Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-25 / 146. szám
2001. június 25., hétfő Kelet« sport 11. oldal Diákolimpiái döntő Nyíregyháza (KM) - Hétfőtől szerdáig Nyíregyháza ad otthont az V. korcsoportos kézilabda diákolimpia országos döntőinek, a leányok és a fiúk küzdelmeinek. A résztvevők már vasárnap megérkeztek, hiszen este hétkor kezdődött a technikai értekezlet, ekkor sorsolták össze a csapatokat. A lányoknál és a fiúknál is két négyes csoportot alakítottak ki. Körmérkőzéses formában játszanak a résztvevők, aztán jöhet a keresztjáték, az elődöntők és végül a helyosztók. A lányok a Bem-iskolában mérkőznek, a fiúk a bujtosi csarnokban. A lányoknál nincs megyénkbeli együttes, van viszont két debreceni gárda. A mezőny: Győri Szent-György Albert Általános Iskola és Gimnázium, Pécsi Mecsekaljai Oktatási és Sportközpont, Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium Általános és Szakközépiskola, Budapesti Sport és Angol Tagozatos Általános Iskola és Gimnázium, Debreceni Irinyi János Élelmiszeripari Középiskola és Gimnázium, Budapesti Kovács Pál Gimnázium, Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola, Debreceni Tóth Árpád Gimnázium. A fiúknál két nyíregyházi gárdáért is szoríthatunk, hiszen a Bartha Dénes pallérozta Zrínyi és a Rácz Sándor dirigálta Arany is a legjobbak közé jutott. A fiúk mezőnye: Győri Szent-Györgyi, Dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola és Kollégium, Dunaújvárosi Rosti, Budapesti Sport és Angol Tagozatos, Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium, Hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola, Kecskeméti Bolyai János Gimnázium, Nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola. Ahogyan az ilyen rangos találkozókon megszokott, a lányoknál és a fiúknál is lesznek különdíjasok. Ezek felajánlói és átadói (lányok, illetve fiúk), gólkirály: Tóth Harsányi Borbála és Varga István. Legjobb kapus: Berzsenyi Mária és Horváth József. A legtechnikásabb játékos: Erdős Éva és Kovács Mihály. A legsportszerűbb csapat: Szoóh Béla. Gátlástalanul Brémában rendezték meg az atlétikai Európa Kupa döntőjét, ahol a francia Marc Raquil így ünnepelte a 400 méteres síkfutásban szerzett győzelmét EPA-felvétel Címvédő Cju Uncasville (MTI) - Kosztya Cju profi ökölvívó megvédte nagyváltósúlyú címét (WBC, WBA), miután az egyesült államokbeli Connecticutban egyhangú pontozással legyőzte a német Oktay Urkalt. Á hamburgi Universum Box Promotional versenyző kihívó - Kovács István és Erdei Zsolt klubtársa - eddigi 29 profi mérkőzésén először szenvedett vereséget. A 32 éves, Ausztráliában élő kétszeres világbajnok mérlege: 27 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen. Az amerikai Oscar de la Hoya is világbajnok lett nagyváltósúlyban (69 kg), miután Las Vegasban egyhangú pontozással legyőzte a spanyol Javier Castillejót. A mérkőzést végig irányító 1992-es olimpiai bajnok az utolsó másodpercekben földre küldte ellenfelét, akit a gongszó mentett meg a kiütéstől. Nemzetközi szereplés kapujában az NYKE A szövetség ajánlata szerint a Koracs Kupa indulója lehet a bajnoki nyolcadik Nyíregyháza Nyíregyháza (KM - B. T.) - A nyári szabadság alatt is alig múlik el úgy nap, hogy ne történjen valami érdekesség a Marso NYKE-Isobau NB I. A csoportos férfi kosárlabdázóinál. Miközben folynak a gazdasági társaság megalakulásának előkészületei (a héten pont kerülhet az ügy végére), addig egy másik kérdésben is döntenie kell a vezetésnek. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége ugyanis felajánlotta a bajnokságban nyolcadik helyen végzett csapatnak, hogy induljon el a Koracs Kupában. Mindez úgy fordulhatott elő, hogy a nyíregyháziak előtt végzett csapatok közül a Falco, az Albacomp és a Szolnok elsősorban szakmai, másrészt pedig anyagi okok miatt nem élnek a lehetőséggel. Szombathelyen és Szolnokon új csapatot építenek, a korábbi háromszoros bajnok Albacompnál pedig nem jelent túlságosan nagy kihívást az indulás. És, ha már így alakult, akkor az NYKE nem szeretné elvetni a lehetőséget. Információink szerint a klub elöljárói közel járnak ahhoz, hogy igent mondjanak, persze latolgatni kell annak az esélyét, hogy mindez mekkora költségekkel jár. A kosarasok ez ügyben is számítanak egy kis városi segítségre, és amennyiben azt megkapják, akkor a hét elején meghozhatják pozitív válaszukat. Mindenesetre azt már hallani lehet, hogy egy esetleges nemleges válasz esetén a bajnokságban még hátrébb végzett debreceniek már készen állnak a beugrásra. Olyannyira, hogy már ki is nyüvánították részvételi szándékukat. Megkönnyítheti az NYKE-stáb döntését, hogy a Koracs Kupa első, selejtező körében figyelembe veszik a területi elveket, vagyis várhatóan nem terhelné a klubot túlságosan busás utazási költség. A bevételi oldalt pedig növelhetné, hogy az előfizetéses sportcsatorna hajlandó lenne áldozni a hazai találkozó közvetítési jogáért. Nem dőlt még el a budapesti börzén kiszemelt center, Molnár Áron sorsa. A kanadai center középjátékosra más magyar klub is szemet vetett, és nyilvánvalóan az anyagiak határozhatják majd meg elsősorban, hogy hova is igazol. Pavlovics (fehér mezben) és társai eddig csak barátságos meccseket vívhattak a nemzetközi fronton Balázs Attila felvétele A futóktól több érem várható Esélylatolgató a nyíregyházi atlétikai bajnokság előtt Nyíregyháza (KM - B. T.) - Szűk egy hónap múlva (július 25-26-án) Nyíregyháza ad otthont a felnőtt atlétikai országos bajnokságnak. Az NYVSC éremesélyes versenyzőit szakáganként igyekszünk bemutatni. Kezdjük a futókkal, annál is inkább, mert ebben a szakágban is akadnak versenyzők, akik érem-, mi több, aranyeséllyel állnak a rajthoz. Jelen állás szerint biztosra vehető, hogy Szentgyör- gyi Katalin 1500 méteren elindul, márpedig őt itthon aligha tudják megverni. Rajthoz áll a 100 méteres gátfutásban -Ajkler Zita is, a télen Nyíregyházára igazolt versenyző is benne van abban a szűk körben, amely ebben a versenyszámban érmet szerezhet. Nyolcszáz méteren Mezei Zitával kell számolni, nála a szombathelyi Varga Judit számít jobb futónak a magyar mezőnyben, így ezüstéremre feltétlenül esélyes lehet. És itt vannak még a fiatalok is. Közülük a középtávfutó Fogarasi Hajnalka érhet el jó helyezést, különösen 1500 méteren. A fiúk közül Vas Dávid 100, Dávid Zoltán 400, Sorosi Péter pedig 400 gáton áll majd rajthoz. A felsorolt versenyzők többségének amúgy nem a nyíregyházi lesz a következő nagy megmérettetése. Szentgyörgyi Katalin •ugyanis várhatóan rajthoz áll a július elején esedékes utánpótlás Európa-bajnokságon, míg Mezei Zita a július 19-22. között esedékes olaszországi junior kontinensbajnokságon lesz ott. (Hogy más szakághoz is elkalandozzunk, a diszkoszvető Holló Sándor is megdobta a kiutazáshoz szükséges szintet.) Vas és Dávid pedig a debreceni ifjúsági világ- bajnokságon (július 19-22.) lesz érintett. Természetesen egy kis esélylatolgatásra is kértük az NYVSC szakágvezetőjét, Fábián Jánost, aki elárulta, akkor lenne igazán elégedett, ha mindegyik színű éremből jutna egy-egy. Persze, az sem lenne baj, ha aranyból születne kettő... MAI SPORTMŰSOR KÉZILABDA. V. korcsoportos diákolimpia országos döntő, 7.45. Fiúk, bujtosi csarnok, lányok, Bem-iskola. Hagi a kapitány Bukarest (MTI) - Gheorghe Hagi lett a magyarokkal azonos világbajnoki selejtező- csoportban szereplő román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - jelentette be Adalbert Kassai, a szövetség főtitkára. A közelmúltban visszavonult klasszis a portugál Sporting Lisboa együtteséhez szerződött Bölöni Lászlót váltotta a nemzeti együttes kispadján. Hagi 125 alkalommal szerepelt hazája színeiben, ezalatt 35 gólt lőtt. A Steaua Bucuresti mellett játszott a Real Madridban, az FC Barcelonában, valamint az olasz Bresciában, és csapatkapitányként tavaly tagja volt a Galata- saray UEFA Kupa-győztes csapatának is. Ajkler Zita immáron az NYVSC-nek szerezhet érmet Mán László feiv Kyos hölgyeink valósággal k.o.-zták a mezőnyt Budapest (KM - M. L.) - Szombaton megszakadt egy hagyomány: Japánon kívül rendeztek világbajnoki szintű kyokushinkai karateversenyt. A tradiconális karateszakág honi munkájának hatalmas elismerése, hogy a II. Világ Kupát a fővárosban rendezhették. A férfiaknál és nőknél japán, amerikai, ázsiai, európai és magyar válogattak képviselői léptek tatamira. Az afrikaiak vízumprobléma miatt nem érkeztek meg. Itt volt a kyo japán és nemzetközi, no meg a hazai vezérkara, úgy mind Kenji Midori, a japán szövetség elnöke, az angol Howard Collins, az európai főinstruktor, és persze Furkó Kálmán. A Népstadion területén található SAP Rendezvénycsamok szinültig telt a délelőtti kezdésre, a lelátón nagyon sok megyénkbeli ült, hiszen felénk is népszerű és eredményes a kyo. Ennek kézzel fogható példája, hogy a válogatottnak az a Bencze Antal a kapitánya, aki háromszoros Európa-bajnok, és négy éve a tokiói, első Vüág Kupán a könnyűsúlyban bronzérmet kapott. A válogatott edzője Tóth Tibor, aki szintén a nyíregyházi Fight. Kft. karatékéinak egyik mestere. A két szakember remek munkát végzett a válogatott felkészülésén, hiszen a nők taroltak. A férfiaknak nem sikerült a legjobbak közé jutnia, a legnagyobb reményekkel készülő nehézsúlyú Török Dániel megsérült és nem tudott indulni. Ő egyébként a „minis” Török Ádám fia, a papa komponálta a Világ Kupa indulóját. A férfiaknál különben az oroszok és litvánok remekeltek. No, de térjünk vissza a hölgyekhez, akik a két súlycsoportban négyen jutottak a legjobb négyig. Ott azonos ágra kerültek, a könnyűsúlyú elődöntőben Sztankó Rita nyert Móczer Melinda ellen, a középsúlyúaknái Szövetes Veronika győzte le Tóth Ivettet. A bemutatók és a törétechnika miatt alaposan megcsúszott programban késő este kezdődtek a bronzmeccsek és a döntők. A címvédő Sztankó alaposan elverte Tumaitet (Európa) és magabiztosan végzett az élen. A nehézsúlyban Szövetes cseppnyi esélyt sem adott Stanéviciuténak (Európa) és ő is az élen végzett. A bronzmeccsek közül az elsőt Móczer biztosan nyerte, Tóthot pedig egy bírói hiba fosztotta meg a medáltól. t V A könnyűsúlyban Sztankó (jobbról) megvédte címét, Móczer bronzot nyert Mán László felvétele