Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-21 / 298. szám
2000. december 21., csütörtök MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ Államfői eskü Ion Iliescu szerdán a román parlament két házának együttes ülésén letette az államfői esküt. A 71 éves veterán politikus, aki mostanáig a Szociális Demokrácia Romániai Pártja vezetője volt, most harmadszor lett Románia elnöke. □ Összetűzés Egy palesztin tűzoltó életét vesztette szerdán a Gázai övezetben lévő Necarim zsidó telep közelében egy útkereszteződésnél, amikor a telepet őrző izraeli katonák tüzet nyitottak egy tűzoltókocsira - közölték szemtanúk és kórházi források. □ Letartóztatás A Koszovóban állomásozó nemzetközi békefenntartók szerdán reggel letartóztattak 13 albánt, akik fegyverekkel megrakodva Szerbia déli területe felé igyekeztek. Biztonságos vásárlás Nyíregyháza (KM) - A Tesco Hipermarketben a tavalyinál jóval nagyobb hangsúlyt fektettünk a biztonságos vásárlásra - közölte lapunkkal Juhász Péter hipermarketigazgató. - Telefonközpontunkat felszereltük egy digitális azonosító rendszerrel, mely az összes bejövő hívást rögzíti és tárolja. Ennek a rendszernek köszönhetően a budapesti áruházainkban már sikerült fenyegetéssel próbálkozó elkövetőt elfognia a rendőrségnek. Remélem, Nyíregyházán nem próbálja ki senki ezt a technikát, és így igazán kellemes lesz nálunk a vásárlás. Találkozás Az amerikai elnök Bili Clinton és az új elnökjelölt George W. Bush kezet ráznak egyik hivatalos találkozásuk alkalmával a Fehér Házban epa-felvétel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell ), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. TelTfax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. TeL/fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@iscomp.hu —hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Németiíné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. J, Lapunk eladott példányszámát ^*”lg rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Ápolókat képez Koszovóban Katalin Egy nyíregyházi tanárnő a demarkációs vonalon kívül segít angol nyelvű előadásaival A pristinai tanteremben: tolmácsolás angolról albánra. A kép bal oldalán kockás blézerben Papp Katalin Amatőr felvétel pa, mégsem láttam koccanást se, valahogy megoldják. Marik Sándor Pristina (KM) - „Koszovó fővárosában ápolók képzésében veszek részt a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet (IOM) orvosi szekciójának szervezésében. A hallgatók többsége külföldről hazatért koszovói albán". Papp Katalin, a Debreceni Egyetem nyíregyházi egészségügyi főiskolai karának oktatója írta e sorokat a háború szaggatta Ko- szovóból, amikor a hét végén az internet jóvoltából kapcsolatba léptünk. Nemzetközi küldetésben- Koszovó most az ENSZ fennhatósága alatt egy helyét, jövőjét kereső régió, nem tudják, hová fognak tartozni: Jugoszláviához vagy Albániához; hogy hová szeretnének, ezt csak az arcokról lehetne leolvasni, amikor a két lehetőséget hallják... - kezdte a beszámolót. - Aki otthon látja, hallja a híreket, el sem tudja képzelni, milyen is itt az élet a valóságban. Óriásiak a kontrasztok. A megpróbáltatások után nagyon sok az új építkezés, hatalmas családi házak épülnek. Látom, hogy megy az utcán a tank, teljes harci felszereléssel, katona a tetején, és mögötte autó- gyönyörű, lefóliázott új bútorokat szállít. Ezt csak olyan helyre viszik, ahol van, lesz jövő. A közlekedés amúgy kaotikus, a benzin olcsó, sok az autó, köztük újak, modemek is, de a kereszteződésben nincs közlekedési lámMenekültből ápoló Ideiglenes munkahelyét is bemutatta a nyíregyházi szakember. A pristinai ápolóképző iskola, amellyel az IOM együttműködik, egy nagy intézmény, együtt az általános és középiskolával. Az ápolóképzés albán nyelven történik, Papp Katalin angol nyelvű előadásait egy orvos fordítja albánra. Orvosi egyetem is működik a városban, van klinika, ambulancia, nonstop sürgősségi osztály. A 150 órás képzésben 25 hallgató vesz részt, 2 férfi, 23 nő, közülük 14-nek nincs egészség- ügyi képesítése - képzett ápolókra azonban minél előbb szükség van. A munkában két helyi orvos és két ápolástan-oktató is közreműködik. Az iskola felszereltsége rendkívül szerény, a háborúban nagyon nagy károkat szenvedett. Sokszor nincs fűtés, kabátban tartják az órákat, de az oktatás nem maradhat el. A hazajött, képzésben részt vevő korábbi menekültek napi tíz márka ösztöndíjat kapnak, ami az árakat tekintve meglehetősen kevés, ám élni, dolgozni kell. Koszovó lakossága kb. kétmillió, ebből félmilliónál valamivel többen Pristinában élnek. A lakosság rendkívül fiatal, több, mint fele húsz éven aluli, s 85 százaléka muszlim. Most ramadán van, a müezzin 5.30-kor kezd, a muszlim kollégák délután négyig nem esznek, nem isznak, az oktatás emiatt délután kezdődik. A karácsonyt nem ünnepük, karácsonyfát majd újévre áUítanak. És miként kerül a nyíregyházi tanárnő Koszovóba? Majdnem véletlenül- Valaki visszamondta és felhívtak, gyors döntést kérve - avat be Papp Katalin - Én már sokfelé megfordultam külföldön, mióta az egészségügyi főiskolán tanítok. Érdekelt a kihívás, és - miután kollegáim óráimat készségesen átvállalták - már igent mondtam, amikor utána néztem, milyenek is a lehetőségek. Hivatalos helyeken mondták: ne utazzak, a demarkációs vonalon kívül van, semmi sem biztos; más szerint rendben megy ott az élet; megint más azt ajánlotta, menjek, de csak később. Én viszont ügy gondoltam, ha most kell segítség, most kell menni. Repülőgépünk december 5-én szállt le Skopjében. A csomagom nem érkezett meg, az ígért autó nem várt. így kezdődött, mégis eljutottam Pristinába, és dolgozom. Bármilyen furcsa, biztonságban, nyugodt körülmények között. Otthonról csomagot kértem, hogy karácsonyi ajándékot adhassak hallgatóimnak. A szeretet ünnepe előtt, az advent idején különösen jólesik, hogy a pristinai feladat rám talált. Papp Katalin a karácsonyt itthon tölti, a két ünnep között a mátészalkai kórházban tart továbbképző előadást. Torgyán József az összeférhetetlenségről Győr (MTI) - Nincs összeférhetetlenség, csupán az SZDSZ által indított politikai támadásról van szó - közölte Torgyán József szerdán, Győrben tartott sajtótájékoztatóján a vele és feleségével szembeni összeférhetetlenségi eljárás megkezdésének elhalasztását kommentálva. A lépést az SZDSZ kezdeményezte, mert a szabaddemokraták szerint a kisgazda elnök egymásnak eüentmondó nyilatkozatot tett épülő budai villájának pénzügyi forrásairól, a vizsgálóbizottság megalakulása azonban kedden elmaradt. Megszavazták az oroszok a himnuszt Moszkva (MTI) - Az orosz törvényhozás felsőháza szerdán gyakorlatilag vita nélkül megszavazta az állami jelképekről - köztük a volt szovjet himnusz melódiájának elfogadásáról - szóló alkotmányos törvényt, amelyet korábban Vlagyimir Putyin elnök javaslatára az alsóház már kétharmados többséggel jóváhagyott. Az új orosz himnusznak egyelőre nincs szövege, viszont az már biztos, hogy Alekszandr Alekszandrov - eredetileg a bolsevik párt számára komponált - zenéje, a volt szovjet himnusz dallama lesz Oroszország első számú indulója. Erre a 178 tagú felsőházban 144-en szavaztak, mindössze egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett. Még nagyobb szótöbbséget kapott az a törvény, hogy az orosz hadsereg hivatalos lobogója a vörös zászló lesz. A fehér-kék-piros trikolór és a kétfejű sas ugyancsak megkapta a szükséges kétharmados többséget. Az állami jelképekről szóló alkotmányos törvény az elnöki aláírást követően lép életbe. A Kisgazdapárt elnöke ezzel összefüggésben hangsúlyozta: nincs különbség titkos és nyílt vagyonnyilatkozata között, ezek megfelelnek a valóságnak. Kijelentette: a vagyonnyilatkozatok ügyében az átvilágítást ő kezdeményezte.- Átütő siker a demokrácia történetében, hogy az országgyűlési képviselők vagyongyarapodásáról szóló önálló képviselői indítványomat, amelyet először 1996-ban nyújtottam be, kedden elfogadta a kormánytöbbség - hangoztatta. Áll elébe, hogy akár az ő vagyoni helyzetét vizsgálják legelőbb, de most számot kell adniuk az MSZP- s és az SZDSZ-es képviselőknek, akik „óriási vagyonokat halmoztak fel” - mondta. A kisgazdapárti elnöki tisztség és a földművelésügyi miniszteri tisztség szétválasztására irányuló felvetésről Torgyán József úgy nyilatkozott: a kisgazdák vezető szervei és a megyei szervezetek a párt lefejezését célzó törekvésnek vélik a felvetést, s arra biztatják, lépjen fel az ilyen jellegű akciók ellen. A pártelnöki tisztség utódlásáról szólva kijelentette: jelenleg valószínűleg nincs olyan személy, akit a párt paraszti és polgári bázisa egyaránt elfogadna, márpedig a leendő utódnak el kell nyernie a Kisgazdapárt mindkét bázisának bizalmát. Súlyos elmaradás Budapest (MTI) - A szocialisták értékelése szerint súlyos elmaradások vannak a kormányprogram egészség- ügyi fejezetének időarányos teljesítésében. Vojnik Mária képviselő az MSZP-frakció szerdai budapesti sajtótájékoztatóján e megállapítás alátámasztásaként utalt többek között arra, hogy nem jött létre új gyógyszertámogatási rendszer, hiányoznak az egészségmegőrzési programok, a pénzügyi kondíciók javítása helyett forráscsökkenés volt tapasztalható az ágazatban, és elmaradt a biztosítási reform is.- Gógl Árpád egészségügyi miniszter felmentése két és fél év egészségpolitikai kudarcának nyílt beismerését jelenti, kiderült, hogy az improvizációkra és Ígérgetésekre építő ágazatirányítási gyakorlat nem folytatható - fogalmazott Kökény Mihály, a parlament egészség- ügyi bizottságának MSZP-s elnöke. Csökken a benzin ára Budapest (MTI) - Pénteken 3 forinttal csökkenti a motorbenzinek árát a Mól Rt., míg a gázolajért 2 forinttal kell kevesebbet fizetni. A motorhajtó-anyagok árának csökkenését a nemzetközi piacok árcsökkenésével és a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának kedvező változásával magyarázza a társaság. Az árcsökkenést követően a 95-os ólmozatlan benzin 223,50 forintba, míg a 98-as ólmozatlan benzin 232,50 forintba kerül literenként és a gázolajért 228,75 forintot kell majd fizetni. Az egyes töltő- állomásokon az árak eltérhetnek a listaártól. Tüntetés Kijev főterén a felállított sátrak körül ácsorogva tüntettek a helybeliek tegnap Leonid Kuchma elnök ellen EPA-felvétel