Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-29 / 303. szám

2000. december 29., péntek Kelet« HÁTTÉR 3. oldal Árnyjáték Szőke Judit Könnyen elcsábulok a filoszba, különösen így, az évezred, az évszázad, az év fordulóján nem ment meg, gondoltam, ettől semmi (egyébiránt marhaság ez a mítosz, hiszen mi­csoda parány egy ember élete a Góliát törté­nelemhez mérvei). Ropogósra keményítettem, karcsúvá, elegánssá hajlítottam néhány kezdő mondatot, kidobáltam a gonoszkodókat, a vit­riolba mártottakat, elvetettem az ismerős ciniz­must. Emelkedetten, elégedetten hajnalban keltem, hogy nyugalomban vethessem papír­ra az évfordulón, ha már így esett, saját utol­só publicisztikámat. A város még mocorgott jólesően egyet a sö­tétség paplana alatt - mint a sülő szalonna sercent az ajtóban a kulcs. Az utcán, az eső ragyogásában még csak a hajnali műszakosok sietős léptei cuppantak, s a lepel alatt guberá­lók szorgalmas keze járt. A gyér lámpa alatt muszáj elmennem mellettük. S akkor már miért ne lassítanék? Az árnyjáték izgalmas. A fiúcska, nemigen ivott mostanság pöttyös bögréből kakaót, zsebrádiót talált, véletlenül rálelt a kapcsolóra. Boldog. Recsegve szólt a krónika. Puha csöndet hoz a politika az év utolsó napjaiban, szinte kéjesen élvezzük a belpolitikai unalmat. A pártok kiélték eszten­dős gyűlölségigényüket. Most pihennek. A po­litikusok - belefáradtak a blöffölésbe, kihízták az álruhát - kocsonyát főznek, hangolják a papírtrombitát. Kell az erő jövőre. A rádió egyet reccsent, elhallgat. Az apa kikapta a gyerek kezéből a zseb-elektronikust, megrázta, a füléhez emelte, majd bedobta egy dobozba. A kicsi vállat vont, újabb kincs után kutat az ételmaradékok, mások eltört karácsonyi díszei között. Talán talál majd egy olyan dolgot, amiért dicséret is jár. Kikapott egy dossziét a kukából (értékes da­rab), a fehér brossúra lapok a földre hullanak, rátapos. Csak a cím villan egyet: A jólét és a szociális biztonság társadalma. Majd az alcím gőgösködik: A XXI. században is a munka lesz a megélhetés alapvető forrása. A borzas fejű nemigen tud olvasni. Lehet, hogy szerencséjé­re. f • En azonban igen, így aztán már nincs is kedvem semmi magasztoshoz. Szinte szúrt a friss, szédítő levegő, ahogy teleszivtam ma­gam: vajon nem volna ideje szemrevételez­nünk már, hogyan fest valójában a világ? Helyzetkép Segítség, év vége! Ferter János karikatúrája HÍREK □ Véradás A Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pénteken 8-tól 12 óráig a megyei kórházban szervez véradást. □ Tárlat A lélek rezdülése című, Dévényi Sa­rolta rajztanár és Trencsényi László református lelkész és rajztanár akvarelltárlata december 31-ig tekinthető meg a nyíregyházi görögka­tolikus templomban (Jósaváros). □ Évezredköszöntö Szilveszteri mulatsá­got szervez a nyíregyházi Tókuckó az év utol­só napján élő zenével, meleg vacsorával, a Móricz Zsigmond Színház műsorával. Asztal- foglalásra még várják az érdeklődéseket (hely­színen vagy a 42/479-710-es telefonszámon). Vizsgázók A vizsgaidőszak ugyan január utolsó napjáig tart a Nyír­egyházi Főiskolán, mégis sokan igyekez­nek még ez évben túllenni rajta. Ké­pünkön a negyed­éves magyar-ének szakos hallgatók egy sikeres magyar nyelv története szigorlat után Balázs Attila felvétele A kamarák a kormányok partnerei Az érdekképviselet sohasem lehet a politika játékszere - nyilatkozta Parragh László Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) - Az elmúlt tíz évben egyetlen magyar kormány sem vette komolyan a gazdasági kamarákat - állí­totta határozottan nemrégi­ben Nyíregyházán járva a Magyar Kereskedelmi és Ipar­kamara új elnöke. Bátor, de legalábbis határozott cé­lokkal rendelkező embernek tű­nik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke. A kama­rák működéséhez szükséges anya­gi háttér az önkéntes tagság no­vemberi bevezetésével megren­dült, s szinte ezzel egy időben vál­lalkozott vezető szerepre az üzleti életben már komoly sikereket elérő Parragh László. Nem titok: szüksége is lesz a vállalkozói szfé­rában jellemző lendületére a meg­fogalmazott feladatok elvégzésé­hez. Játékszer- Optimista vagyok, mert egy Eu­rópai Unióba tartó országban nem lehet figyelmen kívül hagyni az uniós tagállamok erős gazdasá­gi érdekképviseletének gyakorla­tát. Ebben meghatározó helyet foglalnak el a kamarák, amelyek tekintet nélkül a vezető politikai irányzatra a mindenkori kormá­nyok elismert partnerei. Ezt a po­zíciót kell elérnünk nekünk is - kezdte a távlati tervekkel nyilat­kozatát az országos elnök. Keleti tengely Az alapok azonban nem túl bizta­tóak: az elmúlt tíz évben egymást váltó kormányok nem túlságosan támogatták a gazdasági oldal ér­dekeit képviselő szervezeteket, a kamaráknak is többnyire a politi­kai játékszer szerepét szánták. Lassan azonban tudatosul: az uniós csatlakozás egyszerre poli­tikai és gazdasági érdek, de egyre inkább az utóbbi szempont kerül előtérbe. A konkrét kamarai feladatokra térve Parragh László azt a segít­séget említette, amelyet a kor­mányzói, ezáltal döntéshozói po­zícióban lévőknek nyújthatnak a jogszabályok előkészítésében, vé­leményezésében. így megelőzhető a valós helyzettől elrugaszkodó, éppen az érintettek érdekeivel el­lenkező törvények meghozatala, csökkenthető az elhibázott intéz­kedésekből eredő társadalmi fe­szültség. Ezzel párhuzamosan a vállalkozói, üzleti élet szereplői integrációs felkészítésében még rengeteg a tennivaló, az idő pedig sürget, hiszen a nizzai csúcsérte­kezlet után az EU 2003-as bővítése valószínűsíthető. Még hazánk felvétele előtt meg kell teremteni az alapokat ahhoz, hogy a tagadhatatlanul többletfor­rásokat termelő magyar gazdaság a Kárpát-medencében központtá váljon. A több évtizedre is lépés­előnyt biztosító törekvéseket szol­gálhatja a vegyes kamarák alapí­tása, ezért jó hír, hogy a magyar­ukrán viszonylatban aláírásra vár az együttműködési megálla­podás. Ez számunkra különös je­lentőséggel bír, hiszen a Nyíregy- háza-Ungvár tengelyen várható ettől az üzleti, gazdasági kapcso­latok számottevő bővülése. A kamara számít a külföldi ke­reskedelmi képviseletek hálózatát működtető ITD Hungary munká­jára is, érthető, hogy jóval több közös rendezvény megszervezése található a tervekben. Rendezni kell azonban a kamarák kapcsola­tait helyi szinten is, legyen szó önkormányzatokról, intézmé­nyekről, vállalkozókról. Kényelmetlen- A munka elvégzéséhez, a tagok­tól a tagokért forrásokat kell sze­reznünk, ebben a szolgáltatás fej­lesztése az elsődleges eszköz, de a pályázati lehetőségeket is fokozot­tan kell figyelnünk - szögezte le Parragh László. Végezetül az egyik legkeményebb diónak az ér­dekképviseleti szervezetekkel ki­alakítandó országos szintű együttműködést említette, utalva arra, hogy bármely kormány is legyen a hatalom birtokosa, egy erős érdekérvényesítő szervezet a gazdaságban kényelmetlen lesz a számára. Az elnök azonban a leg­magasabb helyeken kopog elis­mertség érdekében, fogadta őt már a köztársasági elnök, s öt mi­nisztériummal is megkezdte az egyeztetést. Múltam egy darabja Kállai János V^sak nem akar szakadni az ég dunnája; folyamatos eső, csontig áztató nedvesít min­dent. Az eltüntetett örökösfóldi ingoványok helyén ismét össze­függő vízfelületek, alattuk a nyárról itt felejtett, kiperzselt fűmaradványok foltjai. Kará­csony utáni mozdulatlanság, az ünneplés eufórikus szédületéit pihentető csönd. Nézek ki az erkélyablakon. A szemközti toronysor ködön át is küldi fényeit; sárgán, neonosan, opál zölden hunyorgó ablaksze­mek ezrei, fenyőfasziluettek a függönyleplek ámyékszínházá- ban. Ember - szinte sehol, sen­ki. Bámulom az őszvéget idéző, korántsem decemberi - év végi - hangulatokat ébresztő, korom­fekete eget. Hiányoznak a csilla­gok, a holdfény hideg, mégis mindent metsző élességgel meg­villantó sugárzása. Eszembe jut az arany ősz kezdete, egy felka­varó, váratlanságában letaroló epizód, ami rám telepedett 2000. esztendőm utolsó negyedére. Nem, akkor október elején még nem a tűlevelű-üzenetek megbo­csátás-balzsamairól álmodott a lélek, ha egyáltalán álmodott. Álltam.a buszon, a körúti já­rat csúcsforgalmas tömegének emberszagú ölelésében, átdobva iránytalan tekintetemet az ab­lak tenyérnyi szabad felületén. Innen, a járat magasából vet­tem észre múltam egy darabját (az egyszerűség kedvéért, lévén élőlényről szó, legyen MED a to­vábbiakban) amint lent ácsor­góit a begördülő kocsira vára­kozók között. Az első ajtón szállt fel, tett néhány lépést be­felé, majd, mikor meglátta felé­je forduló arcomat, megtorpant.- Hát te? - kérdezte a zavaro­dottság pillanatnyi áramütésé­től megszeppenve.- Megvagyok... - hebegtem még sutábban. Torkomban gombóc, lábamban remegés, a hangom színtelen, erőtlen. - És te? - fogalmaztam meg a világ legüresebbnek tűnő kérdését.- Látod, megvagyok én is... - érkezett a halkan intonált mon- datocska.- Munkából?- Igen, munkából.- Én is...- Munka van, sok, nagyon sok...- Mindig rohanok én is. Nincs idő, csak loholás... Itt megszakadt a fonál, megál­ló megálló után. Lesütött szemű félrenézések. Leszállás ugyan­ott: MED az első, én a leghátsó ajtón, hogy még csak véletlenül se folytatódhasson... Mi is? Ami lehet, be sem fejeződött? Az élet? A halál? A boldogságkeresés? Ezernyi nyitva maradt kérdés szeli át a lakótelepre ereszkedő éjszakát. Redőnyök csúsznak, sötétítők surrognak, zárak kat­tannak. Közeleg... Szilveszter lesz hamarosan, végek és kezdetek napja. Újra- rugaszkodások. Tanfolyam Petneházán Nyíregyháza (KM) - A térnév szeptemberben kezdődik, ám a munkanélküliek számára szervezett tanfolyamok kezdé­si idejét arra az időre teszik, amikor valamilyen szakmára van fogadókészség egy-egy munkahelyen és van elég je­lentkező, hogy azért gazdasá­gos is legyen. Ramocsaházán cipőfelsőrész-készítő betaní­tott munkásokat képeznek, akiket Petneházán képeznek, azok baromfifeldolgozók lesz­nek. A Nyíregyházi Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ által szervezett tanfo­lyamokon képzettséget szer­zett munkanélküliek munka­helyhez is jutnak. Ramocsa­házán húsz, Petneházán hu­szonöt résztvevője van a tan­folyamnak. Aranyló igen A Pócspetriben élő Helling Antal és felesé­ge, Szmolinka Mária a napokban ünnepelte házasságkötésük 50. évfordulóját. A jeles alkalomból a házaspárt két lánya, három unokája, három dédunokája és családtagjaik köszöntötték, gra­tuláltak az együtt eltöltött boldog évekhez, s kívántak további jó egészséget Amatőr felvétel

Next

/
Oldalképek
Tartalom