Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-22 / 299. szám

2000. december 22., péntek 7. oldal m TISZATELEKI KÖRKÉP □ Ingajárat A tiszatelekiek többségükben a megyeszékhelyre járnak dolgozni. Helyben egyedül a Nyírség Ruházati Szövetkezet var­rodája kínál munkahelyet harminc fő számára. □ Jár a szivattyú A belvízkárok helyreállí­tására fordítandó támogatásból felújították a tűzoltószertár épületét. A szivattyút minden hónapban beindítják, járatják, hogy ha szük­ség lenne rá, ne érje őket kellemetlen meg­lepetés. □ Fiatal futballisták A labdarúgócsapat a közép-szabolcsi városkörzeti bajnokság első osztályában két együttest megelőzve a 13. helyen telel. A fiatalítás korszakában (az átlag­életkor huszonegy év) mindezt nem tartják elszomorító eredménynek. Két kivételtől el­tekintve mindegyik játékos tiszateleki lakos. Hosszú, hosszú, nagyon hosszú... Tiszatelek a Rétközben, Nyíregyházától harminc kilométer távolságra, a Tisza partján található település, mely kelet-nyu­gat irányú, Nagyhalászt és Dombrádot összekötő országút mentén levő tanyák összeépítéséből alakult. Ez a magyarázata a főút tizenhat kilométernyi hosszúságá­nak. Belterülete kilencven, külterülete há- romezer-kettőszáz-nyolcvannyolc hektár, lakosainak száma ezerötszázhatvanhárom. Kilenc kötőfékes nyárfa a Dombon A helynév eredeti, Nagytelek alakjában a telek szónak valószínűleg megművelt föld volt a jelentése. A mai Tiszatelek község nevében a telek szó a történelmi elnevezés­ből maradt meg, míg a Tisza jelző földrajzi fekvésére utal. Az évezred elején a királyság korában a királyi halászok főhelye és közvetlenül a szabolcsi vár fennhatósága alá tartozott. 1245-ben IV. Béla király birtokállományai között bukkanhatunk rá. Első ízben 1335- ben tűnik fel Noghteluk (Nagytelek) a bog- dányi nemesek és a Péc nembeli ibrányiak közötti per során. 1454-ben a Cudarok, majd később a Drákfyak birtoka. 1649-ben gróf Bercsényi Lászlónak és Zsuzsannának volt itt tíz darab népesség nélküli jobbá­gytelke. A 19. század közepén a Csuha csa­lád birtokaként említik a források. Csuha Antal az 1848-49-es szabadságharcban hon­védtábornokként vett részt. Birtokukon huszonöt dohányos lakott a vályogból ké­szített földházakban. Telekdomb (amely ma temető) szántó, a Kis-Tisza körüli rész pedig erdő volt. Itt magasodott az a hatalmas, legendás nyár­fa, mely olyan nagyra nőtt, hogy kilenc kö­tőfék érte körül, és még Nyíregyházáig el­láttak róla. A „Dombról” kőkori és honfog­laláskori leletek (cserépdarabok, csontok) kerültek a Jósa András Múzeumba. A la­kosság a helyi majorságban és uradalmak­ban dolgozott. A tanyákat urak irányítot­ták, akik az ott dolgozó gazdáknak kiad­ták, hogy milyen munkát végeztessenek a zsellérekkel. Érhát-tanya, Telek-tanya, Kétérköz-ta- nya, Kocoba... - mindegyik tanyát más bir­tokolta, mindenütt külön iskola működött, csak Kocobán nem, onnan kijártak Kétér- közre. A majorságok és a tanyavilág szer­veződéséből 1954-ben önálló község lett. (446551/1K) GARAI ADRIENNEK I. Mandára Imádott, egyetlen kisunokánknak, nagyon boldog születésnapot és egészségben, örömökben gazdag hosszú életet kívánnak: Szász nagyiék. Ajándékcsomag illeti a családokat Noha nem dúskálnak a javakban, úgy spóroltak, hogy kigazdálkodják az éves keretből Ladányi Tóth Lajos Tiszatelek - Gáláns a képvi­selő-testület, hiszen a gré­mium döntése szerint mi­ként tavaly, idén is minden egyes tiszateleki család két­ezerkétszáz forint értékű ajándékcsomagot kap. Tompa József polgármester és az önkormányzat munkatársai fo­gadták a teherautót, ők porcióz- ták az alapvető élelmiszereket, árukat. Családias az apparátus, elvégre öten alkotják a stábot. Hasonló lakossal bíró települé­seknél általában duplaannyian dolgoznak, náluk még titkárnő sincs. A felújítások éve- Közel hatszáz családot illet ajándékcsomag. Noha nem dús­kálunk a javakban, arra ügyel­tünk, hogy erre jusson a költség- vetésből - jegyezte meg a község vezetője. - Szűkös keretből gaz­dálkodunk, idén a módosítással együtt 116 millió forintos volt ez a tétel. Az októberben átadott torna­terem lakossá­gi igényeket is kielégít Tompa József- Számunkra a 2000-es év a köz- intézmények felújításának éve volt, láthatóan fejlődött a telepü­lés. Mindkét óvoda megszépült: A tiszateleki óvodások a karácsonyi műsor keretében ma adják elő Tiszatelek szétszórt, laza beépí- tettségű volta miatt célszerű a két óvoda működtetése, így nem kell utaztatni a gyerekeket. Az 1996-tól épített új iskola tetőteré­ben négy tantermet alakítottunk ki. Felújult az orvosi rendelő, a túzoltószertár és az önkormány­zat épülete is. Tornaterem épült Hatvanketten járnak az óvodá­ba, százhatvankilencen az isko­lába. Mivel folyamatosan épít­keznek, letelepednek, ha csekély mértékben is, de idővel nőhet ez a mutató. Októberben birtokba vették a diákok az új, 12x24 mé­teres tornatermet, ami mind­emellett lakossági igényeket is kielégít. Az iskola szomszédságá­ban levő művelődési házban csü­törtökön a tanulók adták elő ka­rácsonyi műsorukat, ma pedig az óvodások a szülői munkakö­zösséggel karöltve rendezik meg ünnepi programjukat. Tettrekészek, ötletekben nincs hiány. A tervek megvalósítása a pályázatok pozitív elbírálásának és a pénzforrások bőségességé­nek függvénye.- Tiszatelek gesztorságával négy településsel közösen szeret­betlehemes játékukat A szerző felvételei nénk elnyerni a szennyvízcsa­torna-pályázatot. Áprilisban ad­juk be a kérelmet a céltámoga­tásra, a beruházás három évet venne igénybe - újságolta Tom­pa József. KMB-iroda létesül- Földrajzi szempontból rendkí­vül fontos a belvízelvezető-rend- szer kiépítése. Korszerűsíteni kell a közvilágítást, és a köz ér­dekében szeretnénk létrehozni a körzeti megbízotti irodát. Jelen­leg Ibrányhoz tartozunk, a köz- biztonság jónak nevezhető, de a megelőzés a lényeg. Leleményes leletgyűjtők Hunyadi nevét veszik fel Ismerd meg hazádat, sző­kébb pátriádat! - nemes cselekedet ennek szellemé­ben tüsténkedni, nem ártal­mas, ha már tizenévesen beleivódik a mentalitás a diákokba. Aki érdeklődik lakókörnyezete, annak múltja iránt, rossz ember nem lehet.- Három esztendeje sike­rült kialakítani az érdeklő­dő felsősökből a változó összetételű társaságot - em­lítette Szollárné Harsányt Erzsébet, a honismereti szakkör vezetője. - Minden héten tartunk foglalkozáso­kat, ekkor az aktuális idő­pontokhoz kötődő ünnepek kialakulásáról, jelentőségé­ről beszélünk. Mostanában a Luca-nap, a kántálás és a betlehemezés került terí­tékre a gyűjtőmunka során. Nem öncélú a tevékeny­ségük, a tornateremben helytörténeti kiállításon mutatták be értékeiket. A harminc forintos belépők­ből befolyt összeget kirán­dulásra fordították, így ju­tottak el Füzérre és a holló­házi porcelángyárba. A szakkör tagjai a honfog­lalás és az Árpád-kori em­lékekkel, amelyek a Ber- kesz-kultúra maradványai Ambiciózus direktor Molnár József. Az iskola szakállas vezetője kifogyhatatlan az ötletekből, amelyek egytől egyig a tanintézmény javát szolgálnák.- Haladnunk kell a korral, épp ezért a számítástechnika és az idegen nyelv terén szükséges kü­lönösen lépést tartani. A Rétközi Iskolaszövetségen belül az elsők között újítottunk, minekután ti­zedik éve tanítanak iskolánkban számítástechnikát, és ma már tízre gyarapodott a számítógép- park állománya. Terveink között szerepel egy nyelvi labor létre­hozása, jelenleg csakis angolt ta­nulnak nálunk.- A korábbi tornaszobában ha­marosan a háztartástan és a technika tanítása szempontjából fontos teret alakítunk ki, ami életszerűbbé, gyakorlatiasabbá teszi a tanítást. A régi technika­terembe költözött a könyvtár, ez is egy lényeges előrelépés. A bio­Pavliszkó Jolán testnevelővel izegnek-mozognak a 1. a osztály ta­nulói a tornateremben lógiai, környezetismereti órák színesebbé tétele miatt - a Tisza- part közelségét kihasználva - tanösvényt alakítunk ki. ahol a legkülönfélébb növényeket lehet­ne megtalálni. Szeretnénk még rendbetenni a salak- és a futball- pályát, az óriási előrelépés, hogy tágas tornateremben lehet tarta­ni a testnevelésórákat. Az iskolának egyelőre nincs neve, noha már kiválasztották a majdani névadót. Hunyadi Má­tyásra voksolt a többség, a ke­resztelő ceremónia időpontját még nem jelölték ki. Harminc forint a havi tagdíj kétségkívül a kirándulásoknak van. Voltak Tolcsván (akadt nyugdíjas, aki életében először ereszkedett le a pincébe!), Erdő­horvátiban, a szabolcsi és a túristvándi találkozón, szeptem­berben pedig felkeresték a Parla­mentet. Az egyesület működési feltételei nem igényelnek horri­bilis összeget.- Havi harminc forint a tagdíj, ami egyáltalán nem nagy, mond­hatni jelképes tétel - említette Nagy Erzsébet. - Segítséget je­lent, hogy az önkormányzat Mazdájával a település távolabbi pontjairól is beszállítják a foglal­kozásokra az időseket. A földraj­zi adottságok nehezítik a kapcso­lattartást, de ha összegyűlik a csapat, garantált a közvetlen hangulat. Köztiszteletben álló személy Nagy Erzsébet. 1976-tól hu­szonegy éven át volt a tisza­teleki iskola igazgatónője, ismeri az egész község la­kosságát. A matematika-fizika szakos ta­nár nyugdíjasként nem ül a ba­bérjain, szervezőkészségét kama­toztatva összetoborozta a kora­belieket. Tavaly áprilisban meg­alakították a helyi nyugdíjas egyesületet. Névnapokat ünnepelnek, el­diskurálnak egymással, olykor vacsorás rendezvényeket szer­veznek. A legnagyobb sikerük Tiszateleki nyugdíjasok a Citadellánál Amatőr felvétel

Next

/
Oldalképek
Tartalom