Kelet-Magyarország, 2001. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-09 / 83. szám
2001. április 9., hétfő iÍŰ'Am MINDENFELŐL 2. oldal Robbanás a pályaudvaron Thaiföldi civil ruhás és egyenruhás rendőrök a romokat vizsgálják a Bangkoktól 950 kilométerre, délre levő Hat Yai-i pályaudvaron, miután robbanás történt. Az incidensben egy hétéves gyermek életét vesztette és több mint 20 ember megsérült EPA-felvétei A vásárlóérték 4-5 százalékkal nő Nyugdíjemelés júniusban, visszamenőleges hatállyal az infláció növekedése miatt Göd (MTI) - Negyvenötmilliárd forintot fordítanak az eredetileg tervezett 15 milliárd forint helyett a nyugdíjemelésre - közölte a kormány szombati, gödi informális ülését kővetően a pénzügyminiszter. Varga Mihály ezt azzal indokolta, hogy az infláció lassabban csökken a vártnál. Elmondta: az emelés azt jelenti, hogy éves átlagban 13-14 százakkal növekednek az idén a nyugdíjak, az érintettek a nyáron juthatnak hozzá a pénzhez. Az emelés visszamenőleges hatályú, január 1-jétől jár a megnövelt nyugdíj. Mindez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a jelenlegi átlag 32 ezer forint nyugdíj az idén 35-36 ezer forintra emelkedik, vásárló- értéke így - tekintettel az inflációra - 4-5 százalékkal nő.- A kormány elfogadta azt a 13 pontból álló cselekvési programot, amelyet az egészségügyi tárca terjesztett be - közölte a sajtó- tájékoztatón Mikola István miniszter. Elmondta: a terv legfontosabb eleme egy 2010-ig megvalósítandó, Egészséges nemzetért elnevezésű népegészségügyi feladatsor, amellyel az EU-országok átlagához zárkózhat fel Magyarország.- A program megvalósításában valamennyi tárcának megvan a felelőssége, és a kormány már arról is döntött, hogy mostantól negyedévente tájékoztatást kér az A kormányülés szünetében Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Orbán Viktor miniszterelnök. Vízkeleti Mariann, a miniszterelnök személyes tanácsadója. Pintér Sándor belügyminiszter, Matolcsy György gazdasági miniszter, Harrach Péter szociális és családügyi miniszter. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. Boros Imre tárca nélküli miniszter, Mikola István egészség- ügyi miniszter és Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára MTI-felvétel egészségügyi minisztertől a megvalósulás üteméről - emelte ki Mikola István. A több 10 milliárd forintos programhoz a kormány az anyagi fedezetet is biztosítja. Első lépésként az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálaton belül egy új szervezet áll fel a program megvalósításának koordinálására, és megkezdődik az egyes tárcákkal a részfeladatok egyeztetése. A miniszter arról is szólt, hogy a program tartalmaz egy 17 milliárd forintos részt a házi praxis privatizálásának felgyorsítására. Eszerint az adott ingatlan és az orvosi technika is a háziorvosok tulajdonába kerül.- Kiemelhető, hogy már ez év utolsó negyedétől ingyenessé válik a foggyökérkezelés és a fogtömés, jelenleg ugyanis a 18 és 65 év közötti korosztálynak fizetnie kell ezekért kezelésekért - mondta a miniszter. Ml Indul a Mars-szonda Egy Boeing Delta II hordozórakéta segítségével útnak indul a 2001-es Mars Odisszea nevű szonda a vörös bolygóhoz. A Florida állambeli .Cape Canaveralban levő légi támaszpontról 2001. április 7-én. A Mars Odisszea a NASA vörös bolygó felfedező programjának a folytatása EPA-felvétei Kdét'»Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internetelérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Telefax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet®inform.hu —hird.: kelethird8inform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informacio8inform.hu E-mail címen jelezhetik Á*TESZ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, * csütörtökön és szombaton 49 forint, pénteken a TV Plusszal 55 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Nagy Sándor nem vállalja a jelölést Budapest (MTI) - Nagy Sándor szocialista frakcióvezető a továbbiakban nem vesz részt lehetséges aspiránsként az <k MSZP miniszterelnök-jelöltjét kiválasztani hivatott folyamatban. Nagy Sándor korábban nem zárta ki, hogy esetleg megméretteti magát. Akkor úgy nyilatkozott: ha Németh Miklós exkormányfő nem vállalja, úgy ő is ringbe száll a kormányfő-jelöltségért. Az MTI-nek adott mostani nyilatkozatában leszögezte: egyetértve a Szocialista Platform álláspontjával, támogatja Németh Miklós jelölését, mert szerinte ő növelheti az MSZP választási esélyeit, és frakcióvezetőként kész minden erejével azon dolgozni, hogy az MSZP megnyerje a következő választásokat. Nagy Sándor a visszalépését indokolva kifejtette: az általa vezetett és szombaton ülésezett Szocialista Platform megítélése szerint Horn Gyula nyilatkozata, ami egy Kovács Lászlóval történt megállapodást sejtet - és amire a pártelnök egyelőre nem reagált - alkalmas az MSZP vezető tisztségviselői közötti minimálisan szükséges bizalom meg- rendítésére, és arra, hogy egy demokratikusnak elgondolt jelölési folyamatot nevetségessé tegyen, azt egy rosszízű paktumpolitikával helyettesítse. (Horn Gyula pénteken bejelentette, hogy Kovács László kormányfőjelöltségét támogatja és a funkciók kettéválasztásával - felkérés esetén - felváltaná őt a pártelnöki poszton.)- Ez a javaslat idő előtti és váratlan, kellemetlen helyzetbe hozott minden, az MSZP választási győzelméért dolgozni akaró és tudó személyt, így Németh Miklós mellett Medgyessy Pétert is - fogalmazott a frakcióvezető. Szavai szerint a Szocialista Platform szombati ülésén megállapította, hogy a Fidesz vezette kormány visszaél helyzetével és lehetőségeivel, nem a társadalom egésze javára hasznosítja a gazdasági növekedés teremtette bővülő, forrásokat és nem talál megoldást a mezőgazdaság válságára, az egészségügy helyzetének javítására. A platform szerint az első három hónap után összeomlott a kétéves költségvetés, hiszen bebizonyosodott, hogy a kormány alultervezte az inflációt.- Ezek a példák aláhúzzák annak fontosságát, hogy a választó- polgárok leváltsák a kormányt. Az MSZP felelőssége ebben a helyzetben az, hogy reális alternatívát kínáljon a társadalom számára - ismertette a platform álláspontját Nagy Sándor. Hozzátette: ehhez nemzeti elkötelezettségű baloldali politikai programra, és azt hitelesen megjeleníteni képes személyekre van szükség.- A Horn Gyula álltai ajánlott megoldás nem válasz a fenti kihívásokra - jegyezte meg. Üléseznek a bizottságok Budapest (MTI) - Az országgyűlési bizottságok jövő heti üléseiről szóló tájékoztató szerint szerdán a gazdasági bizottság Matolcsy György gazdasági minisztert, a területfejlesztési bizottság pedig Fónagy János közlekedési és vízügyi minisztert, valamint Boros Imrét, a PHARE-támogatá- sokat koordináló tárca nélküli minisztert hallgatja meg. A külügyi bizottság szerdán dönt a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról. A gazdasági bizottság ipari és kereskedelmi albizottsága csütörtökön kihelyezett tjlést tart a Dunaferr Rt.-nél Dunaújvárosban. Először a világűrben Budapest (MTI) - Az első címmel kiállítás nyílik az űrhajózás napján, csütörtökön a budapesti Orosz Kulturális Központban abból az alkalomból, hogy Jurij Gagarin - a világon elsőként - negyven éve hajtott végre űrrepülést. Az egykori Szovjetunióban 1961. április 12-én bocsátották Föld körüli pályára a világ első, embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij Alekszejevics Gagarin repülőőrnaggyal. A Vosztok-1 űrhajó 89,1 perc alatt kerülte meg a Földet, majd épségben visszatért. Az Orosz Kulturális Központ kiállítását Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója nyitja meg, majd az űrkutatás elmúlt 40 évéről tartanak beszélgetést Almár Iván csillagász, Magyart Béla űrhajós és más szakértők részvételével. A megnyitó az űr felfedezéséről szóló tudományos-ismeretterjesztő kisfilmek vetítésével zárul. A kiállításon fényképek, könyvek, emlékérmek, korabeli plakátok, űrhajók makettjei, valamint magángyűjteményekből származó érdekességek - például űrételek és -italok - lesznek láthatók. Kiállítják a 15 éves szolgálat után az idén március 23-án megsemmisült Mir űrállomás egy darabját is. A Magyar Asztronautikai Társaság és a Planetárium által rendezett kiállítás április 20-ig tekinthető meg. Jurij Gagarin 1968. március 27-én, hét évvel történelmi űrutazása után, 34 évesen egy szovjet harci repülőgép próbaútja során halálos balesetet szenvedett. A tragédia körülményeit máig rejtély övezi. A szerencsétlenséggel kapcsolatban megvizsgált húsz különböző feltételezés közül egyet sem tudtak egyértelműen bizonyítani. A legvalószínűbb változat szerint a Gagarin vezette gép egy meteorológiai ballonnal ütközött, és emiatt zuhant le. Gagarin korszaknyitó útja óta csaknem harminc ország több mint háromszáz űrhajósa járt a világűrben; legtöbbjük orosz és amerikai asztronauta volt. □ Orbán (Ingvaron Magyar-ukrán miniszterelnöki találkozót tartanak hétfőn Ungváron. Orbán Viktor ukrán partnerével a két ország határ menti térségeit sújtó árvizek elleni közös intézkedések tervét vitatja meg. □ Tűzpárbaj Súlyos tűzpárbajok zajlottak le szombaton este és éjjel a Gázai övezetben és a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin területeken. Öt palesztin megsebesült. Ciszjordá- niában Ofra és Pszagot zsidó telepeknél volt lövöldözés. □ Harmadszor találkoztak Jól viselik a megpróbáltatásokat a dél-kínai Hajnan-szige- tén fogva tartott amerikai kémrepülőgép személyzetének tagjai - jelentette ki Neal Sealock, az Egyesült Államok pekingi katonai attaséja a személyzettel tartott harmadik találkozója után. □ Legtakarosabb barakk Magyarország, az egykori szocialista tábor legvidámabb barakkja mára a bővítési tábor legtakarosabb barakkja lett - írta hétvégi számában a Le Monde.