Kelet-Magyarország, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-23 / 19. szám
2001. január 23., kedd HAZAI TÁJON 4. oldal □ Pótsziiveszter Január 27-én nagyszabású pótszilvesztert tartanak a nyíregyházi Piac Étteremben, finom vacsorával és nosztalgiazenével. □ Fogadóórák Ma 1 0 órától Lakatos András országgyűlési képviselő Nyirkércsen, a polgármesteri hivatalban tart fogadóórát, Raska István r, alezredes, a fehérgyarmati rendőrkapitányság vezetője pedig január 24-én 10-12 óra között várja az érdeklődő állampolgárokat hivatali helyiségében. □ Jogászbál Február 10-én 20 órai kezdettel lesz a harmadik évezred első jogászbálja a Hotel Koronában. Felzárkózó romák Vásárosnamény (M. KJ - A beregi községek egy részében jelentős számban élnek a cigány etnikai kisebbséghez tartozók. A nyolc osztályt végzettekre gondolva indított kilencedik osztályt a vásárosnaményi szakképző és szakiskola. Gál Zoltán igazgatóhelyettes fogja össze a romákkal kapcsolatos tennivalókat. Igaz, korábban is voltak cigánygyerekek az osztályokban, de 2000 szeptemberében 43 gyerek képzését, nevelését kellett felvállalni. Ehhez a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közoktatási Alapítvány kuratóriumától több mint kétmillió forintot nyertek. Ebből a tárgyi feltételeket, illetve az itt végzett munkát meg tudják fizetni. A felzárkóztató, fejlesztő program képessé kell tegye a gyerekeket a szakmai képzésre, illetve az érettségi megszerzésére. Bokross Ödönné tanárnő angolóráját hallgatva okkal bizakodhatunk. Tény, a szorgalommal és az iskolába járással van probléma, de többen olyan eredményt értek el, hogy már kikerültek a felzárkóztató osztályból. Természetesen nem csak angolból, hanem a többi tárgyból is. Komáry Ibolya osztályfőnök azon munkálkodik, hogy igazi kollektívát faragjon az osztályból. A 9. e. osztály két diákja (Szolnoki Ildikó, illetve Judit, unokatestvérek) az ének kategóriában már országos versenyt is nyertek. A cigánydalok megszólaltatásával kivívták a szakemberek elismerését is. Ponczók Renáta és több társa Nyírmadáról jár be, de többen más beregi községből is. Sok az autó, kevés a parkolóhely Nyíregyházán két díjzónát alakítottak ki: a Kiskörúton belül és kívül Nyíregyháza (KM - Cs. KJ - A megyeszékhely parkolási helyzete a város közlekedésének egyik jelentős problémája - ezzel a megállapítással kezdődik a készülő nyíregyházi közlekedési koncepció helyzetelemző részének parkolásról szóló fejezete. A legtöbb a gond a belvárosban és a városközpont környéki intézményeknél. Nyíregyházán jelenleg 35 fizető parkolóhelyen az együttes kapacitás 2400 férőhely. Ötven százalék A kilencvenes évek eleje óta fizetni kell a parkolásért. Mostanra két díjzónát alakítottak ki: a Kiskörúton és azon belül, valamint a Szabadság téren óránként nyolcvan, ezeken kívül óránként negyven forintot kell fizetni. A parkolók átlagos kihasználtsága nyolcvan százalék, de ebből a Hősök terén, a Kálvin téren, a Zrínyi Ilona utca két oldalán gyakorlatilag egész nap teli a parkoló. Átlagosan egy órát állnak a kocsik egy helyen, míg a Hősök tere nyugati és északi oldalán több mint kettőt. A városközpontban az északi részen jobb az ellátottság, az összesen 1200 parkoló kilencven százaléka a Bethlen és Bocskai utca vonalától északra található. A belvárostól délre, a szélesebb utcák két oldalán illetve a Luther téren 300 kocsi megállására alkalmas parkolóhely van, ezek alacsonyabb díjkategóriába tartoznak, kihasználtságuk jóval kisebb, átlagosan mindössze ötven százalék körüli, ugyanakkor az átlagos várakozási idő itt másfél óra. A jelentős forgalmú, városközpont környéki intézmények mel-A két Szolnoki lány a naményi tanteremben A szerző felvétele TÜSKÉS SAROK Emberdzsungel Hajósi Miklós vállalkozó Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A gazdaságkutató szakemberek rendre kijelentik: a jövedelem termelésében egyre nagyobb szerepet játszanak a kis-, nem ritkán egyszemélyes vállalkozások. Az élni akarás elszántsága leginkább az utóbbi körre jellemző, ám közöttük is akad meghökkentően eltökélt ember - közéjük tartozik Hajósi Miklós.- Tiszalökön születtem, gyerekkorom ott telt el, középiskolába már a közeli Tiszavasváriba jártam át. Mezőgazdasági gépszerelő szakmát szereztem, de nem igazán volt rá kereslet, amikor végeztem - említi, hogyan és mikor lett kénytelen törni a fejét, amikor megélhetés után kellett néznie. Mindennel megpróbálkozott, dolgo-Nagy IstvAn Attila____________________________ Lehet filozofikusabban is megfogalmazni azt az egyszerű dolgot, hogy sokan személyre szabottan viszonyulnak a közlekedési szabályokhoz. Úgy gondolják, hogy annyi van belőlük ahány ember. A Bercsényi utcán a gyalogátkelőn szemben a forgalommal áll egy teherautó. Néhány dobozt szednek le róla. Esetleg villoghatna az elakadásjelző, hogy ebben a készülődő ködben messziről is látni lehessen: itt valaki szabálytalanul várakozik. Persze, úgy is lehetne fogalmazni, hogy akit zavar, ne nézzen oda. A közlekedésiek is így vannak vele. Van, aki keresztbe áll a párhuzamos parkolóba, mások úgy, hogy mindenki lássa: amikor a rutinpályán ezt gyakorolták éppen nem volt ott. Különben is: eredménnyel jár az agresszivitás, mert eléri az ember, amit akar. A közlekedés életünknek az a színtere, ahol mindnyájan gyakoroljuk, így aztán, amikor a nagy emberdzsungelbe érünk, már rutinunk is lesz. Irányváltás a lakásépítésben A városokban többen építenek, mint a falvakban Nyíregyháza (KSH - Malakucziné Póka Mária) - Magyarországon az utóbbi két évben lényegesen kevesebb lakást vettek használatba, mint amennyi lakásépítési engedélyt kiadtak. Az év első kilenc hónapját tekintve 1998-ban még csak 1,6- szer, 1999-ben már 2,3-szer, 2000- ben pegi 3,4-szer több új lakás építésére vonatkozó engedélyt adtak, mint amennyi új lakás felépült. A lakásépítések számának csökkenését az építési engedélyek számának nagymértékű növekedése kíséri. Ez utóbbi az új Napközben a Jókai téren sem igen találni üres helyet Balázs Attila felvétele lett a nagyobb közterületi koncentrált parkolóhelyekért is fizetni kell (40 forint/óra). A megyei kórház környezetében lévő 180 férőhely kihasználtsága délelőtt 100 százalékos, s csak délután kettőkor csökken 80 százalék alá. A Búza téren elsősorban piaci napokon nagy a zsúfoltság, más időszakokban elfogadható a helyzet. A Tokaji úti KGST-piacon csak szombaton és vasárnap kell fizetni a parkolásért, ilyenkor viszont nagyon nehéz üres helyet találni. Változó kihasználtság Sóstón hat fizetőparkolóhely van, ezek, kihasználtsága - teljesen logikusan - időszakonként HajÓSÍ Miklós Balázs Attila felvétele zott buszsofőrként, míg aztán gondolt egy nagyot és saját vállalkozást indított Tiszavasváriban.- A kisfiáról, Gergőről elnevezett cége mobiltelefont és tartozékait kínál a szaküzletben, ám tulajdonosként nem mindennapi munkamódszert követ. A mobil kommunikáció építkezések iránti megnövekedett igényt jelzi, ami feltételezhetően együtt jár a befejezett lakások használatbavételi engedélye kikérésének halasztásával. A 2000-ről eddig rendelkezésre álló adatok szerint a lakások kivitelezésének átlagos időtartama 22 hónap. Új vonása a lakásépítéseknek az is, hogy az építési szándék növekedése a városokban lényegesen nagyobb mértékű, mint a községekben. (A támogatási rendszer korábbi változása, a gyermekek után járó vissza nem térítendő támogatási összeg megemelése elsősorban a községi építéseket fokozta). változó. A belvárosban fél kilenc körül kezdenek megtelni a parkolók, ettől kezdve egészen késő délutánig hasonló a telítettség. A fizető parkolókban a járművezetők közel negyven százaléka bérlettel parkol, míg 25 százalékuk vált jegyet, ugyanennyien bliccelnek, és tíz százalék az engedéllyel rendelkezők aránya. A nagy forgalmú kereskedelmi központokhoz megfelelő nagyságú parkolóterület is létesült. A vasútállomás előterében a parkolókapacitás kevés, a terület rendezésekor ennek növelése indokolt. A szabadidős létesítmények közül a bujtosi csarnok parkolója csak a jelentős események idején kihasznált. A stairánti kereslet rendkívül nagy, de nem mindenki engedheti meg magának, hogy a néhány márkakereskedőnél órákat ücsörögjön ügyei intézésével. Ezért bejelentésre bármely napszakban kinyitom az üzletet s ugyanígy bármikor bárhova elviszem a kért terméket - vált ki megütközést Miklós, mert tényleg voltak már furcsa, hajnali szállításai. A megéri-e kérdésre olykor feledésbe merülő szakmai alapokat említ: olyan nincs, hogy nem éri meg, mert lehet, hogy egyetlen úton nincs nyereség, de az elégedett ügyfélnek van családtagja, rokona, barátja, munkatársa, és ha nekik őt ajánlják, akkor jönnek az újabb partnerek. Nem vagyok munkamániás, de csak így lehet talpon maradni - szögezi le egyszerűen. Strapás életében is az aktív pihenés híve: barátaival egy jó bowling teljesen kikapcsolja. Az építési engedélyek számának növekedése a legszegényebb régiókban, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön a legkisebb, holott a korábbi néhány évben a legmagasabbak között volt. Növekedett a vállalkozások lakásépítésben betölött szerepe, ezzel párhuzamosan az értékesítésre épített lakások száma és aránya is nagyobb lett. Magyarországon 2000 első kilenc hónapjában kilencezer új lakás épült, tizenhárom százalékuk építtetője vállalkozás volt. Ezzel párhuzamosan 31 ezer új lakás építésére adtak ki engedélyt. dion környékének kapacitása csak a mostani kis forgalom miatt elegendő. Az Északi temető környezetében az egyes nagyforgalmú események idején nincs elég parkolóhely. Nem magasak? Az elemzést készítő Duna-Bit Bt. szakemberei összességében úgy látják, a városközpont környéki parkolók jelenlegi díjréndszere nem tartja vissza a járművezetőket attól, hogy a városközpontot kocsival közelítsék meg. A díjakat igazából nem tartják túl magasnak, sőt, úgy vélik, a bérletesek és a nem fizetők nagy létszámú csoportjának számára igen kedvezőek Műszaki vizsga az új autókra Nyíregyháza (KM - H. Zs.) - A nyíregyházi okmányirodán mégiscsak műszaki vizsgára kötelezték az új gépjárműveket hétfőn, mielőtt kiadták volna a rendszámukat. Holott január 18-án életbe lépett az a jogszabály, amely szerint az új járműveket, melyekhez újfajta típusbizonyítványt kér az importőr, a Központi Közlekedési Felügyelet műszaki adatlappal látja el, s ezzel igazolják a jármű alkalmasságát. Olasz Tamástól, a megyei közlekedési felügyelet igazgatóhelyettesétől megtudtuk, aki még nem rendelkezik ilyen fajta típusbizonyítvánnyal, annak a korábbi gyakorlatnak megfelelően 5500 forint ellenében előbb a megyei közlekedési felügyeleten kell műszaki vizsgáztatni az autót, s csak ezt követően kaphatják meg az okmányirodán a rendszámukat. Dohány aluöntvényben Záhony (KM - Gy. L.) - Vasárnap este tíz óra után a záhonyi pénzügyőröknek gyanússá vált egy moldáviai kamion, amely az okmányok szerint alumíniumöntvény kapcsolószekrényeket szállított Belgiumba - tudtuk meg Gréczy Tibortól, a Vám- és Pénzügyérség regionális parancsnokságának sajtóreferensétől. A tételes vizsgálat során kiderült: a kapcsolószekrényekben - melyek kinyitása komoly nehézségekbe ütközött - kartonszámra dugtak el cigarettát. A végösszeg: 7500 karton Super King, melynek az értéke tizenötmillió forint. A pénzügyőrök feljelentést tettek ismeretien tettes ellen, hiszen a gépkocsivezető, természetesen, mit sem tudott e rakományról.