Kelet-Magyarország, 2001. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-06 / 182. szám

Attila felvétele 2001. augusztus 6., hétfő f Kelet«* MEGYEI TÜKÖR 5. oldal HÍREK □ Továbbképzés Záhonyban Az új tan­évben bővíti az érettségizettek száméira szer­vezett szakképzési formákat a záhonyi kö­zépiskola. Az érdeklődők augusztus köze­péig hétfői napokon jelentkezhetnek az isko­lában az ősszel induló, 1 éves vámügyintézői illetve szoftverüzemeltetői, valamint a 2 éves időtartamú vasútüzemviteli illetve anyag­mozgatógép-szerelői szakra. □ Gyógyszersegítség A Nyíregyházi Vá­rosi Karitász kéri, akinek felesleges, de le nem járt szavatosságú gyógyszere van, jut­tassa el a Nyíregyházi Városi Karitász boltjá­ba (dm: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 2.) hét­főtől csütörtökig 10 és 12 óra, illetve 13 és 16.30 között, pénteken pedig 8-13 óráig. A felajánlásokkal a rászorulókon segítenek. □ Elmarad az ügyfélszolgálat A me­gyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság Tiszavas- váriban augusztus 7-ére, a polgármesteri hi­vatalba meghirdetett kihelyezett ügyfélszol­gálata elmarad. HETI PROGRAM A nyár jegyében Mátészalka ( KM - F A. ) - Augusztus második hete - a nyár - munkánkra is rányomja bélyegét. Konkrétan az általános szabadságolási időszak, a felfokozott idegenforgalom, a bírósá­gi törvénykezési szünet. Szabó Sándor alezre­des a Mátészalkai Rendőrkapitányság vezetője a hét első munkanapján vezetői értekezleten értékeli kollégáival az előző hetet, majd egyezte­tik a soron következő feladatokat: többek között összegzik a bérfejlesztés ta­pasztalatait a szak- Szabó Sándor szervezeti vezetők Fullajtár András felvétele részvételével, előké­szítik az Augusztus 20-ai programok rendőri feladatait. Kedden a csengeri kisebbségi projekt megvalósulása tapasztalatainak értékelé­sén vesz részt a Csengeri Kisebbségi Ház­ban. Szerdán a kapitányság épületének felújításával kapcsolatos további feladato­kat tekinti át, mivel októberben folytatód­nak az épület rekonstrukciós munkálatai. Csütörtökön ellenőrzést tart a vajai körze­ti megbízotti csoport illetékességi terüle­tén, különös tekintettel az üdülőterület közbiztonságának helyzetére. Pénteken a határos romániai Szatmár megye rendőri vezetőivel való találkozást készíti elő, mi­vel a hétvégét kétnapos szakmai-baráti ta­lálkozó keretében főkapitány úrral együtt, feleségeik társaságában Szatmár megyé­ben töltik. Dcncp»uil cl hdlitriu szómba ton benépesült a nagykállói Kálló-tó. A hor­gász- és halászléfőző-versenyt több látvá­nyos bemutató színesítette. Képünkön Er­dei József hajtja Vass Mihály fogatát Mindkét énünket cipeljük tovább Lélektani pokoljárás Broadway-musical-thriller tálalásban a nyíregyházi szabadtérin A darab egy látványos jelenete Sipeki Péter felvétele KAuai JAnos Nyíregyháza (KM) - A két közismert (Evita, Jesus Christ Superstar), a publi­kum által jól fogható musi­cal után a Musical Színház idei, harmadik produkciója ismeretlenebb vizekre viszi a nézőt. Időben a 19. századvégre, térben a ködös Albionba, s egy olyan irodalmi műfaj és stüus világába (Stevenson 1886-os lélektani kri­mi-kisregénye a forrás), ami tűn­het anakronisztikusnak, mától idegennek (ez sem igaz!), de unalmasnak nem. A Frank Wildhorn-Leslie Bri- cusse szerzőpáros nevével jegy­zett musical-thriller sikere az 1997-es ősbemutató óta töretlen. Büszkék lehetünk, hogy a Venyi­ge-Molnár producerduó jóvoltá­ból a nyíregyházi szabadtérin is élvezhettük a New Yorkban és Brémában elsöprő fogadtatású darabot, ami más, mint az Evita, vagy a Szupersztár. Ódonabb, patinásabb, mintha a rockos beütésű zenés játékok vaskorát élnénk. Filozofikusabb, komo- rabb az előbbi kettőnél. Jó és rossz Dr. Jekyll, a londoni Szent Júdás Kórház elmeorvosa az emberben rejtőző jó és rossz határvonalá­nak átléphetőségét, az egyiknek a másik általi kiiktathatóságát kutatja. Tetteit jószándék vezér­li: fiúi szeretet, az emberiség megváltása, az erkölcsi tisztulás­ba vetett hit. A kísérletet önma­gán végzi el (megértés, támoga­tás hiányában nem tehet mást), az iszonyú következmények ter­hét vállalja - a belepusztulásig. A filozofikus kérdés, amire a darab épül, ősrégi dilemmára keresi a választ: meddig mehet el a tudomány az emberi szemé­lyiség legrejtettebb titkainak ku­tatásában (Jekyll' széruma sem hozza a várt eredményt, sőt!), miben áll a kereső és a társada­lom felelőssége, feloldható-e a bennünk rejlő isteni-ördögi dua­lizmus feszítő antinómiája, job­bítható-e, szabadabbá tehető-e a vüág, a gyarlóságaival szembe­sülni kényszerülő egyén. Gondolhatnánk, ez az egész al­kalmatlan musical-megjelenítés­re. Kijelenthetem: a Wildhom- Bricusse-Valla Attila (ő fordítot­ta - kitűnően - a dalszövegeket) trió, no, és Venyige Sándor szö­vegkönyvíró elsősorban nem agygyötrésre, hátborzongatásra játszik. A néző mindvégig tudja: színjátékot lát, amin nem árt el­töprengeni, jóllehet a fülbemá­szó melódiák, a remek énekszó­lók, duettek, négyesek, kórusok a figyelemelterelésre bőven szol­gáltatnak okot. Profi előadás Az előadás minden ízében profi! Angol miliőben, dickensi hangu­latokban, hol barnás-szürkés homálylásban, hol külvárosi vö­rös lámpák fénykavargásában bonyolódnak az egyre horrorisz- tikusabb események. S hogy a gyönyörű nyári éjszakában még­sem a dermesztő félelmek győz­nek rajtunk, nézőkön, az a kivá­ló színészi-énekesi teljesítmé­nyeknek köszönhető. A kettős fő­szerepet alakító Molnár László játékának magas színvonala húzza magával a többieket is. Orvostudósi racionalizmusból villanás alatt képes átváltani a téboly egzaltáltságába, eplilep- tikus, görcsös vonaglásainak na­turalizmusa döbbenetes. Janza Kata (Lucy Harris szerepében) csodálatosan telt hangja az érzé­kiség és magát megadó női gyön­gédség kifejezésére egyaránt al­kalmas. Füredi Nikolett játssza - meggyőzően - az egyik szerep- osztásban Emma Carew-et, Jekyll menyasszonyát; ő, aki pontot tesz - a már-már happy endre kifutó - dráma végére. A John Utterson-t alakító Egyed Attila tárgyilagossága az ellen­pont az értékvesztés fájó pillana­taiban. Sir Danvers Carew szere­pében Gálfi László nyújt mara­dandót. Kellemesen fanyar, iro­nikus Venyige Sándor szereplé­se. Az epizodisták, a tánckar tag­jai tudásuk legjavát adják. Visszafogottan elegáns Visszafogottan elegáns a rende­zés (Molnár László), telitalálato- sak a díszletek (Kis-Kovács Ger­gely), kellőképpen mozgalmasak és funkcionálisak a koreográfiák (Bogács László), szépek a Tordai Hajnal tervezte jelmezek. A fé­nyek, a háttérkivetítések, egyéb színpadtechnikai megoldások to­vább fokozzák az éjféltájban (a darab elég hosszú) már alig emelhető hangulatot. A nézők bravóznak, zúg a vastaps, min­denki boldog és elégedett, pe­dig... Pedig Jekyll vala­mennyiünknek üzeni a messzi múltból: énünk jó és rossz felét - bizony - cipeljük tovább... (Tuba (rózsás kedvű Sátorponyvák alatt próbálnak a színészek a szerző felvétele Várszínházi ősbemutató Kisvárda (KM - V R) - Augusz­tus 10-én és 11 -én este fél kilenctől mutatja be a Kis- várdai Várszínház saját pro­dukciójaként a Murány ost­roma című vígjátékát. Arany János, Dóczi Lajos és Mó­ricz Zsigmond műveinek felhasz­nálásával színpadra állította és a darabot rendezi Horváth Z. Ger­gely; szereplők a Komáromi Jó­kai Színház fiatal művészei. Az előadást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprog­ram támogatja.- Miről szól ez a történet? - kérdeztük a rendező Horváth Z. Gergelytől.- 1644-et írunk, a három részre szakadt ország történel­mének egy nagyon kedves és ér­dekes epizódja Murány várának története. A messze földön híres, szép Murányi Vénusz, Széchy Mária, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem híveként védelmezi a Felvidéken a magas kősziklára épült, amúgy is bevehetetlen Murány várát az azt támadó, Ferdinándhoz hű Wesselényi Fe­renc csapataitól. A vár bevehe­tetlen. Wesselényi egy asszony­tól elszenvedett csúfos vereség elkerülése érdekében inkább ol­tár elé vezetné ellenfelét. Vajon születhet-e igazi szerelem a poli­tikai érdekek nyílt ütközésének, az acsarkodó birtokszerzési vá­gyak leplezetlenségének idején? Erről a kedves és furcsa törté­netről szól ez a darab, hiszen mindmáig kiterjedően mindig szerettek volna az emberek va­gyonhoz jutni, birtokot szerezni és politikai karriert elérni. Azt hiszem, ez ma sem változott. Két ember valódi kapcsolattá válásá­ról szól ez a színpadi mű. Ezt a történelem bizonyította, mert Széchy Mária egy igazi, ahogy ma mondanánk, vezetésre ter­mett asszony volt. Az egész ná­dori udvartartást nagyszerűen vitte. Ezt az anekdotaszerű törté­nelmi 'epizódot szeretnénk a színpadon látványos és derűs előadásban megjelentetni. Remélem, hogy akik megnézik az előadást, jól fognak szórakoz­ni. Igazi nyári kikapcsolódást, színpadi csemegét láthatnak az évszázados kisvárdai Vár szín­padán - ajánlotta a darabot a rendező Horváth Z. Gergely. Nyíregyháza (KM - MML ) - (Tuba)rózsás kedvében van a nyíregyházi Szentpáli Ro­land, hiszen ismét egy első helyezéssel gazdagította si­kereinek tárházát. A finnországi Lieksa városában július 27. és augusztus 5. között rendeztek tubaversenyt, amelyre 31 résztvevő nevezett be. A selej­tezőből 8-an jutottak tovább, az elődöntőből pedig hárman kerül­tek be a döntőbe. A Zeneakadé­mia ötödéves hallgatója mellett egy olasz és egy francia zenész igyekezett meggyőzni arról a nemzetközi zsűrit, hogy a legjob­ban fújja hangszerét. A produkciókat meghallgatva nem volt könnyű helyzetben a zsűri, amit az is jelez, hogy az el­ső díj átadásakor Szentpáli Rolandot és az olasz fiatalembert is szólították. A versennyel azonban nem ért még véget Roland finnországi szereplése, ugyanis Lahtiban ad Szenpáli Roland KM-reprodukció még koncertet. Azt követően sem gratulálhatunk azonban ne­ki Nyíregyházán, ugyanis Buda­pestet érintve Dél-Koreába uta­zik, ahol szintén hangversenye­zik, illetve részt vesz egy mester- kurzuson is. , V Újra botkormány mellett Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Tapasztalt pilóták gyüle­keztek szombaton a nyír­egyházi repülőtéren: több mint fél évszázadnyi repü­léssel a hátuk mögött zár­ták magukra a kabintetőt. Éppen ötven éve szerzett repü­lőoktatói képesítést a kifutó­pálya mellett egymást üdvözlő vendégsereg, amelynek egyik része Hajdúszoboszló-Farkas- hegyen motoros, a másik része pedig Békéscsabán vitorlázó repülő képzést fejezett be 1951 szeptemberében. Túlzás nél­kül állítható: új alapokra he­lyezték a magyar polgári és sportrepülést, de a légierő tör­ténetében is meghatározó volt munkájuk. Az elmúlt fél év­században nagyon sok fiatallal ismertették és szerettették meg a repülést.- Nagy öröm számunkra, hogy otthont adhatunk a repü­lőbajtársak találkozójának, s reméljük, hogy a következő al­kalommal is jó egészségben jön el mindenki a hangárok közé - mondta Horváth Péter, a Tréner Kft. ügyvezetője. A társaság oktatói előbb kötelék­repüléssel üdvözölték a hős­idők tanúit, majd sorra vitték fel a vendégeket egy kis repülésre. A legendás időszak­ról sok szó esett még a kondér- ban estére megfőzött őzpörkölt mellett is, de Hargitai Ferenc, a nyíregyházi repülőtér egyko­ri parancsnoka a jelenről is beszélt. Arról, hogy egy mo­dern állam elképzelhetetlen repülés nélkül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom