Kelet-Magyarország, 2001. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-10 / 159. szám

2001. július 10., kedd Kdét« MINDENFÉLE 11. oldal Csapra verve a polgármester bora A gasztronómusok remekeltek Nem csak a szemnek volt látványos a sok fi­nomság, jutott a vendégeknek is bőven enni­való KM.reprodukció Lemez a Scootertől Nyíregyháza (KM) - Nincs még egy olyan zenei műfaj, amit annyiszor nyilvánítottak volna holttá, mint az, amelyik már a nyolcvanas évek vége óta jelen van a zenei színtéren, és a Benelux Államokból illetve Angliából indult útjára. Ez pedig a techno. Ennek a zenei forrada­lomnak egyik legmarkánsabb képviselője az immár hét éve az európai zenei színpa­don folyamatosan jelenlévő német Scooter együttes. A Scooter most megjelent új al­buma, a We Bring The Noise csak tovább erősíti a rajongók szeretetét és a kritiku­sok elismerését. Az Are You Happy című felvételbe beszerkesztették egy Commodo­re 64-es hangmintáit, míg a Posse-ban a vo­kális részek magas hangszinten szólalnak meg. A lemez más dalai erősen effek- tezettek, visszaköszön bennük néhány új­ból felfedezett breakbeat loop, a Bum The House esetében pedig a fiúk nem is csinál­tak titkot abból, hogy a komponáláskor erős hatással volt rájuk az Elektro stílus. A We Bring The Noise-ban minden benne van, ami a technot jellemzi, és amitől tech­nonak nevezhetjük ezt a zenei stílust, ami valójában csak buli, buli és buli. A lemezről most kimásolt single a Posse nevezhető az egész album ars poeticájának is: Emberek, ott van rátok szükségünk, ahol mindenki jókedvű. És mi lenne ez más, ha nem a táncparkett? Írországból érkezett a nemzetközi cigányegyüttes Elek Emil felvételei Sárkány Hete Nyírbátorban A Franciaországból érkezett tár­sulat is nagy sikert aratott a Pa­pok rétjén Nyírbátor (KM) - Kilencedik al­kalommal rendezték meg Nyír­bátorban a Nemzetközi Utcaszín­házi Fesztivált. A háromnapos eseményen ez­úttal is jól szórakoztak a báto­rnak és az idelátogató idegenek. A látványos felvonulást pénte­ken délután a főtéren tartották. Ezt követően vasárnap késő es­tig egymásba értek a programok. Volt színházi bemutató, báb­előadás, különböző mókás ese­mények. A gasztronómusok is kitettek magukért, a Kakukk Étterem vendégmester szakácsai olyan ételeket vonultattak fel, a Bátho­ry Lakomán, amely után min­denki csak elismeréssel szólt. Sokan megcsodálták - a gyerekek kipróbálták a biatorbágyi min­denjáró kis malmot Hirdetés Dagi babák a reklámokban Köln (MTI) - A televíziós rek­lámokban és a reklámplaká­tokon megjelenő csecsemők és kisgyermekek nagy több­sége túl kövér. Dr. Klaus Gritz, a német gyer­mekorvosok szövetségének elnö­ke ezért felhívta a szülőket: ne engedjék elbizonytalanítani ma­gukat a rossz példáktól és ne táp­lálják túl gyermekeiket. A rek­lámipar azért jelenít meg kövér gyermekeket, mert azok „bájo­sak”, egyben pedig felkeltik a vé­dekezés, s ezzel együtt a vásárlás ösztöneit - jelentette ki dr. Gritz. Elmondta, hogy a gyermekorvo­si rendelőkben a szülők által leg­gyakrabban feltett kérdés: Nem túl sovány a gyermekem? Minden ötödik Németországban minden ötödik gyermek túlsúlyos és ez az irányzat erősödik, mondja dr. Gritz, hangoztatva, hogy a túl- táplálással a szülők megalapoz­zák a helytelen étkezési szokáso­kat és gyakran okozói az egész életen át tartó túlsúlyos állapot­nak. A gyermekorvos egyúttal felhívással fordult a reklámipar­hoz és annak megbízóihoz, hogy mondjanak le a csecsemők és a kisgyerekek szerepeltetéséről. Csecsemőknek és kisgyermekek­nek semmi keresni valójuk nincs a reklámokban. A film- és fényképfelvételek stresszhelyzetet jelentenek a ki­csinyeknek. A stúdiók forró lám­pái a magas hőmérsékletekhez még alkalmazkodni nem tudó csecsemőknél veszedelmes túl­melegedési idéznek elő - figyel­meztetett, megjegyezve: a szülők­nek gondolniuk kell minderre, és nem lenne szabad gyermekei­ket kikölcsönözni arra, hogy elő­mozdítsák autók, joghurt vagy akár pólya eladását - olvasható a dpa jelentésében. X lépcsőzés llaszthatja. izetés nem. A Volksbank új lakáshiteleivel kényelmesen, megerőltetés nélkül megvalósítja lakásterveit. A kedvező díjcsomagoknak köszönhetően nem szédül bele a kamatba, és sóhajtozni sem a törlesztőrészletek befizetésekor fog, hanem legfeljebb akkor, amikor új lakása lépcsőjén épp felfelé tart. A Volksbankkal Ön is otthonra talál. A lakáshitel előnyei: • rendkívül vonzó kamatozás; • nincs éves kezelési költség; • nincs hitelbírálati díj; • gyorsított hitelbírálati lehetőség; • az adóstársak (házastársak) együttes jövedelmét vizsgáljuk; • akár 70%-ig finanszírozzuk (30% saját erő). Egyéb lakás célú támogatásért, kölcsönért is forduljon hozzánk bizalommal. A Magyarországi Volksbank Rt. valamennyi fiókja szívesen rendelkezésére áll. Részletes információért hívja a Volksbank 06 40 4l-42-43-as kékszámát, reggel 8.00 és délután 16.30 között! www.volksbank.hu VOLKSBANK Hungary A bi zalom kötél ez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom