Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-01 / 281. szám
2000. december 1., péntek □ Nyílt hét A tiszalöki gimnáziumban december 4. és 8. között nyílt hetet rendeznek a leendő elsősöknek. Szülők és diákok tanórát is látogathatnak ezen a héten. □ Egyházzenei est Méhes Balázs orgonaművész hangversenyét rendezik az evangélikus templomban december 3-án 17 órakor. □ Mikulás-bál A Rakamazi Nőegylet december 2-án 18 órától Mikulás-bált rendez a vendégfogadóban. Az óvodások ünnepi műsora mellett lesz férfiszépségverseny is. Népzenei fesztivál Beszterec (KM) - Negyedik alkalommal rendezik meg a hét végén Beszterecen az Öszikék népzenei fesztivált és versenyt. A rendezvény iránti érdeklődést jelzi, hogy a találkozóra megyénkből ötvenöt népdalkor, zenei együttes, illetve szólista jelentkezett. A helyi önkormányzat és a Besztereci Kulturális és Szabadidős Közhasznú Egyesület közös rendezésében december 2-án 9 órakor kezdődik a Móricz Zsigmond Általános Iskola tornatermében a rangos esemény, amelyet támogat még a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképzési Központ is. A verseny első része délig tart, majd 14 órától folytatódik a tervek szerint 18 óráig, s akkor gálaműsort láthatnak a vendégek. A gálaműsorban közreműködik a Bürkös banda, a tarpai Bereg citerazenekar és a Los Andinos együttes. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés 19.30 órakor kezdődik. A korábbi három évhez hasonlóan most is lesz kirakodóvásár. Szolfézsverseny Nyíregyháza (KM) - A megyénkben működő zeneiskolák növendékei számára rendezett kedden szolfézsversenyt a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola zenei tagozata. Az I. korcsoportban első lett Csizinszky Klára (Nyíregyháza, felkészítő tanára Joó Csabámé), a második Kádár Orsolya (Nyíregyháza, felkészítő tanára Hudivók Marianna), a harmadik helyet pedig megosztva nyerte Pethő Gábor (Nyíregyháza, felkészítő tanára Joó Csabáné) és Módi Boglárka (Kisvárda, felkészítő tanára Forgácsáé Latin Mária). A II. korcsoport győztese Gincsai Beáta (Nyíregyháza, felkészítő tanára Hudivók Marianna), a második helyet Nevelő János (Nyíregyháza, felkészítő tanára Hudivók Marianna), a harmadik helyen megosztozott Agárdi Mariann (Kisvárda, felkészítő tanára Forgácsné Latin Mária) és Szabó Éva (Nyíregyháza, felkészítő tanára Hudivók Marianna). Marhára bőr Szőke Judit ______________________________________-A.zt gondolná a jámbor vásárló, hogy az egyre kíméletlenebbé váló versenyben, mely a kereskedelmet végképp nem kíméli, tanulnak az eladók is. De... Úgy adódott, hogy gyermekeim téli cipővásárlása okán több üzletet is felkerestem. Ezek között voltak magánkereskedések és volt egy, a manapság már ritka államiak közül is. Igen szembeötlő a különbség. Míg az előzőekben az elvárt, hagyományos kereskedői mentalitást, készségességet, kimerítő tájékoztatást tapasztaltam, az utóbbiban igen passzív volt az eladgárda, s nekem kellett saját kérdéseimet megválaszolnom. Megbeszéltem magammal, hogy a lábbeli talán marhabőrből van, s a kísérő dokumentumot a dobozból mélytengeri búvár módjára kihalászva, majd áttanulmányozva azt, öntevékeny módon jöttem rá, hogy a termék bizony sok tekintetben ellenálló. Az okvetet- lenkedéseimre reagálva magamat voltam kénytelen rábeszélni arra, hogy ez a cipő bizony jó lesz, mi több, nincs közel s távol jobb, s csak meg kellene venni. Még szerencse, hogy ott helyben nem azt javasolták, mégse vegyem ezt meg, mert nem marhabőr, hanem csak marhára az. Az Eötvösben a franciát favorizják ___________Keleti» HAZAI TÁ1QN____________________________4. oldal A nyíregyháziak csodálkoztak, hogyan tudják barátaik a tengeri herkentyűket elosztani Az Eötvös-gyakorló diákjai Franciaországban Amatör felvétel Horányi Zsuzsa Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjai az elmúlt tanévben sikeres Lingua-E programot valósítottak meg francia partnereikkel, a toulouse-i Montalembert-Notre Dame iskola tanulóival. A partnerkeresésben és a kapcsolatfelvételben nagy segítséget jelentett az Eötvös Gyakorlóban működő Michelin Francia Iskola (Ecole fran?aise MICHELIN) két tanára Thierry és Christine Vuez. A későbbi partneriskola igazgató- helyettese már 1999 májusában baráti látogatásra érkezett Nyíregyházára, s ennek során bepillantást nyerhetett nemcsak a francia iskola, hanem a gyakorló mindennapi életébe is. Ekkor merült fel a két intézmény, az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium valamint a toulouse-i College et Lycée Privés Montalembert-Notre Dame közötti kapcsolatfelvétel és egy közös oktatási program megvalósításának gondolata. Nyelvtanulás Az elképzeléseket tettek követték, elkezdődhetett a közös program előkészítése. Számtalan telefon, fax és internetes üzenet után kezdett körvonalazódni a program témája, Az ünnep: kultúrák, bor, gasztronómia. A francia és magyar diákok tanáraik segítségével óriási munkával összeállítottak egy CD-romot, melyet fényképekkel és videoanyaggal gazdagon illusztráltak, melyet november 28- án mutattak be. A Socrates Lingua-E program jelentősége, hogy két ország egy- egy intézménye dolgozik együtt, testvérkapcsolatot alakítanak ki. A tanulók között pedig barátságok születnek, hiszen a kölcsönös látogatások során családoknál laknak a fiatalok. Az együttműködésnek köszönhetően a részt vevő országok gimnáziumaiban tanuló diákokat az idegen nyelvek tanulására ösztönzi, s az elsajátított nyelv gyakorlatban való alkalmazásában is segít. Egy adott téma kidolgozásán keresztül - ami kapcsolódik az iskola képzési programjához - meghatározott ideig közösen dolgoznak és egymás intézményébe látogatnak. így a diákoknak lehetősége nyílik arra, hogy az idegen nyelvet anyanyelvi környezetben, életszerű szituációkban, képzésükkel és szakmájukkal összefüggésben, érdeklődésüknek megfelelően használják. Röviden, a Lingua-E olyan diákprojekt, amely fejleszti a tanulók gondolkodási képességét, önállóságukat, kreativitásukat. Az Eötvös Gyakorlóban az általános és a középiskolások is ismerkednek a francia nyelvvel, így nyolcadikosok és középiskolások látogattak tavasszal Tou- louse-ba. A program célja többek között az anyanyelvi környezetben alkalmazzák nyelvtudásukat a téma kifejtésével kapcsolatos feladatok közös megoldása során. Az idegen nyelvet a mindennapi életben, családi környezetben alkalmazzák. Személyes tapasztalatok Mivel az Eötvös diákjai francia partnereikkel témaként az ünnepeket és a szokásokat választották a munkalapok, riportok, közös újságcikkek készítésével megismerték az ümez kapcsolódó helyi hagyokat, étkezési és borfogyí szokásokat. A nyíregyháüok francia nyelvterületen francia diákokkal és tana együtt dolgozva személyasztalatokat szerezhettek a mindennapjairól, étkezésineplési szokásaikról. Elérték, hogy a szokások hogyolyásolják e nyugat-európa letét. A franciákat nagyon site a magyarok étkezési síi, hiszen mi rengeteg fejtet és húst eszünk, jóval sbb zöldséget mint ők. A nházi fiatalok pedig azon cgztak, hogyan tudják franci,-taik a furcsa kinézetű teng'kentyúket elfogyasztani, fák kóstolgatni, de nem igyerte el tetszésüket. Magas színi De nemcsak) megjelenése eredmény, ház is, hogy a programban vevő diákok közül már i nyelvvizsgát tettek, s nirßlvi problémájuk, ha franc beszélgetnek. Az Eötvö:korló segíteni szeretne míézményeknek, hogy megisi ezt a programot, és éljeikínálkozó lehetőségeivel - í meg Szabolcsi Zsuzsanna inátortól. Nem tagadják: eultak nehézségek, de ezeilül lehet kerekedni, és a un pozitív hatása ennél jógyobb, sokat lehet belőle jlni. A program folytatásakéeretnének testvérvárosi katot kialakítani Toulose váll, ezt a célt szolgálja a Magultúra éve Franciaországba című újabb pályázatuk. Kiss László energiaipari technikus Nyíregyháza (KM - G. B.) - Talán nincs is manapság olyan hőenergiát szolgáltató berendezés - a cége felségterületének számító Dunán inneni országrészben legalábbis -, amelybe ne tudna életet lehelni, vagy amelyet ne tudna úgy beállítani, hogy óramű pontossággal, hatékonyan működjön. Kiss László (45) a nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumban tett érettségi után tulajdonképpen vigaszágon került a kazincbarcikai szakmunkás- képző intézetbe, amelyet az automatizálási főiskolára történő felvétele helyett ajánlottak fel számára. Ám két év alatt, mert erős vonzalmat érzett a szakmához, megtanulta ami a gyakorlatokon a Borsodi Vegyi Kombinátban megtanulható szakirányúúyamot, amelyek mind árultak ahhoz, hogy ma tóként üdvözlik egymást a és nagyüzemi erőművekle a különféle klímabererekkel is. Ilyen energiaipainíciókkal felszerelkezve ma a megyét, és a fél orsis, mint számos ipari méreűmú szervizelését, javítáátó nyíregyházi EnergokoC- szerviz szakembere. Húsz évült, felesége fizi- ka-számítmika szakos pedagógus, bbik lánya, Ágnes a szegyetem első éves angol szauallgatója, a 15 éves Enillig a Vasváriba jár. Sóstón épített családi házukbanHa a ijáról kérdezik, Kiss Lás2Ő helyen a szakmáját err csak azután kö- vetkeznelnok, mint az olvasás és ron lehetőleg vízparton, lássál végződő kirándulás AIDS-világnap Nyíregyháza (KM) - A középiskolás kortárssegítők nagyszabású vetélkedősorozatot szerveznek az AIDS-világnap alkalmából december elsején. A program 8.30 órakor kezdődik az Open Doorsban megyei vetélkedővel, 13.30-tól a Zrínyi Ilona Gimnáziumban folytatódik a műsor, ahol Csabai Lászlómé polgármester és Pre- gitzer Fruzsina színművésznő köszönti az egybegyűlteket. Nyit a forgatag Nyíregyháza (KM) - Mától egészen karácsonyig nézelődhetünk a karácsonyi forgatagban felállított sátrak között a nyíregyházi Kossuth téren. Az első nagy érdeklődésre számot tartó program a december 3-i Mikulás szépség- verseny, amelyre jelentkezni még a helyszínen is lehet. Az országos megmérettetés első része a téren lesz, a döntő viszont már a Buj- tosi Szabadidő Csarnokban. A Mikulás-futást két útvonalon idén a belvárosban rendezik. Kiss László Galambos Béla felvétele volt, és mint irányítástechnikai műszerész tért vissza megyénkbe. Elhelyezkedett a Nyíregyházi Erőműben, ahonnan azután nem lankadó szakmaszeretettel végezte el Miskolcon az erősáramú energia- ipari technikumot. Az önképzést később sem adta alább: kijárt még egy sor ■ ■ Összeírás deceberben Nyíregyháza (KSH - Barabás Ivánné) - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2000. december 1. és 15. között mintavételes mezőgazdasági összeírást hajt végre. A 2000 márciusában végrehajtott teljes körű mezőgazdasági összeírás adatbázisából véletlenszerűen kiválasztottak az országban 68 ezer címet, amiből több mint 6 ezer Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. Az adatfelvétel 102 településen zajlik, de ezeken a településeket sem érint minden háztartást. A mintavételes megfigyelések előnye, hogy segítségével a teljes körű összeírások közötti időszakban költségtakarékosán és gyorsan lehet a megfigyelt mutatókra vonatkozóan teljes körű adatokat számítani. A deíri összeírás magába foglaljaűlatállomány, a növényied termékek, a gyümölcs, és zöldségfélék, valamint aiállatok és állati ter- mékekűésének és felhaszná- lásánagfigyelését. Az összeírt adkizárólag statisztikai célt sziak, azokat a KSH titkosan i- Az egyedi adatok il- letékteezekbe nem kerülhetnek, gdményeket az adatvédelmi statisztikai törvények értein csak összesítetten kö- zöljülödatszolgáltatás a kor- mányrozata értelmében kö- telezclvételi időszakban a kijelölt sen a KSH megyei igaz- gatósűtal megbízott számlá- lóbiz- végzik az összeírást, akikére személyi igazol- vánií megbízólevéllel igazolják fiat. Tanulás Nyíregyházi kölcseys diákok kihasználják a jó időt egy kis póttanulásra a Benczúr téren Elek Emil felvétele