Kelet-Magyarország, 2001. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-15 / 39. szám

2001. február 15., csütörtök HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Szélirányban Galambos Béla Sokféle baj érte mostanában, így nem csoda, ha idegesen figyel minden őt érintő változásra a húsos szakma, amelynek jelentős képviselői vannak megyénkben is. A marhatenyésztők a fenyegető BSE-járvány idehaza is észrevehető piaci hatásai miatt kesereghetnek. Ugyanakkor a Hússzövetség tagjainak idegeit a sertés-, és baromfitenyésztőket az exporttámogatás meg­vonásának híre borzolta fel február elején. Ha az előbbiek nem is, utóbbiak a múlt hé­ten már meg is nyugodhattak, miután az ága­zati minisztérium illetékese számukra kedvező bejelentést tett. Annak ellenére, hogy a sertés- és baromfiexport támogatásának leépítését a Világkereskedelmi Szervezet mellett az Európai Unió előírásai is igyekeznek ránk kényszeríteni, az FVM végül enyhítve a harmonizációnkat célzó szigorán, erre az évre mégis csak megad­ja a minőségi támogatást. A termelői vonal meglehetősen sötét közeljö­vővel riposztozott a támogatás megvonására. Mondták, a támogatás híján mintegy 2 millió sertés sorsa válhat kérdésessé, ugyanis a hús­üzemek visszafogják a vágási ütemet, ami ha­marosan a termelőknek is káros túlkínálatot te­remt a sertéspiacon. Hathatós érvnek bizonyult a Hússzövetség részéről az is, hogy itt a lehető­ség a kergemarhakór miatt támadt jókora kül­piaci repedésekbe beférkőznünk, ehhez viszont kifejezetten rosszul jön a támogatottságot érin­tő bizonytalanság. A szaktárca vezetése végül nem hagyta fi­gyelmen kívül ezeket az érveket, és a két ága­zatban minőségi támogatásként visszaállította azt a 12.5 milliárdos keretet, amelyből a sertés- tenyésztők és a baromfisok részesülhetnek, ha kiváló minőséget értékesítenek külpiacon. Nyil­ván az FVM-be jutottak el legelőször azok a döntést befolyásoló hírek is, melyek szerint az Európai Parlament zöldképviselői a közösségi agrárpolitika radikális reformját szorgalmazzák, javasolva az élelmiszer-termelés minden lépcső­jében a minőség és a biztonság megteremté­sét és a támogatások termelőkhöz juttatását. Uj, s mindig újabb szelek fújnak Európa felől is. Nekünk pedig nagyon kell figyelnünk, mert a mondás Változatlanul igaz: széllel szemben nem lehet, de legalábbis nem érdemes. Nem várt ütem Ferter János karikatúrája HÍREK □ Záhony a világhálón A közelmúltban el­készült a határváros internetes honlapja. A www.zahony.hu címen érdeklődők megismer­kedhetnek a helyi intézményekkel, gazdasági társaságokkal, vendéglátóegységekkel, sőt a helyi lap mutációját is átböngészhetik. □ Ügyfélszolgálat A megyei nyugdíj-biztosí­tási igazgatóság február 15-én a vásárosnamé- nyi és mátészalkai helyszínek mellett Csenger- ben a polgármesteri hivatalban tart 10-14 óráig ügyfélszolgálatot, ahol hasonlót tart a megyei Egészségbiztosítási Pénztár is. D Közbiztonság A Kertvárosi Népfőiskola következő, február 16-ai foglalkozásán 17 órá­tól dr. Pásztor Miklós ezredes nyíregyházi rend­őrkapitány tart előadást a közbiztonság helyze­téről, az új jogszabályok érvényesüléséről a közlekedésben. Lelki támogatás a rák ellen Az első lépést magunknak kell megtennünk, de közösen könnyebb A kemoterápia átmeneti következménye a haj kihullása. Jó szol­gálatot tesz ilyenkor a paróka - mutatja Sándor Zoltánná A szerző felvétele Szőke Judit Nyíregyháza (KM) - Öt család­ból legalább hármat biztosan érintenek a daganatos beteg­ségek. A köztudatban még makacsul tartja magát az íté­let: akinek rosszindulatú tu­mora van, az meg fog halni. De milyen sokan gyógyíthatók már! Sokkal több rákos beteg él ma együtt a betegségével, mint bármikor azelőtt. Nem betegek, barátok A Rákbetegek Országos Szövetsé­ge hálózata keretében az ország öt nagyvárosában, köztük Nyíregy­házán is, működik Napforduló Szolgálat rehabüitációs, betegség- megelőző, tájékoztató, lelki támo­gató céllal. Nyíregyházán a kiemelten közhasznú szervezet irodája a Sóstói úti Kórház terüle­tén működik (délelőttönként), s ottjártamkor derült ki számomra is, mennyiféle tevékenységgel fog­lalkoznak párhuzamosan. Sándor Zoltánná, Marika az eb­ben az esztendőben tízéves szolgá­lat s a mellette működő önkéntes segítő csoportok (ők hét éve, most húszán, látogatnak is) és klubok munkáját fotókkal, kiadványok­kal, élménybeszámolókkal, sok­sok sikerrel illusztrálta. Ő a kez­detektől fáradhatatlan motorja a mi Napfordulónknak. Szándékosan nem használják a beteg, a rákos, a daganatos rossz hangulatú szavakat, helyette az érintettek, a sorstársak kifejezés­sel illetik a hozzájuk fordulókat. De nemcsak ők, hanem a hozzá­tartozók, barátok is gyakran fel­keresik őket. Információkat ad­nak a gyógykezelésekről, segéd­eszközökről, szociális és betegjogi kérdésekről, bemutatókat tarta­nak, gyógytornát, reformfőzése­ket szerveznek. Nyitott a tér, a lélek Az országban elsőként ők alkal­maztak zeneterápiát, rendszeres egyéni és csoportos lelki, élet­mód, táplálkozási tanácsadást vállalnak, s hangozzék bármüyen morbidul a tény, parókabankkal is rendelkeznek. Házi könyvtáruk van, s videokazettát is adnak. A tudományos munkában is élen járnak, nemrég angol vendégeket fogadtak tapasztalatcserére. Na­gyon jó a kapcsolatuk az orvosok­kal, a kórházzal (tőlük bérlik szinte szimbolikus összegért a he­lyiségeket, egy régebben gyer­mekintézmény szobáit, melyben többfunkciós szobák szolgálják a műtét előtt álló vagy gyógyult be­tegek javát. Ahogy Marika fogal­maz, nem más ez az intézmény, mint egy nyitott mentálhigiénés közösségi tér, mely a már bajba jutottak, környezetük és az érdek­lődők, azaz mindenki számára hozzáférhető szolgáltatásokat nyújt. Lehetőségeket, s soha nem kész recepteket, megoldási módokat, reményt nyújtanak. Nyüvántartá- suk csak részben megbízható an­nak szemléltetésére, mennyien fordultak hozzájuk, hiszen az ada­tok regisztrálása önkéntes (s ak­kor titkos). Tavaly 66 sorstárs ad­ta át adatait, 721 segítő beszélge­tést regisztráltak, 102 alkalommal adtak tanácsot telefonon. A szám évről évre emelkedik, ez örömte­li, hiszen azt mutatja, őszintén feltáróbbak, tájékozottabbak az emberek, készségesebben fordul­nak a hozzáértőkhöz. Kilencven százalékuk 45 év körüli nők, főleg emlő- és nőgyógyászati, tüdődaga­natosok. Azt tapasztalják, ugrás­szerűen nőtt a jelentkező gyomor- és vastagbélrákkal küzdők száma. (A Napforduló Szolgálat mun­katársai örvendetesnek tartják, hogy érzékelhetően többet törőd­nek az emberek életminőségükkel is.) Jobban is teszik, ha a tragé­diával szembesülök nem bezár­kóznak, hanem kitárulkoznak. Egymást erősítik A gyakorlat azt mutatja: jó néven vesznek az emberek bármilyen segítséget, s eljutnak abba a stá­diumba, amikor vágyuk az őszin­te, hiteles válasz. Méghozzá ami nem több, mint amire az érintett kíváncsi. Ez jellemzi a jó taná­csot, a rossz tanács ellenben feles­leges félelmet ébreszt. Sokszor a hallgatás, a meghallgatás is ren­geteg biztatást adhat. Van olyan barátjuk, aki 25 éve, s aki például nyolc éve volt nagy­beteg, ők gyógyultnak számíta­nak. S ez egyáltalán nem ritka. Hogy hol a titok? A beteg dolga a gyógyítás, az életmentés, a család­tól a megértés, a körülölelő szere­tet várható el. A kettő között van a szolgálat, mely azt a feladatot vállalta magára, hogy hitben, lé­lekben erősítsék egymást, hiszen mindenkinek joga van győzedel­meskedni a kór felett. Csakhogy együtt könnyebb. Vitára készen Nyíregyháza (KM - M. S.) - Elkészült a megyei önkor­mányzat 2001-2002. évi költségvetésének előter­jesztése. Véget értek a bizottsági és frakcióegyeztetések, testületi megvitatásra kész a kétéves megyei költségvetés terveze­te, amely hétfőn kerül a köz­gyűlés elé - kaptuk a tájékoz­tatást Bodnár Sándor alel- nöktől. Az előkészítő munka során elsőbbséget élvezett a közgyűlés irányítása alá tar­tozó 43 intézmény működési feltételeinek megteremtése, ezen belül az itt dolgozó hat és fél ezer közalkalmazott bérfejlesztése. A költségvetés bevételi oldalról megalapo­zott. A kiadások több, mint 90 százalékát működésre fordít­ják, kb. 9 százalék marad fej­lesztésekre. A több lépcsőben történt egyeztetés után az előterjesz­tés javarészt tükrözi a politi­kai frakciók álláspontjait, s úgy tűnik: a főbb kérdések­ben konszenzus van. így az intézményi előirányzatok nagyságában, az önként vál­lalt feladatok főösszegeiben, a vagyonhasznosítás elképzelé­seiben és a még vállalható hi­tel nagyságában. Az előkészí­tők a megalapozottság mellett azt hangsúlyozzák: csak szi­gorú takarékosság mellett tarthatók az előirányzatok; a költségvetés feszített. Posta éjfélig Nyíregyháza (KM - H. Zs.) - Ne­vezetes nap az adózóknak február 15-e. Mándi Józsefnétől, az APEH bevallási osztályvezetőjétől meg­tudtuk, folyamatosan érkeznek a kitöltött nyomtatványok. Tegnap délig a várható harmincöt-negy- venezer bevallásból több mint öt­ezer volt a hivatalban, így mégis­csak számítani lehet a szokásos rohamra. Ennek érdekében hosz- szabb nyitva tartással várják az utolsó pillanatban érkezőket, így az APEH Szabadság téri székhá­zában ma 18 óráig fogadják a be­vallásokat. Mivel a határidő február 15-én 24 óra, némely postahivatal is a szokásosnál tovább tart nyitva, így Nyíregyházán az Állomás téri postára ma 24 óráig vihetik be a bevallásokat az adózók. Nagy Ist­ván körzeti postavezető azonban felhívja a figyelmet arra, hogy es­te már csak a vágányok felől tud­ják megközelíteni az ügyfelek ezt a hivatalt. Csak semmi sajnálat! Együttérzés és szeretet - ez a kulcsszó a fiatalasszony sze­rint, aki túlvan egy bőrdaganat okozta krízisen. Műtötték, de már újra dolgozik. Azt tapasz­talta, hogy nem mindegy, ki tud a betegségről, mert mindenki másként viselkedik a rákossal. Aki a csoportban először megje­lenik, roskatag lelkű, de a tanács az: nem szabad feladni. Az első lépést mindenkinek ön­magának kell megtenni. Szerin­te a lelki immunrendszer erősí­tése nehéz, de nagyon fontos, nélkülözhetetlen. MEGKÉRDEZTÜK: MIT SZÓL A GYAKORI BENZINÁREMELÉSHEZ? T udtam én azt már de­cemberben is, hogy a benzin árának csökkené­se csak átmeneti dolog, amely inkább az infláció mértékét szépíti, mint­sem az autósok idegrend­szerét nyugtatja. Az új évben aztán, szinte min­den héten emelik a ben­zin árát. A rádióban most hallottam: a világ­piaci ár lefelé megy. Uta­sunk egyre kevesebb, az emberek nem tudják megfizetni a taxit. Sápi István, TAXIS B orzalmas! Újabban minden héten emelik a benzin árát öt-hat fo­rintokkal. A MÓL szinte egyeduralkodó a piacon, az a néhány, nálunk is jelenlévő egyéb társaság pedig árban megy utá­nuk. Nem jelentenek iga­zi konkurenciát, avagy nem is akarnak akként fellépni. Talán, ha majd az autóklubok úgyneve­zett mobil kútjai beindul­nak, azok pozitív válto­zást hozhatnak. Ecsedi Lászlóné, ÜGYINTÉZŐ M ondhatom, engem hidegen hagy az egész. Megelégeltem a folyamatos üzemanyag- ár-emeléseket, és az au­tómba beszereltettem a gázüzemet. Ha fogyasz­tást tekintve nem is sok az eltérés, árban minden­képpen jelentős! A gáz literje körülbelül száz forinttal olcsóbb, mint a benziné. Én így próbálom az autózás költségeit csökken­teni. Tóth Csaba, EURÓPAI SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ Mindkét gyermekem egyetemista Debre­cenben, így gyakorta át- rándulunk hozzájuk, de külföldre is sokat me­gyünk. Az autó fenntartá­sa drága mulatság, de ma már létszükséglet. Nálunk az üzemanyag ára, átszá­mítva, hasonló az európai unióbeli országokéhoz, csakhogy a mi kerese­tünk jóval alatta marad az ottaniakénak. A maga­sabb benzinár miatt min­dent emelnek. Lovász IMátyásné, NŐI FODRÁSZ Az év végi árcsökke­nésekkor azt gondol­tam, hogy meghagyják az üzemanyag-árakat, de, sajnos nem sok időt hagytak a reménykedés­hez. Szerintem e borzasz­tóan magas ár miatt még többen megpróbálnak fe­ketén üzemanyaghoz jut­ni. Most vettünk egy ki­sebb autót, és gondolko­dom rajta, hogy átalakít­tatom gázüzeművé. Nem használna az autónak, de olcsóbb lenne. Kiss Róbert, ASZTALOS Kérdezett és fényképezett: Lefler György

Next

/
Oldalképek
Tartalom