Kelet-Magyarország, 2001. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-14 / 163. szám
2001. július 14., szombat Kefettt HÉTVÉGE 8. oldal KM-TÁRLAT A fafaragás öröme Szilágyi Dezső 1947-ben született Galgahé- vizen. Gyermekkora óta farag. A gimnáziumi évek alatt a rajzolás, a festés volt fő tevékenysége, ennek kapcsán művészettörténettel foglalkozott, de érdeklődött a néprajz iránt is. 1982 óta állandó résztvevője a vásárosna- ményi fafaragó tábornak. Több egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Tudatos, komoly felkészülésének eredménye, hogy 1983- ban a NIT népi iparművésznek ismerte el. A folyamatos tanulás és útkeresés mellett arra törekszik, hogy a fiatalokkal, is megéreztesse az alkotás örömét. Karcolt lőportartó Fali tálca Elek Emil felvételei MÚZSA Reviczky Gyula Nyár Ki tavaszát el nem fecsélte, Gyümölcsöző leszen nyara, S mire amit vetett megérik Learathatja mind maga. Az élet és természet egykép Bevált sok dús Ígéretet. Virágból lesz gyümölcs a fákon, S ábrándokból lesz férfitett. A fészek-építési gondot Majd kárpótolja víg család. Ki ifjan gyűjtött lelki kincset, Élvezni fogja kamatát. De a kinek életvetését Megcsípte dér, elverte jég, S gyümölcsfájáról életének Hullatja bőven férgesét: Kinek szivét, mint puszta tarlót, A nap kopárrá égeti: A szép nyár ragyogó egével Csak lassú fonnyadás neki. A Jézuskákból szilvesztereztek A temető mellett lakó roma fiatalok több mint százötven sírt gyaláztak meg Jelenleg tereprendezés folyik a temető északi oldalán Fullajtár András Nagykálló (KM) - A nagykál- lói temetőben több mint 150 sírt gyalázott meg négy roma fiatal a múlt év december 20. és 30. között. A sírokról aiumíniumbói készült kereszteket és Jézus-szobrokat feszítettek vagy törtek le. A sírgyalázásról és lopássorozatról lapunk is hírt adott, a cselekmény pedig, mondani sem kell, óriási felháborodást váltott ki a kisváros lakóiból, miként minden jóérzésű emberből. Mostanra az őrs munkatársai felderítették a bűncselekménysorozatot és - az ügyészség felé vádemelési javaslattal élve - részükről lezárták az ügyet. Vandál pusztítás A tegnapi iratismertetést követően Rozsnyai Miklós főhadnagy az őrs kiemelt főnyomozója, ügygazda felidézte a történteket és a nyomozás részleteit és megszólaltattunk több sértettet is. Elmondta: a temetőt üzemeltető TESZOVÁL vezetője január 3- án tett bejelentést az őrsre, miszerint több városlakó is jelezte feléjük, hogy hozzátartozója sírjáról hiányzik a kereszt vagy a Jézus-szobrocska, illetve szemmel látható, hogy onnan erőszakos úton távolították el. A bejelentést követően gyakorlatilag az egész őrs állománya a temetőben történt vandál pusztítás tetteseinek a felderítésén dolgozott. Ugyanis a helyszíni szemlén azonnal kiderült, hogy több mint száz sírt gyaláztak meg néhány nappal korábban. Az is egyértelmű volt, hogy az elkövetők kifejezetten az alumíniumból készült tárgyakat feszítették, vagy törték le. A céljuk csakis a haszonszerzés lehetett. A széles körű nyomozás néhány napon belül meghozta az eredményt. A nyomozók tudomására jutott, hogy a helyi színesfém-felvásárlónál karácsony és újév között járt egy V. Csaba (26) nevű férfi, aki gyanús eredetű aluminiumhulladékot adott el. A férfit amikor kihallgatták előbb tagadta, hogy a temetőből származik a fémhulladék, ám a tüzetesebb vizsgálat „ráismert” az apró darabokra tördelt és szabdalt keresztekre és Jézusszobrokra. Így tovább nem is tagadta, hogy járt a temető egy részén, és egy éjszaka gyűjtötte be a zsáknyi alumíniumot. A vallomásával nem volt teljes a kép. így a rendőrök tovább kutattak. Horogra akadt egy háromtagú társaság, akik V. Csabától függetlenül, de vele szinte egy időben és céllal a másik felét követték el a lopásoknak és gyalázták meg a sírokat. Ők több alkalommal jártak lopni a temetőben. Előbb R. Károlyt (16) csípték fülön, aki első perctől elismerte a temetői lopásokat, sőt még egy víkendház-betörést is bevallott. Aztán előkerült a két társa, Sz. László (19) és egy gyerekkorú fiú. Sz. László előbb szintén beismerő vallomást tett, amit a napokban visszavont, és azóta ártatlannak vallja magát. (A tagadásra megvan az oka, ugyanis más vagyon elleni bűncselekmények miatt azóta jogerősen 1 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, aminek a végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztették. Amennyiben ebben az ügyben elmarasztalják, hatályát veszti a felfüggesztés és börtön vár rá.). R. Károly kitart a beismerés mellett, azóta őt is elitélte a bíróság rablás és zsarolás miatt. Jelenleg a kapott két évet tölti az aszódi javító-nevelő intézetben. A gyerekkorú személy büntethetőségét a törvény kizárja, de az ő szerepe jelentéktelen a lopássorozatban. Az adatok szerint egy alkalommal volt társaival a temetőben és akkor is csupán figyelő szolgálatot látott el. Egyébként mindannyian a temető melletti romasoron laknak, így alapos helyismerettel rendelkeztek. Ünnepelni kellett Az elkövetési időpont, december 20. és 30. között, sejteti, hogy mire is kellett a pénz a roma fiataloknak. V. Csaba elmondta: a sajtó vezette félre, amikor azt olvasta valamelyik újságban, hogy december hónapban kéthavi nyugdíjat, illetve segélyt kapnak. December elején amikor az elsőt megkapták, nyugodtan költekezett, mert a két ünnep között várta a másikat, de az nem érkezett meg. Ekkor döntött úgy, hogy megpróbál a temetőből alumíniumot szerezni és pénzé teszi. Az elhatározását tett követte. Az egyik éjjel magához vett egy mágnest és egy baltát, majd elindult portyázni. A mágnessel ellenőrizte, hogy valóban alumínium a kiszemelt tárgy, aztán a baltával nekiesett és lefeszítette, vagy letörte. Otthon összedarabolta és bevallása szerint 1700 forintot kapott a felvásárlótól a fémhulladékért. R. Károly kertelés nélkül megmondta, hogy azért loptak, hogy szilveszterre legyen kaja meg ital. Karácsonykor kezdték a fosztogatást és attól kezdve 8-10 alkalommal voltak a temetőben. Módszerük volt, hogy napközben bejárták a terepet, kifigyelték a nagyobb kereszteket és szobrokat, majd éjjel visszamentek leszedni. Otthon szintén a felismerhetetlenségig összedarabolták a kegytárgyakat, alumínium lemezbe csomagolták, összekalapálták és úgy adták le. Az alumínium lemezeket is a temetőben szerezték be. A lopott holmit még szilveszter előtt leadták, amiért ötezer forint körüli összeget kaptak... Szilágyi Mihály alezredes őrsparancsnok hozzátette: nehezítette a felderítést és a sértettek pontos számának a megállapítása, mert a meggyalázott sírok hozzátartozóinak nagy része az elkövetők bosszújától tartva előbb félt feljelentést tenni. Végül megértették, hogy nincs mitől tartaniuk, az eljárás további részében nem vesznek részt. így végül a három személyt mintegy 385 rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítjuk. (A kegyeletsértést csak a magánindítvány alapján állapították meg.) Nem tisztelik A síremlékek nagy részéről még mindig hiányzik az ellopott kereszt vagy szobrocska. így az egyik forgalmasabb délután nem volt nehéz sértettekre találni a temetőben, akik elmondták ugyan a sérelmeiket, de nem szívesen nevezték meg magukat. A számos idős embernek nincs pénze, hogy pótolja a pár ezer forint értékű kegyeleti tárgyat. Egyöntetű volt a vélemény, hogy az önkormányzatnak is felelősége van abban, hogy üyen megtörténhetett a temetőben. - Már régen körbe kellett volna keríteni, és gondoskodni az éjszakai őrzéséről is. A temető szomszédságában lakó romák úgy közlekednek a temetőben, mintha bevásárolni járnának, a gyerekek meg játszótérnek használják. Felháborító, hogy ezeknek az embereknek semmi sem szent, nem tisztelik a halott szellemek nyugalmát - mondja indulatosan egy hölgy, aki éppen virágot cserélt volt párja síremlékén. -Nézze meg ott volt a kereszt! - mutat a hiányos sírkőre - most arra spórolok, hogy pótoljam. Lesz kerítés a temető körül A temetőt üzemeltető önkormányzati cég igazgatója, Juhász Zoltán megnyugtató intézkedésekről tájékoztatott.- Jelenleg is tart egy nagyobb tereprendezési munkálat és folyamatosan készül a kerítés is. Próbálunk minden igényt kielégíteni, ami felmerül. Az valóban tény, hogy a környékbeliek átjáróháznak nézik a temetőt, míg a gyerekek játszótérnek. így feltétlenül körbe kellene kerítenünk, igyekszünk minél előbb megteremteni az anyagi fedezetét. Napközben este nyolcig állandó felügyelet van, éjjelre még nem sikerült megszervezni a szolgálatot. Az is igaz, hogy a sértettek kárát az elkövetők soha nem fogják megtéríteni, éppen ezért ha igénylik az idősebb hozzátartozóknak felajánljuk, hogy homok kifúvá- sos módszerrel pótoljuk az ellopott keresztet. Mint magánember is azt mondom, hogy a jelenlegi jogszabály adta lehetőségektől sokkal jobban meg kellenne büntetni az ilyen személyeket, akik meggyalázzák az élők és halottak emlékét - mondta Juhász Zoltán. Nevezetességeink A nyírbátori református templom egyetlen hatalmas teremből álló, keskeny, magas épület. Hozzá délnyugati sarkán kisméretű négy- szögű torony simul, északkeleten pedig emeletes sekrestye, a keleti vége a nyolcszög három oldalával záródik. A karcsú arányokat a merészen égre törő támpillérek, a közöttük nyíló, gyönyörű boltíves ablakok és főként a meredek tetőzet hatásosan fokozzák. E templom hazánkban a teljesen egységes, legnagyobb szabású késő gótikus remekmű Elek Emil felvétele