Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-23 / 300. szám
2000. december 23., szombat Keleti# MEGYEI TÜKita 5. oldal □ Lelki segély Az ingyenes Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat december 23-ától december 26-áig, azaz szombattól keddig 18 órától 23 óráig hívható a 06-80-505-555-ös telefonszámon. □ A lélek rezdülései Szilveszterig tekinthető meg a jósavárosi görögkatolikus templomban Dévényi Sarolta rajztanár és Trencsényi László református lelkész, rajztanár A lélek rezdülései című akvarelltárlata. □ Véradás A Vöröskereszt megyei szervezete kéri, hogy különösen a két ünnep között jelentkezzenek véradásra, akiket szervezetten nem tudnak elérni, de segíteni szeretnének beteg embertársaikon. Munkanapokon délelőtt a Megyei Kórház Véradó Állomásán (Bocskai u. 75.) adhatnak vért. Szemétszállítás az ünnepek alatt Nyíregyháza (KM) - A karácsonyi ünnepeket megelőzően a szokott rendben zajlik a szemétszállítás Nyíregyházán. December 25-én és 26-án, hétfőn és kedden viszont szünetel, a 25-iki körzetekből 23-án, szombaton, míg a 26-iki (keddi) körzetekből 24- én, vasárnap szállítják el a szemetet. Külön kérik a sóstóhegyieket és Napkor lakóit, hogy edényeiket már reggel hatkor tegyék ki a szokásos helyre. December 27-28-29-én (szerdán, csütörtökön és pénteken) ismét a szokásos járatrend szerint folyik a szemétszállítás. Január elsején, hétfőn szünetel. A hétfői körzetekből december 30-án gyűjtik össze a háztartási hulladékot. Átadták a Suzukit Dr. Varga Sándor, mátészakai orvos nyerte a Carmo Tripla Tipp műveltségi vetélkedő fődíját, egy Suzuki Swift személygépkocsit. Képünkön Nyitrai Gábor ügyvezető igazgató gratulál a nyertesnek Racskó Tibor felvétele ISKÉS SAROK Telefonok Lefler György ___________________________________ Karácsonyi ajándékot kaptam a TIGÁZ- tól, de olyat, hogy abban nincs köszönet! - telefonált be egy olvasónk. - A kiküldött levélben arról értesítenek, hogy kilencszáz forint hátralékom van, s amennyiben azt nyolc napon belül nem egyenlítem ki, akkor kikapcsolják a gázt. Egy pénzintézet által szerződéses viszonyban vagyok a céggel, igy, még ha jogos is a hátralék, azt’ nekik kellett volna leemelni, tehát a hibás egyáltalán nem én vagyok. És mégis ők figyelmeztetnek, ők fenyegetnek. Teszik mindezt a legnagyobb hidegben, karácsony előtt! Az én szolgáltatóm - fakadt ki a panaszos. Egy másik telefonáló a péntek reggeli pénzfeladás miatt zsémbeskedett. A nagyposta ugyanis csak két ablakot nyitott erre a célra. - A sor hosszú, a türelem véges - ez volt a mondandója lényege. A harmadik telefonáló amiatt orrolt, mert a nagyáruházak műszaki osztályát nem tudta elérni telefonon. - Egyszerűen nem veszik fel! - harsogta. A negyedik az elmaradt családi pótlék, az ötödik egy sütőpapír miatt háborodott fel, és így tovább. Szóval jöttek a telefonok. Hirügyeletes voltam az ünnep előtt. Nyugalmat és szeretetet Tisztelt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Polgárok! Még néhány nap és új évezredbe fordul az idő kereke. Lassan mögénk kerül egy küzdelmekkel, gondokkal, olykor feszültségekkel terhes, de sok-sok örömöt is tartalmazó esztendő. A mérleg összességében úgy gondolom mégis csak pozitív - hisz többségünk a megélt történések által érzelmeiben gazdagabb lett, hitünk a jóban, a jobbrafordulásban, a tisztességben, az adott szó becsületében tovább mélyült. Az ünnep közelsége még áhí- tottabbá teszi a nyugalmat, a békességet, a szeretetet. A közelgő ünnepek okán is kívánok a megye valamennyi lakosának egészséget, békés, meghitt karácsonyt, érzelmekben, szellemiekben gazdag, anyagi gondoktól mentes örömteli új esztendőt! Dr. Helmeczy László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke Vasúti és autóbusz-menetrend Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - Az autóbuszok és a vonatok a következő ünnepi menetrend szerint közlekednek: december 23-án, szabad nap, szombati nap szerint, december 24-25- én munkaszüneti nap szerint, december 26-án a hét első munkanapját megelőző nap szerint, december 27-én a hét első munkanapjára érvényes menetrend szerint. Nyíregyházán a 18-as autóbusz a vasútállomás-Tesco útvonalon december 24-i utolsó járata: a vasútállomástól 15.42 órakor, a Tesco Áruháztól 16.00 órakor indul. A 20 jelű Sóstói úti kórházvasúti aluljáró autóbuszvonalon december 27-29-e között a forgalom szünetel. December 24-én 17.00 óra után csak az 5, 8A, 12 és 17 jelű helyi autóbuszvonalakon közlekednek a járatok a következő menetrend szerint: az 5-ös vonalán: a Sóstói úti kórháztól minden órakor (utolsó járat 22.00-kor indul), Örökösfoldről vissza minden óra 30 perckor (utolsó 21.30 órakor), a 8A-s vonalán: a Sóstói úti kórháztól minden órakor (utolsó 22.00 órakor), a vasútállomástól vissza minden óra 30 perckor (utolsó 21.30 órakor), a 12-es vonalán: a vasúti aluljárótól minden órakor (utolsó 22 órakor), a Sóstói úti kórháztól minden óra 30 perckor (utolsó 21.30 órakor), a 17-es vonalán: Örökösföldről minden órakor (utolsó 22 órakor), a Kertvárosból vissza minden óra 30 perckor (utolsó 21.30 órakor). A MÁV Rt. tájékoztatja az utazóközönséget, hogy deceber 24- én és 25-én nem közlekedteti a 6123 számú, Nyíregyházáról 16.45 órakor induló, az IC611 és IC618 számú Nyíregyházáról 18.15 órakor induló, illetve a Nyíregyházára 22.09 órakor érkező vonatokat. Ünnepi dallamok Az elmúlt napokban Beregdarócon, Nyírtasson, Nyíregyházán és Debrecenben adott karácsonyi hangversenyt a Cantemus gyermekkórus Szabó Dénes Liszt- és Kos- suth-díjas karnagy vezetésével. Képünkön Papp László, Nyírtass polgármestere köszöntötte az együttest a már hagyománnyá váló rendezvényen Szabó Dénesné felvétele Ügyeletek Orvosi ügyelet Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a 42/465-666 és a 42/402-377-es telefonszámokon hívhatók. Gyógyszertári ügyelet Nyíregyházán december 23-24-én (szombat-vasárnap) a Főnix gyógyszertár (Dózsa György u. 12. sz.), december 25-től, hétfőtől a héten végig a Korona gyógyszertár (Szabadság tér 1. sz.) az ügyeletes. Állatorvosi ügyelet December 23-24-én Nyíregyháza város területén dr. Poncsák Miklós (Nyíregyháza, Oros, Magyar u. 14., tel.: 06-30/ 9857-031, 480-022), Nagycserkesz, Nyírtura, Nyírtelek községekben dr. Nagy István (Kálmánháza, Arany J. u. 6., tel.: 06-60/452-388, 406-060), Kemecse és vonzáskörzetében dr. Phrakonkham Seng (Demecser, Dózsa tér 25., tel.: 06-30/9534-367, 233-021). December 25-26-án Nyíregyháza város területén dr. Bánhidi László (Sóstóhegy, Fácán u. 56., tel.: 06-30/9283-344, 475- 546), Nagycserkesz, Nyírtura, Nyírtelek községekben dr. Hortobágyi Béla (Nyírtelek, Váci Mihály u. 4., 06- 60/356-121, 210-251), Kemecse és vonzáskörzetében dr. Pásztor Benjamin (Kemecse, Móricz Zsigmond u. 32/a., 06- 30/2488-584, 358-212). Minőségből példát, másoknak munkát Egy év alatt három rangos szakmai elismerést kapott az Épker Kft. Már az új feladatra, az Infoparkra koncentrál az Épker vezérkara. Jobbról: Rabóczki László, Jóni Gá bor és Mező Árpád a szerző feiv Nyíregyháza (KM - G. B.) - Dicsértek már cégeket sokkal kevesebbért is, jut eszébe a krónikásnak, midőn a idei Építészeti Nívódij nyerteséről szóló hír nyomán, ott ül a nyíregyházi Épker Kft. tulajdonosával szemben, s a nekilóduló beszélgetés előtt három oklevelet is gusztálgat a tea szürcsölgetése közben.- A szakma legnagyobb elismerését jelentő 2000. évi Építészeti Nívódíj közeli napokban történt átadásán Somogyi László volt építésügyi miniszter, az Építészeti Nivódíj Bizottság elnöke egyedülállónak nevezte az Épker teljesítményét: egy évben három rangos szakmai elismerés megszerzése a két Mesterdíjjal együtt - idézi a méltató szavakat az ügyvezető cégtulajdonos Ra- bóczky László. Multiknak építenek A családi vállalkozásként 11 éve indított Épker tulajdonosának külön öröm, hogy a nívódíjas gyárépület-együttesben, amelyet a német Continental konszernhez tartozó Contitech Kft. építtetett meg velük Vácon, két szabolcsi cég is minőségi munkát végzett. A Nyírlux szerelte a villanyt, és a Szakszig szigetelte a csarnok tetejét.- Nem véletlenül tesszük a hangsúlyt a minőségre - mondja a tulajdonos -, ugyanis erről szólnak eddigi sikereink is. Németországban, Luxemburgban szerzett tapasztalatokon nevelkedtünk és ma már az ottani kamaráknak is tagjai vagyunk. Másrészt döntően multinacionális cégeknek építünk, azoknak pedig már közismert a kényes igényessége. Az első ilyen munkák megszerzése volt csak nehéz, ma már egyik sikeresen végrehajtott megbízás hozza a másikat. Csak egy példa: a váci gyárat még be sem fejezték egy jó évvel ezelőtt, már kapták a fölkérést a német Continental-tól a temesvári új gyár építési munkálatainak a kivitelezésére. Alig, hogy ezzel végeztek - az Épker nagyváradi leány cége révén - már meg is bízták őket a váci üzem bővítésével. Mesterdíj a Plazáért- Nem kell ám messzire menni, hogy elégedett megrendelővel találkozzunk - kapcsolódik a beszélgetésbe az Épker Fővállalkozó Kft. ügyvezető igazgatója Mező Árpád. - A Nyír-Plazán végzett munkánkkal a befektető annyira elégedett volt, hogy újabb megrendelést adott Székesfehérváron egy új 2,5 milliárd forintos Philips-csarnokra. Mellesleg a Nyír-Plazáért adta a szakma nekünk az egyik Mesterdíjat. Egy építőipari szolgáltatás csak akkor működik jól, ha hatékonyan, megfelelő áron, jó minőségben, a megadott határidőre teljesíti, amit vállalt.- Az építőipar sajátossága az időjárás függőség és a rendkívüli bonyolultság. Több ezer anyagot kell beépíteni, összehangolva az alvállalkozók munkáját időben, minőségben és sokszor nyelvileg is. Ez nem egyszerű feladat, még egy rózsadombi kétlakásos nagypolgári vüla építése esetén sem - amiért egyébként a másik Mesterdíjat kaptuk. De különösen nem az, egy olyan nagy feladatnál, mint az előttünk álló budapesti Infopark - vélekedik Jóni Gábor műszaki igazgató. Húszmilliárdos munka- Ez az Infopark már az elkészültének körülményeivel is a jövőt idézi. A német állam megrendelésére, a magyar állam felügyelete mellett, magyar fővállalkozásban, osztrák gépészeti kivitelezéssel, izraeli villanyszereléssel megvalósuló 20 milliárd forintos beruházás. Ennek a 7 épületből álló épületegyüttesnek 3 év alatt kell elkészülnie, s az építési kivitelezésben végig ott lesz az Épker is - veszi vissza a szót Ra- bóczky László. - Ebben a több éven át igényes munkavégzés lehetőségét nyújtó, egyben persze azt meg is követelő beruházásban számítunk a szabolcsi építőipari cégekre. Ha minőségben is velünk tartanak megbecsült alvállalkozóink lehetnek. Olyanok, mint a már említett nyíregyházi cégek, akiknek a családom és munkatársaim mellett boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánok!