Kelet-Magyarország, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-22 / 18. szám

Hozzáértés A lehetőségnél nagyobb az igény. /3. old. Nyitott a pálya a határőrségen Az idén háromszázötven tiszthelyettest vesznek fel hivatásosnak Nyírbátorban. /4. old. IDŐJÁRÁS Erősen felhős/ködös Nappal 3 °C és 8 °C Éjszaka -1 JSÍtü SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG ÁRA: 49 Ft lviii. évf., 18. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 2001. január 22., hétfő Ápolni kell a magyar kultúrát Kölcsey Ferencre, a Himnusz költőjére emlékeztek vasárnap Szatmárcsekén Szatmârcseke (KM - N. I. A. ) - Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én kirekesztő magányá­ban megírta a Himnuszt. A vers bűnbánat és esdeklés, benne a szenvedő nép kéri Isten áldását. Erről is beszélt a magyar kultú­ra napjának megyei rendezvé­nyén, Szatmárcsekén, Nagy László református püspökhelyet­tes, egyházmegyei főjegyző. - Volt-e zivatarosabb század, mint a XX.? De az előtte lévők is azok voltak, mégis itt vagyunk és élünk, a magyar kereszténység második évezredében - mondta. Az ökumenikus istentisztelet második szónoka Jakubinyi György római katolikus érsek a magyar kultúráról is beszélve hangsúlyozta: - Keresztény hi­tünket úgy kell megélnünk, hogy magyarságunk is megtestesüljön benne. Amikor Kölcsey megírta a Himnuszt még bujdosónak te­kintette magát, de nem mondott le a hűségről. Ezután Csikós Sándor, a deb­receni Csokonai Színház tagja elmondta a Himnuszt, majd Ha­mar Péter, a Kölcsey Társaság titkára köszöntötte a vendége­ket, akik a megye, az ország kü­lönböző településeiről jöttek, de voltak szép számmal a határain­kon túlról is. A református templomban Sebestyén Márta és Gryllus Dániel énekeltek és mu­zsikáltak, majd Taxner-Tóth Er­nő, a Kölcsey Társaság elnöke méltató szavak kíséretében át­nyújtotta a Kölcsey-emlékplaket­­tet Vásárhelyi Lászlónak, aki néptáncosként, koreográfusként sokat tett a magyar kultúra meg­őrzéséért, ápolásáért. - Hiába tűnt el a múlt idők homályába boldog gyermekkorom, ébredező ifjúkorom, hiába ért a férfikor számtalan sikere és kudarca, hiába jártam be az öt világrész csodás tájait, városait, műemlé­keit, Cseke nekem a hazám ma­radt minden küzdelmével, fájdal­mával, gondjával, igazságtalan­ságával és ritka örömeivel együtt - mondta. Az ünnepség zárásaként Sar­­kady Pál polgármester köszön­tötte a nyolcvanesztendős tanító­nőt, Bakó Józsefné Galambos Ro­záliát, aki pedagógusi pályájá­nak hatvan esztendeje alatt sok­sok csekei tanítványával büsz­kélkedhetett. Az emlékezők ez­után átsétáltak a temetőbe, ahol az intézmények, egyesületek, pártok képviselői, illetve magán­személyek helyeztek el koszorút a Kölcsey-emlékműre. G. W. Bush az USA elnöke Ma kezdi hivatali munkáját az Amerikai Egyesült Államok 43. elnökeként George W. Bush, aki szombaton tette le az elnöki esküt a kongresszus épületében, Washing­tonban. Bush első elnöki beszédében buzdí­totta az amerikai népet, hogy egy nemzet­ként fogjanak össze és így próbálják meg­szüntetni a politikai nézeteltéréseket az or­szágban EPA-felvétel HÍREK □ Kamion és vonat ütközött Öten sé­rültek meg abban a balesetben, amely Kis­kunfélegyháza közelében vasárnap kora dél­után történt egy fénysorompóval védett vas­úti átjáróban, ahol kamion ütközött egy sze­mélyszállító vonattal. 3 Nyltrai egyetem A szlovák kormány­koalícióhoz tartozó Demokratikus Baloldal Pártja mégsem támogatja, hogy Nyitrán ma­gyar egyetemi kar jöjjön létre, pedig a kor­mánypártok múlt heti tanácskozásán hosszas vonakodás után már hozzájárult. A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója koszorút helyez el az emlékművön Nagy István Attila felvétele KELET-MAGYARORSZÁG K 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 © (42)311-277 Életveszélyben Szombathely (MTI) - Továbbra is életveszélyes állapotban van az a 15 éves Vas megyei fiú, akit még csütörtökön szállítottak a szombathelyi kórházba fertőző agyhártyagyulladás gyanújával. Az intenzív osztály ügyeletes orvosa vasárnap arról adott tájé­koztatást, hogy a fiatalember lé­legeztetésre szorul. Ugyanakkor jobban van az az ötéves ikervári kislány, aki szintén csütörtökön, ugyancsak agyhártyagyulladás­ra utaló jelekkel került a megyei kórházba. Öt a fertőzőosztályon ápolják. Az ÁNTSZ laboratóriu­mába küldött vizsgálati anyagok mindkettejüknél a meningococ­cus B-típusú kórokozót igazolták a megbetegedés okaként. Hirdetés AKCIÓS AJÁNLATAINK SIEMENS C25SL ALCATEL CLUB, MAX DUAL SL ALCATEL 301,302 SL NOKIA 3210/SL SIEMENS C35Í/SL ERICSSON T20s SL 6.900 Ff 6.900 Ff 9.900 Ff 12.900 Ff 17.900 Ff 27.900 Ff WESTEL ÜZLETEK: WESTEL PARTNER: Nyíregyháza, Országzászló tér 10. (42)314-432, (30)9431-900, Telemobil '96 Kft.: Nyíregyháza, Körte u. 3. (30)9587-871, r~ J J-' Nyíregyháza, Szarvas u. 2-4. (42)315-674, (30)900-9036 TESCO Áruház, (30)9423-642, IIIPÇ I P I Nyírbátor, Báthory u. 1. 06 (30)9288-406. Ill Co IC l ’ A készülék csak Westel előfizetői kártyával használható. Csak új Westel előfizetéssel, keteves szerződéssel amíg a készlet tart. Az összeg a kezdő résziét, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 ha­­. vi törlesztoreszlet es 24 x 1375 Ft havi forgalmidij-kedvezmény tartozik. További részletek az üzletekben. Az arak a készletek erejéig ervenyesek. TM Halál a síneken Nem élte túl a balesetet az a 31 éves újfehértói férfi, aki szom­baton Császár­szállásnál a Zá­­hony-Debrecen között közlekedő személyvonat elé hajtott sze­­mélygépkocsijá­­val./5. old. Fullajtár András felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom