Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-01 / 127. szám
2001. június 1., péntek Étiét«» MINDENFELŐL 2. oldal REGIOPRESS □ Expo Szolnokon A jövő héten kezdődik a szolnoki expo, amely ezúttal is a Tisza- ligetben kap helyet a Touring Hotel és Körcsarnok közötti területen. Öt témacsoport köré szervezik a bemutatókat. □ Pünkösdi fesztivál A kultúra, a kisebbségek és a sör találkozóját tartják június I. és 4. között Szekszárdon: 11. alkalommal rendezik meg a Pünkösdi Fesztivált. □ Készül a szobor Zsámbéki, süttői és budapesti faragóműhelyekben dolgoznak Melocco Miklós 12 méter magas Szent Ist- ván-szobrán, amelyet Esztergomban állítanak fel augusztus 20-án. Közös a sorsunk (Folytatás az 1. oldalról.) Még a közös lobbizás lehetőségét is felvetette: megyénk parlamenti képviselőit is meghívják a román parlamenti képviselők félixfürdői tanácskozására, ahol közösen képviselhető határmenti témákról állapodnának meg. Kovács Dezső dandártábornok a határőrség képviseletében arról beszélt, hogy az együttműködés és a biztonság együtt kell jellemezze munkájukat. Több ezer határőr vesz részt nyelvi tanulmányokban illetve schengeni típusú kiképzésben. Fontosnak tartják, hogy a majdani EU-határon is gyorsan lehessen átkelni, ehhez zöld és piros folyosókat, egymegállásos átkelőket terveznek, ahol a két ország hivatalos szervei egyszerre ellenőrzik majd az utasokat. Ugyanakkor nagy gond az illegális migráció, amelyet vissza kell szorítani. A konferencia ma kerekasztal-beszélge- téssel folytatódik, amelynek témája: hogyan segíthető eredményesen a „határok nélküli” eurorégiós együttműködés a szomszédos romániai, ukrajnai területekkel. Pécsi Ferencet, a román parlament képviselőjét (balról) sokan kérdezték a konferencián a gazdasági együttműködés lehetőségeiről Balázs Attila felvétele Ketet a* Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 4240-es mellék). Galambos Béla (gazdaság, 4260-as mell.), Nagy István Attila (kultúra, 4290-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 4230-as mell.), Mán László (sport, 4250-es mell.), Elek Emil (fotó, 4270-es mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6, Telefonközpont: (42)501-510. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internetelérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -5zerk.: keletainform.hu -hird.: kelethirdainform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbinaainform.hu) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informacioainform.hu E-mail cimen jelezhetik Lapunk eladott példányszámét rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 54 forint, pénteken a TV Plusszal 59 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Diplomaták Kijevből Az Ukrajnába akkreditált gazdasági diplomaták Trade Klubjának 29 országot reprezentáló 42 tagja érkezett kétnapos látogatásra megyénkbe. Tegnap a megyeházán Csabai Lászlóné polgármester és dr. Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke fogadták a határokon átnyúló kapcsolataink iránt érdeklődő szakembereket és adtak a számukra tájékoztatást megyénk és székhelyének fejlődéséről Balázs Attila felvétele •mm Magyar tőke Ukrajnában Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Nem felel meg a valóságnak a nemzetközi elemzések állítása, mely szerint Ukrajnában a befektetői környezet még mindig nem kedvező a külföldi tőke számára. Keleti szomszédunkban jelentős jogszabály-korszerűsítési folyamat indult el, amely többek között érinti az adózási rendet, a költségvetést, egyszerűsíti a vámügyintézést, megelőzi a kettős adózást. Ezek mind a külföldi befektetők védelmét is szolgálják - hívta fel a figyelmet Németh Tibor, a Kijevi Magyar Kereskedelmi Szolgálat igazgató- helyettese. Az ITD Hungary szakértője a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tegnap megtartott Ukrán-Magyar Üzletember-találkozón elmondta: magyar vállalkozók évente mintegy 2000 ukrán érdekeltségű üzletet kötnek, de Ukrajna még mindig a kiaknázatlan lehetőségek tárháza. A magyar kivitelben növekedést mutat a gyógyszerek, gyógyászati eszközök aránya, stagnál a növényvédő szerek forgalma és sajnálatos módon csökken az élelmiszer-ipari termékek értékesítése. A kapcsolatok bővítését jól szolgálják az ilyen partnertalálkozók, mint a nyíregyházi, ahová az egész országból 34, Ukrajnából pedig 57 vállalkozás küldte el képviselőjét az üzletkötés reményében. Tisztújítás a Fideszben Nyíregyháza (KM) - A Fidesz- MPP kongresszusa után esedékes megyei tisztújítást tegnap este tartották Nyíregyházán. Kozma Jelöltek minden kerületben Budapest (MTI) - Torgyán József szavai szerint a Független Kisgazdapárt a Fidesztől is független, így ebben a helyzetben nem tartaná szerencsésnek a választási együttműködési tárgyalások folytatását. Az FKgP elnöke erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Hozzáfűzte: legfeljebb az első forduló eredményének ismeretében lesz olyan helyzet, hogy megfelelő kölcsönös ellenszolgáltatás fejében választási együttműködési megállapodás szülessen az FKgP és a Fidesz között. Leszögezte: gőzerővel folyik a kisgazda egyéni jelöltek kiválasztása. Az FKgP mind a 176 egyéni választókerületben indít képviselő- jelöltet a 2002-es országgyűlési választásokon. Leszakadt autókkal a pótkocsi Tiszavasvári, Csenger (KM Gy. L.) - Tegnap reggel Tiszavas- várinál egy, új személykocsikat szállító kamion pótkocsija leszakadt, majd kamionnal ütközött. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős, mintegy 25 millió forint. Nyíregyházán három ukrán állampolgár feltört a Tesco parkolójában egy személykocsit, de a rendőrök lefülelték őket. Tegnap délben Csenger belterületén egy autó felborult, a karambolban egy személy súlyos, három pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Adóssága miatt rabolt ki boltokat (Folytatás az 1. oldalról.) Nem jutott messzire, mert a riadalomra összeverődött emberek közül egy ukrán állampolgár gépkocsival üldözőbe vette. Amikor utolérte a menekülőt, az ráfogta fegyverét, de üldözője kicsavarta kezéből, és az időközben segítségére siető emberekkel fogva tartotta a rendőrség gyors kiérkezéséig. Előállítását követően kiderült: a rabláshoz használt fegyver az előzetes vélemény szerint egy légpisztoly, amit Flobert típusú pisztoly lövedékének a kilövésére alakítottak át. A gyanúsított Máriapócsról biciklivel járt Nyíregyházára portyázni. Ő rabolta ki május 26-án 16 óra 30 perckor Nyíregyházán az Inczé- dy soron lévő büfét is, hasonló módszerrel. Akkor annyit lehetett tudni róla, hogy kerékpárral menekült el a 13 ezer forint zsákmányával. A büfé eladója felismerte benne az elkövetőt. A máriapócsi három gyermekes családapa nem is tagadta a rablásokat, részletes beismerő vallomást tett a kapitányságon. Elmondta: 80 ezer forint adóssága miatt vetemedett a súlyos bűncselekmények elkövetésére. A kamatostól követelt tartozását csak ily módon szerzett pénzből tudta volna visszadni, ugyanis munkahelyéről a napokban engedték el. A férfi korábban már volt büntetve rablásért. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője a rabló elfogásában segítséget nyújtó P. János ukrán állampolgárt jutalomban részesíti. Elbontották a trafóházat Nyíregyháza (KM) - Hajrájához érkezett a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház rekonstrukciója. A munkálatok Achilles-sar- kát az a trafóház jelentette, amely a színház oldalánál állt és akadályozta a külső közműkiépítést. A nyíregyházi önkormányzat és a Titász nem tudott dűlőre jutni, a hónapok teltek, az építmény pedig gátat szabott a munkálatoknak. Egészen hétfőig, mert Mádi László fideszes ország- gyűlési képviselő hathatós segítségével végre megoldódott a gond, elkezdték bontani a trafóházat. így aztán végre a generálkivitelező Ke-Víz 21 Rt. rendelkezésére állhatott az egész munkaterület, elkezdődhetett a belső udvar közművezetékeinek kiépítése, amelyet térburkolás követ.- Amint azt a városlakók láthatják, javában tartanak a külső homlokzati munkák, amelyekkel pünkösdre végzünk, utána jöhet a festés. Az épületen belül befejeződött a nézőtér parkettázása, hamarosan vége a gipszes munkálatoknak is. A belsőépítészeti szerelések folynak az öltözőkben- summázott Buti Gergely, a Ke-Víz 21 Rt. építésvezetője. Bontják végre az akadályt jelentő trafóházat Balázs Attila feiv Hirdetés FHB Jelzáloghitel Bármilyen Célra!! ...ebben is otthon vagyunk. Az FHB bármilyen (nem lakás)célra* szabadon felhasználható jelzáloghiteiéhez nem kell kezes, nincs jövedelemvizsgálat (elegendő a rendszeres jövedelemszerző tevékenységet igazolni) és a kamat júniustól 14,9%!! A hitelt értékes, tehermentes ingatlannal rendelkező magánszemélyek vehetik fel 3 és 30 millió forint között, a legrövidebb futamidő 5 év. Néhány példa a havi törlesztőrészletekre.** 5 év 10 év 15 év 3 millió Ft 76.212 53.217 46.782 4 millió Ft 101.617 70.956 62.376 5 millió Ft 127.021 88.695 77.971 10 millió Ft 254.041 177.390 155.941 * Lakás építésére, vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére ajánljuk támogatott hiteleinket 6,2%-os és 10,9%-os kamatra. *” A törlesztőrészletek tartalmazzák az évi 2%-os kezelési költséget. Az adatok tájékoztató jellegűek. További információért hívja az FHB debreceni képviseletét (52/502-740), a bank 06-40-200-115-ös Hitelvonalát vagy nézze meg honlapunkat (www.fhb.hu) ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. Péter megyei elnököt újabb ciklusra megválasztották. Alelnökök lettek: Szabó István, Borkő Károly, Tóth András, Mádi László.