Kelet-Magyarország, 2001. szeptember (61. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-29 / 228. szám

2001. szeptember 29., szombat 'M&m MINDENFELŐL 2. oldal □ Kudarc Afganisztánban kudarccal végző­dött a pakisztáni küldöttség kísérlete, hogy a tálib kormányt rábeszélje Oszama bin Laden kiadatására. □ Ártatlanok bűnhődhetnek Az ENSZ főtitkára sürgős felhívással fordult a világ or­szágaihoz, melyben felhívta a figyelmet az afganisztáni éhínségre és a közép-keleti or­szágban uralkodó zűrzavaros állapotokra. Kofi Annan hangsúlyozta, hogy ártatlan pol­gárok nem bűnhődhetnek kormányaink cse­lekedetei miatt. □ Elhalasztják Az Amerika-ellenes terror- támadások nyomán elhalasztják a (volt brit) Nemzetközösség jövő hónapra tervezett brisbane-i csúcstalálkozóját. □ Lombikbébik Szombaton Budapesten, a Szent János Kórházban tartják a szokásos évi lombikbébi-találkozót, amelyen a hathe­tes csecsemőtől a nyolcéves iskolásig sok gyermek lesz jelen, szüleivel együtt. Ma­gyarországon 2000-ben csaknem 100.000 gyermek született, akiknek csaknem 1,4 szá­zaléka lombikbébi volt. Újra a levegőben A New York-i terrortámadást követő légi korlátozás után napról napra több repülőgép emelkedik a levegőbe az ausztrál Ansett légitársaság gé­pei közül. Ennek az utasok mellett a légikí­sérők is Örülnek EPA-felvétel letet«* Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal0inform.hu) Szerkesztők: Aktuális: Cservenyák Katalin (4240-es mellék, cservenyak0inform.hu) Belpolitika: Balogh József (4210-es mellék, balogh0inform.hu) Gazdaság: Galambos Béla (4260-as mellék, galambos0inform.hu) Sport: Mán László (4250-es mellék, man©inform.hu) Társadalom: Marik Sándor (4230-as mellék, marik0inform.hu) Térség: Sipos Béla (4220-as mellék, sipos0inform.hu) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)501-510. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Interneteim: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Teüfax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet0inform.hu —hird.: kelethird0inform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Technikai vezető: Csonka Zsolt Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbina0ínform.hu) Kézbesítési problémáikat az informacio0inform.hu E-mail címen jelezhetik Lapunk eladott példányszémát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft,, fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft, hlrlapkézbesltőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 25., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 54 forint, pénteken a TV Plusszal 59 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. í Gazdaságélénkítési program készül Az MNB elnöke szerint a forint árfolyama stabil, és az inflációs célokon sem kell változtatni A miniszterelnök pénteken a magyar gazdasági élet vezető képvi­selőivel, szakértőkkel és kormányzati tisztségviselőkkel tanácsko­zott. A kép előterében Orbán Viktor és Somodi Imre, a Gazdasági Tanácsadó testület tagja mti felvétel Budapest (MTI) - A magyar gazdaságnak is fel kell ké­szülnie arra, hogy a világ- gazdaság lassulása tartós lehet. Ezt Matolcsy György gazdasági miniszter mondta azt követően, hogy a miniszterelnöknél kor­mánytagok, valamint külföldi és magyar szakemberek, vezető tisztségviselők áttekintették a világgazdaság helyzetét. A mi­niszter hozzátette: a kormányfő­től olyan program kidolgozását kapták feladatként, amely élén­kíti a magyar gazdaságot és segí­ti a munkahelyek megtartását anélkül, hogy az egyensúlyt ve­szélyeztetné és megterhelné a költségvetést. A jövő heti kormányülésre többféle variációban terjesztik be a programot, majd azt köve­tően hat héten belül kell kidol­gozni a konkrét javaslatokat. Matolcsy György szerint előre­hozott és kibővített infrastruk­turális fejlesztésekről van szó, melyekre 200 milliárd forint többletforrás is előteremthető a költségvetésen kívülről. A gazdasági miniszter kifejtet­te: a kormányfőnél tartott gazda­sági csúcson olyan álláspontra helyezkedtek, hogy a többletfor­rásokat részben az Európai Unió társfinanszírozásával kell megol­dani, illetve a Magyar Fejleszté­si Bankon keresztül. A program részeként említette a lakásépítkezések, az otthonte­remtés lehetőségeinek bővítését. Ennek érdekében a kedvezmé­nyes hitelek nyolcszázalékos kamatát hat százalékra csökken­tenék. Emellett a gazdasági tárcák vezetői abban gondolkodnak, hogy a Magyar Fejlesztési Bank kötvénykibocsátásai révén bő- vithetőek a már elindított autó­pálya-építések mellett a hazai út­építések, illetve új környezetvé­delmi, vízgazdálkodási, vasútépí­tési projektek, beruházások in- díthatóak. Varga Mihály pénzügyminisz­ter azt emelte ki: 2002-re nem kí­vánnak változtatni a költségve­tésen, és az is jó döntésnek bizo­nyult - ha a parlament szentesí­ti hogy az idei többletforráso­kat beruházási célokra használ­ják fel, az autópálya-építésre, az idegenforgalom fejlesztésére, a Balaton környéki csatornaháló­zat megjavítására, fejlesztésére, illetve a beregi térségbeli építke­zésekre. Járai Zsigmond a jegybank el­nöke elmondta, hogy az úgyne­vezett gazdasági csúcson úgy ítélték meg: a forint árfolyama stabil, és az inflációs célokon sem kell változtatni. Nézetkülönbségek a T. Házban Vita a költségvetési többletbevételekről Budapest (MTI) - A 2000. évi zárszámadás pénteken lezárult parlementi általános vitájában továbbra is a korábbi költségvetési több­letbevételek letéti számlára helyezése állt a közép­pontban. Szó esett a különböző tárcák bü­dzséjének teljesítéséről is. MSZP-s képviselők úgy véleked­tek, hogy az államháztartási tör­vény szerint a letéti számla for­galma nem számolható el bevé­telként, vagy kiadásként. Úgy ítélték meg, hogy a beszámoló a valósággal ellentétes képet fest a követelések behajtásáról is.- Ez a zárszámadás törvénye­ket sért, nem tartalmaz valós adatokat, ezért az MSZP számá­ra elfogadhatatlan - jelentette ki Kertész István, megyénk egyik képviselője. Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára visszautasította az MSZP-s politikus által elmondot­takat, aki - szavai szerint - tény­szerűen, bizonyíthatóan nem igaz számokat említett hozzászó­lásában. Balta Mihály (Fidesz) jelezte: 2000-ben Magyarorszá­gon tovább gyorsult a gazdasági növekedés, bővült a foglalkozta­tottság, javultak az egyensúlyi mutatók és csökkent az infláció. Hangsúlyozta, hogy 2000-ben is kiemelt figyelmet kaptak az eu­rópai uniós csatlakozással össze­függő beruházások, például a környezetvédelmi és a területi kiegyenlítést célzó fejlesztések. Tardos Márton (SZDSZ) elfo­gadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a parlament megkerü­lésével kíván dönteni az alulter­vezett infláció miatt keletkezett költségvetési többletbevételek felhasználásáról. Lezsák Sándor (MDF) emlékeztetett: frakciója korábban javasolta, hogy a mun­kavédelmi felügyelőségek létszá­mát növeljék, de ez nem találko­zott az Országgyűlés többségé­nek elképzeléseivel, pedig azóta a számok igazolták az intézkedés szükségességét. Tállai András úgy vélekedett, hogy az ellenzék kizárólag poli­tikai célból, alaptalan következ­tetéseket levonva kritizálta a törvényjavaslatot. Nézete szerint az ellenzék egy része gazdaság- politikai, költségvetési kérdések­ből tisztán politikai ügyet kreált és megpróbálja lejáratni a kor­mányt. Nyugdíjas katonák bajtársi találkozója Negyven éve alakult meg az egykori 15. gépkocsizó lövészhadosztály Frakcióváltás Budapest (MTI) - Két volt kis­gazda képviselő a Fidesz-frakció- ban szeretné folytatni: Kiszely Katalin és Molnár Róbert. Dön­tés hétvégén. Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Az egykori 1 5. gépkocsizó lö­vészhadosztály parancsnok­ságának munkatársai a magasabbegység megalaku­lásának 40. évfordulója al­kalmából szerveztek tegnap bajtársi találkozót Nyíregy­házán, a tiszti klubban. Jakobinyi Béla nyolc éven át volt parancsnoka a hadosztálynak A hadosztály-parancsnokság 1961-ben alakult Békéscsabán, de rá két évre Nyíregyházára tele­pítették. Jakobinyi Béla nyugal­mazott ezredes volt a leg­hosszabb ideig a parancsnoka $ (1974-től ’81-ig), aki érdeklődé- | sünkre elmondta: a hadosztály íj nemcsak komoly honvédelmi § feladatokat látott el, hanem a ’70- < es árvíz idején részt vett nem­csak a mentésben, hanem az új­jáépítésben is.- A parancsnokság Nyíregy­házára telepítésében döntő volt, hogy a nyírségi megyeszékhely ősi katonavárosnak számított, és hadműveleti szempontból is fon­tos volt az egyensúly fenntartá­sa. Az 1987-es felszámolás annak a folyamatnak a kezdete volt lé­nyegében, amit ma haderőre­formnak hívunk. A hadosztály megalakulásának 40. évfordulója azonban jó alkalom arra, hogy találkozzanak az egykori bajtár­sak, akik közül, sajnos, sokan már nem lehetnek közöttünk. A találkozón Kolláth János nyugalmazott ezredes, a felszá­moló bizottság elnöke idézte fel a hadosztály huszonhat éves törté­netét, emlékezett meg az első, tragikus sorsú parancsnokról, Száraz Pál alezredesről, aki au­tóbalesetben vesztette életét két tiszttársával együtt. A bajtársi találkozón részt vettek Juhász István dandártá­bornok, Bíró József vezérőrnagy, valamint a megye és a város társszervezeteinek vezetői is. Fegyverarzenál Egy ámokfutó csütörtökön tizennégy embert megölt, tizennégyet megsebesített, majd magával is vég­zett a svájci Zug kanton parlamentjének épületében. A rendőr­ség által kiadott képen az elkövető fegyverei és lopott rendőr­egyenruhája látható EPA-felvétel Ifjúsági randevú Nyíregyháza (KM) - Ma­gyarországon első alka­lommal rendeznek regio­nális ifjúsági találkozót, a jövő héten Martfűn sorra kerülő rendezvény­ről Nyíregyházán tartot­tak sajtótájékoztatót. Az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Találkozó szervező­je a Kel(l)ettől Jobb? elneve­zésű társulás, mely a régió négy civil szervezetét tömö­ríti. A rendezvény célja, hogy a régióban működő if­júsági civil szervezetek megismerkedhessenek, és beszámolhassanak egymás­nak tapasztalataikról. A ta­lálkozóra hatvan-hetven ci­vil szervezet félezer képvi­selőjét várják a szervezők, akik a szakmai programok mellett gondoskodnak a résztvevők szórakozásáról is. A szekcióüléseket és elő­adásokat követően koncer­tek, kiállítások várják a vendégeket, a produkciókat szinte kivétel nélkül a talál­kozóra résztvevőként érkező fiatalok mutatják be. A civü utca az ismerkedés színtere lesz, az internetes terem, a filmklub, vagy a művészsé­tány a vendégek kikapcsoló­dásának ad helyet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom