Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-06 / 285. szám
2000. december 6., szerda 5. oldal □ Karácsonyi összejövetel A Római Katolikus Nyugdíjas Egyesület karácsonyi és évzáró összejövetelt rendez december 11 - én a nyíregyházi plébánia dísztermében. A találkozó 14 órakor kezdődik. □ Nyílt nap A nyíregyházi görögkatolikus általános iskola december 13-án nyílt napot tart. Délelőtt az érdeklődő gyerekeket, este 17 órától pedig a szülőket várják az intézménybe. □ Gyermekek műsora Óvodások készítették az adventi koszorút, amelyet a nagyhalászi református templomba került. Szenteste is gyerekek adnak karácsonyi műsort a templomban. A gyermekek védőszentje Nyíregyháza (KM - B. I:) - A gyerekek örömére kevés olyan család van, ahol ne emlegetnék ma Szent Miklóst. Amilyen keveset tudunk saját történetéről, olyan bájosak és elevenek a róla elbeszélt történetek, és egyben olyan hatalmas és impozáns halála után kifejlődött kultusza. A kis-ázsiai keresztény püspök a IV. században élt, s az eretnek egyházmegyét felemelte, nagy gonddal igazgatta. Szülei halála után nagy vagyon örökölt, amit a szegények megsegítésére fordított A gyermekek és a hajadonok, valamint az agg- szűzek védőszentje, továbbá az utazóké és a zarándokoké. Németalföldön a „Sint Claas” tiszteletére egybefonódott azzal a helyi szokással, hogy ünnepén a polgárok ajándékokat osztottak szét a gyermekek között. Ez a szokás aztán elterjedt német földön, később Angliában, majd az egész kontinensen. Tető alatt Nyíregyháza (KM) - Jó ütemben halad, már tető alatt a nyíregyházi református egyházközség új épülete. Hamarosan a külső és belső vakolást is befejezik, így valószínűleg nem lesz akadálya annak, hogy jövő augusztusban átadják. Látható, hogy egy gyönyörű épülettel gazdagodik a megyeszékhely centruma. Sipos Kund Kötöny esperes azt is elmondta, hogy az épületnek hármas funkciója lesz: a lel- készi hivatal és lakás mellett itt kap helyet a gyülekezeti ház is. Ugyancsak jól alakul a sóstói református templom építése is, ahol hamarosan már a nyílászárókat is felrakják. A reformátusok már javában készülnek a karácsonyi koncertekre. A hangversenyt december 10-én a gyülekezeti teremben tartják, közreműködnek a Jókai Mór Református Általános Iskola diákjai. Elek Emil felvétele Roráté, lelkigyakorlat Nyíregyháza (KM) - Megkezdődtek a nyíregyházi római katolikus társzékesegyházban az ádventi hajnali misék, a rorá- ték. Remélik, hogy a fiatalok és a felnőttek az előző évek buzgóságával járnak a hajnali szentmisékre, ahol alkalom nyílik az ádventi szentgyónás elvégzésére is. A szentév gyümölcseit összegyűjtő ádventi lelkigyakorlatot ebben az évben Vácz Jenő jezsuita atya vezeti december 11-12-13-án, azaz a következő hét elején, hétfőn, kedden és szerdán. A szentbeszédekre a 17 órakor kezdődő misék után kerül sor. MeU* MEGYEI TÜKÖR A kerekzöld nem telezőid Nyíregyháza (KM - Gy. L) - Ahol már átszerelték a rendőrlámpákat, ott valószínűleg sok autósnak feltűnt Nyíregyházán, hogy egy-egy csomópontban a jobb szélső sáv fölötti jelzőlámpa lencséjében nincs nyíl. Ezt hívtuk, ugye, telezőidnek, ami azt sugallja, mintha ebből a sávból bármilyen irányba haladhatnánk.- Természetesen erről szó sincs - mondja Berecz István, a Megyei Állami Közútkezelő Kht. forgalomszabályozási csoportjának vezetője. - Ha egy jelzőlámpa lencséjében nyíl van, ez azt jelenti zöld jelzésnél, hogy abba az irányba biztosított a mozgás, tehát semmilyen akadállyal nem találkozhat a jármű. Ellenben ha kerekzöld - és nem telezöld - jelzést kap a járművezető a jobb szélső sávban, amelyből a besorolást jelző tábla és az útburkolati jelek szerint csak jobbra kanyarodhat, akkor ez azt jelenti, hogy az útját más jármű, illetve gyalogos keresztezheti. Hogy konkrét helyszínt említsek: Nyíregyházán az Északi temetőnél a Dózsa György, valamint a Korányi utca felől is találkozik gyalogossal a jobbra kanyarodó jármű vezetője. (A különség, hogy a Korányi felől jobbra és egyenesen is haladhat, míg a Dózsa György utca felől csak jobbra.) Áhol viszont még nem történt meg az átszerelés, s a lámpák alatt (felett) a kötelező haladási irányt jelző táblák még kint vannak, a jobbra kanyarodáskor a nyíl dacára is találkozhat gyalogossal az autós. A jelzőlámpák átszerelésére, öt évet kaptak a közútkezelők, megyénkben azonban szeretnék mihamarabb - ha az időjárás megengedi, akkor még az idén - befejezni ezt a munkát. Egyházzenei est Immár rendszeresen, minden hónap első vasárnapján hallható az orgonaszó a nyíregyházi evangélikus templomban. Az érdeklődők most Méhes Balázs játékát élvezhették, aki Bach halálának 250. évfordulójáról emlékezett meg annak műveivel Sipeki Péter felvétele Öt osztály indul Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban a következő tanévben 5 osztály indítását tervezik. Egy nyolcosztályos gimnázium is lesz, amelybe az általános iskolások 4. osztályosainak jelentkezését várják, akik legalább négyes eredményt érnek el tantárgyanként. A felvett tanulók az angol vagy a német nyelv tanulását folytathatják tovább, és 7. évfolyamtól veszik fel a második idegen nyelvet. A négy évfolyamos képzés keretében emelt szintű, haladó angol és német nyelvi osztály, és ügyintézői szaknyelvvel kezdő emelt szintű francia és olasz nyelvi osztály indul. Színes és tartalmas az újság Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Szepesi István ezredes, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság november 1-jén kinevezett vezetője és Tanyik József alezredes, sajtóreferens volt tegnap szerkesztőségünk vendége.- Egy hónap nem nagy idő, arra most még nem vállalkoznék, hogy bíráljam a lapot, viszont van összehasonlítási alapom, hiszen Nyírbátor előtt Szombathelyen, még korábban hosz- abb ideig Balassagyarmaton teljesítettem szolgálatot. Természetesen jól ismerem a hevesi napilapot is, mert e megyében születtem.- A színes, esztétikus megjelenésű Kelet-Magyarország sok helyi információt, tudósítást tartalmaz, s az olvasó számára ez a legfontosabb, hiszen az ország, világ eseményeiről értesülhetünk más forrásokból is. Az Szepesi István ezredes, határőrigazgató Elek Emil felvétele rögtön feltűnt, s ezt más lapokban nem láttam, hogy heti rendszerességgel egy egész oldalt szentelnek a közbiztonságnak. Ezt, véleményem szerint, folytatni kell.- Örülök annak, hogy a lapban sok cikk, tudósítás jelenik meg a határőrségről is, ami egy három országgal határos megyében nagyon fontos. Már csak azért is, hiszen a korábban béke szigetének nevezett térség ma - különösen az ukrán határ közelében - fronttá változott, ködös feketeségben úszik. Itt elsősorban az illegális migrációra, az ember- és árucsempészetre gondolok, amivel nekünk hatékonyan kell felvennünk a harcot úgy, hogy közben, sajnos, vannak kollégák, akik hátba szúrják a szervezetet. Magyarán korrumpálódásra hajlamosak. Szerencsére ők vannak kevesebben, hiszen a többség rendkívül nehéz körülmények között igen keményen áll posztján.- Nekünk nagyon fontos, hogy a Kelet-Magyarországon keresztül tájékoztassuk a lakosságot mindarról, ami közérdekű - mondta végezetül Szepesi István határőrigazgató. Azonnal nagy erőkkel fogtunk hozzá a felderítéshez. A tettesek kézre kerítésében nagy segítségünkre volt Szálku Pál, a helyi polgárőrség tagja, aki miután tudomást szerzett a gyilkosságról, feltűnt neki G. Zsolt (23) helybéli fiatalember, akinek vérszennyeződés volt a ruháján. A gyanú beigazolódott. A férfi ruhája tetőtől talpig vérfoltos volt. így amikor elszámoltattuk, nem is tagadta, hogy járt előző este az idős asz- szony lakásában. Azt hozzátette, hogy vele volt két társa, B. Imre (27) és B. Sándor (23) ugyancsak bökönyi lakosok is. Az eddigi adatok szerint a három férfi erőszakkal behatolt a lakásba, majd a sértett nyakát egy nagyméretű késsel elvágták (teljesen átvágták). A szerencsétlen nő azonnal életét vesztette. Ezt követően értékek után kutattak a lakásban. Magukkal vittek több liter pálinkát, készpénzt (pontosan még nem tudni mennyit, de több száz ezer forint is lehet) és minden mozdítható használati tárBrutális gyilkosság Bökönyben (Folytatás az 1. oldalról) A kés, amivel megölték az idős nénit es a lefoglalt szentkepek gyat, köztük szentképeket is. A holmi egy részét ott is hagyták a helyszínen, elfelejtették, vagy nem tudták elvinni. Mint kiderült, az idős néni italkiméréssel foglalkozott. A gyilkosai korábban már megfordultak nála ivás céljából, így alapos helyismerettel rendelkeztek. G. Zsolt eddig mintegy tizenöt alkalommal volt büntetve, főként vagyon elleni bűncselekmények miatt. Legutóbbi börtön- büntetéséből ez év júniusában szabadult. Fullajtár András felvétele A gyanúsítottak részben beismerő vallomást tettek. Még tisztázásra vár, hogy konkrétan kinek a kezében volt a kés, amikor lesújtottak vele. A gyilkosságot egyelőre egymásra kenik. Az MRFK a három bökönyi férfit előre kitervelt, nyereség- vágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja, és mindhármukat őrizetbe vette. Az MRFK vezetője Szálku Pált felderítésben nyújtott segítségéért tárgyjutalomban részesítette. Ajándék karácsonyra (Folytatás az 1. oldalról) Mártha Tibortól, Fényes- litke polgármesterétől megtudtuk: az idén összesen mintegy 135 millió forintot sikerült pályázati úton fejlesztésre a községbe hozni. Ez viszont azt jelenti, hogy mindezek mellé a saját erőt is elő kellett teremteni, magyarán: kiürült az önkormányzati kassza. Karácsonyi ajándékot tehát az idén nemigen tudnak osztani. Úgy véli, a község • lakosságának apró ajándékoknál többet jelentenek ezek a beruházások, valamint az, hogy december 6-a és január 5-e között havi ötezer forintos támogatásra pályázhatnak az önkormányzatnál a hátrányos helyzetű fényeslitkei egyetemisták, főiskolások. Tisztujitás januárban Nyíregyháza (KM-K. É.) - Demszky Gábor személyében a napokban új elnököt választott a Szabaddemokraták Szövetsége. A párt nyíregyházi irodájában kedden megtartott sajtótájékoztatón Iványi Tamás, az SZDSZ megyei elnöke arról tájékoztatta az újságírókat, hogy az országos választás után hatvan nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a teljes helyi, így a megyei tisztújítás is megtörténjen. Sza- bolcs-Szatmár-Beregben erre várhatóan január közepén kerül sor. Aktuális kérdésekről szólva Lővei Csaba, a párt nyíregyházi ügyvivője arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy olyan újabb adatok birtokába jutottak, amelyek bebizonyították, hogy a kisgazda ügyekben általuk felvetett visszásságok igazak. HIRDETÉS Raiffeisen Devizabetét Kamatoztassa nálunk devizáját! Példák az 1000 USD értékű lekötésekre (EBKM) Futamidő USD DEM 1 hónap 5,30% 3,25% 3 hónap 5,60% 3,50% További devizanemek és futamidők: EUR, GBP, ATS; 6 és 12 hónap. Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot! Raiffeisen Bankfiók: Nyíregyháza, Víz u. 46. bank