Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-30 / 304. szám
14. oldal 2000. december 30., szó tt Manökenajánlat - Ha nem talál vonzó programot szilveszter éjszakára, javaslom vegye kézbe - a Kelet-Magyarorszá- got... Balázs Attila felvétele Flúgos futam Ladányi Tóth Lajos Főiskola, a szorgalmi időszak célegyenese, a gyakorlati jegyek és az aláírások megszerzésének utolsó napja. A kapkodás betetőzése. Nekem még három rublika üresen tátongott. Előző éjszaka leszűrtem a tanulságokat, erőt merítettem, forgatókönyvet készítettem. Délután kettőkor zárt a tanulmányi osztály, ezért korán útra keltem. Az első szignót a mentortól kellett begyűjteni. Nem volt a suliban, szabadságra ment. Sebtiben kinyomoztam, hol lakik, nosza, fel is kerestem. Pont akkor lépett ki az ajtón, íziben alákanyarintotta a nevét. Rohanás vissza a főiskolára: jöhetett a beszámoló. Az épületben döbbentem rá, hogy az ezenkívül még hiányzó aláírás begyűjtése igencsak vadregényesnek ígérkezik. A tanár Debrecenben lakott, és nem jött át aznap. Már kilenc óra, fenyegetett a határidő. Végre szólítottak, kedélyesen vizsgáztam, de sietnem kellett, fontos volt elérni a vonatot. Egy percen múlt, hogy sikerült. Zakatolás közben tudatosítottam a tanszéki titkárnő útbaigazítását, miszerint a Csapó utcán lakik a keresett óraadó. Az idő vészesen múlt, csak a taxi segíthetett. A Csapó utcán a megadott házszámnál egy vállalatra bukkantam. Meglepődtem, de nem roskadtam magamba, úgy emlékeztem, hogy a tanár felesége az egyetem dolgozik. Ott volt státusban, testben viszont nem. Aznap Budapestre utazott. A kollégái megjegyezték, hogy a férje viszont otthon tartózkodik, a gyerekekre vigyáz. Mégis hol? A Csapó utcán se híre, se hamva. Naná, mivel a Csap utcán lakik! ÓL. Micsoda??? Ekkor volt fél tizenkettő. Kirontottam a teremből, és nyelvemet leplezetlenül lógatva, céklavörösen elviharzottam. Újabb taxitúra, és lám, most stimmelt a házszám. A házigazda akaratlan hatásszünettel kukkantott ki, ekkor szívesen a keblemre öleltem volna, ehelyett azon nyomban tollat nyomtam a kezébe. Gyorsan tisztáztuk a helyzetet, és már indultam is, húsz percem volt a visszaútig. A vonat késett, utána a zűrösen, ám hiánytalanul kitöltött leckekönyvet, az indexet tizennégy óra előtt öt perccel kimért nyugalommal tettem le az illetékes tanulmányis elé. Nagy kő esett le a szívemről, de én legalább nem koppantam. Keletit kacaj Velünk mindig történik valami... Kofakaland a piacon CSERVENYÁK KATALIN Boltba nem, KGST-piacra viszont imádok járni. Legtöbbször nem veszek semmit, csak elnézegetem a kirakott portékát. Roppant módon felderít, ha valami rémséges giccset látok, amiből azért ugyebár ott nincs hiány. Faluhelyen ki nem hagynám, hogy a főtérnek számító ABC előtt álldogáló árusokat meg ne szólítsam... Egyébként legtöbbször nyíregyháziak, vagy kárpátaljaiak. Az ősszel egy Nyíregyházához közeli településen jártam, a szokásos községi körképhez gyűjtöttem anyagot. Látom, tábla hirdeti az üzletsor mellett: PIAC jobbra. Befordultam hát a keskeny ösvényre, ahol kézilabda- pályányi területen - nem volt semmi. Pontosabban csak egy asszony, aki nemrég érkezhetett, még nem volt ideje kipakolni. Mikor megtudta, hogy az újságtól jöjtem - az kéne még, hogy lefényképezzem! - tagadta is váltig, hogy volna ott értelme árulni. Ő is csak épp jött, de már megy is. Éppen felajánlottam, hazahozom, amikor egy roma asszony jött. Szegény árus, alig győzte köszönni a szívességemet, miközben a másiknak ismételgette, nem hozott semmit eladni, közben húzgálta kötényét, hogy hagyja már abba, ne karattyoljon annyit, és főképp maradjon ott, várja meg, amíg eltűnök a színről. Aztán beszélhetnek az üzletről. Angyal Sándor Mióta új székházba költözött szerkesztőségünk, nagyon sok közismert ember, művész, politikus keresett meg bennünket, hogy szétnézzenek egylégterű hajlékunkban. Ügy bizony, nálunk már megvalósult a teljes egyenlőség, már ami az elhehelyezkedést illeti: senkinek sincs külön szobája, minden a nyílt színen zajlik. A közel másfél év alatt betért már hozzánk kínai tartományi főnök, szlovák nagykövet, főpolgármester, világhírű fúvós, de főként magyar miniszter. Az egyik alkalommal Torgyán Józsefet köszönthettük, aki - mint köztudott - megyénkbe hazajön. A kézfogáskor váratlan ajánlatot tett: közölte, mivel ő mátészalkai én pedig nagyecsedi születésű vagyok, ne tessékeljük, hanem tegezzük egymást. Nosza, rajta: szervusz Sándor, szervusz József. Aztán gyorsan gellert kapott a bizalmasságunk, mert József azt kérte tőlem, keressem már elő azt a tulajdonlapot, amely az ő gebei birtokát igazolná, merthogy a Kelet egykoron azt állította róla, neki ott sokholdas területe van. Jószomszédként sem mentem a szomszédba válaszért, mondván, ha ilyen egyáltalán megjelent volna a lapban, azt csakis az akkori ellenzék állította, úgyhogy náluk kell keresni. Jót nevettünk a dolgon, s közben valaki halkan megjegyezte, hogy egyébként is elmaradt a reprivatizáció, mint köztudott... Távozóban azért még odasúgta a fülembe: ha netán mégis előkerülne az a tulajdonlap, postázzam el, jól jöhet az még valamikor. Ebben kölcsönösen egyetértettünk. . Kézjegy - Lacikám, aláírnád Torgyán Józsi újévi üdvözletét? - Hát persze, Gyulám, de álljunk már egy kicsit közelebb egymáshoz... Nyéki Zsolt felvétele Vizitelők új szerkesztőségünkben Interjú a Mercedesben Marik Sándor Még márciusban történt. Miniszterelnökként először látogatott megyénkbe Orbán Viktor. A Kelet-Magyarország előzetesen interjút kért. amelyet én készíthettem. Kellemesnek látszott a feladat, mert a program szerint kaptam tizenöt percet a Fehérgyarmaton három órakor kezdődő nagygyűlés előtt, közvetlenül a városi televízió élőben sugárzott interjúja után. Ez volt az elképzelés. A valóságban már Pesten közlekedési dugóba került a kormányfő kocsisora, nem segített a kék lámpa, minden program megcsúszott. A televíziós interjú is jócskán késve kezdődött már, s tovább tartott a tervezettnél. Ekkor jött (volna) el az én időm. Már bekapcsoltam a magnót, amikor Orbán Viktor kipillantott az ablakon, meglátta az őt váró tömeget és megkérdezte: - Negyven perc késésben vagyunk, ha szerkesztő úr az én helyemben lenne, most leülne interjút adni?- Nem valószínű - válaszoltam -, de ha miniszterelnök úr lenne az én helyemben, elmenne interjú nélkül?- Igaza van, mi a javaslata? - kérdezte. Egymásra néztünk a miniszterelnök sajtótitkárával, és szinte egyszerre mondtuk: egy biztos lehetőség van, kerítsünk rá sort két program között az autóban Fehérgyarmattól Csengerig. így is történt. Mivel a kérdé- sek-válaszok gyorsan peregtek, személyes élmények felelevenítésére is maradt idő: Orbán Viktort ugyanis zalaegerszegi sorkatonaként arra a környékre hozták almát szüretelni nyitott teherautón, amerre a Mercedes haladt éppen. Az újabb gondok a megérkezés után kezdődtek. Eredetileg már Nyíregyházán, a szerkesztőségben kellett volna lennem, miközben azt találgattam a csengeri művelődési ház előtt fél hat tájban, miként jutok haza, merthogy az autóm - Fehérgyarmaton parkolt. Akiktől pedig segítséget remélhettem volna, már benn voltak a nagygyűlésen. Mégis akadt segítség és végül elértem a napi tudósítással az első oldal lapzártáját. K(m)iben van a hiba? Sípos Béla Ugye a technika...! Ne fogjunk rá semmit sem a számítógépre, hiszen az csak azt csinálja, amit az ember mond neki - mondom ezt kollégámnak, aki bizonygatja, erősködik, ő bizony elküldte az írását a szerkesztői állományba. Seholsem találom. Bevetem a kereső programot is - eredménytelenül. Már éppen azon vagyok, hogy szétszedem a gépet, megnézem hátha megtalálom benne, amikor arra gondolok, nem kizárt, a kollégában van a hiba. Mondjuk rossz helyre, rossz időpontra adta le. Hát persze. Elég volt megnézni az ő állományában, rögtön kiderült: 2000. november 21-e helyett 1987. január elsejére küldte a riportját. Nem semmi! Romajális a Mán László A nyíregyházi Roma Kupák már nem csak a fociról szólnak, egyfajta romajálist is jelentenek az ország minden részéből érkező látogatóknak. Rengeteg a visszatérő, így sok a már ismerős arc. A forróság miatt amolyan legé- nyesen, a pólótól megszabadultan nézelődtem. Rám köszöntek, visszaköszöntem. Az egyik borostás arcú, már igencsak mámoros tekintetű férfi előbb csak stírólt, majd megszólított. stadionban- Honnan ismerlek tesvér, Pesről?- Nem tudom, lehet - próbáltam semleges választ adni.- Akkor Újhelből?- Meglehet, jártam már arrafelé is - szóltam vissza, de már tudtam, most láttuk egymást először. A koma csak nem nyugodott.- Akkor hon ültél tesókám? Ezt csak úgy fél füllel hallottam és erre már nem kaphatott választ, mert éreztem a „veszélyt” és sikerült közben elsom- fordálnom. Hamarosan jött az újabb ismeretlen ismerős... Elsőutas lelkifröccs Györke László Alighogy megkaptam a jogosítványomat, beültettem a családot az autóba, és elindultunk. Indulás előtt azonban zakót cseréltem. A vadonatúj jogosítvány, a forgalmi, persze, a másikban maradt. Le is meszeltek. Miután kiderült, hogy semmiféle papírom nincs, fújattak kegyetlenül, persze a szonda nem mutatott semmit. A két rendőr tanakodott, mit csináljanak. Látták, egy kicsit szórakozott vagyok, nem akartak hát megbüntetni. Végül kitalálták: szereljem le az első rendszámtáblát, s majd ha bemutatom a papírokat, visszaadják. Elővettem hát a szerszámokat, de sehogyan sem akart engedni a csavar. Szenvedésemet látván megszántak, s rövid lelkifröccs után elengedtek számtáblástul. Nagyot sóhajtottam, s folytattuk utunkat. Az egyik faluban azonban a kocsi elé szaladt egy liba. A rendszámtáblával ütközött, ami ettől össze-vissza hajlott. Megszólalt erre a hátsó ülésen gyermekem:- Mégis jobb lett volna, ha leszereled.
