Kelet-Magyarország, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-12 / 10. szám
2001. január 12., péntek ïefet«» BALKÁNYI KÖRKÉP 7. oldal Milliárdos beruházás Nyiradonnyal A július elsején átadandó mentőállomás tizennyolcezer ember egészségügyi helyzetét érinti LadAnyi Tóth Lajos HÍREK □ Hovatovább Bő két hónap múlva, 28- án este elnéptelenednek a balkányi utcák. A Hovatovább!? című tévés vetélkedőben Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó játszik a helyi birkózókért. O Oktatásért 1993-ban alapítványt hozott létre a szülői munkaközösség, az iskolaszék, a diákönkormányzat és a vállalkozói réteg. Az Oktatásért alapítvány tőkéjét gyarapítja a február 10-i jótékonysági bál, a bevétel felhasználásáról a kuratórium dönt. □ Mozi nélkül Utazniuk kell a moziba vágyó balkányiaknak, ugyanis helyben nem működik filmszínház. Mindez a művelődési ház fútőtestjeinek elhasználódásával magyarázható. □ Egység Szemben a közelmúlttal, most már nem azonos irányítás alatt működik a művelődés és az oktatás. Jelenleg a művelődési ház és a könyvtár alkot egységet, az iskola pedig önállósult. így volt ez az évtized elején is, kipróbálták az összevonás hatását, végül visszatértek a korábbi rendszerhez, Balkány - ...és lön világosság. Korszerűsítették a közvilágítást, a közel harmincötmilliós beruházás révén energiatakarékos lámpáktól fénylenek a nagyközség utcái. A 2000. esztendő második felében befejeződött „világos” program kalkulációi szerint öt éven belül térül meg a ráfordítási összeg. Utóbb ez volt az önkormányzat legköltségesebb újítása, idén a mentőállomás megépítése, a hattantermes iskola kialakítása (a meglévőre kerülne emeleti rész...), a szennyvíz- és a gázvezetékhálózat létrehozása Nyíra-99............ Tizennyolcezer ember helyzetét érinti a mentőállomás Dankó József 99 Lekváros derelye Ezer főre ezerjót főznek a balkányi iskola konyhájában. Ottjártunkkor a káposztás bableveshez illő lekváros derelyét készítették az asszonyok. dony gesztorságával, valamint a hosszú évek óta visszatérő téma, a tornacsarnok munkálatainak beindítása kerülhet előtérbe. A tanyabokrokért- Balkány a tanyabokrok által huszonöt kilométer szélességben fekszik, emiatt is van égető szükség a mentőállomásra - jelentette ki Dankó József polgármester. Július elsején szeretnénk átadni rendeltetésének az egészségügy jobbítása érdekében elengedhetetlenül fontos épületet. A vonzáskörzettel együtt tizennyolcezer embert érint a változás. A létszámba beletartoznak a tanyákon lakók, akiknek javítani kell az életfeltételein. Javak és vajak Balkány címere A jelenleg közel hétezres lélekszámú nagyközség, mint lakott település 1214-ben felbukkan a Váradi Regestrumban. A Balkány név török eredetű (Balkán=hegység), a domborzati viszonyok is alátámasztják az eredetét: az őslakosok a kiemelkedő pontokra telepedtek le, az alacsonyabban lévő nyírvizek, mocsarak védettséget jelentettek az ellenség elől. A református templom homlokzatán román kori sajátosságokat lehet felfedezni. A helységhez tartozó Abapuszta egy 15. századi oklevélben szerepel. Egyházi adatok szerint a 18. század közepén közel ezerötszázan laktak Balkány területén. A 19. század elején szinte csak javas nemesek éltek itt. A két világháború között vaj gyár és szövődé is működött a településen. A nagyközség történetével foglalkozik Nagymáté Albert református lelkész munkája, amelyet 1913-ban tett közzé. A monográfia címe: Emléklapok Balkány nagyközség múltjából és jelenéből. Az észak-dél irányú fekvéssel bíró Balkányhoz tartozó huszonhét tanyatelepülés népessége a nagyságától függően negyven főtől négyszázötvenig terjed. Az 1970-es években sokan elvándoroltak ezekről a helyekről, inkább csak zömében az inaktív lakosság maradt itt. Balkány lakosságának negyvenöt százalékát külterületiek alkotják. Farkas a szőnyegen Vannak klubok, amelyeknek egy emberöltő is kevés ahhoz, hogy ismertek legyenek, eredményt mutassanak fel. A májusban mindössze kétesztendős Balkányi Birkózó Klub dinamikusan fejlődik, köszönhetően a roppant agilis Ratkó Józsefnek. Legtehetségesebb tanítványa, Farkas Zoltán ősszel már a legpatinásabb sportiskolában, a KSI-ben kötheti össze a sportot és a tanulást. Nagykállóban szeretnék megrendezni négy megye korosztályos területi döntőjét, másodízben adnak otthont a szabadtéri Millennium-kupának, ősszel pedig az országos Falu-kupának lennének a házigazdái. Pezseg a birkózóélet Balkányban! BERECZ MARTINNAK Ötödik születésnapod alkalmából gratulál Simon mami és Simon nagypapa! Tóth István büszkén mutatja: hazajárnak Franciaországba Tóthék áttáncolták Európát Harmincöt esztendős a balkányi művelődési ház néptáncegyüttese. Tóth István és Vida Sándor személyében két alapító ma is tagja a lelkes csapatnak. Szinte már hazajárnak Franciaországba, tavaly már nyolcaHa kedd, akkor... Piacon tobzódnak a balkányiak, minden hét második napján garantált a nyüzsgés a nagyközség központjában- Bekötőutak építésére gondolok, illetve a már élő, rendhagyó együttműködésre. A hajdú-bihari Nyíradony gesztorságával gázvezetés- és szennyvízhálózat létesítése kezdődhet el, így sikerülhet ebben az évben összekötni a mi Abapusztánkat az ő Aradványpusztájukkal. A milliárdos költségvetés egytizede balkányi részesedés. Mivel két megye településéről van szó, nem volt könnyű keresztülvinni az elképzeléseket a pályázatok kedvező elbírálásáig, de szerencsére a régiós érdekek domináltak. Kell a munkahely A keresőképes lakosság létszámához képest huszonegy százalékos a munkanélküliek aránya, amely valamelyest csökkenő tendenciát Ratkó József neve, személyisége összefonódott a Balkányi Birkózó Klubbal dik alkalommal voltak a gallok földjén, ezúttal Dax-ban léptek fel. Korábban jártak Ukrajnában, Ausztriában, Spanyolországban, Olaszországban, Belgiumban és Luxemburgban is. mutat, de még mindig magas a mutató. Üzemek, munkahelyek kellenének mihamarabb...- Amíg létezett a Fémmunkás Vállalat balkányi üzeme, a fénykorában ezerötszázan dolgoztak ott. Az utódjában jó, ha nyolcvan főt foglalkoztatnak. Sokan élnek a mezőgazdaságból, kényszerből vállalkoznak, mások ingáznak, megint mások napszámosmunkát vállalnak.- Van Balkányban egy ötezer négyzetméteres alapterületű csarnok, ahol korábban fémmunkára specializálódtak. Azon fáradozunk, hogy kihasznált legyen a hely, ezáltal sokak számára kínálkozzon munkalehetőség. A hivatás gyakorlásával, a keresettel összefüggésben van a lakásépítési kedv. Az elmúlt évek Szabolcs vezér serege Az általános iskola és diákotthon 1994-ben vette fel a Szabolcs vezér nevet. A Réti Gáborné igazgató által vezetett oktatási intézményben megközelítőleg nyolcszázan tanulnak, a tantestületet hatvanhárman alkotják. Az alapítványuk keretéből az elmúlt esztendőben felújították a tantermek világítását és a vizesblokkok csaptelepeit. A „Szabolcs vezér” berkeiből tavaly kikerültek hatvanhárom százalékát vették fel gimnáziumba, szakközépiskolába, a többiek egyik fele szakmunkásképzőben, a másik fele szakiskolában folytatta tanulmányait. Zsúfolt könyvespolcok A József Attila Művelődési Ház és Könyvtár pontosan 22518 könyvvel rendelkezik. 2000-ben mindössze 450 ezer forintból frissíthették az állományt, ebből 383 kötetre futotta. A százhúsz négyzetméteres területen az olvasáHalasi Anita és Ladányi Anita gyakran böngésznek a könyvek sűrűjében A szerző felvételei viszonylatában tavaly épült a legkevesebb ház a településen. Önkormányzati pályázat - Akinek nincs meghatározott összegű havi fixe, nem kap hitelt, így nincs mire alapoznia, az önkormányzat pedig nincs abban a helyzetben, hogy lakásokat alakítson ki. A köz javául szolgáló tornacsarnok már régóta terítéken szerepel. Jó volna végre, ha e téren felgyorsulna a folyamat (cél- és fejlesztési támogatásra pályázna az önkormányzat), hiszen vitathatatlan az igény a mozgásra, a sportolásra. Mindezekről és egyéb témákról bővebben esik majd szó a február 10-én esedékes közmeghallgatáson, ahová tisztelettel meghívjuk a település lakosságát. A technikaóra keretében már hetedik osztályban megtanulnak géppel varrni a diákok son és a kölcsönzésen túl fénymásolni is lehet. A zsúfolt polcok között az iskolások számára versmondóversenyeket, évfordulókhoz kötött vetélkedőket, könyvbemutatókat is rendeznek.