Kelet-Magyarország, 2001. április (61. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-20 / 92. szám

2001. április 20., péntek Kelet« HÁTTÉR 3. oldal /Vnikor nagy a baj és a katasztrófa sok em­bert érint, igen nehéz osztani. Sokszor nem is azért, mert nem jut mindenkinek egyformán. Az adományozók elvárják, hogy célba jusson felajánlásuk, s gyakran egy-egy családot, ki­sebb közösséget segítenek nagyobb mérték­ben. Ezért sokszor arra kérik a bajbajutott tele­pülések helyi vezetőit, ők nevezzenek meg a kedvezményezettet, akit aztán - sokszor az or­szág másik sarkából - személyesen keres fel. Szép gesztus, hisz így közvetlenül is megismer­hetik egymást. Csakhogy a módszernek számos hátulütője is van, ha több ezer ember károsult nagyjából egyformán. A településen, a lakóközösségen belül feszültséget okozhat, hogy miért épp ő kapott, én miért nem. Ő mivel különb, mint én, hiszen az én házam is összeomlott. /\ nagy bajban példaértékű volt az összefo­gás - mondta tegnap köszöntőjében a megyei közgyűlés elnöke. Az lenne a jó, ha ez az összefogás békeidőben is jellemezne bennün­ket. Hiszen az újjáépítésen hatalmas gépezetet kell nagyon pontosan, precízen működtetni, melybe ha porszem kerül, sok amúgy is nehéz helyzetben lévő honfitársunknak lehet keserű­séget okozni egy egész életre. Egy igen komoly aggodalom uralkodott el az árvíz sújtotta településeken azok között, akiknek nem omlott össze a házuk, és most úgy érzik: ők járhatnak rosszabbul. Sőt, ha a szomszéd háza is állva maradt, árgus szemmel figyeli, neki mennyit állapítottak meg, s az ter­mészetesen mindig több. Pedig neki is ugyan­olyan a hajléka, ugyanannyi víz állt benne. So­kan, úgymond, készpénznek veszik a felmérés alkalmával megállapított kárösszeget. Szeren­csére, a dolog nem így működik, hiszen a ká­rosult - akár újjá kell építeni házát, akár „csak" felújítani - gyakorlatilag egy fillért sem fog kap­ni. Hanem lakóházat: újat, vagy felújítottat. A beregi falvak járva azt tapasztalni, hogy az emberek többsége bizakodó. Általában tetsze­nek a háztervek, persze, akadnak kivételek. De ha a gazdálkodásra terelődik a szó, bizony igen komorrá válnak a tekintetek, mert a 25 százalékos mezőgazdasági kárenyhítés - és ez is hol van még! - alig ér többet, mint az imád­ság a szakadó gátnál. HÍREK □ Véradás Nyíregyházán az Evangélikus Kos­suth Lajos Gimnázium földszint 2. számú tan­termében 8 és 13 óra között, (itt adnak vért a Zrínyi Ilona Gimnázium és a Vasvári Pál Gimná­zium tanulói is] valamint Laskod községben az általános iskolában 9 és 13 óra között lesz ma véradás a Vöröskereszt szervezésében. □ Mozgáskorlátozottak ülése A Fehér- gyarmat és környéki mozgáskorlátozott klubta­gok április 23-án (hétfőn) 13 órától a helyi mű­velődési házban tartják csoportgyűlésúket. Az ülésen lehetőség lesz a tagdíjak befizetésére és az igazolványok érvényesítésére. Csúcsidőben napi 8500 pár cipő Még idén új üzemcsarnok épül Ramocsaházán a Ricosta cég cipőgyárában Poór Lászlóné és Joachim Schmid elégedett a kész cipők minőségével csaházán a jelenlegi folytatásá­ban. Ez azt jelenti, hogy előrelát­hatólag a csúcsidőszakokban napi 8500 pár kész cipő gyártására lesz képes ez a gyár. Ezt a mennyisé­get három helyett két műszakban tudja majd előállítani, ami a még jobb minőség iránti igények kielégítését is szolgálja. Ősztől több cipő A német termelési ügyvezető igazgató határozott elképzelése, hogy az építkezésnek el kell kez­dődnie július elején, s a beruházá­si munkáknak be kell fejeződnie szeptember végére. így a jövő évi új tavaszi-nyári kollekció gyártá­sát már a megnövelt kapacitású üzemben kezdhetik el. Az új gyártó berendezések mel­lé a meglévő 250 dolgozón felül új munkaerőre is szüksége lesz a ra- mocsaházi gyárnak. Poór László­né termelési igazgató mintegy 30- 40 fős létszámemelkedéssel szá­mol a beruházás vonzatúként.- Folyamatos nálunk a megfe­lelő munkaerő utánpótlás képzése - mondja a termelés irányítója. - Most fejeztünk be 16 fő számára egy cipőfelsőrész-készítő betaní­tott munkás tanfolyamot a mun­kaügyi átképző központtal közös szervezésben. Jelenleg szervezés alatt egy 460 órás cipőgyártó beta­nított munkás tanfolyam, ahol a már említett szükséges 30-40 em­bert kiképzik. Az üzem rövid bejárása végén a Ricosta termelésért felelős ügy­vezető igazgatót arról kérdeztem, Balázs Attila felvétele mi miatt döntött úgy a cég, hogy a lengyelországi gyára helyett ép­pen a ramocsaházit fejleszti to­vább. Joachim Schmid erre rövi­den csak ennyit mondott: „Mert meg vagyunk elégedve.” Nem véletlenül Azután búcsúzkodás közben még hozzátette: „Nem véletlenül, hi­szen Magyarországon jó partne­rünk van és mert a magyarok a mi minőségi, pontos szállítási igé­nyeinknek a legteljesebb mérték­ben meg tudnak felelni. Ha visszagondolok arra, hogy 11 év­vel ezelőtt, amikor először jártam itt mit tapasztaltam, s ezt össze­hasonlítom a mával, akkor meg kell állapítsam: Ramocsaháza fel- virágzott.” Ramocsaháza (KM - G. B.) - Nem kétséges, hogy elége­dett a ramocsaházi gyárában folyó munkával a Ricosta cég vezetése, hiszen a német anyavállalat nem régen en­nek a Magyarországon eddig egyetlen cipőgyártó kapacitá­sának a bővítéséről döntött. A múlt héten már az üzem veze­tőivel és a tervezőkkel ült Ramo­csaházán egy asztalhoz a minősé­gi gyermek cipőiről Európán kí­vül is jól ismert Ricosta cég ügy­vezető termelési igazgatója. Joachim Schmidet a beruházás indokairól kérdeztük. A vevők kedvére- A piac egyre érzékenyebbé vá­lik Németországban, s az igény a több modell, a gyakoribb szállítá­sok irányába tolódik el. Ez a hely­zet a gyártási ciklusok lerövidülé­sét vonja maga után, ami viszont a kapacitások növelését követeli. Tehát hogy a vevőink kedvére te­gyünk, növelni kívánjuk a gyár­tást itt a magyarországi üze­münkben. A piac igénye a több modell, a gyakoribb szál­lítások irányá­ba tolódik el. Joachim Schmid- Ehhez már megvettük a szük­séges termelő berendezéseket - köztük a két körasztalt, s egy ön- tőaggregátot - és hamarosan az új üzemcsarnok is felépül itt Ramo­Tízezer traktor Nyíregyháza (KSH-Hajnal Béla) - A Központi Statisztikai Hivatal a 2000. évi általános mezőgazda- sági összeírás keretében felmérte a gépállományt is. A mezőgazda­ság traktorállománya (A 8 kW- nál kisebb teljesítményű kerti traktorok nélkül) 1991-ben és 1996-ban is 92 ezer körül alakult, ami 2000-re is 113 ezerre nőtt. A traktorok átlagos motorteljesít­ménye 1991-ben 47, 1996-ban 53, 2000-ben 52 kW volt. Az egyéni gazdaságokban a 40 kW alatti mo­torteljesítményű traktorok a meghatározóak (56 százalék). A gazdasági szervezeteknél még mindig a 40 kW feletti teljesítmé­nyű traktorok alkotják az állo­mány többségét (79 százalék). A traktorállomány átlagos ko­ra 2000-ben 15 év volt. Az egyéni gazdaságok gépállománya vala­mivel idősebb (16 év), mint a gaz­dasági szervezeteké (12 év). Mindkét gazdálkodási formában a közepes teljesítményű, 21-40 kW közötti teljesítmény-kategó­riába tartozó traktorok a legidő­sebbek (20, illetve 16 év). A traktorállomány közel 90 százalékát hazánkban vagy más kelet-európai országban gyártot­ták. Az állomány modern nyugat­európai vagy tengerentúli típu­sokra cserélése még nem történt meg. A kelet-európai traktorok aránya még a gazdaságosabb üzemmérettel rendelkező gazda­sági szervezetekben is 85 száza­lék körüli. Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében az elmúlt évben az összeírás 9916 traktort regiszt­rált, melyeknek átlagos teljesít­ménye mintegy 10 százalékkal el­maradt az országos átlagtól. A traktorsúrűség (a 100 gazdaságra jutó gépállomány) az országos át­lagnál mintegy 15 százalékkal ki­sebb, de ebben az is kifejezésre jut, hogy megyénkben legna­gyobb a birtokok elaprózottsága. AranyiaKoaaiom Március 27-én ünnepelték 50 éves há­zassági évfordulójukat Debrenszki Lajos és felesége Nagy Mar­git. Az ünnepségen négy gyermekük és hat unokájuk köszöntöt­ték Őket Amatőr felvétel ÉLETKÉPEK Primőr Törő István________________________ Az aluljáró egyetlen nyüzs­gés, zsibvásár és piac. Béni is megtorpan egy pillanatra, mert át kell haladnia ezen az ember-folyamon. Mintha csak egy modem agorára kerülne, ahol elállják az útját mindenfé­le emberek, s tukmálják az árut, a primőrt. Konyhakerti zöldségek, összekötözött piros retek, csomóba rakott paprika és paradicsom. Honnan-e bősé­ges felhozatal? A modem kor kikiáltói tagbaszakadt embe­rek, fekete hajú férfiak és nők. Cseng a hangjuk, mindenkit túl akarnak kiabálni, legfőkép­pen egymást. Béni bosszanko­dik, a sorfalukat is alig tudja megkerülni. Kiszorítják még a dél-amerikai zenészeket is. Itt most csak Ők birtokolnak. Né­ha csak egy óra. Néha annyi sincs, mert jön a hatóság, s összekapkodják áruikat. De az az óra a termékenység órája: gyorsan eladni mindent és ol­csón. Az eredetét soha, senki sem vizsgálja, netán az egész­ségre alkalmas szereket tartal­maz, vagy milyen úton kerül ide az aluljáróba. Elkél, mert a szegényebb ember is vágyik a primőrre. Egyfajta bosszú ez a szupermarkettoknak, s annak is, amely ötven méterre odébb magasodik, míg ez lent a hu­zatban és félhomályban. Béni is arra eszmél, hogy már nézegeti a primőrt, ha már mozgásában is akadályozzák. Legalább tíz kartondoboz tete­jén díszük. Már éppen döntene, amikor éles füttyszót hall. S az árusok összekapkodják cók- mókjukat, eltűnnek, hátrahagy­va lomjukat. Addig kotorászta a pénzét, míg ezek eltűntek. Most majd hallgathatja az in­dián arcú zenészeket. Pedig már a magyarázattal is elké­szült. Majd azt mondja Margit­nak, hogy a marketben vette. iRájön, hogy a primőr attól primőr, hogy gyorsan meg keU ragadni. Mint azok, akik ide hozták valahonnan, s gyorsan el is ragadták, nehogy valaki kifundálja a módszerüket. Szőke Tisza Nyíregyháza (KM) - Az Európai Tájékoztatási Egyesület április 20-án 13 órakor rendezi Nyíregy­házán, a városháza dísztermében a Szőke Tisza kelet-magyarorszá­gi környezet- és természetvédelmi regionális konferenciáját. A ren­dezvényen ismerteti először az új tiszai ökológiai koncepciót dr. Nemcsók János, a Parlament Környezetvédelmi Bizottságának alelnöke. A tiszai árvíz vízügyi történé­seiről Bodnár Gáspár, a Fetivi- zig műszaki igazgatója, a menté­si munkálatokról, a határon át­nyúló együttműködésről Domon­kos János alezredes, a Megyei Védelmi Bizottság titkára, az EU környezetvédelmi, illetve a tér­séget érintő regionális politiká­ról Szanyi Tibor, a Parlament Integrációs Bizottságának alel­nöke tart előadást. Osztani nehéz

Next

/
Oldalképek
Tartalom