Kelet-Magyarország, 2001. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-04 / 154. szám

2001. július 4., szerda Kdét# MINDENFELŐL 2. oldal REGIOPRESS □ Bezár a villapark A néhány éve műkö­dő, s az utóbbi időben a hazai turisták köré­ben is egyre népszerűbbé váló várgesztesi villapark pénzügyi okok miatt bezár. Nem hi­vatalos információink szerint a vendégeknek legkésőbb szombatig kell elhagyniuk az üdü­lőfalut, s csaknem száz dolgozó munkaviszo­nya szűnik meg. □ Cigányszövetkezet Megalakult és munkához látott az ország első cigányszö­vetkezete. A barcsi központú szervezet a lét­rehozóinak szándéka szerint Dél-Somogy ro­máinak nyújt hamarosan megélhetést. Egy­szerre hat településen kezdődött el a munka: Barcs mellett Csurgó, Tarany, Ötvöskónyi, Babócsa, Lakócsa és térségeik cigányságá­nak kínál partnerséget a szövetkezet. Kitüntetettek Budapest (KM) - A Szövetkezeti Nap alkalmából idén több mint kétszáz embert tüntetett ki az általa alapított Szövetkezeti Emlékéremmel a Mező­gazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Nagy Tamás a MOSZ elnöke a képünkön jobbról látható nyíregyházi Leitner Istvá­non kívül megyénkből még a következők­nek adta át tegnap Budapesten a Hotel Agro-ban rendezett ünnepi emlékülésen a kitüntetést: Csahold Lászlóné (Csenger), Szabó Józsefné (Porcsalma), Rácz Gézáné (Nyíregyháza), Baranyi Szilárd (Kisar), Bilanics Mihály (Szakoly), Kristóf Bertalan (Gyulaháza), dr. Petis Mihály (Nyírbátor), Sipeki Sándor (Dombrád), Sütő Lóránt (Nyíregyháza), Szabó István (Tiszavasvári) és lapunk szerkesztője, Galambos Béla (Nyíregyháza). Galambos Béla felvétele KetetwMagyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyaleinform.hu) Szerkesztők: Belpolitika: Balogh József (4210-es mellék, balogh©inform.hu) Gazdaság: Galambos Béla (4260-as mellék, galambosOinform.hu) Információs: Cservenyák Katalin (4240-es mellék, cservenyak0inform.hu) Sport: Mán László (4250-es mellék, man0inform.hu) Társadalom: Marik Sándor (4230-as mellék, marik0inform.hu) Térség: Sipos Béla (4220-as mellék, siposOinform.hu) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)501-510. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Interneteim: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: keletOinform.hu -hird.: kelethirdOinform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kercsó Magdolna Technikai vezető: Csonka Zsolt Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906, e-maíl: szerbinaOinform.hu) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informacioOinform.hu E-mail címen jelezhetik A. Lapunk eladott példányszámát z**™ rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési dij egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 54 forint, pénteken a TV Plusszal 59 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. TŰZ Tűzoltók állnak tehetetlenül, amint a tűz végigsöpör a Yangmingshan Nemzeti Park egy ré­szén. A katasztrófa előző nap éjszaka kezdődött, aminek következtében eddig 8 hektár erdő leégett a park területén Tajpeiben EPA-feivétei Balogh Gyula fellebbez Budapest (KM) - Késő este beszéltünk Balogh Gyulával, akit - mint az első oldalon közöljük - tegnap kizártak az FKgP-ből. Elmondta: ügyében az eltelt idő miatt már nem volt lehetőség tör­vényes eljárásra. így ő magát változatlanul FKgP- tagnak, megyei elnöknek tekinti, annál is inkább mert az időköz­ben megtartott megyei nagyvá­lasztmány nem tudott törvényes döntést hozni. A keddi kizárási határozatot megfellebbezi, és - mint mondta - ha pártja nem, a bíróság mindenképpen vissza fogja helyezni párttagságába. Egyébként tagrevíziót javasolt, mert ha a tapasztalt ütemben megy tovább a kizárás, lassan el­fogy az FKgP tagsága. Szenzációs amerikai kísérleti szívbeültetés Az EU kíváncsi a magyar véleményre Kőszeg (MTI) - A csatlako­zásra esélyes országoknak, köztük Magyarországnak is már a bővítés időpontja előtt ki kell fejteniük véleményü­ket azokról a kérdésekről, amelyekről az Európai Unión belül jelenleg viták folynak, és amelyek meghatározhatják az európai közösség jövőjét. Ezt Michael Lake, az Euró­pai Unió magyarországi dele­gációjának vezetője jelentette ki kedden, Kőszegen, ahol a VI. Savaria Nemzetközi Nyá­ri Egyetemen tartott előadást.- Magyarországnak is van beleszólása például az Euró­pai Unió jövőbeni kormány­zásával kapcsolatos kérdések­be, hiszen a meghozott döntés a csatlakozás után rá is vo­natkozik majd - hangoztatta a delegációvezető. Megítélése szerint a bőví­tés első körében esélyes Ma­gyarország már sokat tett az európai uniós jogrendszer át­vételéért, az európai intéz­ményrendszerhez igazodó in­tézmények kialakításáért.- Nem szabad azonban elfe­lejteni, hogy az unió olyan, mint egy mozgó vonat, amely­re a magyaroknak menet köz­ben kell felszállniuk - mond­ta. Hozzátette: az európai kö­zösség egyfolytában változik.- Ezt a változást a magya­roknak is figyelembe kell venniük ahhoz, hogy csatla­kozásuk ne csupán eredmé­nyes, hanem sikeres is legyen - fűzte hozzá Michael Lake. Továbbra is Simon Washington (MTI) - Szenzá­ciós kísérleti szívbeültetést hajtottak végre az egyesült államokbeli Louisville-ben: egy halálán levő férfi a világon először teljesen önműködő mesterséges szí­vet kapott. A Louisville Egyetem (Kentu­cky) sebészei - akik behelyezték a titán- és műanyagelemekből ál­ló szivattyút - elmondták, hogy a műszív legfeljebb egy hónappal hosszabbítja meg a beteg életét, akinek a műtét utáni állapotát kielégítőnek értékelték. A kórház nem közölt semmi­lyen adatot a betegről, még azt sem, hogy az ülető nő-e vagy fér­fi, csak annyit tudni, hogy a se­bészek előzőleg tehénborjakon gyakorolták a grapefruit nagysá­gú műszív beültetését. Szakértők szerint ez az új kí­sérleti szívbehelyezé^ idővel új távlatokat nyit a szívbetegek számára. Az Egyesült Államok­ban öt kórházban készítettek fel orvosokat arra, hogy leállt ter­mészetes szív helyébe olyan elektronikus pumpát ültessenek be, amely teljesen önállóan ké­pes ellátni feladatát, nincs kap­csolatban a külvilággal semmi­lyen bőrön áthatoló vezetékkel vagy csővel. A tervezők szerint az AbioCor nevet viselő mesterséges szív - amely minőségi ugrást képvisel a műszívek előző nemzedékéhez képest - elvben aktív életmódot tesz lehetővé hordozója számára. Az 1980-as években kifejlesztett műszíveket még egy külső be­rendezés irányította vezetéke­ken és csöveken keresztül. Az erőforrást, egy kis elemet vi­szont a beteg az új műszív eseté­ben is szervezetén kívül horda­ná. Az önműködő műszívet gyártó Abiomed cég az idén öt kísérleti szívbeültetésre kapott engedélyt az illetékes szövetségi hatósá­goktól. A kísérletet végzetes álla­potú szívbetegeken hajtják vég­re, akiknek kevesebb mint 30 nap van hátra életükből, és aki­ken természetes szívátültetéssel már nem lehet segíteni. A kísérletek célja az élet meghosszabításán kívül az, hogy az amúgy nagyon rossz állapot­ban levő betegeken - akik talán már mozogni, öltözködni sem tudnak - megfigyeljék a mester­séges szív hatásait. A két évti­zeddel ezelőtti műszívbeülteté- sek sok ember életét meghosz- szabbították - a rekord 620 nap volt -, de a rendszeres szövődmé­nyek miatt az operációkat szinte teljesen leállították. Budapest (KM) - A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Terület- fejlesztési Tanács testületében a Környezetvédelmi Minisztériu­mot változatlanul Simon Miklós képviseli. A testület elnökéhez sajnálatos adminisztratív téve­dés folytán jutott el egy ezzel el­lentétes tartalmú levél. A tárca és a tesület együttműködése az eddigiekhez hasonlóan továbbra is zavartalanul folytatódik - hangzik a Környezetvédelmi Mi­nisztérium sajtóközleménye, amelyet tegnap este juttatak el lapunkhoz. Milosevics nem hallgat vádiratot Hágában Hága (MTI) - Megtartották kedden a háborús és emberi­ség elleni bűnökkel vádolt Szlobodan Milosevics első meghallgatását a hágai Nemzetközi Törvényszéken. A volt jugoszláv elnök nem vála­szolt arra a kérdésre, hogy bű­nösnek érzi-e magát, nem volt hajlandó megnevezni ügyvédjét, sem pedig meghallgatni a vád­iratot. Milosevic a meghallgatást vezető Richard May brit bíró előtt hangoztatta: nem ismeri el a hágai Nemzetközi Törvényszé­ket, mert e bírói testületnek sze­rinte az a célja, hogy igazolja a NATO Jugoszlávia ellen elköve­tett bűneit. Az ellene indított pert törvénytelennek tartja, ezért visszautasította, hogy a bí­ró ismertesse előtte a vádiratot. Mivel a vádlott nem felelt arra a kérdésre, hogy bűnösnek érzi- e magát az ellene felhozott vá­dakban, a bírói kollégium a Nemzetközi Törvényszék per- rendtartása értelmében úgy ve­szi hallgatását, hogy ártatlannak vallotta magát. A vezető bíró az alig negyed­órás meghallgatás után augusz­tus 27-ig elnapolta a tárgyalást. Útban a bíróságra Bevezetik A bíró előtt EPA-felvételek

Next

/
Oldalképek
Tartalom