Kelet-Magyarország, 2001. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-13 / 37. szám
2001. február 13., kedd Kelet«» PROGRAMOK 12. oldal Televíziósműsor-ajánlat Nyíregyháza (KM) - A tudomány csarnokai címmel látható a nyíregyházi Városi Televízióban film február 13-án 19.1 5-től. A műsor stábja legutóbb Debrecenben, a világhírű Atommag Kutató Intézetben járt, melynek alapítója Nyíregyházán született Szalay Sándor professzor volt. Az ATOMKI-ban folyó tudományos munka bemutatása mellett beszámolnak a Vérellátó Központ munkájáról, valamint a Jósa András Kórház világszínvonalú röntgenosztályáról. Szerdán február 14-én 20 órától látható a Helyiérték című műsor, amelyben Zajácz D. Zoltán beszélgetőtársa ezúttal dr. Szabó Péter bőrgyógyász főorvos. A beszélgetésből kiderül, hogyan került az orvosi pályára, hogyan ismerkedett meg kezdő orvosként Lati- novits Zoltánnal és Márkus Lászlóval, hogyan utazta be kongresszusról kongresszusra a fél világot, s lett az Amerikai Bőrgyógyász Akadémia tagja, valamint milyen viszony fűzi az irodalomhoz és az operához. MOZI NYÍREGYHÁZA _________________ Horizont (Országzászló tér) Hi-Lo Country (Színes feliratos angol film) 18 óra. ____________ ZÁHONY _______________________ Béke (József A. u. 36.): Meseautó (Színes magyar filmvígjáték) 17.30 óra. NAGYHALÁSZ___________________ Szabadság (Arany János u. 36.): A hatodik napon (Színes szinkroni- zált amerikai akciófilm). 18 óra. NAGYECSED ____________________ Rákóczi (Vasút út 2.): Bölcsek kövére 2 - A Klump család (Színes szinkronizált amerikai filmvígjá- ték). 19 óra. ______ KIÁLLÍTÁSOK NYÍREGYHÁZA: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.) Jósa András-emlékkiállítás, Krúdy Gyula élete és kora, Benczúr Gyula-emlékkiállítás, Nyíregyházi huszárok. Nyíregyháza története az újjátelepítéstől az I. világháborúig, A pénz története az ókortól a XVII. századig (állandó kiállítások). Babák a nagyvilágból; (időszaki kiállítás). NYÍREGYHÁZA: Kállay-gyűjte- mény (Széchenyi u. 1.) Érmek és kitüntetések, a Kállay család emlékkiállítása, llosvay Ferenc- emlékkiállítás, a Máltai Lovagrend emlékkiállítása. Nyitva: a Jósa András Múzeum nyitvatar- tása szerint hétköznap délelőtt 9-től délután 16 óráig. _________ NYÍREGYHÁZA: Szakszervezetek Háza (Szabadság tér 11.). Mészáros Gyula festőművész kiállítása. NYÍREGYHÁZA: Városi Galéria (Selyem u. 12.). Duray Tibor festőművész emlékkiállítása. A kiállítás megtekinthető március 4-ig hétfő kivételével naponta 9-17 óráig. ____________________ CSENGER: Helytörténeti Múzeum (Hősök tere 3.) Csenger és környékének régészeti, történeti emlékei, a földművelés és állat- tenyésztés eszközei, régi iskolai tárgyak. Időszaki kiállítóterem: képzőművészeti tárlatok. Nyitva: hétfő kivételével 9-16 óráig. KISVÁRDA: Művészetek Háza. Évezrednyitó tárlat. Szabados István művésztanár kiállítása. IBRÁNY: Képtár és helytörténeti gyűjtemény (Hősök tere 2-4.) Látogatható a könyvtár nyitvatartási ideje alatt: délelőtt 8-tól délután 18 óráig. ______________ MÁTÉSZALKA: Szatmári Múzeum (Kossuth u. 5.) Szekerek, szánok, gazdasági eszközök, Szat- már-beregi fafaragások. Néprajzi fatárgyak, lábbelikészítés Szatmárban, Kocsi- és hintó- gyűjtemény. Kertész Klára kerámiái, Válogatás Mátészalka sajtóemlékeiből (állandó kiállítás). NYÍRBÁTOR: Báthory István Múzeum (Károlyi u. 21.) Nyírbátor évszázadai állandó kiállítás, Ha- tárvédelem-határőrizet állandó kiállítás a Nyírbátori Határőr Igazgatóság csapatmúzeumának anyagából. Nyitva hétfőtől péntekig 8-16 óráig, szombat-vasárnap zárva. Előre bejelentett csoportokat fogadnak. _____________________ SZATMÁRCSEKE: Kölcsey-emlék- szoba Mindennap látogatható. TISZAVASVÁRI: Vasvári Pál Múzeum A nyíri mezőgazdaság története az őskortól a középkorig c. állandó régészeti-történeti kiállítás VAJA: Vay Ádám Múzeum (Damjanich u. 75.) A vajai Vay várkastélyban lévő Vay Ádám Múzeumban belső régészeti feltárás folyik, ezért az intézményhez tartozó kiállítások csak részlegesen tekinthetők meg. Látható állandó kiállítások: Játékkert, Tájház Nyitva: hétfő kivételével délelőtt 9-től délután 16-ig. VÁSÁROSNAMÉNY: Beregi Múzeum (Rákóczi u. 13.) Vásáros- namény és környéke régészeti emlékei, A beregi Tiszahát népművészete, Beregi vasöntvények, A gabona tárolása, őrlése és a kenyérsütés. Nyitva: hétfő kivételével mindennap délelőtt 9-től délután 16 óráig. _________ VÁSÁROSNAMÉNY: Beregi Múzeum, Eötvös kúria (Jókai u. 57.) A régi iskola és gyakorlati oktatás a múlt elemi népiskolájában. Csak előre bejelentett csoporto- kat fogadnak. _________________ DOMBRÁD: Képtár (Vasút út) Hajdú László kárpátaljai festőművész tárlata. BALKÁNY: Szent Miklós Szeretetotthon (Ságvári u. 33.) Tiszta forrásból. A görögkatolikus egyház és a József Attila Művelődési Ház második kiállítása Blanár Katalin, Stock Johanna, Tordai János, dr. Tóth Péter népművészek munkáiból. Megtekinthető naponta 8-18 óra között. Csoki a szerelmeseknek A nyíregyházi Multiplex moziban Valentin-nap alkalmából február 14-én 20.15-től mutatják be a Szívörvény című filmet. A vetítés előtt minden szerelmes párt egy doboz Milka csokoládéval ajándékoznak meg. Ezenkívül egy pezsgős vacsorát is kisorsolnak KM-reprodukcló Magyar 1 Teleenciklopédia. Mit kell tudni a vírusokról? 9.40 A mi kis falunk Skóciában. Angol tévéfilmsorozat, XII/1. (ism.) 10.30 Távoli utakon. Portréfilm Baráthosi Balogh Benedekről 10.50 Hétvégi történetek. Lengyel tévéfilm (ism.) 11.50 Híradó 12.00 Gazdasági hírek 12.15 Töredékek - Fejezetek a magyar művelődéstörténetből. Székesegyházak, falusi templomok (ism.) 12.40 Gyerekek a nagyvilágból - Kedvenc állatom 12.55 A dzsungel könyve 52/35.13.20 A szellem órája. Sziget (ism.) 14.20 Szóról szóra magyarul 31, (ism.) 14.50 Európa legszebb kertjei. Rizzar- di, Verona 15.15 Hungária Litterata. Fejezetek a XIX. század magyar irodalmából 3. (ism.) 16.00 Kalendárium 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a szerelemért 137-138. (ism.) 9.35-12.00 Naprakész magazin. Benne: 9.35 Tévétorna Norbival; 10.10 Délelőtti rendelés; 10.50 Automobil; 11.35 íz-lelő; 11.45 Agóra 12.00 Híradó délbe 13.00 Srpski ekran 13.25 Unser Bildschirm 14.00' Cintányéros cudar világ. Mulat az Operett 14.30 Petőfi Sándor: János vitéz - II. ének 14.50 A falu jegyzője. Eötvös József regényének tévéváltozata, IV/1.15.50 Ezredforduló (ism.) 16.00 A napsugár nyomában. Ahol a szárazföld véget ér 16.30 Zöldpont 17.00 Hon-lap 17.25 Katolikus krónika 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.20 Szerelmek Saint- Tropez-ban Tévéfilmsorozat, 17. 19.15 Viláqhíradó 18.00 Híradó 18.30 Mese 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 A bolygók Angol ismeretterjesztő filmsorozat, VIII/1.: Változatos világok 19.30 Híradó este 19.55 Agatha Christie: Poirot Anaol bűnüavi tévéfilmsorozat 20.05 Önök kérték! 21.05 Volt egyszer... Vitray Tamás műsora 20.45 Pege Aladár: Ballada réqi stílusban 22.00 Híradó este 21.00 Híradó; Sport 21.30UtakFurugyon 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.30 Halálutak Is angyalok Magyar játékfilm 22.45 Alaphanqok (ism.) 22.50 Maqvar Szalon 23.20 TS - Bajnokok Ligája A napi mérkőzések összefoglalója 0.05 Ezredforduló (ism.) 0.10 Híradó 0.15 Vers (ism.) 0.10 Ezredforduló (ism.) ff TV 2 Magyar 2 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Egérfogó 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Iskola utca. Tanodú 17.30 Fogadóóra. Oktatási magazin 5.50 Jó reggelt, Magyarország! Benne: Faluvilág 8.35-11.55 Délelőtt a TV2-vel. Benne: 8.35 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat; 9.00 Csupa-csupa élet. Német filmsorozat; 9.30 Gimi-dili. Amerikai vígjátéksorozat; 10.00 Hurrá, utazunk!; 10.25 Közvetlen ajánlat; 11.15 Reggeli gondolatok; 11.20 Magyar történelmi arcképcsarnok; 11.25 Ablak Európára 11.55 Stephanie. Német kór18.00 TS Kazincbarcika-Kaposvár bajnoki férfi röplabdamérkőzés 19.40 Tévétorna Norbival 19.45 Esti mese házsorozat, 14.12.40 Spanyol lépcsők. Olasz 20.00 Világhíradó filmsorozat 5/2.14.25 Herkules. Amerikai 20.15 Híradó este 20.45 A régi-új Pápa 21.40 Marco Polo - A hiányzó fejezet Angol-izraeli film fantáziafilm-sorozat 15.10 Szelek szárnyán. Családi filmsorozat, 27.16.00 Ramona. Filmsorozat, 33.16.25 Acapulco szépe. Filmsorozat, 10.16.55 Fiorella. Tévéfilmsorozat, 2.17.40 Maria Isabel. Filmsorozat, 96-97. 18.30 Tények 23.35 Záróra 0.35 Az álom én vagyok 19.00 Most vagy soha! Multimilliomos- D'Jsiii 7 V i 19.45 Gyerekszája 20.00 Vad angyal Filmsorozat 20.30 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat 5.30 Indul a nap 8.30 Vers. Kányádi Sándor: Nagyküküllő 8.40 Millenniumi krónika (ism.) 9.10 Ami igaz, az igaz (ism.) 9.25 21.25 Sárkány viadala Hongkongi karatefilm RTL Klub, 19.55: Barátok közt 22.45 Jó estét Magyarország! 23.30 A Seuso-rejtély Páratlan kincsek, páratlan története 24.00 Juliette és Juliette Francia film 1.35 Háló@Viláq 2.35 Vers éjfél után RTL Klub 6.30 Reggeli. Benne: 7.35 Mire gondolok? 9.05 Receptklub (ism.) 9.20 Szeretni bo- londulásig. Mexikói filmsorozat, 170. (ism.) 9.45 Titkok és szerelmek. Mexikói filmsorozat, 30.10.35 Top Shop 11.30-13.35 Delelő. Benne: 11.30 Űnnepnaptár; 12.05 Mire gondolok?; 12.30 Receptklub; 12.55 Joker; 13.00 Híradó - Déli kiadás; 13.20 Kavalkád 13.35 Második csók. Francia filmsorozat, 22.14.05 Héléne és a fiúk. Francia filmsorozat, 140.14.35 SeaQuest DSV - A mélység birodalma. Kalandfilmsorozat, 22. 15.25 Terra Nostra. Brazil filmsorozat, 31. 16.20 Joker 16.25 Paula és Paulina. Mexikói filmsorozat, 22.17.05 Joker 17.10 Maria. Mexikói filmsorozat, 22.18.00 Sze- retni bolondulásig. Filmsorozat, 171 _____ 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 965-966. 20.25 Vészhelyzet Amerikai filmsorozat (VI.), 16. ______ 21.15 Volt egyszer egy zsaru Hongkongi akciófilm 23.05 Híradó ________ 23.20 Az áruló Angol krimi ______ 1.00 Fókusz (ism.) 6.30 A végzet hollywoodi asszonyai - Jodie Foster 7.00 Babar 73. Rajzfilmsorozat 7.25 Sötét kikötő. Amerikai thriller 8.55 Isten kezében. Amerikai akciófilm 10.30 Hajó, ha nem jó. Vígjáték 12.10 Good Will Hunting. Filmdráma 14.15 Everest-a remény csúcsa. Dokumentumfilm 15.00 Marvin szobája. Játék- fllm 16.40 Mennydörgés. Akciófilm 18.30 Mr. Magoo Romantikus vígjáték ______ 20.00 A három évszak Amerikai romantikus film 21.5010 dolog, amit utálok benned Amerikai vígjáték 23.30 Búcsumulatsáq Játékfilm 1.20 Visszavágó Akciókrimi Miumuiii.Mi.l 4.3 Határok nélkül 5.00 Reggeli Krónika 8.19 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben 11.04 Végzet. Részletek 11.35 Bridget Jones naplója 2.12.00 Déli Krónika 13.05 'Vendég a háznál 13.20 Tanúim lesztek! 14.04 Balettzene 14.35 Irodalmi figyelő 15.05 Hangos recept 16.00 Délutáni Krónika 16.25 Radar 17.05 „Magyarországról jövök..." 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 19.05 Sportvilág 19.30 Mese 19.40 A kolostor regénye 2.20.04 Apáról fiúra 20.30 Határok nélkül 21.05 Vallási híradó 21.35 Arc-vonások 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Tér-idő 23.04 Zempléni Mária és Gáti István énekel 0.10 Himnusz URH: 4.25 Azonos a középhullámú műsorral 5.55 Körzeti információs magazinok 9.00 Közvetítés az Országgyűlés üléséről 18.30 Nemzetiségi műsorok 21.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora sírJlú I 4.30 Hajnali dallamok 6.03 Kívánságreggel 9.00-12.00 Petőfi-délelőtt. Benne: 9.40 Gordiusz plusz 9.50 Apró-cseprő 10.00 Hírek 10.10 Délelőtti vendég 10.50 Zöld jelzés 11.15 „Régi idők dalai” 11.48 Korkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 Csúcsforgalom 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz- játék-tér 19.04 Unikum 20.00 Váltóhang. Világzenei magazin 21.04 Rádiószínház. Becsületének oka ismeretlen 21.49 Zene 22.00 Bon-Bon 23.00 Hírpercek 23.15 Visszajátszás 24.00 Éjfél után... Bartók rádió 06.00 Hírek. Időjárás 06.0i-08.00 Muzsikáló reggel. 08.00 Hírek. Időjárás 08.03 Műsorismertetés 08.06 Pódium 09.05 Az aranykakas 10.00 Hírek. Időjárás 10.03 Műsorismertetés 10.05 Rádiószínház 10.57 Kari Böhm vezényel 11.39 Népdalaink foglalatban 12.00 Hírek. Időjárás 12.04 Műsorismertetés 12.06 Hangverseny délidőben 13.26 XXIII. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál 200014.00 Hírek. Időjárás 14.05 „Az ember sorsa saját jelleme..." 14.55 Sostakovics: XV. vonósnégyes 15.30 Kíváncsiskodó 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.05-18.00 Muzsikáló délután 18.05 A kultúra kultuszai 18.55 Népdalok 19.05 Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok 20.33 Teleobjektív 2048 Hírek. Időjárás, kb. 21.00 Népszerű szvitek 21.35 Teleobjektív, kb. 22.38 Bach-hangversenyek Magyarországon 24.00 Hírek. Időjárás. Nyíregyházi VTV 06.00 Egy 7 06.30 Gazdasági híradó 645 Mérleg 07.00 Híradó - Kék hírek, ism. 7.15 Ottó mobil, ism. 745 Híradó - Kék hírek, ism 8.00 Nyit tér 8.35 Eger-Szakszig röplabdamérkőzés 10.00 Képújság 18.00 Tanszoba 18.30 Gazdálkodó 19.00 Híradó - Kék hírek 19.15 A tudomány csarnokai 19.30 Itthon - kisebbségi magazin, ism. 1945 Híradó-Kék hírek, ism. 20.00 Bencze-show 20.35 NYKE—Paks kosárlabda-mérkőzés 22.05 Híradó-Kék hírek, ism. 22.20 Egy 7 - riportmagazin, ism. -Képújság Szamos TV 17.00 Műsorajánló 17.02 Mese: 17.15 Referencia. Bemutatkozik a fehérgyarmati Szamoshát Bt 17.30 Barangoló Tisztaberek községben Bodó Sándor polgármesterrel 1745 Szamos Stop Rozsályban. Tisztaberek 7-8. osztályos diákjaival 18.00 Mások. Istentisztelet egy roma községben, Tisztaberek községben, a Kossuth utca egyik lakásában 18.15 Tehetségeink - Bíró Boglárja és Kicska Lívia 8. zeneisek. A fehérgyarmati Bárdos Lajos Ének-Zene Tagozatos Általános és Zeneiskolából 18.30 Vigyáznak ránk. Kelemen Péter zászlós, a rozsályi rendőrőrs parancsnoka. 1845 Szamos Híradó (görögkatolikusok Tisztaberekén - Műtrágya Tiszacsécse lakóinak - Református lelkészlak Tisztaberekén - Önkormányzati támogatás a gazdakörnek Tunyogmatolcson - Iskola alsósoknak Tisztaberekén - Az almásokért az Erdőháton) 19.00 Aktuális 19.15 Jogi tanácsok (Dr. Kelemen Barnabás jegyző) 19.30 Kisebbségben. Fehér Ambrus CKO-elnök, Tisztaberek 1945 Otthon. Hitoktatás Tisztaberek óvodájában. Dr. Szűcs József és Szűcs Csaba lelkészekkel 20.00 Műsorajánló, Szamos Torna 20.15 Szamos Hiradó, ism. 20.30 A fény felé. Színes, szinkronizált amerikai film 22.02 Képújság PB TV 17.00 Kliptománia. Zenei összeállítás 18.00 A stúdióban Kovács András táltos, természetgyógyász. Tel.: 421-500 18.30 Sportösszefoglaló 19.00 Egyensúly. Közéleti magazinműsor 19.30 Az orvos válaszol 20.00 Magyar királyok és szentek sorozat MR Nyíregyháza 5.55-8.10 Reggeji hírmagazin 6.00 Kos- suth-krónika 6.15 Útinform 6.20 Regionális lapszemle 6.30 Regionális krónika 6.45 Mikrofon előtt 7.20 Ügyeleti hírek 745 Aktuális 8.00 BBC. Magyar nyelvű világhíradó 8.10 A Nap. Délelőtti információs magazin 8.55 Napi műsorajánló 9.00 Regionális hírek 9.05 Sziréna 12.00 Kossuth-krónika 1245 Regionális krónika 13.05 B. Tóth - Zene 14.05 Kívánságműsor 15.00 Délutáni krónika 15.05 Érdekvédő 16.05 Egészségünkre 17.05 Tippe- lős zenei műsor 18.00 Kossuth-krónika 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok. PB rádió Állandó műsorok: 5.30 Műsorismertetés, időjárás, névnapköszöntő 545 Közlekedési információk 5.55 Hírek, időjárás 6.00 Műsorismertetés 6.20 Közérdekű információk, tudósítások 6.30 A Kelet-Magyarország lapszemléje 640 Kulturális információk 6.55 Hírek, időjárás 7.05 Sportszelet - aktuális sportesemények 7.20 Ügyeleti és útinformációk 7.30 Napi aktuális és közérdekű információk - Országos napilapok szemléje 8.55-10.55 Hírek, időjárás-jelentés 0.00-5.30 Lámpafénynél. Benne 4.00-5.00 Magnósoknak sztereóban 5.308.00 Reggeli információs magazin 8.009.00 Kívánságműsor hazai előadók felvételeiből. Tel: 421-400.9.00-12.00 Zenés szórakoztató magazin - Stúdióbeszélgetések, telefonos játékok Jonatán rádió Minden óra félkor hírek, 13.30,23.00 órakor BBC-hírek. Közérdekű, kulturális, rendőrségi, út- információ, ügyeleti hírek, időjárás és helyi információk, lapszemlék. Telefonszám: 423-885, tax.: 508-532, SMS-számunk- 06-30/2877-200. Üzenetrögzítő: 423-886.12.00 Délidőben - zenés magazin. Benne: helyi aktuális információk és érdekességek. Műsorvezető Kovács Tibor 14.00 Joriatán-délután. Zenés, szórakoztató magazin Fazekas Csabával. Benne: Hiszi a piszi, tippelős és párbaj játék a megszokott időpontokban 16.00 Az utca emberét kérdezzük 17.40 Pótkerék 17.55 KM-lapszemle. 18.00 Party-time. Benne: telefonos SMS kívánságműsor. Műsorvezető Igaz Laci 18.35 Sportösszefoglaló 21.50 Ügyeleti hírek, időjárás, útinformáció 22.00 Töltse velünk az éjszakát! A múlt nagy slágerei és a jelen legnagyobb sikerei