Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-01 / 51. szám

2001. március 1., csütörtök Kelet« hátiír 3. oldal mm PONT Rend-jelek Nyéki Zsolt Bizonyítványt állítottak ki hazánkról a közélet szereplői, apropóját a miniszterel­nök éppen egy hónapja tartott országérté­kelő beszéde adta. Ebben elhangzott a jö­vőkép három kulcsszava: tanulás, munka, rend, s ezt a hármast azóta is érleli magá­ban az ember. A tanulás egyértelmű, a rendszerváltás után tíz évvel már senki sem csodálkozik azon, ha egy komoly hivatal elismert igazgatója munka és család mellett újabb és újabb diplomát szerez, vagy ha éppen egy szalagsoron dolgozó munkás angolul tanul. A kemény, becsületes mun­kát sem lehet sokféleképpen értelmezni, vagy ha igen, akkor az baj. S itt van a rend, amelyre minden jóérzésű lélek vágyik, de valószínű eltöprengene, ha hirtelen nekiszegeznék a kérdést, mit is ért alatta. Az utcán sétáló ember talán azt mondaná: rend van akkor, ha mindenki be­tartja az egymás mellett élés írott és íratlan szabályait. Ha az utóban ülő megadja az el­sőbbséget a gyalogosnak, máskülönben maga is gyalogolva töprenghet el azon, hol hibázott. Nincs rendjén, ha a rend őreinek kell magyarázkodniuk utólag, ha a rájuk tá­madó bűnözőkkel szemben határozottan lépnek fel, s ha a helyzet úgy hozza, a fegy­verüket is használják. Rend van akkor, ha a vállalkozó úgy vesz fel hitelt, hogy annak visszafizetéséért felel, s tudja: ha lop és csal, akkor öltönyét csíkos ruhára cserélheti. Csak legyintünk a rendre, ha a milliárdos veszteséget maga mögött hagyó bankár a császárok városából fel­sőbbrendű mosollyal sepri le magáról az el­számoltatás halovány kísérleteit. Nincs rend ott, ahol egy olajbotrányt kirobbantó mel­lékfigura bizonyítatlan állításai adják a szto­rit, míg a feledés homályába vész, hogy va­lakik tényleg milliárdokhoz jutottak a szőkí­tett olajból, s ebben a kis országban tény­leg elloptak olajszállító vonatot. Az utca em­berének igazából akkor van rend, ha szeret­teit nem kell aggódva várnia haza, mert az esetleg őket áldozatnak kiszemelő öntörvényű alakok még időben rács mögé kerülnek. HÍREK □ Összejövetel A Kisgazdaszövetség már­cius 2-án délután kettőkor összejövetelt szer­vez Fehérgyarmaton a művelődési központ­ban, melynek vendége Cseh Sándor. □ Szertárpályázat Sikeresen szerepelt a záhonyi középiskola a szaktárca által kiírt pá­lyázaton, mert eredményesen szerepeltek a természettudományi országos versenyeken. A középiskola félmillió forinttal gyarapíthatja fizika-, földrajz- és biológiaszertárát. □ Önkéntes véradás Ma Balkányban, az egészségügyi központban 8 és 13, a Komo- ró-Tuzsér állomásfőnökség dolgozóinak az állomás épületében 8 és 13 óra között szer­vez véradást a Vöröskereszt. Az elégedett ember jó munkaerő Az üzemi szociális munkás képzéstől a Regionális Humán Központig Szőke Judit Nyíregyháza (KM) - Nevezzük mondjuk, mint régen, sze­mélyzeti munkának, vagy munkaügynek, de hívhatjuk modernebbül is, például hu­mán menedzsmentnek, em­beri erőforrás menedzsment­nek... A neve mindegy. Ennél sokkal fontosabb a szemlélet, a gyakor­lat, melyet takar. Nincs egyéb­ként semmi különösről szó, csu­pán arról, hogy a munkahely odafigyel-e munkatársaira, dol­gozóira. Ha igen, hogyan, milyen módszereket tart lényegesnek? S vajon miért? Ha tőkés, nyilván nem a humánum az elsődleges szempont, hanem a jól felfogott érdek, a produktum és a megté­rülés. Speciális kurzus Magyarországon jelenleg az egé­szen eredeti tőkefelhalmozás ko­rát éljük, ám a fejlettebb Nyugat- Európában túlvannak már egyen s máson. Hol van az előír­va, hogy nem lehet tőlük jót ta­nulni? Ott például sokkal elter­jedtebb az első bekezdésben szó­ba hozott felfogás. Speciális kur­zust is végzett szociális munká­sokat alkalmaznak külön arra, hogy azok törődjenek a beosztot­tak ügyes-bajos dolgaival, szem előtt tartsák a jó munkahelyi légkört, motivációt dolgozzanak ki, melynek végső célja a mi­nél magasabb szintű/ termelé­kenység. A Debreceni Egyetem nyír­egyházi egészségügyi főiskolai kara úttörőmunkát végzett a szo- ciálismunkás-képzéssel és meg­alakulása kezdetétől hasonlóan nagy szerepet szán a nemzetközi kapcsolatoknak. Több éve azon is fáradoznak, hogy az úgynevezett üzemi, munkahelyi szociális munkát, ha egyelőre nem is külön szak­ként, legalább tantárgyként ta­nítsák, s elfogadtassák a lehetsé­ges munkaadókkal magának a tevékenységnek a fontosságát. Öröm az, hogy mind több cég, méghozzá egyre készségesebben vállalja a hallgatók gyakorlati terepének szerepét. Rájöttek, hogy ők is kamatoztatnak ugyanis ezáltal. Személyes kapcsolat A tapasztalatai jók Pauwlik László főiskolai adjunktusnak, aki egy véletlen folytán évekkel ezelőtt találkozott Jakob Braun professzorral, a müncheni kato­likus alapítványi főiskola főigaz­gatójával, aki vezető tanára az ottani alkalmazott tudományok egyetemének is. Épp az üzemi szociális munka az ő szakterüle­te, több országban oktatja is. A személyes kapcsolat sikereként az intézmények között is együtt­működés jött létre, a szakember többször járt Nyíregyházán, tar­tott szemináriumokat, a napok­ban még vizsgáztatott is. Az ő je­lenléte mintegy bevezetése an­nak a március 12-én kezdődő két hétig tartó programnak, mely­nek a magyar mellett amerikai, olasz, finn és további német hoz­záértő vendégei is lesznek. Lukácskó Zsolt, a főiskola fő­igazgatója felhívta a figyelmet arra: ez nem más, mint a tényle­ges szakmai munkán túl egyben annak reprezentálása, hogy be­értek szándékaik. S ez erőt, len­dületet ad további terveikhez, melynek alapjait is megvetették már. Regionális humán központ­ról van szó, melynek lelke az ok­tatás. Az innovációs centrum, bekapcsolva a megye keleti szomszédait is, a térség humán­erőforrás-fejlesztését segíti, tevé­kenységi szintjei egymásra épül­nek. Az országban elsőként szü­letik olyan intézménykomple­xum, melyben a gazdaság legdrá­gább alfája és ómegája, az ember kerül a helyére. Munkahelyi klíma Amint azt Braun professzor hoz­záfűzte: a dolgozóval ugyanis tö­rődni kell. Nem mindegy, hogy milyen munkahelyi klímában dolgozik, mennyit hiányzik, mi­lyen konfliktusok gyötrik... ez nemcsak kerül valamibe, hanem kiszámítható hasznot hoz (s nem csak azért, mert megtartani a munkaerőt olcsóbb, mint folyton újakat toborozni). Ehhez sokol­dalúan képzett szociális munkás szükséges, aki tud annak az iga­zolt filozófiának a megvalósítá­sában segíteni, hogy csak a jól képzett, harmonikus; elégedett ember az értékes munkaerő. Ki­csiben az üzemi szociális munka fejezi ezt ki, nagyban pedig a re­gionális humán központ vezér­elve lesz. Aranylakodalom Házasságkötésük arany évfor­dulóját ünnepelte az elmúlt napokban Sondor László és fe­lesége Balogh Mária Apagyon. A jeles nap alkalmából szere­tettel köszöntötte őket két gyermeke és azok családtag­jai, tovább szeretetben és egyetértésben eltöltendő boldog éveket kívánva Amatőr felvétel Fórumok Nyíregyháza (KM) - Dávid Ibo­lya, az MDF elnöke, igazságügyi miniszter A jobboldali konzerva­tív értékrendről, a tisztességes politizálásról, Pusztai Erzsébet, az MDNP elnöke pedig a jobbol­dali keresztény politizálásról fej­ti ki véleményét 18 órától, a Szarvas utca 1-3 szám alatti iro­daház előadótermében. Kósáné Kovács Magda, a MSZP vezető politikusa a csalá­dok esélyegyenlőségéről tartan­dó fórumon vesz részt 16.30 órá­tól a Családsegítő Központban. MEGKÉRDEZTÜK: MIT TERVEZ AZ ELSŐ TAVASZI HÉTVÉGÉRE? H allottam én is, hogy a meteorológusok március első hétvégéjére már tavaszi meleget ígér­nek. Fülpösdarócra uta­zom a szüléimhez szom­bat-vasárnapra. Bízom benne, jó idő lesz, és a családom élvezi majd a nyugodt, békés napokat, a szülői ház melegségét, a gyönyörű szatmári tájat. Kádár Miklós, VILLAMOSMÉRNÖK R emélem, ezen a hét­végén örülünk a jó időnek, márcsak a kis­fiam miatt is, hogy mi­nél több időt tölthessen a friss levegőn. A közel­múltban vásároltunk több mint egyholdas ker­tet. A jó időt kihasználva hozzálátunk a tavaszi munkálatokhoz. Feladat akad bőven, nem fogunk unatkozni. Kissné Telenkó Gabriella, kismama N apos időt jósolnak a meteorológusok, az enyhe tél után korán ér­kezik a tavasz. A kert­ben szeretnék dolgozgat­ni hétvégén, ásózni, hagymát ültetni, s min­den adódó munkát elvé­gezni. Tanyán nőttem fel, ilyenkor tél végén már hiányoznak a kerti munkák. Hozzászoktam, nagyon szeretem. Gyebrószki István, ÁRUKIADÓ N em tervezhetek sem­mit erre a hétvégére, mert készenléti ügyeletes vagyok, ami azt jelenti, hogy minden percben elérhetőnek kell lennem. Az Országos Vérellátó Állomás nyíregyházi vér­adójában dolgozom, a március eleje a munkáé, de remélem a tavasz töb­bi napját ki tudom majd használni pihenéssel. Dr. Losonczi Jánosné, BIOLÓGUS F eleségemmel szeret­nénk kihasználni a jó időt a hétvégén. Egy kel­lemes kirándulást terve­zünk. A Tisza partján la­kunk, Balsán, így könnyű lesz megoldani a túrát. A kellemes percek mellett, ha jut idő a munkára, ak­kor rendbe tesszük a ház körül a kertet, de elsősor­ban szeretnénk élvezni a tavaszi napsütést. Katona András, LAKATOS Kérdezett és fényképezett. Horányi Zsuzsa A koncepcióalkotáson már túlvannak a partnerek: Lukácskó Zsolt (balról), Braun professzor és Pauwlik László A szerző felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom