Kelet-Magyarország, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-05 / 4. szám

2001. január 5., péntek Keleti HAZAI TÁJON 6. oldal Komposzt készül a karácsonyfákból Nyíregyházán még nem divat a cserépbe ültetett, visszaváltható fenyő Ladányi Tóth Lajos □ Fogadóóra Bajor Tibor országgyűlési képviselő ma 14 órától 16-ig fogadóóra ke­retében várja a lakosokat a győröcskei közös­ségi házban. □ Évszakváltás klub A nyíregyházi Vá­rosmajori Közösségi Házban működő Év­szakváltás klub következő foglalkozása hét­főn esedékes. Dr. Erdélyi Ágnes pszichiáter szakorvos előadásának címe: Pszichés válto­zások a változás korában. □ Alapítványi bál A Krúdy Gyula Gimná­ziumban 13-án, jövő szombaton rendezik a hagyományos alapítványi bált, ahol a Polip zenekar és a Dongó együttes zenéje színesí­ti a programot. Drága Nagymami! Mint azt az elmúlt hónapokban Olvasóink is láthatták, több száz levél érkezett szer­kesztőségünk címére az unokáktól, akik szeretett nagymamáikról írtak nekünk kedves, szép sorokat. Karácsony előtt befe­jeződött az akció, legalábbis az első része, aztán következett a második: a szavazás. Legnagyobb örömünkre közel ezerhétszáz szavazócédulát kellett összeszámlálnunk és szortíroznunk, mire megszületett a vég­eredmény. Ez pedig a következő: a legtöbb szavazatot Barátit Nóra és Edit (Kálmán­­háza) Ikrekhez türelem kell című írása kapta, őket követi Pethő László és Réka (Kemecse) Dédink is van címmel megje­lent levele, s szinte holtversenyben volt ve­lük Kiszály Sándor (Magy) Mindentől óv és félt engem című írása. Ők nyerték tehát az Interspar 15, 10 illetve 5 ezer forint érté­kű ajándékcsomagját. Nyereményük át­adásának időpontjáról levélben értesítjük az unokákat. Az Interspar jóvoltából kü­­löndíj is lesz, amit a gyürei általános isko­lások kapnak, akik szinte valamennyien beküldték a nagymamáikról írt fogalmazá­saikat. Az ünnepélyes díjkiosztóról, amely a nyíregyházi Intersparban lesz a jövő hé­ten, természetesen beszámolunk olva­sóinknak. Nyíregyháza - Cudar utóéle­tük van a karácsonyfáknak. Röpke, múlandó gyönyört jelentenek díszítőiknek, az­tán tűlevelet hullatnak, las­sanként enyészetnek indul­nak. A szobából az utcára kerülnek, sorsukra hagyva rontják a kör­nyezetképet. Az akkurátus la­kók, ha tehetik, a konténerbe he­lyezik a karácsonyfából vissza­minősített fenyőt, amennyiben az megtelt, mellé fektetik a szebb napokat megélt örökzöldet. Már szállítják Elszomorító és elítélendő, ami­kor a sokadik emeletről úgy ej­tik le a kiebrudalt növényt, hogy utána rá sem hederítenek, ha­nyagul egyszerűen másra bízzák a további teendőt. Január elején rendre aktuális a téma, hiszen Gáspár, Boldi­zsár, Menyhért napja, vízkereszt ünnepe, 6-a a fenyődíszek lebon­tásának az időpontja. Persze, eh­hez nem szükséges mereven ra­gaszkodni...- Azokat a fákat, amelyeket a szemetesbe tettek, természetsze­rűleg a kommunális hulladékkal ARCKÉP I NTERSPARpv Vécsei Józsefné iskolagondnok Nyíregyháza (KM) - Tenger­nyi a feladata Vécsei Jó­­zsefnének, a Nyíregyházi Inczédy György Szakközép­iskola és Szakiskola (hajda­ni 11O. számú szakiskola} gondnokának. Az intézmény ugyanis a megye egyik legnagyobb középfokú intézménye, 35 tanterem talál­ható benne. A gondnokhoz és közel 30 munkatársához tarto­zik az intézet fenntartása, a technikai feltételek megterem­tése, zökkenőmentes üzemelte­tése. Lássuk be, ez nem köny­­nyű feladat. Külön kihívásnak számít, hogy a szakmunkás-Stagnál a reálkereset Sírgyalázók Kovács Éva__________________________________ .A.z anya fiatalon, alig húszévesen veszí­tette el gyermekét. Azóta is birkózik a fáj­dalommal, nem tudja elfogadni a történte­ket. A fiatal lány sírjához a lehető leggyak­rabban kijárnak szülei a nyírbátori teme­tőbe. Ezt tették karácsony előtt is. Vitték a picinyke karácsonyfát, hozzá azt a díszt, ami első osztályos kora óta volt kedvence gyermeküknek. Gyertyát gyújtottak, gon­dolatban ismét együtt voltak, felidézték a régi emlékeket. El lehet képzelni, mekkora volt bennük a döbbenet, amikor a következő látogatás­kor üresen találták a vázákat, valaki telje­sen letarolta a sírt. Sem a virágok, sem a pici fenyő nem volt a helyén, és lába kelt a régi emléknek, a dísznek is. Nem tudták eldönteni, a fájdalom, vagy a hosszússág volt-e nagyobb a lelkűkben. Annál is inkább, mert ilyesmi nem először fordult elő, s mint mondják, nem is csupán velük. Ezért is bántja őket nagyon, hogy a bá­­tori temetőben rendszeres vendégek a tol­vajok, a sírgyalázók, a mások fájdalmát semmibevevők. Többször, több helyütt reklamáltak. Azt mondják, mindhiába. Nyíregyháza (KSH - Malakuczi­­né Póka Mária) - Szabolcs-Szat­­már-Bereg megyében a KSH ada­tai szerint 2000.1 —III. negyedévé­ben a teljes munkaidőben foglal­koztatottak havi bruttó átlagke­resete 11, a nettó keresete 10 szá­zalékkal haladta meg 1999 azo­nos időszakáét. Az emelkedés üteme az országosnál valamivel kisebb volt. Tekintettel a fo­gyasztói árak ugyanezen idő­szakra jellemző 9,5 százalékos növekedésére, a megyei átlagke­reset reálértéke gyakorlatilag stagnált, miközben országosan mérsékelten emelkedett. A megyében a havi bruttó és nettó átlagkeresetek emelkedése egyaránt a fizikai foglalkozá­súaknál volt nagyobb, a két állo­mánycsoport között a növekedé­si ütemben azonban mérsékelt a különbség. A nemzetgazdasági ágak többségét átlag közeli (akö­rül 3 százalékponttal szóródó) keresetnövekedés jellemezte, ami alól említésre méltó eltérést csak az ingatlanügyletek, gazda­sági szolgáltatási ág képviselt, ahol a nettó átlagkereset 18 szá­zalékkal emelkedett. A megfigyelt gazdasági szerve­zeteknél alkalmazásban állók Az alig több mint egy hete még meghatottan körbeállt fenyőfák többsége most fényüket vesztve, kifosztva hevernek városszerte jó esetben a kukák környékén, vagy szétdobálva a közterületen Balázs Attila felvétele szállítják el, mindezt folyamato­san végzik az illetékesek - közöl­te Róka Imre, a nyíregyházi Vá­rosüzemeltetési Kht. műszaki igazgatóhelyettese, majd hozzá­tette: Cserépbe ültetve- Amennyiben az edény mellé kerülnek a fenyők, a begyűjtést követően a hasznosítható példá­nyokat beaprítják, beszecskáz­zák, így komposzt készül belő­lük. Vécsei Józsefné Sipeki Péter felvétele képzés megszűntével minőségi­leg is több a feladat. Az elmúlt tanévben például a biológia ok­tatása is megkezdődött az isko­lában, és ennek tárgyi feltéte­lei, a szemléltetőeszközök be­szerzése figyelmes, körültekin­tő munkát kívánt. Mindez kel­lő tájékozódást, szakmai felké­havi brutfó átlagkeresete 2000 I-III. negyedévében 61 ezer forin­tot, ezen belül a fizikai foglalko­zásúaké 45 ezer, a szellemieké 84 ezer forintot tett ki. (Az előb­bieknek 41 ezer, 33 ezer, illetve 54 ezer forint nettó összegek fe­lelnek meg.) A nettó átlagkereset alapján a fizikai foglalkozásúak a villa­mosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ágban kerestek a legtöbbet (46 ezer forintot), de - az adott állo­mánycsoporton belül - átlag fe­letti (38 ezer forint) kereset volt a feldolgozóiparban, a szállítás, raktározás, posta, távközlés ágakban is. A szellemi foglalkozásúak net­tó átlagkeresete szintén a feldol­gozóiparban (72 ezer forint) és a villamosenergia-, gáz-, gőz-, víz­ellátás ágban (69 ezer forint) volt a legnagyobb, de a szellemi fog­lalkozásúak átlagát jóval megha­ladó jellemezte a pénzügyi tevé­kenység ág szervezeteit is. A havi nettó keresetek átlaga 2000 első kilenc hónapjában az országos 77 százaléka, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké valami­vel kedvezőbb, annak 79 százalé­ka volt. A keresetek elmaradtak az országostól. Érdekes, megfontolásra méltó karácsonyfamentő akciót hajtott végre Pécsett a Zöld Gondolat Lovagrend. Az ünnepek előtt száz, cserépbe ültetett, másfél méteres fenyőt kínáltak, melye­ket (darabját kétezer forintért) szinte a teherautóról elkapkod­tak. E hét kedden negyvenhét fács­­kát vittek vissza a vásárlók ab­ban az állapotában, ahogy azt megvették, cserébe - az eredeti feltételeknek megfelelően - ezer­szülést is igényel. Egy másik terület, az iskolában például 5 berendezett számítógépes te­rem található, amelynek létre­hozása, felszerelése sem számí­tott könnyű munkának. Az idei év első feladata pedig az iskolai tanműhely gyakorlati oktatásában részt vevő tanulók munkaruhájának a kiosztása. De a gondnok felelős az iskola tisztaságáért, irodaszerrel való ellátásáért csakúgy, mint a ka­rácsonyi ünnepség, a szilvesze­­teri összejövetel megszervezé­séért. Vécsei Józsefné figyelemre méltóan fogalmaz, munkáját úgy fogja fel, mintha az intéz­mény házisasszonya lenne. Ebben lehet is valami, s ráadá­sul hivatástudatról is tanús­kodik, ahogyan önmaga mun­kakörét megfogalmazza. Ilikét hobbijáról is kérdezem. Első helyen említi, hogy szereti az irodalmat és sokat olvas. Az élmény Egy pillanat és hosszú ideig ható élményszer­zés a nyíregyházi Városi Galériában Stróbl Alajos kép- és szó­borkiállításán háromszáz forintot visszatérítet­tek a számukra. Róka Imrét nem lepte meg a hír, mi több, a jövőre nézve biz­tató bejelentéssel szolgált.- Hallottam arról, hogy már több városban kipróbálták a cse­repes módszert, mi még nem él­tünk ezzel a lehetőséggel, de ígé­rem, hogy a következő kará­csony alkalmával a nyíregyházi dísznövény-kereskedelemben is lehet visszaváltható fenyőt kap­ni. Dráma­pedagógia Nyíregyháza (KM) - A Nyíregy­házi Főiskola 2001 februárjától akkreditált, levelező tagozatos drámapedagógiai szakos szakirá­nyú továbbképzést indít, melyre 2001. január 22-ig lehet jelentkez­ni. A képzés 4 féléves (490 óra), a költségtérítés összege 55 000 fo­rint félévenként. Az oklevél be­jegyzése: drámapedagógus (a képzés során választott speciali­­záció megjelölésével). A jelentkezés feltétele: állami­lag elismert felsőfokú főiskolai vagy egyetemi végzettség, szak­mai önéletrajz (ha rendelkezik nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, tüntesse fel), munkáltatói javas­lat (azoktól, akiknek a költségté­rítését a munkáltató fizeti). A jelentkezéseket a főiskola felvételi irodájába kell benyújta­ni (4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b.). A jelentkezési lapok ugyanitt szerezhetők be. Elek Emil felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom