Kelet-Magyarország, 2001. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-11 / 187. szám
001. augusztus 11., szombat Kelet« HÉTVÉGI 9. oldal HOGY MIK VANNAK! A határ vadasan jó Galambos Béla Lassan itt az ideje minden földet művelőnek megbarátkozni a gondolattal, hogy úgy kell a gazdálkodási tevékenységét folytatnia, hogy közben a legnagyobb gondossággal megóvja a természetes környezetet, benne a vadon élő állatokat is.- A legnagyobb veszélyt a vadra a mező- gazdaságban a nagy munkaszélességű gépek - betakarító-, és földmunkagépek - jelentik - kezd a vadállomány szempontjából veszélyeket hordozó agrotechnikai elemek számbavételébe Plavecz János megyei fővadász. - Ugyanis ezek sokszor éjjel is dolgoznak, s a fénnyel bénítják a vadat, amely megbénulva képtelen a menekülésre. így aztán ezek a gépek mindent megölnek, bedarálnak ami az útjukba kerül. Tavaszi probléma, de megemlítem, hogy a májusi lucemakaszálás után sokszor találni fül nélküli, hasított fülű vagy három lábú őzgidát, mert a fűkasza vagy megsérti a fekvő kis állatot, vagy az nem tud időben elmenekülni és valamelyik lábába kerül a szörnyű találkozás. Hasonló a probléma, amikor széles szórókerettel fölszerelt növényvédő gépek Plavecz János afrikai trófeáival permeteznek gyomirtó, vagy rovarölő szerrel. Ekkor a fácánnak, fogolynak az élőhelyein előforduló rovarok pusztulnak ki. A fogolycsibék nagy része évtizedeken keresztül e miatt halt a szó szoros értelmében éhen, ugyanis nem volt állati eredetű természetes takarmánya. Nyilván pár napos, de néhány hetes korban sem képes mást fölvenni, mint ezeket az apró rovarokat, amelyeket a területen talál. A vadvédelem szempontjából problémát jelent az a töménytelen, gyümölcsfát védő kerítés és a zártkertek. Hiszen a vadnak van egy kialakult útvonala. Ha ezen gyümölcsöst telepítenek, bekerítik, a vad míg ezt megszokja, s kikerüli, addig bizony igen sok őz végzi a kerítés átugrása közben a drótra felakadva.- Hogy mik jelentik a megoldást a felsorolt gondokra? Vadriasztókat kell fölszerelni a munkagépek elejére, amelyek zajjal, vagy érintéssel késztetik a vadat a menekülésre. A most már szerencsére csak a növényvédelmi hatóság által esetileg engedélyezett tarlóégetést sosem szélirányból a tábla szélességében kell kezdeni, hanem a tábla közepéről, hogy a vad kifelé szoruljon, elmenekülhessen belőle. A mezőgazdasági termelés és az exten- zív vadtartás tehát, mint látható, nagyon sok helyen ütközik. Többek között ez is neuralgikus pont. Próbálunk mi vadászok is különféle riasztószereket alkalmazni. Például villanypásztort az erdészetekben. Igyekszünk távoltartani a károsítható helyektől, de sajnos a vadnak az élőhelye a határ, a természet. Úgy, hogy nem tudjuk kiszorítani belőle, hiszen valahol lenni kell a vadnak is. A vadriasztó szerek is - amelyek a vad számára kellemetlen izü vagy szagú per- metszerek - éppen ezért egy-egy tábla, például egy új telepítés védelmére alkalmasak igazán. Mindebből azt a következtetést kellene minden gazdának levonni, hogy az ilyen dolgokra is figyelniük kell, hiszen itt lenne az ideje ráébrednünk: nem csupán egyedül mi vagyunk otthon a természetben. Hiteles választ adni a fiataloknak Exkluzív interjú dr. Karl Jozef Räuber pápai nunciussal a katolikus egyházról Az ünnepi nagymise utáni ebédet dr. Váradi József apostoli protonotárius kínálja a vatikáni nun- ciusnak Sipeki Péter felvétele Balogh József Máriapócs (KM) - A Debrecen- Nyiregyházi Egyházmegye július 29-i búcsúján részt vett dr. Kari Jozef Räuber érsek, pápai nuncius. Az ünnepi nagymise után exklúzív Interjút adott lapunknak. □ Nuncius úr sok országban teljesített diplomáciai szolgálatot, mint a Vatikán nagykövete. Milyennek ítélik meg külföldön a magyar egyházat?- A magyar egyház megítélése külföldön nagyon jó. A statisztika azt mutatja, hogy gyarapodik a lélekszám, s nagyon jelentős és fontos dolog a katolikus iskolák számának szaporodása. Különösen a 90-es évek politikai változásai után tapasztaltunk egy jelentős fölfelé mutató tendenciát, illúzió lenne azonban ha arra számítanánk, hogy néhány év alatt egycsapásra mindenki templomba járóvá válik. Sajnos, külföldön egyre kevesebben vannak a vallásos fiatalok. Itt Magyarországon nagyon nagy lehetőség lenne a fiatalok között dolgozni. A paphiány ezt bizonyos mértékig hátráltatja. Éppen ezért több bátorsággal kellene a világi munkatársakat is bevonni a fiatalokkal való foglalkozásba. □ Mennyire ismeri nuncius úr a zarándokhelyeket, és járt-e már Máriapócson?- Ismerem a zarándokhelyeket, sokfelé celebráltam már misét, például Németországban is, és mindig lenyűgöz, hogy a hívek milyen nagy számban jelennek meg. Itt Máriapócson is csodálatos volt látni, hogy menynyien jöttek el erre az ünnepre. Jártam már itt tavaly, amikor Keresztes Szilárd püspök úr püspökké szentelésének 25. évfordulóját ünnepeltük. □ A Magyar Parlament nemrég nem fogadta el a vallásszabadságról szóló törvény módosítását, amely különbséget tett volna a történelmi egyházak és a napjainkban tucatszámra alakuló, magukat egyháznak nevező szekták között. Hogyan vélekedik róluk, s arról a Vatikán, hogy a fiatalok egy részét jobban vonzzák, mint a történelmi egyházak?- Sajnálatosnak tartom, hogy ezt a módosítást a magyar parlament elutasította. Annak idején ez a törvény a demokrácia eufóriájában született, amikor nagy lelkesedéssel fogadták az emberek az egyházak megjelenését. Azt gondolom, semmiképp nem tarható, hogy száz ember összeáll és alapítanak egy egyházat, sokszor az adó és más kedvezmények igénybe vétele céljából. Meg kellene határozni egy nagyobb számot, hogy honnan beszélhetünk egyházról, s attól függővé tenni működésének engedélyezését. Természetesen a nagyobb közösségeket el kell ismernünk, gondolok itt pl. a muszlimokra, de nem szabad ezt a szabadosságot korlátlanul engedni. Sajnálatos dolog az, hogy a fiatalok egy része a szektákba vándorol. A szentatya pontosan ezért nagyon nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fiataloknak újra és újra felmutassuk Jézus Krisztus hiteles arcát és segítsük őket abban, hogy rátaláljanak. Az új evangelizáció ebbe az irányba mutat. Az egyháznak tudni kell hiteles választ adni azokra a kérdésekre, amelyeket a fiatalok tesznek fel. S bár Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké, ezért nem lehet gyökeres újdonságokkal előállni, mégis a fiatalok nyelvén kell megszólítani őket. □ Máriapócs, ahol most vagyunk, megmaradt a kárpát-medencei görögség kegyhelyének. Hogyan látja a diplomáciaprofesszor nuncius a hazai görögkatolikus egyház nemzetek közötti koordináló szerepét?- A görögkatolikus egyház Magyarországon is - bár itt van a lelki centruma -, végül is egy kisebbséget képvisel. A környező országokban is kisebbségben vannak, és mint mindenütt a kisebbségek, nagyobb erővel gyűjtik össze tagjaikat és a hozzájuk közel állókat. Ilyen értelemben összegyűjtő és közösségteremtő ereje van a görögkatolikusság- nak. Azt gondolom, a környező országok vezetése is belátja, hogy ez egy lelki közösséget jelent, nem pedig az emberek elvonását egyes országokból. Ennek igenis van közösségteremtő ereje. □ Milyen a Vatikán kapcsolata a jelenlegi magyar kormánnyal?- A magyar kormánnyal most jobb a kapcsolat, mint valaha is volt, nem látok semmiféle olyan dolgot, amit szükséges lenne kijavítani. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy az állam és az egyház külön szervezet, el is kell választani a kettőt egymástól, nem szabad összefonódnia. Nyüvánvaló, hogy az államnak nagyon sokféle állampolgára van. Vannak, akik vallásosak és vannak, akik nem. Az államnak mindannyiukra tekintettel kell lenni és mindannyiuk igényeit valami módon ki kell elégíteni, s ennek természetesen mi is tudatában vagyunk. VENDÉGSOROK ...ti rabjai a földnek Ha Magyar- ország agrárországként éri meg az ezredfordulót, talán végleg elveszti az esélyt a felzárkózásra. Ez a mondat egy Márton János nevű közgazdász száját hagyta el, mintegy másfél évtizede Nyíregyházán tartott előadásában. Az illető akkor az Agrárgazdasági Kutató Intézet egyik felelős vezetője volt, és hiába mutatkozott mind több jele a közelgő rendszerváltozásnak, eretnekségnek számított kijelentése. Különösen annak fényében, hogy még érintetlen volt a téeszrend- szer, az állami gazdaságok pedig mintagazdaságként mutatták az utat a még fejlettebb technológiák irányába. Termésátlagaink a világ élvonalában voltak, a termelési színvonal pedig kivívta mindenki elismerését. Miért akkor a kritikus szavak? Mert tő- keintenzlv gazdálkodás folyt, pedig az akkor is nagylétszámú agrárnépesség munkaintenzív utat indokolt volna. Mert a tagság idegenül mozgott saját faluja határában az össszeszántott táblák között, és mert a modern gépek * * (A szerző szabadúszó újságíró.) között nem nagyon volt szükség a munkájára. A földből élők aztán melléküzemágban jutottak annyi jövedelemhez, ami valamennyire kárpótolta őket. Ezzel aztán észrevétlenül megkezdődött a társadalmi átrétegződés. Aki három műszakba járt a lakatosüzembe, amely a korábban burgo- nyacsiráztatásra szolgáló épületben rendezkedett be, az elfelejtette, hogyan kell az eke szarvát megfogni. Erre azonban nem is volt szükség, mert a határt az óriás traktor villámgyorsan felszántotta. A rendszerváltás eme életmód- és rétegváltás közepette érte az ágazatot. A boldog föld- hözjutók a korábbinál nagyobbra növelték a mezőgazdaságból élők számát, és az említett közgazdász bizonyára dermedten figyelte a jelenséget. Mint ahogy a benne részt vevők is, akik egykét katasztrofális eredményű betakarítás után megérték a keserű kijózanodást: kevés a lelkesedés, kevés az izzadságos munka, ha nincs tőke, nincs eszköz. Ismét fogyni kezdett a földből élők száma. Ám akik felhagyni kényszerültek a gazdálkodással, nem a középrétegeket szaporították. A parlagon maradt földekhez tartozó falvak népe elbizonytalanodott, és itt-ott politikai kalandorakciók célpontjává vált. Az ezredfordulóhoz közeledve tehát csökkenni kezdett a mezőgazdaság népességeltartó képessége, de ez a tendencia nélkülözte a tervszerű politikai szándékot, így aztán GDP százalékában már-már oly mértékben kezdett kisebbedni a mezőgazdaság részaránya, ami akár elismerést is kiválthatott az EU-ban. Mindennapos nosztalgia Valahogy kevésbé volt hektikus ez a folyamat Lengyelországban, ahol a mezőgazdaság szerves fejlődésébe az elmúlt rendszer nem mert beleavatkozni. A Krakkó felé közeledő magyar turista alig hitt a szemének a nadrágszíjpar- cellákon szántogató parasztok láttán. Az itthon nosztalgia kategóriába eső kézi aratás ott mindennapos volt, és még ma is látni olyan lóvontatta aratógépet, amely mifelénk múzeumok féltett kincse. A parasztságnak a mögöttünk lévő fél évszázad alatt nem volt agitálás és téesze- sítés, licitálás a földvisszaszerzésre, vagy hogy egy aktuális fogalmat idézzünk külső üzletrész eladása. Ráadásul nem csak politikai tényező, de politikai erő is maradt. A neves bécsi elemző, Paul Lendvai mondta a minap a hihetetlen számot: a negyven- milliós Lengyelországban annyi földből élő ember szavaz, mint Német- és Franciaországban együtt. A legénykori nevén még Lendvai Pál aggodalma jogos, amikor az arányt említi. Okkal tartanak a lengyelektől az EU- ban, mert szivacsként szívja majd fel az automatikusan járó brüsszeli támogatásokat. És hiába járunk mi az élen a mezőgazdaság részarányának csökkentésében, udvarias gesztus a lengyelek irányában bennünket egy kalap alá venni velük. Tempósabban iparosodunk, a legtöbb mutatónk jobb, és lehet, hogy tényleg nem kell majd a többiekkel előszobáznunk. Aggasztó azonban, hogy mezőgazdaságunk mostani színvonalával kerül az unió országai közé. Akár velünk érkeznek a lengyelek, akár később, még az a képtelen helyzet is bekövetkezhet, hogy - ha áttételesen is - a mi befizetéseinkből kapjon a Visztula partján gazdálkodó paraszt. Nekünk pedig marad a dilemma: jobb-e, hogy ha nem is az ezredfordulón, hanem valamivel később, de mégis elmúlik agrárország jellegünk, Lengyelország pedig örökre olyan marad, mint Franciaország, ahol a vidék népessége még sokáig paraszt marad a szó legjobb értelmében. Hagyományaival, kultúrájával együtt. A mi parasztjainknak régen se sok örömben volt részük, azoknak pedig, akik átélik a mostani időket, még kevesebb. Az életmódváltás csak nemzedékeken keresztül valósulhat meg. Jó volna tudni, hogy legalább az ivadékoknak lesz e módjuk egy kis titkolt elégedettséggel nézni a lengyel parasztra, mint ahogy a mai német fehérkesztyűs ipari munkás tekint át Franciaországba, a végtelen mezőgazdasági területek művelőire. Mindamellett, hogy a francia paraszt a világ kincséért sem cserélne vele. Pedig sajtjára, borára a berlini befizetésekből kapja a támogatást. Esik Sándor
