Kelet-Magyarország, 2001. október (61. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-12 / 239. szám

Elek Emil felvétele 2001. október 12., péntek Káet(VMagy3RRsza9 KULTÚRA /II HÍREK 0 Ismeretterjesztők Tudományos isme­retterjesztők előadói konferenciája kez­dődik ma a sóstófürdői Park Szállóban. 0 Talamba A nyíregyházi Zeneiskola hangversenytermében október 15-én 17 órától a Talamba ütőegyüttes koncert­jére kerül sor. A műsoron XX. századi, illetve latin-amerikai és afrikai tradicio­nális ütőhangszeres muzsikát hallgathat­nak az érdeklődők. Szenzációs koncert Nyíregyháza (KM) - Jan Garbarek korszakos remekművek sorával gaz­dagította zenekultúránkat, melyek közül is kiemelkedő helyet foglal el hazánkban a Szt. István Bazilikában bemutatott „Officium”. Az Officium a világ zenei életének egyik legnagyobb szenzációja lett. Az elmúlt évek alatt Jan Garbarek és a Hilliard Ensemble a földkerekség legjelentősebb templomai­ban adott koncerteket úgy, hogy közben művük önálló életre kelt. A gregorián-kin­csek mellett olyan különlegességek szere­pelnek a műsoron, mint Atheneaus ógörög diadaléneke, az észt kortárs szerző, Veljo Tormis; perui, baszk, irokéz népdalok, Duf- fay, Brumel, Hildegard von Bingen művei, továbbá ismeretlen skót, orosz, angol és francia szerzők elveszettnek hitt kompo­zíciói. A koncertet a debreceni Reformá­tus Nagytemplomban rendezik október 18- án este 20 órakor. Ezer év Makrai Zsuzsa zománcművész kiállítása még látogatható a nyírbátori Báthory István Múzeumban AZ OLVASÁS ÉVE Freud és a vicc Nyíregyháza (KM - N, I. A.) - A freudi pszichoanalízis és a vicc közös vonása, hogy egyiket sem lehet össze­foglalni. Ha valaki nevetni sze­retne a poénon, az egész viccet végig kell hallgat­nia. Ha valaki a pszi­choanalitikus gondolko­dásról szeretne képet kap­ni, nem kerülheti el, hogy azokkal a problémákkal és kérdésekkel foglalkoz­zék, amelyek Freudot is arra késztették, hogy el­méletét Úgy és olyan mó- KM-reprodukció dón dolgozza ki és folyto­nosan formálja, ahogyan ő tette. A pszicho­analízist Freud „eredményeinek” és „téve­déseinek” (kinek-kinek ízlése szerinti) kong­lomerátumaként ábrázolni annyi, mintha csak a viccpoénját mesélnénk el. Sigmund Freud saját bevallása szerint mindössze négyéves volt, amikor először találkozott a szexualitás rejtélyével, méghozzá szép és fia­tal édesanyja, Amalia személyében. Amint azonban az a nagy és jelentős felfedezések esetében lenni szokott, Freud csak később értette meg, mire is bukkant annak idején a kis Sigmund: arra a tényre ugyanis, hogy akkoriban „feltámadt a mater iránti libi­dóm, méghozzá egy Lipcséből Bécsbe tartó utazás során, amikor a közösen eltöltött éj­szakán bizonyára lehetőségem nyílt arra, hogy nuda láthassam”, amint ezt 37 évvel később, Wilhelm Fliesshez 1897. október 3- án írott levelében említi. A Magyar Könyvklub Portrék sorozatá­ban megjelent egy izgalmas kötet, amely a máig nagy hatással bíró pszichoanalitikus életébe és munkásságába enged egy pillan­tást vetni. Nincs két egyforma eloadas a színházban Szerelemre lobbant a kantinosnő iránt, akinek az évad során ikerfattyakat nemzett Nyíregyháza - Az átlagos színházi évadnyitó kapcsán azoknak, akik már kettőnél több ilyen eseményen részt vettek, sok minden megfordul buksi fejükben. Ezek a sok mindenek azonban jobbára más átlagos színházi évadnyitók, amelyeken szintén azt gondolták, hogy sok minden megfordul a fejükben, például a... az a valamüyen hogyishíjják, hol is? Veszett róka Vannak persze kivételesen em­lékezetes alkalmak: Beloszercev naplójából tudjuk, hogy 1892-ben egy veszett róka szabadult be a tulai (Oroszország) Járási Színház W ............................. A színházi évad­nyitón sok minden eszébe jut az embernek. KovAcs Kristóf, a Móricz Zsigmod SzínhAz dramaturgja évadnyitójára, és megmarta a tán­cos komikust, Saint-Prévost pedig feljegyzi, hogy a legendás Mont- fleury, (akit Cyrano de Bergerac később lekergetett a színpadról) egy évadnyitón lobbant szerelem­re a besanconi színház kantinos­nője iránt, akinek az évad során ikerfattyakat nemzett. Volt to­vábbá az az eset, amikor egy de- bütáns ügyelő ezekkel a szavak­kal hívta be a társulatot az évad­nyitóra: kérjük az évadnyitó kö­zönségét, hogy foglalja el a helyei­ket. Az intellektuálisabbnak szá­mító színművészek arca elborult a mondat hallatán, de a többiek is mállóit tekintettel néztek az el­következők elébe. Más emlékeze­tes nem történt. Évadnyitókon nem szokott, az nem arra van, ha­nem arra, hogy fennkölt izék jus­sanak az ember eszébe - de nem jutnak, vagy csak alig. A közönség De például a közönség bizto­san, vagy legalábbis miért ne: mindenesetre eléggé kézenfekvő asszociáció egy évadnyitón. Hogy tehát egy szép nap estéjén huss! megnyünak a nézőtéri aj­tók, és belibbennek, besettenked­nek, berontanak, beállítanak, be­sodródnak, néhány ritka esetben pedig egész egyszerűen belépnek, önök, ki más. A szokás általában az, hogy a színpad ilyenkor még üres, esetleg diszkrét függöny ta­karja, ez a néhány perc ugyanis elvben a közönséget illeti: ez az ő fellépése. A néniké, akik egye­dül jönnek és mosolyognak. A házaspároké, akik jobbára hely­telenítő arckifejezéssel követik az eseményeket. Azoké, akik elő­ször vannak itt, és már előre örülnek valaminek, azoké, akik minden este először vannak itt, és azoké, akik maguk sem tud­ják pontosan, hogy kerültek ide, és most rosszat sejtenek. A gim­nazistáké, mostani lendkerekes démonoké és leendő jelentős drá­mai kibontakozások letétemé­nyeseié, bármilyen hosszú le­gyen is ez a szó - és mind a töb­bieké. Háromféle színész Ha jobban belegondolunk, szí­nész háromféle van, olyan, még olyanabb, és semmilyen - közön­ség azonban ezerféle. Az előadás azonban mindig ugyanaz, és va­lahogy mégis mindig más. Finom zajok keverednek össze üyenkor, pillanatnyi jelenetek váltják egy­mást: találkozások, röpke flörtök, rejtett kézitusák elbitangolni kész öltözékkiegészítőkkel, (a szomszéd frizurájára magát rávető lurexre­Jelenet a Néróból. Ladányi Andrea és Gazsó György Balázs Attila felvétele dikül szinte tipikusnak mondha­tó, de duhaj kártevő tud lenni a székek alá eső, és ott ámokgu- rulásba fogó látcsőtok is), rövid pórázra fogott ego-k megsétáltatá- sa, aztán elül a zaj, már csak a nem helyre szóló jegyek gazdái méregetik hiúzszemekkel a hely­viszonyok alakulását, de mielőtt végképp vége lenne, jön - több­nyire - a legközépre szóló jegyé­vel zárszóra betoppanó kígyó testű csoda, és nyomában a be­vonulása által kavart néma indu­latok, melyek háromfélék lehet­nek, társadalmi természetűek, esztétikai szempontokon alapu- lóak, és olyanok, amelyektől a sa­ját lelki szájára üt az ember. Ilyenkor azonban felmegy a függöny vagy kivilágosodik a színpad, vagy bejön rá valaki és rázendít a darabkezdésre. Ha job­ban meggondoljuk, jobb is így - bár azért egyszer a közönség be­vonulása egy színházba című színdarabot igazán megírhatná valaki. Marad az önálló jogi felvételi Budapest (KM - N. I. A.) - Az előrejelzésekkel ellentét­ben nem változik a 2002-es felvételi évben az egyik leg­népszerűbb karrierpálya, a jogi karok központi felvételi rendszere. Sőt, az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) tájékoztatá­sa szerint a 2003-as felvételi re­form sem érinti a jogi karokat, azaz továbbra is önálló, úgyne­vezett jogi kari magyar nyelv és irodalom, illetve történelem fel­vételi tesztsorok alapján válogat­nak a felvételizők között. Koráb­ban felvetődött az is, hogy az NYELVI EGYPERCES A leskelődő csatár Nyíregyháza (Minya Károly) - Hihetetlennek tűnik, ez a csatár nem kíváncsi, hanem fegyelme­zetlen. Arról van szó, hogy az új­ság alcímében ezt olvashattuk: „A leskelődő Kocsis kiszólt a kispadra.” A cikk elolvasása után még mindig nem tudtam, ki vagy mi után leskelődött a csatár egy tétmeccs közben, mígnem rájöt­tem, a szó az edzőnek ezt a mon­datát akarta lerövidíteni: „Kocsis István fegyelmezetlen volt. A mér­kőzés előtt és a szünetben is fel­hívtam a figyelmét arra, hogy ne fusson lesre, ám mégis gyakorta megtette.” Igen ám, de a lesen áll, lesen van, lesre fut szószerkezetet nem helyettesíthetjük egyetlen igével. Ha a meccs után a csatár elment mondjuk egy kukkoldába, s ott kukucskált, leskelődött, az már nem foci- és nem nyelvésze­ti kérdés... egységes szaktárgyi felvételik be­vezetése egyben a bölcsész és jo­gi kari típusú felvételi tesztso­rok összevonását is jelentheti. Az eddigi feltételezésekkel el­lentétben a Pázmány Péter Jog- és Államtudományi Karának fel­vételi rendszere sem változik meg a 2001/2002-es felvételi év­ben, azaz az intézmény továbbra is megtartja az önálló írásbeli al­kalmassági vizsgáját, és a jogi pályán nélkülözhetetlen beszéd- készséget mérő szóbeli felvételit is. Mivel azonban a tesztsorokat minden évben eltérő szempontok szerint állítják össze, a karra fel­vételiző diákok számára elenged­Hirdetís _________ hetetlen, hogy tájékozódjanak a sajátos felvételi vizsgáról. A hasonló helyzetben lévő BKÁE Államigazgatási Főiskolai Karának sem kötelező még 2002- ben bevezetnie a központi, jogi kari típusú felvételi tesztsort, így elképzelhető, hogy a diákoknak jövőre még az intézmény speciá­lis, úgynevezett komplex felvéte­li tesztsorára kell készülniük. Mindezekről bővebb felvilágosí­tást kérhet a Felvételi Informá­ciós Szolgálat programvezetőinél (06 20 341 8159, 061 473 0769, info@fisz.hu) az a több mint 15 ezer diák, aki az érintett intéz­ményekbe felvételizik. Rómeó és Júlia Budapest (MTI) Charles Gounod: Rómeó és Júlia című operájának be­mutatóját vasárnap tartják az Erkel Színházban. Ró­meót Klein Otokar szlovák tenor, Júliát Kertest Ingrid énekli. A további szerepek­ben Meláth Andrea, Gémes Katalin, Daróczi Tamás, Pataki Antal, Busa Tamás, dementis Tamás, Ambrus Ákos, Berczelly István, Ko- váts Kolos és Szvétek Lász­ló lép színpadra. A francia komponista műve Gulyás Dénes rendezésében kerül színre. • • •• LEKÖTÖTT FORINTBETÉT MAGANSZEMELYEKNEK Ft ! Vonzó kamatokigI 1 t 1 hónapos lekötés éves kamatlába (EBKM): 0,5-5 millió Ft között: 9,25% _________________ 5 millió Ft felett: 9,50% Az akciós 6 és 12 hónapos lekötések után most kamatprémium* jár. Bankfiók: Nyíregyháza, Víz utca 46. VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK *További feltételek: www.raiffeisen.hu 'S06-40-48-48-48 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom