Kelet-Magyarország, 2001. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-28 / 200. szám
2001. augusztus 28., kedd ÉGTÁJ 7. oldal □ Testvérközségek A kótaji önkormányzat testvérközségi megállapodást kötött az olasz Flumeri községgel. Ez év júliusában a nyírségi község küldöttsége járt Olaszországban, az akkori látogatást ezekben a napokban viszonozza a flumeri képviselő-testület. A két önkormányzat ünnepi ülést tart augusztus 28-án 14 órától a kótaji polgármesteri hivatal tanácstermében. ű Készülnek az évadra Az újfehértói művelődési központban az Anconai szerelések című darabbal kezdődik az idei színházi évad október 3-án 19 órától. A darabot bemutató Móricz Zsigmond Színház társulata több alkalommal is fellép a településen, szerepel továbbá a kassai Thália Színház is. Az újfehértói színházbarátok szeptember elejétől vásárolhatják meg az új évadra szóló bérleteket. □ Kezdődik a tanév A nyírteleki Királytelek Általános Iskolában augusztus 29-én 8 órakor tartják a tanévnyitó ünnepséget, s utána már meg is kezdik azonnal a tanulmányokat a diákok. A Herman Ottó Általános Iskolában szeptember 3-án van az első tanítási nap, a 8 órai becsengetés előtt 7.30 órától tartják a tanévnyitót. Kaszaf enés A lucerna kaszálása közben olykor-olykor a pengét is megfeni a timári Pásztor Antal M. Magyar László felv. Szerződést bontottak Tiszabercel (KM) - Új szolgáltató végzi a szemétszállítást - változatlanul a csütörtöki napokon - Tiszabercelen. A korábbi szolgáltatóval azért bontott szerződést az önkormányzat, mert a vállalkozó irreálisan magas szolgáltatási díjat kért. Az új szolgáltató olyan járművel végzi a szemét- szállítást, amely kizárólag a háztartási hulladékok szállítására alkalmas. Ezért a nem háztartási eredetű hulladékok (például gaz, kő, fémhulladékok) elszállítására az évente kétszeri lomtalanításkor van lehetőség. Divatbemutató Divatbemutatóval egybekötött zenés, táncos műsort szervezett a tiszateleki Vadvirág Egyesület a közelmúltban a helyi kultúr házban. Képünkön Balogh Bernadett és Molnár Zsuzsanna manökenként Amatőr felvétel Karneválon énekeltek A Nyírségi Ősz keretében Nyíregyházán megrendezett vasárnapi felvonulási menetben ott volt a Nyírpazonyi Népdalkor is Ivancsó Dénes nyugdíjas iskolaigazgató, népművelő vezetésével. Az együttes szép múltra tekinthet vissza, hiszen tavaly ünnepelte megalakulásának negyven- ötödik évfordulóját. A pazonyi népdalkor az egyetlen olyan öntevékeny együttes, amely 27 évvel ezelőtt az első karneválon is részt vett. Az őszi tervek között szerepel egy bemutató a nyíregyházi Kossuth téren, valamint szüreti felvonulásokon és tanyanapokon is közreműködik majd a népdalkor M. Magyar László felvétele Összefogás a dolgos hétköznapokban is Az árvíz idején fegyelmezettek voltunk, összetartottunk, mindenki megmozdult Lipcsei Miklós polgármester átadja az új kenyeret M. Magyar László Kállósemjén (KM) - Újabb köztéri alkotással gyarapodott a kállósemjéni templompark, ugyanis szombat óta a két világháborús emlékmű mellett egy faragott oszlop emlékeztet a magyar államalapítás ezeréves történelmére. A falunappal egybekötött programsorozat nyitányaként a római katolikus templom parkjában dr. Kállay Kristóf, a Máltai Lovagrend nyugalmazott szentszéki nagykövete mondott beszédet. Örömét fejezte ki, hogy immár Szent István királynak is van szobra a településen, hiszen napjainkban oly sokat beszélünk a magyar államot megalapító uralkodóról. Hársfák árnyékában Az emlékoszlop felavatása után az ünnepség résztvevői átsétáltak a Kállay család kápolnájához, ahol református istentisztelettel folytatódott a program. A szervezők hálásak lehetnek az ott található hársfasornak, hiszen hiába sütött hétágra a nap, a fák árnyékában ülve figyelmesen hallgathatták a résztvevők az igehirdetést. Az istentisztelet után Lipcsei Miklós polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket, majd átadta a református egyháznak az új kenyeret, amelyet a többi egyház képviselői is megszenteltek. A kenyérszentelés után Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke mondott ünnepi gondolatokat. Kiemelte, müyen csodálatos dolog, hogy az új kenyér ünnepe összekapcsolódott a magyar államalapítás ünnepével. S légyen bármilyen társadalmi rendszer is történelmünkben, a magyar ember számára mindig - még az 1950-es években is augusztus 20-a Szent István ünnepe volt. Szólt továbbá arról is a megyei közgyűlés elnöke, hogy az elmúlt egy évben - amely millenniumi jelzővel került a magyar történelembe -, mennyi mindennel is gazdagodott megyénk. Avattak millenniumi parkokat és szobrokat, háborús emlékműveket. Ugyanakkor egy szörnyű tragédiával is szembe kellett néznünk: a szatmári és beregi árvíz pusztításaival. Szerencsére nem volt áldozata az árvíznek, s baleset sem történt, miközben utakat vágtak át, emberek ezreit mentették. Helmeczy László szerint mindez annak köszönhető, hogy fegyelmezettek voltunk, összetartottunk, s a kormánytól a gátőrig mindenki megmozdult. Mindennek az üzenetét úgy összegezte beszéde végén a szónok: tudunk összefogni, tudunk magyarnak lenni, s ezt az összefogást a dolgos hétköznapokban is meg kell valósítanunk. Megyezászló Az ünnepi beszéd után a megyezászlót adta át Helmeczy László Lipcsei Miklós polgármesternek. Mint közismert, a megyezászlót megyénk mind a 228 települése megkapja majd a Millenniumi nyüatkozattal együtt. Mivel a nyilatkozat még a nyomdában van, szombaton csak a zászlót nyújtotta át szülőfalujának a megyei közgyűlés elnöke. Erre a szoros kötelékre utalt is az elnök a zászló átadásakor, miközben azt a reményét fejezte ki, hogy a megyezászló is erősíti majd a település lakosainak összefogását. Hagyomány már, hogy a falunapi ünnepségen díszpolgári címmel tüntet ki egy-egy jeles személyt a kállósemjéni önkormányzat. Az idei díszpolgári címet a településhez ezer szállal kötődő Helmeczy László vehette át.- Lakatosként leszoktam arról, hogy jegygyűrűt viseljek, de ígérem, ezt a gyűrűt viselni fogom és büszke leszek rá. Ebben a gyűrűben benne van szüleim, nagyszüleim, tanáraim, s az itteni emberek tisztessége - köszönte meg elérzékenyülve a díszpolgári címet. Az ünnepség zárásaként a megyei közgyűlés elismerését vehette át Kriskó Miklós görögkatolikus pap, aki immár 43 éve szolgálja a híveket. Tánc az utcabálon Délután falunappal folytatódott a program. Az önfeledt szórakozás előtt azonban a test is megkapta a maga táplálékát, ugyanis az önkormányzat mindenkit vendégül látott. Senki sem maradt éhesen, hiszen a szakácsok két ökröt is nyársra húztak. Természetesen nem hiányoztak a kulturális programok sem, este pedig utcabálban szórakozhattak a település lakói. Megkapta a megyezászlót a település a szerző felvételei Két kisvasúti állomást is avatnak A szerző felvétele Búj, Balsa (KM - MML) - Bár mind több autó száguld megyénk közútjain, ennek ellenére jelentős forgalommal büszkélkedhet továbbra is a Nyírvidéki Regionális Kisvasút. Sajnos, az idei árvíz és belvíz nem kímélte a vasúthoz tartozó állomásokat sem, alaposan megrongálódott a buji és a balsai állomás épülete is. Mindenképpen szükségessé vált a felújításuk, s a nyári hónapokban meg is szépült a két állomás. A buji már készen van, a balsain még dolgoznak a szakemberek. A felújítás során belső átalakítást is végeztek a szakemberek, ugyanis mind a két állomás épületébe bevezették a vezetékes vizet. A két állomás ünnepélyes átadása szeptember 8-án lesz, akkor rendezik meg ugyanis a már Szépül a balsai állomás hagyományossá vált kisvasút napját. A szakemberek felújították a Tiszabercel-Gávavencsellő közötti nyomvonalat is. Olyan jó minőségű pályaszakaszt sikerült kialakítani, amelyen 60 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek a szerelvények (most a maximális sebesség csupán 40 km/óra). A felújított pályaszakaszt is a kisvasút napján adják át ünnepélyesen. Hirdetés Holland Minőségi Használt Bútorok a Művelődési Házban Kamion érhezih: i 2001.08.28. kedd Óriási választéh, kedveié' árok! j Szeretettetvárjuf kedves vásárfáinkat! j Nyitva tartás: I hétköznapokon 8-12; 13-18 óráig j szombaton: 8-13 óráig Telefonszámunk: 00-30-9633-209