Kelet-Magyarország, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-06 / 5. szám

Mire készült Zámbó Jimmy? Az RTL Klubnál új műsort indított volna a popsztár, melyről már elő volt készítve a szerződés, sőt szóban már meg is egyeztek a felek. Munkatársunk három nappal a tragédia előtt beszélgetett erről az énekessel. A sztár több mindent be szeretett volna jelenteni a jövőjével kapcsolatban. Tehetségek az utcáról Kovács József nem éri be az újévi koncertek sikeré­vel, év közben is fellép­nek a Pesti Vigadóban. Amit más menedzser nem gyakorol, Kovács bár­mikor tart meghallgatást, soha nem mond le róla, hogy egyszer az utcáról besétál egy ifjú tehetség. Illés Béla topjövedelme Illés Béla, az MTK gól­zsákja, válogatott játékos a legdrágább magyar fut­ballista: egy napilap sze­rint az éves jövedelme eléri a 270 millió forintot. Vajon cáfolja-e a nemzet­közi szintet is megütő játékos az információt? Vagy megerősíti? Demján szlovák csapatot vesz? A Demján Sándor biro­dalmához tartozó cégek nem vesznek részt a ma­gyar stadionok újjáépíté­sében, s magyar csapatot sem vásárolnak. Azt nem zárja ki, hogy megvesz egy szlovák csapatot, hisz a pozsonyi Pólus Center nagyon sikeres. Minden kutyából lehet Rex? Egy német nyomozótiszt nemrégiben bebizonyítot­ta kollégáinak, hogy csak­nem minden kutyából le­het jó szimatú Rex fel­ügyelőt képezni. Hajdan a mi híres, filmsorozat­­hős Kántorunkat is egy kóbor kutyából képez­te át gazdája. Tanítás -42 fokban Mi, magyarok nem szeretjük a nagy hideget Közép-Európában. Mínusz tíz alatt már ré­müldözünk, mínusz húsz foknál kimozdulni sem szeretünk otthonról, s mínusz harmincnál pe­dig azt hinnénk, hogy itt a világ vége. Kapható az árushelyeken és a rikkancsoknál!

Next

/
Oldalképek
Tartalom