Kelet-Magyarország, 2001. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-28 / 99. szám
2001. április 28., szombat 8. oldal KM-TÁRLAT A festő öröme Pi. festő öröme és éltetője a közönség ela- padhatatlan érdeklődése, művészetszeretete és igénye. Petkes József nem panaszkodhat. Gyakorta találkozhatunk képeivel a különböző tárlatokon, és mindig sokan tekintik meg lírai érzékenységgel alkotott képeit. A művész 15 évvel ezelőtt települt át Erdélyből Nyíregyházára. Bebizonyosodott, az igazi tehetség mindenhol gyökeret ereszt. Gyilkos-tó Lónyai utca Elek Emil felvételei Balaton Szénarakás MÚZSA Reviczky Gyula Május Fénynek, melegnek ájulása van, Virág a földön, új remény a szívben, Elhagyja ágyát a nehéz beteg, Hogy e szép földön még körültekintsen. Eldobja mankóját a csüggedés, Megszűnnek a bajok, a veszteségek, Mikor a gyönyörű május van itt, Mikor a békák brekkekéznek. Erdő, mező, ég, föld úgy csalogat, Mint nevető lány ünneplő ruhában. Oh mennyi kéj van, inger és gyönyör Pacsirtadalban, illatos virágban. Tavasz! Tavasz! Te földünk mosolya, Ki az egész világot megigézed!... S mégis van büzhödt, piszkos pocsolya, Ahol a békák brekkekéznek. Szép májusok csodás emléke Munkahelyi csoportok, egész családok heveredtek le a fűre, főzték bográcsban a halászlét Hamarosan indul a körhinta Elek Emii archív felvételei Angyal Sándor Emlékszel még a fehér sapkás emberre, ott a Kraszna- parti futballpálya szélén? Óriás palack emelkedett mellette, meg egy hordó, az abrosszal terített asztalon pedig málnaszörp. Igazi pohárba öntötte a piros levet, s amikor belespriccelte a szódavizet, majdnem kifutott a habja. Az volt ám a gyönyörűség, ilyen igazi málnaszörpöt inni május elsején. Fagylalt Aztán emlékszel-e a fagylaltosra? Kis kétkerekű kordéja volt, tolta maga előtt, majd ő is leállt a népünnepélynek helyet adó pályán és felemelte a fényes fedőt a tégelyekről. Nem volt csak kétfajta fagylaltja, málna, meg citrom, de jó nagy gömböt mért a fényes kanalával ötven fillérért darabonként. Bizonyára emlékszel arra is, hogy odébb egy nyitott sátornál a felnőttek söröztek: vasutasok, villanyszerelők, az útépítésnél dolgozók, akiket akkoriban iparosoknak mondtak a faluban. Odafutottunk apánkhoz, vagy a rokon nagyfiúhoz s tőlük kunye- ráltuk a málnára, meg a fagylaltra valót. Akkor a sörnek is más ülata volt, mint mostanság, bár mi, gyerekek ott nem tartózkodhattunk. Nem tudom, te is úgy emlékszel-e, hogy a paraszt emberek közül nagyon kevesen mentek el az ilyen rendezvényekre. Ők akkor is dolgoztak, mert jó idő volt, mezítláb is ki lehetett menni az utcára, focizni a Krasz- na-töltés aljában és zsenge sóskát szedni, azzal hűsíteni magunkat, mert az kellemesen savanyú levet eresztett. Emlékszel? Május volt. Gyerekek voltunk. Indulók Aztán jöttek a későbbi májusok, amikor a tanító az iskolában már valamiféle nemzetiségről, meg szolidaritásról beszélt s nekünk kék, meg piros nyakkendőt kellett kötni, így vonulni, menni az iskolai ünnepélyre. Mi, az úttörőzenekar tagjai (jobbára kisebb, meg nagyobb furulyások) végigjártuk a falu utcáit, és fújtuk szünet nélkül az indulókat, mert így parancsolta az énektanár, akinek szintén valaki parancsolta. Zengett is az ének a nagyvezérről, a halhatatlanról, meg csupa olyan dologról, amiről mi azt sem tudtuk, hogy bú, vagy bá. De hát sütött a nap, szépek voltak a lányok, és még emléklapot is osztogattak... Tribünön Te, emlékszel a még későbbi májusokra, amelyek már itt zajlottak a nagyvárosban? Hú, mennyi zetor, teherautó, felvirágozott vontató parkolt már előző este a mellékutcákon, hogy aztán az ünnepnap délelőttjén meginduljon a végeláthatatlan sor a főtér felé. A főtérre, ahol óriás színpadot ácsoltak, s onnan integettek az érkező csoportoknak a derűs arcú vezetők. Jöttek a diákok, az ápolónők, meg a sportolók, a vasmunkások és az egész tantestület, kis zászlókkal, léggömbökkel. Jöttek persze a táncosok is, akiknek - közeledvén a tribünhöz - felszaladt az adneralinszintjük, s úgy ropták á csárdást, hogy alig tudták abbahagyni. Fenn az erkélyen pedig ott állt a mikrofon mögött a szpíker, aki minden érkezőről mindent tudott, különösen a szépet, meg a jót, meg a százalékokat, meg hogy kiről nevezték el a Fellépésre várva szocialista brigádot. És mondta: „Igen, itt jönnek ők, a hétköznapok hősei, akik háromszor több betont kevernek, mint ami a norma. Köszöntsük őket, akik a szebb jövőt építik!” És felzúgott a taps a tribünön, ahová bejutni akkortájt egyet jelentett azzal, hogy az illető - nem akárki. Valóságos státusszimbólum volt ott állni a drapériás ácsolaton. Te, emlékszel? Azért meg ebben a túl megrendezettségben is volt valami fölemelő. Emlékszel arra a veszettül csinos lányra, aki lovaglóruhában, zsokésapkában egy deres nyergében haladt el a tribünnél. Nem mondták, csak gondolták ott a tribünön is, hogy na, ez, ez az igazi... Szertartás Mit gondolsz, szabad ilyen emlékekkel humorizálni? Hiszen emlékeznünk kell olyan órákra is, amikor egybegyűltek az erdei emlékműnél az igazi harcosok, a börtönt is megjárt veteránok. Azok, akik egykoron állták az ütéseket is, mert fel merték emelni a szavukat a munkás, a kétkezi ember megbecsüléséért. Emlékszel, sokan közülük már csak bottal tudtak kiballagni, és ugye te is láttad, hogy némelyikük szeme fénylett a könnytől? Persze, igazad van, ha most azzal felelsz minderre, hogy csupa idejétmúlt nosztalgia, külsőség, egy letűnt rendszerhez kötődő szertartás volt az egész. Igen, a rendszerek sajátja volt és marad, hogy megformálják és megtartják a saját hacáréjukat, de hát már mondtam neked, fiatalok voltunk, lobogó hajúak, veszettül hittük, hogy tényleg megforgatjuk a vüágot. Jöttek aztán méltóságteljes májusok, amikor a munka után tényleg megpihenhetett kedve szerint az ember, s amikor már nem mondta sem a főnök, sem a párttitkár, (hiszen ilyen meg már nem is volt a munkahelyeken), hogy mikor hova kell menni, s főleg azt, mikor, hol kit kell megtapsolni. Parkokban, városligetben vagy a kabalási majdnem- hegyek ölelésében munkahelyi csoportok, egész családok heveredtek le a fűre, főzték bográcsban a jó halászlét, meg gulyáslevest és csapra ütötték a söröshordót is. Kijöttek az újdonsült kiskereskedők is, alkalmi' üzletet ácsoltak, és lengett a zakó meg a női fehérnemű a sátor előtt, odébb pedig nem győzte munkával a vattacukor árus. A pártok is kivonultak Kaba- lásra. Külön-külön sátorban voltak, egymás ellenében sütöttek, főztek, invitáltak, kínálgattak, s ott érdekes módon nem civódtak, nem kaptak hajba. Legfeljebb azon nevettünk, hogy a szocik vörösborral, a szadeszesek sörrel, az emdéefesek meg debrőivel kínálták az érkezőt. A közeli színpadon pedig félprofi együttesek majdnem profi műsort adtak a nagyérdeműnek. Ja, és lenn a katlanban a rendőrkutya-bemutatónak tapsolt sok száz ember. Ugye, te is érezted, hogy ez most egy másfajta május, ez már egy igazi kikapcsolódás, felfrissülés, ahol valóban örülni akar mindenki. Az is, akinek van munkája, meg az is, aki munkanélküli. Lazítani Mit gondolsz, most milyen idő lesz elsején? Ha süt a nap, a legtöbben gyalog mennek a ligetbe, meg Kabalásra. A lányok, asszonyok átkötik derekukon a pulóvert, a srácok feliratos pólót vesznek, de általában mindenki lazítani szeretne egy kicsit, nem gondolva se hatalomra, se dicsőségre, csak arra, hogy talán egyszer valóság lesz mindenki számára - a munka becsülete. Nevezetességeink A hősies védekezésnek köszönhetően megkímélte a pusztító árvíz a lónyai műemlék templomot és az egyszerűségében is csodálatosan szép harangtornyot. Mindkét jellegzetes épület ugyanúgy áll, mint évszázadokkal korábban. Nyáron remélhetőleg a turisták sem kerülik el, hiszen a templomban előkerült freskók, a gyönyörű szószékkorona és a fából készült harangtorony páratlan együttest alkotnak Elek Emil felvétele
