Kelet-Magyarország, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-13 / 11. szám
2001. január 13., szombat Keleti HÉTVÉGE 8. oldal KM-TÁRLAT Csizmám talpa a hajtányon megkopott A vándormadár is hazajön költeni, még ha közbeszól a történelem is Grafikák és linók Nyíregyházi Főiskolán most fejezte be tanulmányait Vikár István. A diplomáját januárban kapja meg. A főiskolai évei alatt folyamatos, szorgos alkotói munkája nyomán elsősorban grafikákat, linómetszeteket készít. Olyan magas szintet ért el, hogy felvételt nyert a Képzőművészeti Alaptagok sorába. Első önálló kiállítása a napokban nyílt meg a Kölcsey-gimnáziumban. Györke LAszló Madár Sose bírta a tétlenséget. Ha nem kapott feladatot, akkor keresett magának. Sose az volt az első kérdése, hogy mennyi lesz a pénz, hanem az, mikorra legyen készen a munkával. Juha József nyugdíjasként sem bírja a tétlenséget: kutatja szülőfaluja, Pusztadobos múltját. Illetve kutatná, ha a levéltári anyagokhoz hozzá tudna férni, mert azok szanaszét vannak többnyire az országhatáron túlra került Szatmárban, Beregben. Nem helytörténész, nem is bölcsész, hanem gépész- és hadmérnök. Naményba gyalog Tandíjas polgári iskolába járt Vásárosnaményba. Az utolsó évet nem volt egyszerű végigjárni, mert háború volt, a vonatok már nem járhattak.- Egy darabig megpróbáltuk egy hajtányon berugdosni magunkat Naményba - meséli. - Hanem gyakran kisiklott a felszaggatott síneken, visszaemelni nehéz volt. Kénytelenek voltunk hát a tizenhárom kilométerre lévő Naményba naponta begyalogolni. Mikor befejeztem a polgárit, az volt a kérdés, hol folytassam. Azzal apám - aki kiváló ló-Linómetszet Elek Emil felvételei Hitvallás Juha József úgy van Pusztadobossal, mint a vándormadár: el-elköltözik, de alkotni hazatér. Művészettörténész lányával, Nagyné dr. Juha Enikővel, bronzöntő szobrász fiával, Richárd Attilával készítették el a település címerét, mely a heraldika szabályait figyelembe véve, alapos kutatómunka után született meg.- Én csak ösztönöztem a kutatást - mondja. - Tudja, valamikor majdnem hivatásos harsonás lettem. Jelképesen ma is fújom a harsonát, az ébresztőt, mert vallom: mindent meg kell tenni azért, hogy Pusztadobosnak legyen önbecsülése. Meggyőződésem: a címer növeli egy falu megtartó erejét, segíti a tenni akarást, a fejlesztési kedvet. Ehhez, persze, egy olyan fogadó kész képviselő-testület is kellett, mint a mostani. Tevékenységét tavaly az önkormányzat díszpolgári címmel ismerte el. - Nem ezért csináltam - teszi hozzá. - Sok tervem van még, de ezekről majd akkor, ha eljön az ideje. Juha József, a kutatás ösztönzője a szerző felvételei tenyésztő volt - is egyetértett, hogy tovább kell tanulni. Én szerettem volna Kassára vagy Szatmárnémetibe a fémipariba menni. Ám közbeszólt a történelem. Lakott itt egy erdélyi menekült család, ahol volt két hozzám hasonló korú fiú. Azt mondja Pista, menjünk fel Pestre, van ott egy iskola, ahol erdélyi fiataloknak adnak szakmát a kezébe. De hát én nem vagyok székely, mondom. Erre Pista: „Szerencsét próbálni azért lehet...” Mikor elmondtam a tervünket apámnak, hallani se akart róla. Aztán csak meggyőztük. Eladott húsz mázsa krumplit, annak az árát ideadta, és azt mondta, ha elfogy, jöjjek haza.- Fel is mentünk a Gábor Ignác Kollégiumba. Csak hát negyvenhatban már nem volt székelyképzés, mert lezárták a határt. Egy szikár, bajszos ember volt a gondnok, azt kérdezi Pistától: „Hát te meg kit hoztál ide?” Nagy nehezen beleegyezett, hogy ott aludjak egyszer-kétszer. Nappal semmi dolgom nem volt, járkáltam a romos Pesten. Rengeteg üvegtörmelék szanaszét. A kollégiumnak is volt jó pár betörött ablaka, én azokat a nagyobb darabokból szépen pótoltam. „Hát ezt meg ki csinálta?” - kérdezte az akkori igazgató, dr. Borzovai Pál. Na, azt mondja, maradhatsz. Két hétig mindennap csináltam valamit, s az igazgató egyre barátságosabb lett. Amikor a gondnok disszidált, megkérdezte, nem vinném-e tovább. Én tanulni szeretnék, mondtam. Ennek azonban volt egy komoly akadálya: az iskolába vidéki fiatal nemigen kerülhetett be. Kitalálta, ha megkérdezik, hol az apám, akkor mondjam azt: az óbudai gyárban szenet lapátol. Na, ez bejött. De már november volt, mikor csatlakozhattam a többiekhez. A vizsgadarabot hibátlanul készítette el. Mestere, Boldizsár Samu meg is jegyezte: „Téged az Isten is idomszerész szerszámkészítőnek teremtett.” Nemet mondott Kompromisszumkészséggel megáldott ember vagyok, de voltak helyzetek, amikor nemet kellett mondani. Mint munkáskádert, külügyi akadémiára akartak küldeni. Hát a politikához, a diplomáciához nem fűlött a fogam, mert én a konkrét dolgokat szerettem, nem a mellébeszélést. Mindenáron gépészmérnök akartam lenni. Az akkor induló miskolci egyetemre jelentkeztem. Csakhogy itt meg köteleztek arra, hogy a hadmérnöki szakot is elvégezzem. Mint hadmérnök, főhadnagy lettem, az állomáshelyem pedig a Budapesti Műszaki Egyetem volt. Egy hónap szabadságot kaptam, hazajöttem Pusztadobosra. 1956-ot írtunk. Krumpliszedés közben tudtunk meg, kitört a forradalom. Sürgönyt kaptam, hogy jelentkezzek állomáshelyemen. De csak Szolnokig jutottam, mert visszafordítottak. Néhányan megpróbáltunk itthon csinálni valamit, csakhogy akkor már dübörögtek a negyvenegyesen a szovjet tankok. Kimentünk az útra, megkérdeztük: kudá? „Szuez, Szuez!” - mondták. A többit mindenki tudja...- A hadmérnöki diplomamunkám témája az volt, hogyan kell megszervezni a kivonuló hadosztály javítóbázisát. A fordulat után küldtek volna a Szovjetunóba, alá kellett volna írnom a tiszti nyilatkozatot. Hát azt nem írtam alá. Mert abban az állt, hogy feltétel nélkül kell szolgálnom kell a Szovjetuniót. Leszereltem. A kegyvesztett- Az Egyesült Izzónál szerettem volna elhelyezkedni, dolgozatot írattak velem, tetszett is a szakmai bizottságnak, csak hát az „elbeszélgetésen” elfelejtették megkérdezni, mi is voltam azelőtt. Mikor kiderült, hogy nem írtam alá a tiszti nyilatkozatot, bezárult előttem a kapu. Ez még sokszor megismétlődött. Ötvenkét márciusáig hiába kerestem munkát Pesten. Gondoltam, hazajövök, a kapa csak nem esik ki a kezemből. Már kint voltam a Nyugatiban, ott futottam össze egy régi cimborával, Kara Józseffel, aki kitűnő szerszámlakatos volt. Mikor megtudta, mi van velem, beprotezsált a Budai Mechanikai Mérőműszerek Gyárába. Na, ott azt mondták, rendben van, de csak akkor vesznek fel, ha Kara felelősséget vállal értem. Egy évig dolgoztam itt, közben persze jártam haza, s a vonaton gyakran utaztam együtt egy közvetlen öregúrral. Szó szót követett, megtudtam, hogy ő a személyzetis a Hajdúsági Iparműveknél, én is elmondtam, ki vagyok. Egyszer aztán kibökte: „Nekünk pont ilyen emberre Pusztadobos címere bronzból van szükségünk.” Igen ám, de ez nem volt ilyen egyszerű, hisz Kara felelősséget vállalt értem. Végül kikérővel jöttem el. A mosógépgyárban jól éreztem magam, hiszen rengeteg szerszámra volt szükség. Én már csak skicceket készítettem, a rajzolást elvégezték mások. Aztán, mint általában lenni szokott, ha valaki valamit egy kicsivel is jobban csinál, mint az átlag, elkezdtek fúrni. A visszaverés technikáját jól ismertem, de egy idő után belefárad az ember az ilyesmibe, és tizenhárom év után úgy döntöttem, kilépek. A Kelet-magyarországi Vízügyi Építővállalathoz mentem. Komoly kihívás volt a számomra teljesen új szakterület, belevetettem hát magamat a szakirodalomba. Később a Gördülőcsapágygyár egy új beruházásánál bábáskodott, s az üzemi lap műszaki rovatának vezetője is volt. Aztán a dohányiparban, végül a húsiparban dolgozott. Innen ment nyugdíjba.- Ismeri a mondást: a Mór a megtette a kötelességét, a Mór mehet... MÚZSA Tóth Árpád Január Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak? Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak? Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának, Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának? Mégis, hivatalból, ő lévén az ember, Kinél a naptáros jobb időket rendel. Varázsló-süvegét most is félrecsapva, Üti a jövendő kongó űrét csapra: Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap, Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap, A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hivatja, - Ez legyen az új év legszebbik divatja! 1928 Nevezetességeink Nyíregyházán a Kelet Áruház mellett, a Síp utcán, magas platánfák takarásában áll a műemlék zsinagógaépület. Az ortodox felekezet részére készült - romantikus elemeket hordozó - zsinagóga Baumhorn Lipót tervei alapján épült 1924-ben. Érdemes belülről is megtekinteni Elek Emil felvétele
