Kelet-Magyarország, 2001. szeptember (61. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-12 / 213. szám
2001. szeptember 12., szerda lelet«» égtáj HÍREK □ Támogatás diákoknak A tiszaberceli önkormányzat 123 fiatalnak adott tanévkezdési támogatást a 2001/2002-es tanév elején. Az általános iskolai és középiskolai diákok, valamint a főiskolai és egyetemi hallgatók négyezer-négyezer forintot kaptak. □ Búcsú Rakamaion A Kálvária-búcsút szeptember 16-án rendezik meg Rakamazon a kálváriánál található templomnál, ahol 11 órakor kezdődik a szabadtéri mise. Előző nap, szeptember 15-én 17 órától lesz a ke- resztút, utána pedig szentségimádásra várják a híveket a templomba. □ Budi vigasság Vidám felvonulással kezdődik a budi vigasság szeptember 15-én 14.30 órakor Tiszavasváriban a művelődési háznál. Utána Bűd főterén látványos programok szórakoztatják az érdeklődőket. Megválasztják például a legszebb boszorkányt, bemutatkoznak a helyi művészeti csoportok, lesznek kézműves-bemutatók, valamint elégetik a gonosz boszorkányt is. mm** ■■ ■ ■■ mm Közös jovo a kisvasúttal Nyíregyháza, Balsa (N. L.J - A Nyírvidéki Kisvasút vonalán szeptember 8- án három helyen is avattak, ünnepeltek. A vasúti beruházásokért az ön- kormányzatok mindhárom helyen kö- szönetüket fejezték ki. Nyíregyházán vasutasok, vasútbarátok és vendégek töltötték meg a kisvonat fapados kocsijait. Először Bujon állt meg a vonat. Itt Hankó László önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet a felújított, megszépített állomás előtt. Többek közt ezt mondta: Az utóbbi években, ahogy megszűnt az éjszakai szolgálat, vandálok lepusztították az állomást. Örüljünk, hogy a vasút több millió forintot áldozott a felújításra. Arra kérem Búj lakóit, hogy közösen védjük a vandáloktól a megszépített állomást. Gávavencsellőn Szombathy Géza, a debreceni területi igazgatóság vezetője köszönetét mondott a térség önkormányzati vezetőinek, mert nélkülük az itteni pályaszakasz felújítása nem valósulgatott volna meg. Farkas László, a MÁV Rt. Pálya-, híd- és magasépítési Szakigazgatóságának osztályvezetője közölte, hogy 100 millió forintos beruházással felújítottak egy 2,5 km-es szakaszt, a hidak felújítására plusz 50 milliót fordítottak. Farkas László a felújított szakaszt jelképesen átadta üzemeltetésre és fenntartásra Képes Gábornak, a pályagazdálkodási főnökség nyíregyházi vezetőjének. Smid János, a nyírgyházi csomópont főnöke az ünneplő közönség előtt bejelentette, hogy az itteni állomás felújítása 3,3 millió forintba került. Mostantól kulturáltabb körülmények közt dolgozhatnak a vasutasok, kulturáltabb utazási feltételeknek örülhetnek az utasok. A Nyírvidéki Kisvasút most már igazán alkalmas arra, hogy turistákat is szállítson a Tisza-partra. Mátyás László, Balsa polgármestere ünnepi beszédében többek közt ezt mondta: A felújított állomás azt jelenti, hogy nem csak a kisvasúinak, Balsának is van jövője. TlásOP A szerző felv. Elismerés a lelkésznek A közelmúltban rendezték meg Kállósemjénben azt az ünnepséget, amelyen Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke átadta a megyezászlót a település lakosságának, Magával hozta Semjénbe a megyei közgyűlés elismerő oklevelét is, amelyet Kriskó Miklós görögkatolikus lelkész, püspöki tanácsos vehetett át, aki immár negyvenhárom éve szolgálja a híveket a községben. Képünkön: Helmeczy László gratulál Kriskó Miklósnak M. Magyar László felvétele VÁNDORBOTTAL, HÁTIZSÁKKAL Ipari műemlék a Tisza közelében Bessenyei György szülőháza Elek Emii felvétele Tiszabercel (KM) - Nagyon sok olyan érték van a Nyírségben, amelyet mindenkinek érdemes lenne megtekintenie, ám legtöbbször csak átrohanunk autónkkal a kisebb-nagyobb falvakon. Valójában az apostolok lován, vagyis gyalog lehet megismerni alaposan a szülőföldet, ezért is adtuk a Vándorbottal, hátizsákkal címet sorozatunknak. Tiszabercelen két templom található, a református és a római katolikus. A református templomot említő legkorábbi oklevél 1336-ból származik. A kőtemplom építésének ideje 1430, illetve más forrás szerint 1441. Az épületet a XVI. századtól használják a reformátusok. Régi ábrázolások szerint a templom egyhajós volt, déli oldalán a hajón két, a szentélyen egy kis félköríves középkori ablakkal. A gótikus templomot a németek 1944-ben felrobbantották, helyére 1947- ben új épületet emeltek. A XVIII. század végén Olasz Lajos berceli kegyúr Abaúj megyéből katolikus jobbágyokat telepített be, s 1788-ban udvarházában rendezett be kápolnát. 1797ben megkapta a nyilvános kápolnaépítés jogát. Vályogból paplakot építtetett 1802-ben, templomként a saját kápolnája szolgált. Különálló templom építését kezdeményezte 1828-ban, de az építkezéshez a vallásalap nem adott támogatást. Jó pár évtizeddel később végül a hívek teremtették elő a templomépítés költségeit, s a templom 1913/1914-ben készült el Simon Elek gávai építész tervei alapján. A német katonák 1944-ben a templomot felrobbantották, amelyet később felújítottak. A költő szülőháza A település legmagasabb pontján áll Bessenyei György szülőháza. Az eredeti udvarházat 1630 körül építtette Bessenyei István. Ennek az épületnek a helyén áll a mai kúria. E házban született 1747- ben Bessenyei György költő, a magyar felvilágosodás vezéralakja. Életútját az emlékház kiállítása mutatja be. Ipari műemlékkel is büszkélkedhet a település, mégpedig azzal a szivattyúteleppel, amely 1896-ban készült. Szintén a Tisza- parton, a szivattyútelep közelében található az a kopjafa, amelyet a 2000. április 12-i nagy árvíz emlékére állítottak. Köztéri alkotásokat is láthatnak a községet felkereső kirándulók. Az I. és a II. világháború áldozatainak állít emléket a turulmadaras hősi emlékmű. Bessenyei György szobra pedig a helyi szakmunkásiskola előtt található. A természet szerelmesei sem panaszkodhatnak, ha felkeresik Tiszabercelt. Vadregényes a táj, s komppal átutazhatnak a Tisza másik partjára, amely természet- védelmi terület. Ott a szerencsésebbek megfigyelhetik például a nagy fülemülék életét is. A horgászokat a Tisza mellett várja az öreg Tisza-tó is. Az egykori téglagyár helyén az önkormányzat 28 hektáros szabadidőparkot alakított ki, amelyhez csónakázótó is tartozik. (Következik: Tiszadada) Hétvégi ügyeletek BAKTALÓRÁNTHÁZA: - A TITÁSZ mátészalkai hibaellátó ügyeletének telefonszáma: 06- 44/311-211. A TIGÁZ-ügyelet Mátészalkán van (Jármi köz 1. sz., tel.: (44) 315-000). Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Horváth Zoltán (Baktalórántháza, Szent István u. 7/a., tel.: 352-325, 06-20/9539-687). DEMECSER: - Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Szepesi András (Nyírbogdány, Fő út 29., tel.: 232-467, 06-30/2299-649). IBRÁNY: - Orvosi ügyelet az egészségügyi központban (Árpád u. 25.) van a hét végén (tel.: 200- 118). A gyógyszertárban (Árpád u. 20.) is folyamatos az ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: Kisvárda, Kölcsey u. 2., (45) 421-084, (45) 421- 085. A TITÁSZ nyíregyházi hibaellátó ügyeletének telefonszáma ingyenesen hívható éjjel nappal: 06/80/210-310. A tiszateleki vízmű telefonszáma: 06/20/964-1714. Munkaidő után a mindenkori készenlétes dolgozó a 06/20/964- 1713-as számon érhető el. Az ibrányi körzetben az ügyeletes állatorvos a hét végén dr. Kulin Ferenc (Ibrány, Ady u. 27., tel.: 200-143, 06-60/456-065). RAKAMAZ: - Az ügyeletes háziorvos a hét végén dr. Harsányi Béla (Rakamaz, Ady E. út 84., tel.: 371-334). A tokaji gyógyszer- tár az ügyeletes (Tokaj, Kossuth u. 14., tel.: 06/47/352-052). A raka- mazi körzetben az állatorvosi ügyeletes dr. Sója Gyula (Gávavencsellő, Toldi u. 47., tel.: 06- 20/316-5036). MÁRIAPÓCS: - Orvosi ügyeletet az egészségügyi központban (tel.: 385-780) tartanak a hét végén. Áramszünet esetén a mátészalkai kirendeltséget értesítsék a máriapócsiak (tel.: 06/44/311- 211 ), gyógyszertári ügyeletet Nyírbátorban tartanak. Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Dankó Gyula (Nyírbéltek, Vasvári út 32., tel.: 389-241, 06- 30/2340-857). TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni u. 102., 460-764, 460-400. NAGYKÁLLÓ: - A központi orvosi rendelőben (Szabadság tér 2., tel.: 263-408) folyamatos az ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni u. 2., tel.: 460-764, 460-400. TISZAVASVÁRI: - A központi orvosi rendelőben (Kossuth u. 10.) folyamatos a hétvégi ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: munkaidőben az (52)381-964-es, munkaidőn túl az (52)476-444-es számon lehet a hibát bejelenteni. Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Kokas Gyula (Tiszavasvári, Kossuth út 35/c, tel.: 372-138, 06- 20/4142-880). ŰJFEHÉRTÓ: - Orvosi ügyeletet tartanak az orvosi rendelőben (Bartók B. u. 16.). A hét végén a Remény gyógyszertár az ügyeletes. TIGÁZ-ügyelet: munkaidőben az (52)372-409-es, munkaidőn túl az (52)476-444-es számon lehet a hibát bejelenteni. Pályázatról tárgyalnak Újfehértó (KM) - A Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat kiírásáról is szó lesz az újfehértói képviselők ülésén, amelyet szeptember 12-én rendeznek meg a Városüzemeltetési Kht. tanácskozótermében. Szó lesz továbbá a vásárokról, piacokról szóló rendelet kiegészítéséről, az idei költségvetés első félévi végrehajtásáról, az önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési intézmények közötti munkamegosztásról és felelősségvállalásról. Hirdetés NYÍREGYHÁZÁN Szeptember 17-én 8 órakor megnyitjuk a megye legnagyobb HflSZNÁlTBUHfl ÁRUHÁZÁT AZ ÁLLOMÁS TÉR 7. SZ. ALATT (VASSVTLL DEPÓ EMELETÉN) Áraink: Hétfő: 500 Ft/kg Kedd: 400 Ft/kg Szerda: 300 Ft/kg Csütörtök: 200 Ft/kg Péntek: 100 Ft/kg 300 m2-en több ezer kilogramm felnőtt, gyerekruha és lakástextil! HÁDA KFT. TI SZAKANYÁR