogy a nevelt gyere­keim rám se néznek. Az egyet­len saját gyermekem segített ab­ban, hogy úgy ahogy felgyógyul­jak, hogy ne szégyelljem még a szegénységet és a betegséget sem. Az ő nevének a jelentése: győzelem, diadal. Érted, ugye?- Hazudnék, ha azt monda­nám: így terveztem az életem. Tanulni szerettem volna és még fogok is, nem adom fel. Voltam klinikai halálban, szép volt, jó volt, békés volt, de nem kérek belőle többet. Valamiért vissza­jöttem a küszöbről. Már tudom, miért. A munkaügyi központon és a családsegítőn kívül nem tá­mogat senki. Tudod, mi már csak a vágyam? Fürödni, rende­sen. Naponta háromszor, illatos, meleg vízben, ami a csapból jön, csak úgy... - mondatról mondat­ra elsimulnak arcán az ideges redők. A tekintetet megfogja a nyakában csúszkáló feszület. Le­csap a pillantásra:- Nem vagyok templomba já­ró, de hiszem, hogy van Isten. Ettől a tudattól könnyebben ér­zem magam. Szívesen dolgozna Kettejük összes bevétele öt­venezer forint, háromféle OTP- tartozás és a gázpalackok ára (el­fogy kettő egy hónapban), azon­nal lejön belőle, aztán ott a vil­lanyszámla, a gyerek térítési dí­ja. Busszal járnak, mivel is más­sal?, van, hogy egy órát várnak a megállóban a városból hazafe­lé, de a kicsi úszni és táncolni is jár. Riportom főszereplője dol­gozhatna, dolgozna is, de hiába talpal. A frissen sepert járda mellett ütött-kopott virágcserép. Két bokor paprika rendez ben­ne növekedési versenyt - az egyik haragos zöld, a másik üde.- Télen eltettem a magot, ta­vasszal meg beültettem. Az meg ott mellettük - bök rá néhány, a fény felé nyomuló zöld száracs- kára, mandarin. Kórházi emlék. Nyekken a kapu, zavartan mo­tyogok, hátha a cikk hatására, szóval, hogy akad segítség, talán.- Á, dehogy, nem reményke- dek. Feladtam egy ingyenes hir­detést: egyedülálló rákos nő egy gyerekkel örömmel fogadna használt mosógépet, azt ne hidd, hogy valaki is mozdult. Már nem bánom, hogy nem tudok az len­ni, aki akarok. Az én életem nem rólam, hanem a gyerme­kemről szól. * A riport szereplője valóságos személy, aki hozzájárult neve közléséhez és fotója megjelenteté­séhez, azonban a szerző úgy ta­lálta, a további adatokkal, té­nyekkel együtt ezek elterelnék a figyelmet a lényegről, ezért hagy­ta az ismeretlenségben. Nevezetességeink Nyíregyházán a Bethlen Gábor utca 22. szám alatt egy régi műemlék jellegű épület szépült meg nemcsak kívülről, hanem belülről is. Két szolgálati lakást alakí­tott ki a tetőtérben a Zombor és Tsa kivitele­ző cég. Az épületben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénz­ügyőrség Nyomozó Hi­vatala kapott elhelye­zést. A munkákra mint­egy nyolcvanmillió fo­rintot fordítottak Elek Emil felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom